Déli Hírlap, 1975. december (7. évfolyam, 281-304. szám)

1975-12-09 / 288. szám

Asztalitenisz - futószalagon Medgyesit, a diósgyőriek fiatal centerét ketten is „támo­gatják’’ a székesfehérváriak palánkja alatt. A labda mégis a kosárba hullt! (Szabó István felvétele) Pedig sikerülhetett volna Székesfehérvár — DVTK 79:76 (42:39) Nincs okuk panaszra vá­rosunk asztalileniszev.óinek a versenylehetőséget illetően, hiszen az utóbbi öt nap alatt három olyan viadal is volt Miskolcon, melyeken a leg­kisebbektől a már visszavo­nulás gondolatával foglalko­zókig mindenki bizonyíthat­ta felkészültségét, a sport­ágban való jártasságát. A December 4. Drótmű­vekben rriár hagyománya van a vállalat nevével is kapcsolatos emlékverseny­nek, hiszen negyedszer ren­dezték azt most, ám női ver­senyzők ezúttal álltak elő­ször asztalhoz a szokott fér­fimezőny mellett. A viada­lon valamennyi miskolci klub képviseltette magát, il­letve elindította azon a meg­hívott 32—32* asztalitenisze­zőt. A küzdelmes, gyakran igen jó mérkőzéseket hozó verseny érdekessége volt az is, hogy amíg a férfiak „táblás” összecsapásokon mérték össze tudásukat, ad­dig a nők „kötetlen” ver­senyt vívtak, azaz végig ki­eséses formájú találkozókon döntötték el a helyezések sorsát. Meglepetés is akadt: Losonczy és Fejes például csak a harmadik helyre „volt jó”, s a legeredménye­sebb férfiversenvző a még serdülő korú Szőkedencsi (MÉMTE) lett! A másik tisz­teletdíjat is Munkás-asztali- teniszező vitte haza, Jerszy személyében. Felnőtt férfi egyéni: 1, Nagy (Dec. 4. Drótművek), 2. Ignátz '(DVTK), 3. Szőkedencsi (MÉMTE) és Trestyánszky (Dec. 4. prótmü- vek). Páros: 1. Szőkedencsi—Gu­lyás (MÉMTE), 2. Nagy—Gárdus Városunk úszósportjában hagyomány már, hogy Mis­kolc felszabadulásának év­fordulóját a Szabadság-für­dő fedett uszodájában ren­dezett versennyel ünnepük e sportág hívei. A női versenyszámok dobogó­sai: 100 m gyors: 1. Csik, 1:00,5 p, 2. Szabó, 3 Vanta (mindhá­rom MVSC). íoo m mell: 1. Mes- tyán (MVSC) 1:18,5 p, 2. Vass (Ny. Spartacus). 3. Kocsis (MVSC) 100 m hát: 1. Csik (MVSC) 1;09.7 p. 2. Kovács (M. postás). 3. Bodi (MVSC). 100 m pillangó: 1. Csik „(MVSC) 1:09.3 p. 2. Ko­vács (M. Postás), 3. Mestyán (Dec. 4. Drótmüvek—M. Sparta­cus), 3. Béres—Színik (MÉMTE) és Melegli—Robi (M. Spartacus). Ifjúsági egyéni: 1. Gulyas (MEM- TE), 2. Vincze (Dec. 4. Drótmü­vek). 3. Losonczy és Fejes (mind­kettő MÉMTE). Serdülő egyéni: 1. Laczkó (DVTK), 2. Béres (MÉMTE), 3. Aranyosi (MÉMTE). Rózsahegyi (DVTK). Női egyéni: 1. Jerszy (MÉMTE), 2. Tálasné dr Kolos (B. Volán). 3. Répássy és Cztrják (MÉMTE). Ifjúsági egyéni: 1. Jerszy, 2. Ré­pássy. 3. Czirják (mindhárom MF.MTE) és Toldi (B. Volán). A pontverseny végeredménye: 1. MÉMTE. 2. Dec. 4. Drótmüvek. 3. DVTK, 4. M. Spartacus, 5. B. Vo­lán. ★ A vasgyári általános isko­la tornatermében 17 iskolá­ból 150 „olimpikon” ver­senyzett a városi úttörő­olimpia döntőin a továbbju­tás jogáért. Mint az várható volt; a színvonalat az egye­sületekben versenyzők kép­viselték, s ők is osztoztak az érmeken. A látottak alapján — nemenként és korcsopor­tonként 2—2 kis versenyző jutott tovább — a megyei, sőt az országos döntőn is a fiúknál Rózsahegyitől, a leá­nyoknál pedig Répássytól várhatunk jó eredményeket. A fiú I. korcsoport dobogósai (90 induló): l. Bagi (39. sz. Alt. Isk.), 2. Gáspár (39. sz. Ált. Isk.), 3. Fischer (34. sz. Alt. Isk.) és Majoros (12. sz. Alt. isk.). II. kor­csoport: 1. Rózsahegyi (34. sz. Alt. Isk.), 2. Aranyosi (3. sz. Alt. Isk.), 3. Fróna (37. sz. Alt Isk.) és Volenszky (27. sz. Alt. Isk.). Ebben a korcsoportban 46 fiú in­dult. Leány i. korcsoport (7 induló): 1. Répássy (6. sz. Alt. Isk.), 2. Bukovenszky (12. sz. Alt isk.), 3. Németh (40. sz. Alt isk. és Mol­nár (39. sz. Alt. isk.). II. kor­csoport (12 induló) : 1. Kriston (40. sz. Alt isk.), 2. Utassy (30 sz. Alt. Isk.), 3. Füstös (12. sz! Ált Isk.) M. Gy. (MVSC). 200 m vegyes: 1. Csik (MVSC) 2 ;31.2 p, 2. Kovács (M. Postás) 3. Vass (Ny. Spartacus). A férfi versenyszámok érmesei, 100 m. gyors: 1. Fázold (M. Pos­tás) 55.4 mp, 2. Éder (MVSC), 3. Körvélyfái (Ny. Spartacus). 100. m mell: 1. Kovács (M. Postás) 1:10,8 p. 2. Gonda (M. Postás), 3. Pataki (Ny. Spartacus). 100 m hát: 1. Éder (MVSC) 1;01.5 p, 2. Fázold (M. Postás) 3. Kötvélyfái (Ny. Spartacus), 100 m pillangó: 1. Éder (MVSC) l;02.9 p. 2. Fá­zold (M. Postás). 3. Csik (MVSC). ] 200 m vegyes: 1. Valkó (MVSC) I 2:16,8 p, 2. Éder (MVSC), 3. Fá- j zöld (M. Postás). ? A 25 yardos úszás győztesei: I Barát József (MVSC) szabadúszás; | Csizek Andrea (MVSC) gyor- | úszás. Győzelemmel szerette volna zárni az idei bajnokságot a DVTK NB 1-es női kosárlabda­csapata. s ez kis híján sikerült is az idén különösen jól sze­replő Székesfehérvári Építők el­len, akijí mostani győzelmükkel biztos résztvevői a külön rangot jelentő „rájátszásnak”. A hangulat most is kitűnő volt a Kilián Gimnáziumban. Annyi néző volt, amennyi befér a falak és az oldalvonalak kö­zötti keskeny csikókra. A kez­dettől fogva harsogó buzdítás sem tudta azonban megakadá­lyozni a vendégek előnyszerzé­sét. (14:8). Később a DVTK hig­gadtabban játszva, kiegyenlített (16:16), majd ezután hárompon­tos vezetésre tett szert. • Néhány labdaeladás azonban felhozta a vendégeket, akik ismét megfor­dították a mérkőzést, sőt el is húztak (42:34). A hajrában a DVTK három pontra csökken­tette hátrányát. A második félidő első hét percében felváltva estek a ko­sarak, s az 59:55-Ös vendégveze- tés a 63:59-es hazai előnyre vál­tozott. A találkozó utolsó per­ceiben (65:65 után) ismét a vendégek vezettek, bár ekkor legjobbjaik közül már hárman is kipontozódtak. Figyelmet ér­demel, hogy legjobb dobójuk, Hegedűsné, az utolsó kilenc kilenc percben már nem volt a pályán. Ekkor még döntetlenre állt a mérkőzés, de a diósgyő­riek képtelenek voltak ezt az előnyt kihasználni. A vendégek pontosabb dobásokkal tartották előnyüket, bár 40 másodperccel a befejezés előtt már csak egyetlen ponttal vezettek, az utolsó dobás azonban nekik si­került. A DVTK ezen a mérkőzésen 71 alkalommal próbálkozott meg ,a kosár bevételével, de ebből csak 58 pont született, s ez 40 százalékos dobóteljesítményt je­lent. A székesfehérváriak ezzel szemben 47 százalékos dobó­eredményt produkáltak, s ez olég volt az első félidőben szer­zett előnyük megtartásához. Győzelmük jelentős tényezője volt, hogy a második félidőre — igaz nemegyszer túlzott erősza­kossággal — annyira sikerült Wintert kikapcsolniuk a játék­ból, hogy ő ebben a játékrész­ben csak négyszer tudott ko­sárra ílobni, s abból is csak egy ment be. Hárompontos vereségnél sok­féle magyarázatot lehet találni, s éppen ezért nehéz az igazi okot megállapítani. Mert, ha kettővel kevesebb labdát adnak el; ha nem hagynak ki hat sze­mélyit; ha Áronnénak (32 száza­lék) jobban megy a dobás, ak­kor győzni is lehetett volna. A játék színvonala azonban na­gyon is szezonvégi volt, s így nem lehetett elegendő a győze­lemhez. DVTK: Benes (—), Áronné (14), Medgyesi (19), Molnár (12), Winter (19). Csere: Hegedűs (4), Nagyné (2), Bihari (—), Spisák (—), Jászka (6). A vendégek legjobb dobói: He­gedűsné (19), Szilasi „(14) és Bánkűti (12) voltak. Névadó a DIM A DVTK sportolóinak nagy családja a közelmúltban újabb „tagokkal” bővült, akiknek névadó ünnepségét a klub KISZ-csúcsvezetősége védnökségével ma délután 15 órai kezdettel tartják a Va­sas klubban. Az ' új kis „klubtagok”: Vincze Rita, Kovács Modeszta, Fekete Il­dikó, Lajos Gabriella, Tatai János, Faragó János, Oláh Szabolcs és Gábor László. apróhirdetés; állas A „December 4.” Drötmüvek fel­vételre keres szakképzett ápoló­nőket 44 órás munkahéttel, 3 mű­szakos munkabeosztással, továb­bá, állandó délutános műszakra irodai takarítónőket. Jelentkezés a vállalat munkaerógazdálkodá- sán. Mezőkövesdi könnyükonfek- ciós üzemünkbe szakképzett var­rónőt részlegvezetői munkakör­be felveszünk. Jelentkezés le­vélben vagy személyesen: Álta­lános Ruházati Szövetkezet, 1011. Budapest, Szilágyi Dezső tér 3. sz. Jó eredményekkel ünnepeltek az úszók Bírság a hegyekben Ezentúl pénzbüntetést kell aki műanyag zacskót vagy fizetnie a környezetet szeny- csokoládéspapírt dobál szét, nyező alpinistáknak — így s fizetnie kell annak is, aki döntött a müncheni Alpinis- üres üvegeket, esernyőket ta Klub. Bírsággal sújtható. vagy régi síléceket dob el. Farkasok szigete A múlt év folyamán egy farkascsorda titokzatos mó­don megszállta a Márvány­tengerben levő Burgas-szi- getét, amely egyórai hajó- útra fekszik Isztambultól. A farkasok étrendjén nyáron élelmiszer-hulladék. télen pedig különböző háziállatok szerepelnek. Legutóbb meg­támadták a helyi gazdák lo­vait és bárányait is. Nemré­giben az egyik gazdának si­került elfognia egy, a ba­romfiudvarba belopódzott fiatal farkast. A betolakodó bőre azonban nem került a gazda győzelmi trófeái köze, mert mint ismeretes, a tö­rökök nagyon tisztelik a far­kas harciasságát, és azt tart­ják, hogy a farkas mindig szerencsét hoz. Bűnüldöző karóra A pittsburgh-i Com- pur Guard cég ta­lálmánya formáját és méretét tekintve normál karórához hasonlít, amelyet egy nyomógombbal láttak el. Szükség esetén elegendő meg­érinteni a nyomó­gombot és az „óra” máris kibocsát egy kódjelet. Ezt a je­let, amely ném ke­vesebb, mint 500 mé­teres körzetben ter­jed, felfogják a vá­ros különböző pont­jain elhelyezett re­ceptorok. Ezek az­után a jelet egy mikrokom puter- liez továbbítják, amely a kapott ada­tok elemzése után néhány ívllanaton belül közli az ag­resszió helyét. Jelen­leg 3 esetben, betö­rés, tűzvész és rosz- szullét esetén riaszt­ható néhány perc leforgása a# att a rendőrség, a tűzol­tóság és a mentők. Az „óra” a vész­jelet rendkívül gyorsan bocsátja ki, és egy másodperc leforgása alatt 15- ször ismétli meg. Harminc másodperc­nyi szünet után, anélkül, hogy a nyo­mógombot ismét meg kellene nyomni, újabb 15 alkalom­mal bocsátja ki ugyanazt a vészje­let. Erre azért van szükség, hogy a re­ceptorok valamelyi­ke biztosan felfogja a jelet. * Mind ez ideig nem sikerült végérvénye­sen megoldani a szelekció problémá­ját. Vagyis pillanat­nyilag nem lehet megkülönböztetni a rablás, rosszullét vagy tűzvész esetén kibocsátott jelet. A szakemberek most ennek tökéletesítésén fáradoznak, mert el akarják kerülni, hogy a betörés szín­helyére rendőrök helyett esetleg men­tőautó érkezzék. A szakemberek véle­ménye szerint ezt a módosítást minden különösebb nehézség nélkül el' lehet vé­gezni. Drága városok Stockholm a világ legdrá­gább városa. Ez derül ki egy amerikai vállalatnak a világ negyvenkilenc városában végzett árelemzéseiből. A svéd főváros után Tokio és Osaka következik. Nyugat- Európa legdrágább városai: .Oslo, Genf, Zürich, Koppen­hága, Párizs, Bécs, Düssel­dorf, Hága, Majna-Frank- furt és Amszterdam. A vizs­gálatban az élelmiszerárakat és a ruházati cikkek árát, a szállítási költségeket és a szórakozások árát vették fi­gyelembe. A 1©0 kiló ekrazit sem repítette szét Öreg híd, nem vén híd. A svájci Emmenben levő híd már 62 éves, s elavultsága miatt lebontásra ítélték, összesen 160 kiló ekrazittal próbálták felrobbantani, a híd azonban sér­tetlenül vészelte át az ellene elkövetett „merényletet”. Ravenna süllyed Az egyik legrégibb olasz várost, az Adriai-tenger part­ján fekvő Ravennát a talaj süllyedése következtében nagy veszedelem fenyegeti. Geoló­gusok megállapították, hogy az elmúlt nyolcvan évben Ravenna körzetében 40 cen­timéterrel süllyedt a talaj. Ez kétszer annyi, mint a Velence környéki talaj süly- lyedése ugyanennyi idő alatt. A folyamat különösen az el­múlt tizenöt-húsz év alatt gyorsult meg olyannyira, hogy a város számtalan, épí­tészeti szempontból egyedül­álló műemléke közvetlen ve­szélyben van. A jelenség egyik oka a városnak az utóbbi években bekövetke­zett gyors iparosodása. Az újonnan keletkezett ipari üzemek a föld alatti víztarta­lékok lényegesen nagyobb részét vonják el, mint ameny- nyi ismét befolyik. A város alatt így üregek keletkeznek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom