Déli Hírlap, 1975. december (7. évfolyam, 281-304. szám)
1975-12-10 / 289. szám
Alkalmi te«zt gimnazistáknak Hány macska tarka kell, hoqya Hold érjen? Feltételezve azt, hogy a gyerekek a Zabhegyezőn kívül mást nemigen olvastak Salingertől, a fogós-cseles- ravasz feladvány reményében tehettem föl az „Alpári történet,.buta-bohókás kérdését: Hány macska farka kell, hogy a Holdig érjen? Mi? Meddig? Macska farka? Komoly kérdezz-feleiek ez, vagy játék? Megnyugtattam őket: ez is, az is. Alkalmi benyomások szerzésére elégséges: egy gondtalan, habkönnvű órácskához sok is; az általánosításra viszont kevés. Az egyik miskolci gimnázium elsősökből, másodikosokból és néhány harmadikosból álló KLSZ-alap- szerve^etén^k tagjait faggattam. Huszonötén válaszoltak. Melyik kenyeret? Hány macska farka kell? Sok; egymillió; annyi macska nincs is a világon; utálom a csillagászatot... Egy nyilvánvalóan állatbarát kegyetlenségnek tartotta levag- rtalni és összekötözni a macskák farkát, mondván, hogy a cicákért kár lenne, olyan aranyosak. A Salinger szerint is helyes. logikus választ öten találták el. Hány macska farka kell, hogy a Holdig érjen? Egy, de jó hosszai... A második feladvány; friss kenyeret viszel haza, de látod, hogy még van a tegnapiból is. Melyikből eszel? A ropogós újból, vagy a száraz tegnapiból? Sebtében rótt, kusza sorok soriáznak az alkalmi tesztlapokon: a tegnapiból, mert nem szeretek pazarolni; csak a frissből, mert a szárazát nem szeretem; először a szárazabbat, mert a pocséklása mai világban nagyon nagy mértékű; a kemény kenyér javítja a rágóizmokat... A praktikus: a frisset bablevessel, a tegnapit tojással. A filosz: nem biztos, hogy a mai azért jobb, mert friss ... Forint, Tapolca, Drink-bar Mit és mennyit tud egy miskolci középiskolás Miskolcról? A kérdésre, hogy hányán lakják a várost, a huszonötből hat volt a helyes válasz: kétszázezren. Volt, aki hetvenezerre tippelte a miskolciak számát. Volt, aki háromnegyedmillióra. Mi jellemző a városra? A legtöbben a környékére esküdtek: Tapolca, Lillafüred. Sokan pontosan fogalmaztak: a tapolcai fürdő, az Anna-bál (?), a Drink-bár, a Forint (azaz a Széchenyi utca). Aztán egy vallomás: „Bár nekem szülővárosom, de nem mondhatom rá azt, hogy szép.,..” A világunikumnak számító mésztufa- barlangot senki sem említette. A vasat, az acélt, a diósgyőri nagyüzemeket sem ... És a huszonötből egyetlenegy sem tudta, hogy ki a város tanácselnöke. Mondtam két szót: háború és béke. Néhányan Tolsztojra, csak Tolsztojra gondoltak. A legtöbbnek egy másik szópárt juttatott eszébe a háború és a béke. Például: múlt — jelen, sírás — J>j;í>m,, halál — élet. A háború: emberek felelőtlensége. A béke: megvalósítható álom. A háború: por, piszok, káromkodás. A béke: állandóan politikáról beszélünk, ünnepségeket rendezünk. Szecessziós injekció Megkérdeznem azt, amiről naponta hallanak. Legalább néhány jó választ reméltem. Mi a nemzeti jövedelem? Mennyi az ország nemzeti jövedelme. Senki sem tudta. Kértem, hogy írják le a kenyér, a cukor és a tej árát. Alig akadt, aki a filléreket elhibázta. Megkérdeztem, hogy véleményük szerint egy ember, egy hónapban, mennyi pénzből élhet jól. Aki viccelt, az az ötös lottón alul nem adta. A romlatlan idealisták a közmondást idézték: a pénz nem boldogít. A többség két- és háromezer forintban jelölte meg azt az összeget, amelyből egy ember, egy hónapig gondtalanul élhet. A legszebb választ ide másolom: „A jó élethez nemcsak pénz kell. Nálunk anya vezeti a háztartást.” Akadt persze néhány kapitális baklövés is. A költő- író-festő Kassák Lajost valaki humoristának vélte. Más a szecesszió értelmi hüve- lyezése kapcsán valamilyen injekcióra gondolt. A giccs jelentését feszegetve, újra visszakanyarodtunk a macskához. A giccsről minden második gyereknek a gombolyaggal játszó cica jutott az eszébe. A dolgozatíró, nyelv- öltögető komolyság rögtön visszatalált a kezdeti öröm parttalan medrébe. Nevettek, nevettünk. Hány macska farka kell, hogy a Holdig érjen? * •• ■ - ..,V.r BRACKÖ ISTVÁN Fenyves a romlott erdő helyén Fával üzennek jó karácsonyt — Hányán dolgoznak? — Most vagy ötvenen... — Meddig tart a szezon? — December 20-ig negyvenezer kis fenyő a penzum. Egymás mögött három gépkocsi is áll, valamivel odább három gépkocsi vezető veszekszik, kér, alkuszik ... — Hány helyre szállítanak ? — Tíz nagyobb cégnek. Miskolcra az Agrakonzum- nak, az ÁFÉSZ-nek, de jönnek fáért Pest megyéből, Szolnokról, Hajdú megyéből. A mennyiséggel nincs gondunk, csak az idővel. Ez a karácsony előtti roham ... Buns László, a Borsodi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság erdőművelési műszaki vezetője Répáshután, nem él most nyugodt napokat: — Ezt a területet az egész országban ismerik. Romlott gyertyános volt azon a helyen, ahol most hatvan hektáron fenyvesünk van. — A karácsony az erdésznek szomorú ünnep lehet. Ez a tömérdek kivágott fenyőfa ... — Nem kell feltétlenül szomorúnak lenni. Nem fogynak el a fenyők. A telepítések sorban különböző idősek. Három-négy-ötéve- sek. És szépek. Kapnak elég műtrágyát, jó a hely nekik. Ha nem lenne soha karácsony. akkor is ritkítani kellene. — A kivágott kis fenyők helyén tehát fenyves lesz? — Igen. Írhatnám, hogy fejszecsattogás veri fel az erdő csendjét, de hát ez nem lenne igaz, A kitermelők, szinte valamennyien nyugdíjasok, erdőt értő emberek. Egy fa halála egyetlen mozdulat... — De élet a többinek — Fürjes bácsi már jócskán túl van a hetvenen, de mondják róla, hogy munka közben negyvennek se látszik. Kis fenyőt mutat: -t Látja! Meggyötörte a szarvas . . . És mesélik már többen is: a szarvasok haragszanak minden újféle fára. Megkeresik ... Bántják. Fa védi hát a fát. — Mi lesz a gallyakkal? — Szinte egy ág se marad. Visszük a virágüzleteknek ... Tavaly az erdészet 16 forintért adta méterét a fának. Most 18-ért. A városban tavaly húsz forint volt a fa, most huszonöt. Tavaly ilyenkor már sorbaálltunk, ahogyan most két héttel karácsony előtt megint sorba- állnak. — Mondják meg odalent, hogy lesz elég ... ■ ■ Fordul egy tömött teherautó. Kilencszázhuszonegy fával visz ugyanennyi otthonba örömet. Az irtáson pedig nőnek tovább a legszebbek ... Amiket a holnapnak kiméit meg a fejsze. B. G.-#• Atadom-átveszem. Darabszámmal és méterekkel is számol az erdész.., — FORGALMI IRÁNY II ÜTEM FORGALMI IRÁNY III. ÜTEM + A gömöri felüljáró építéséhez már hozzákezdtek. A vasút és az országút kereszteződésének kétszintesre való átalakítása sokat segít majd a város közlekedési gondjain, hiszen ezzel párhuzamosan rendezik a Búza téri csomópontot is. Ám amíg a munkálatok folynak, bizonyos kényelmetlenségeket is kell vállalni. E térkép azt szemlélteti, hogyan terelik el a járműveket a munkálatok három ütemében. V////A FORGALOM ELŐL TERUttr ................ FORGALMI IRÁNY ÜTEM A DH várospolitikai fűroma Zebrából is megárt a sok •• Összegezzük a közlekedési ankét gondolatait Harmadízben foglalkozunk a szerkesztőségünkben rendezett közlekedési ankét gondolataival. Mai várospolitikai fórumunkat arra szánjuk, hogy ismertessünk még néhány véleményt, javaslatot, majd megpróbáljuk ösz- szegezni az eszmecserén elhangzottakat. Emlékeztetőül ennyit: a beszámoló elsőkét folytatásában főleg a Széchenyi úttal foglalkoztunk, pontosabban azzal, hogyan lehetne enyhíteni a belváros zsúfoltságát. Automatika vagy ember? Maradjunk még egy kicsit a Széchenyi úton, hiszen közlekedési ankétünk vendégei is főleg ezzel foglalkoztak. Fülöp Géza villamosvezető egy hosszú gondolatsort indított el azzal, hogy szóvá tette: — Szerintem meg lehetne gyorsítani a járművek áramlását, ha a reggeli és délutáni csúcsidőszakban nem gép, hanem ember irányítaná a Szemeiénél levő kereszteződésben a forgalmi lámpákat. Egy gyakorlott forgalmi rendőr ugyanis — belátva a terepet — meg tudná előzni, hogy egyik vagy másik oldalon hosszú gépkocsisorok torlódjanak össze. A javaslattal egyetértett ankétünk legtöbb résztvevője, sőt Gergelj/ László, a városi tanács építési és közlekedési osztályának helyettes vezetője ki is egészítette Fülöp Géza javaslatát: — Egyébként is célszerűnek látszik felülvizsgálni a „villanyrendőr” működését, s több variáció kipróbálása utfin esetleg módosítani lehetne a programozást. Érdemes lenne foglalkozni azzal is, hogy célszerú-e — egyes debreceni csomópontok példájára — átlós irányban is engedélyezni a gyalogosok átkelését, Elhangzott még egy érdekes javaslat: gyorsítaná a forgalmat, ha a kereszteződésben jobbra kis ívben nem lehetne bekanyarodni. Ez is munkaerőkérdés Hever István alezredes, a megyei rendőr-fökapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője munkatársaival együtt nagy figyelemmel hallgatta a javaslatokat. Ám nem mindegyiket tartotta megvalósíthatónak. Hangsúlyozta, hogy a Szemere utqai kereszteződésnél csúcsforgalmi időszakoban általában tartózkodik rendőr, ám erejükből nem futja többre, mint az ellenőrzésre és — esetleges zavar esetén — az intézkedésre. Szerintük arra nincs lehetőség, hogy — mint a villamosvezető javasolta — az egyre hosszabbra nyúló csúcsidőszakokban kézi vezérléssel irányítsák a forgalmi glám- pákat. (Magyarán mondva: kevés a közlekedési rendőr). A lámparendszer programozását szerintük is felül lehet vizsgálni, de a gyalogosok átlós irányú közleke- •dése ebben a csomópontban nem célszerű. Az sem bizonyos, hogy ha megtiltanák a jármüvek jobbra kis ívben való kanyarodását — akárcsak a Széchenyi útra, illetve a Széchenyi útról —, akkor gyorsítanák a forgalmat. Véleményünk: a kereszteződés forgalmi rendjét valóban célszerű felülvizsgálni, de alapos mérlegelés (jár- müszámlálás stb.) után lehet dönteni az említett javaslatokról. Jaj9 az a Zó ja tér!... A Miskolci Közlekedési Vállalat autóbusz- és villa1- mosvezetői egyhangúlag vall- .ják, hogy a Széchenyi úton túl sok a zebra, s ez jelentősen lassítja a tömegközlekedési eszközök mozgását. E véleménnyel tökéletesen egyetértett ankétünk minden résztvevője és a rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztálya is. Várható tehát, hogy rövid időn belül megszüntetnek, illetve ösz- szevonnak néhány gyalogátkelőhelyet. Az máris bizonyos, hogy a Centrum Áruház, illetve a Szemere'között a jelenlegi kettő helyett csak egy gyalogátkelőhelyet hagynak, s ez körülbelül a Divatháznál keresztezi majd az úttestet. Kolozsvári István, az MKV megbízott főmérnöke válaszolt azokra á kérdésekre, melvek a Zója tér forgalmi rendjével kapcsolatban hangzottak el. A dolgok jelenlegi állása szerint valószínűleg a következő ötéves terv időszakában sem valósul meg a régesrégen húzódó terv: a Tiszai pályaudvar, ezzel együtt a tér teljes átépítése. A jelenlegi helyzet viszont tarthatatlan, éppen ezért — átmeneti intézkedésként — megszüntetik a buszok tolatását, s gyalogos-átkelőhelyet jelölnek ki a villamos- megálló és a pályaudvar főbejárója, valamim aluljárója között. Gergely László egyetértett azzal, hogy — bár az utóbbi időben nagyobb gondot fordítanak erre a kertészek — a Győri kapu és a Marx tér közötti szakaszon több helyen zavarja a közlekedést az út melletti bokorsor. Biztonsági okokból célszerű alacsonyabb növésű, „átlátható” növényeket telepíteni ide. Az első ajtó szimpatikusabb? Soltész József, a városi pártbizottság várospolitikai osztályának vezetője többször is hangsúlyozta a tanácskozás során hogy bár nem mondhatunk és nem is mondtunk le a város közlekedési helyzetét alapvétőért javító beruházásokról (északi tehermentesítő út stb.), ha ésszerűbben közlekednénk, csökenne a zsúfoltság. És nem csupán a közlekedési ankéton javasolt, s ezekhez hasonló intézkedésekre van szükség, hanem arra is, hogy például a gyalogosok végre megértsék: ha fékezésre kényszerítik a zebrák előtt újra meg újra a zsúfolt villamosszerelvényeket, buszokat, akkor — azon ki- vül, hogy testi épségüket veszélyeztetik — sok ember utazását késleltetik. Az is érthetetlen, hogy mindenki a villamosok első ajtaján akar felszállni, s tülekedés, türelmetlenség tapasztalható a megállókban altkor is, ha erre nincs különösebb ok. Tehát okosabban, udvariasabban. kulturáltabban kell közlekednünk! BÉKÉS DEZSŐ