Déli Hírlap, 1975. november (7. évfolyam, 257-280. szám)

1975-11-06 / 261. szám

A megyei pártbizottságon és tanácson ©• ünnepségek, kitüntetések Rendőreink kitüntetése A Miskolci városi-járási Rend­őrkapitányság ma, délelőtt a Fegyveres Erők Klubjában tar­totta november 7-i emlékünnep­ségét. A megjelenteket Petróczki János rendőr őrnagy, a városi­járási rendőrkapitányság párt- bizottságának titkára köszöntöt­te, majd az 1-es számú, Nagy- váthy utcai általános iskola út­törői emlékeztek rövid műso­rukkal a Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom évfordulójára. A nagy szeretettel fogadott színvonalas műsor után Fülöp Péter, a Miskolc városi KISZ-bi- zottság első titkára tartott ün­nepi beszédet. A beszéd elhang­zása után Korozs András alez­redes, a kapitányság vezetője miniszteri kitüntetéseket és ju­talmakat, főkapitányi és kapi­tányság-vezetői jutalmakat adott át a szolgálatban kitűnt rend­őröknek. Az ünnepség az Inter- nacionálé hangjaival ért véget. Borús idő Borús, ködös reggelen, 4 —7 tok között volt a hőmér­séklet országszerte. Napköz­ben is jobbára borús idő várható, eső kevésbé. A nap­pali hőmérséklet 6—11 fok között alakul. Hírmagyarázat s Szadat beszéde az amerikai törvényhozásban kétfelé szólt. Egyrészt megköszönte az USA „segítségét” a második csapat­szétválasztásnál, s azt a várt gazdasági támogatást, amellyel az egyiptomi városi, valamint falusi burzsoázia, azaz az egész vezető réteg „rendbe akarja hozni” zilált gazdaságát. Más­részt tisztázni akarta magát a többi érdekelt arab nemzet előtt, amelyek mindegyike — elsősor­ban a palesztinek — úgy érzik, az ő bőrükre kötött „üzletet” Szadat Washingtonban. Ezért próbálta rábeszélni a törvény­hozókat: legyenek barátságo­sabbak a palesztinek irányában. Ez persze meglehetősen merész kívánság, hiszen az amerikai Mrvénybozásban az Izrael-lobby a hangadó. Az amerikai cionis­ták vezére nem véletlenül nyi­latkozta legutóbb: „nekem el sem kell mennem a Capitoli- umba, úgyis elég a szószólónk ott”. — A keleti arab világ, a Makresh mellett a nyugati, a Maghreb is előtérben van: Hasz - szán marokkói uralkodó nem­csak a spanyoloktól, de első­sorban a foszfáttól akarja „meg­szabadítani” Spanyol Szahara népét. Meghátrált azonban rész­ben a spanyol katonai ellenál­lás bejelentésétől. Elindítja ugyan a „békemenetet”, de ő nem „lovagol” a csapatok élén. Persze kérdés: ha a spanyolok ellenállnak és az akció nem si­kerül, „lovagolhat-e” tovább a trónján? MATE IVAN A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 58. évfordulója al­kalmából ma délelőtt kitünte­tés-átadással egybekötött ün­nepséget .rendezlek a megyei pártbizottságon és a megyei tanácson. A megyei pártbizottság ta­nácstermében a megye és Miskolc párt-, állami és tár­sadalmi vezetőinek jelenlété­ben Deme László, a megyei pártbizottság titkára méltat­ta november 7. jelentőségét, majd dr. Bodnár Ferenc, az MSZMP KB tagja, a megyei pártbizottság első titkára adott át kitüntetéseket. A Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést négyen vették át, közöttük Üjhelyi Tibor, a megyei pártbizott­ság titkára és Lukács And­rás, a Lenin Kohászati Mű­vek anyagvizsgálója. Kilen­cen részesültek a Munka Ér­demrend ezüst fokozata ki­tüntetésben, közöttük Bíró Tiborné, a miskolci Zrínyi Gimnázium • igazgatója, Ste- fanek Norbert, a Diósgyőri Gépgyár műszaki ellenőre. Szunyogh János, a megyei pártbizottság osztályvezető­helyettese. Nyolcán kapták meg a Munka Érdemrend bronz fokozata kitüntetést, közöttük Józsa Tiborné, a megyei pártbizottság ügyvi­telellátója, Szepesi Lászlóné, az oktatási igazgatóság ta­nulmányi vezetője és Tarcza- li István, a megyei pártbi­zottság politikai munkatársa. * A megyei tanácson rende­zett ünnepségen Mikita Fe­renc, a megyei tanács párt- bizottságának titkára méltat­ta a NOSZF jelentőségét, majd dr. Ladányi József — a megye és Miskolc város párt-, állami és társadalmi vezetőinek jelenlétében — adott át kitüntetéseket. A Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetésben része­sült Drenkó István, a megyei Temetkezési Vállalat igazga­tója. A Munka Érdemrend ezüst fokozata kitüntetést négyen vették át, közöttük Szabó István, a megyei ta­nács mezőgazdasági és élel­mezésügyi osztályának he­lyettes vezetője. Ugyancsak négyen kapták meg a Munka Érdemrend bronz fokozata kitüntetést, közöttük Búza Tibor, a Miskolci Vízművek vízvezeték-szerelője és Heim János Miskolc megyei város Tanácsa titkársági főelőadó­ja. * A városi pártbizottságon tegnap délután a város párt- alapszervezeteinek, területi szervezeteinek titkárai, aktí­vái számára rendeztek ün­nepséget. A Palóczy utcai Általános Iskola pajtásainak nagy sikerű kultúrműsora után Drótos László, a városi pártbizottság első titkára kö­szöntötte a megjelenteket, majd Novák József, a városi pártbizottság titkára mondott ünnepi beszédet. Az ünnep­ség végén Drótos László 136 aktívának adta át a városi pártbizottság jutalmait. JF Az'll] szervizállomáson szí es televíziókészülékek javításához szükséges műszerek i» rendelkezésére állnak a szakembereknek. A velük való ismerkedést már tegnap meg­kezdték. (Ágotha Tibor felvételei) A borsodi települések érdekében. Átadták a GELKA új szervizét Tegnap ünnepélyesen ad­ták át rendeltetésének a GELKA Borsod megyei ki- rendeltsége új komplexumát. A megjelenteket — közöttük dr. Bodnár Ferencet, az MSZMP KB tagját, a me­gyei pártbizottság első tit­kárát, Drótos Lászlót, a vá­rosi pártbizottság első tit­kárát, dr. Kocsis Józset KGM miniszterhelyettest, dr. La­dányi Józsefet, a megyei ta­nács elnökét, Rózsa Kálmánt, a városi tanács elnökét és Tóth Józsefet, az SZMT ve­zető titkárát — dr. Duva- lovszky Zoltán, a GELKA megyei kirendeltségének igazgatója köszöntötte. Ott voltak városunk nagyválla­latainak vezetői, illetve kép­viselői. Avató beszédében dr. La­dányi József szólt arról, hogy a dinamikusan növekvő la­kossági igényeket mind ma­gasabb színvonalon kell ki­elégíteni a szolgáltató válla­latoknak, szövetkezeteknek. Ebben jelentős feladat hárul az új létesítményre, mély or­szágos viszonylatban is egyik legjelentősebb szolgáltató központ. Ezutáin adta át Kozma Györgyinek, a GELKA vezér- igazgatójának a csaknem 15 millió forintos beruházás ke­retében felépült új GELKA szervizállomást. ,-M- Az avató ünnepségen a nemzeti színű szalagot dr. Kocsis József, KGM miniszterhelyettes vágta át. Mellette dr. Bodnár Ferenc’és dr. Ladányi József. Ezt követően dr. Kocsis. József miniszterhelyettes ki­tüntetéseket adott át. ★ A létesítmény megtekintése után dr. Kocsis József la­punk munkatársának a kö­vetkezőket mondta: — Nagyon kulturált, mű­szaki színvonalon is a legma­gasabb igényeket kielégítő új központot adtunk át ma itt, Miskolcon. Nem véletlen az, hogy éppen itt épült fel a minden igényt kielégítő, a szolgáltatást jelentős mér­tékben javító szerviz. Köztu­dott, hogy Borsod az ország legnagyobb ipari megyeje. Ä szolgáltatási igényeket is olyan színvonalon kell kielé­gíteni, hogy a minimálisra csökkenjen a reklamáció. Borsodban a GELKA területi igazgatóságának 365 Község lakosait kell ellátni. Erre 80 szervizkocsi áll rendeiKezé- sükre, amelyek a hibás ké­szülékeket Miskolcra szállít­ják, s itt ma már a legmo­dernebb műszerekkel ellátott központban — nyugodtan mondhatom — minden tí­pust gyorsan, pontosan és minőségileg kifogástalanul tudnak majd javítani. Felárai! az M-1-es új szakaszát építők kíséretében — pano­rámabuszokkal végigutaz­tak az új útszakaszon. Ezt követően nyitották meg hi­vatalosan az utat a forga­lom számára. ' Az építők Komárpm me­lye határán túl tovább dol­goznak az új autóút vezeté­sén. 1977-ig elkészül Győrig az összességében 56 kilomé­ter hosszú út, amely a teljes autópálya bal nyomvonala lesz. jé Komócsin Zoltánnak, a magyar és a nemzetközi kommu­nista mozgalom kiemelkedő vezetőjének nevét vette fel — bensőséges "ünnepségen tegnap délelőtt — a KISZ Központi Iskolája. Az oktatási intézmény 1964-ben kezdte meg műkö­dését, s vértez fel azóta is évente 200 ifjúsági vezetőt poli­tikai, ideológiai ismeretekkel, vezetői tudnivalókkal. Egy-egy esztendőben két öthónapos tanfolyamot szerveznek — a hall­gatók ideológiai, politikai és ifjúságpolitikai ismeretekkel, mozgalmi pedagógiával foglalkoznak. Az ünnepségen dr. Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KISZ Központi Bizottságának első titkára méltatta Komócsin Zoltán életútját. Kiss Dezső, közlekedési és postaügyi miniszterhelyettes tegnap ünnepélyes külsősé­gek között felavatta az M— 1-es autóút Tatabánya—Új­város—Komárom közötti úi szakaszát. A 25 kilométer hosszú, 15,5 méter szélessé­gű kitűnő minőségű autóút építése mintegy 600 millió forintba került. Az ünnep­ség után a vendégek — a beruházók, a tervezők, az * POLITIKAI NAPILAP * VH. ÉVFOLYAM, 261. SZÁM I Bpií. < CflDIIIT 1975. NOV. 6., CSÜTÖRTÖK * »IMI. llURUll A szovjet filmek fesztiválja A szovjet filmek fesztivál­ja Borsod megyében és Mis­kolcon is megkezdődött. A Béke filmszínházban tegnap tartott ünnepélyes megnyi­tón dr. Hetényi György, a Borsod megyei Moziüzemi Vállalat igazgatója köszön­tötte a díszbemutató közön­ségét, vendégeit. Megnyitót Deme László, a megyei pártbizottság titkára mondott. Méltatta a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom világtörténeti jelentő­ségét, és szólt arról, hogy számunkra is fontosak a Szovjetunió kulturális ered­ményei; példát adtak, utat mutattak minden szocialista ország számára. A kultúra eredményei közül is az egyik legfontosabb azonban a film, mint olyan művészeti ág, amelynek alkotásai a leg­szélesebb tömegekhez is el­jutnak. A megnyitó ünnepséget követően Vaszilij Suksin Vö­rös kányafa című filmjének díszelőadását láthatta a kö­zönség. (A film kirtikája a 2'. oldalon.) Hasszán mégsem halad a „békéménél” élén Szadat egjiptomi államfő befejezte amerikai látogatá­sát és Londonba utazott. — Hasszán marokkói uralkodó bejelentette: a „békemenet” ma elindul, de ő nem halad az élén, hanem — otthon ma­rad. Szadat Washingtonban még egyszer találkozott Ford el­nökkel, mielőtt elutazott, és több ígéretet kapott, többi közt még a Nixon által meg_ ígért atomreaktorok leszállí­tására, valamint gazdasági segélyre vonatkozóan. Előző­leg Szadat bestédet mondott az amerikai törvényhozás két háza előtt. Elismeréssel szólt az USA-val való javuló kap­csolatokról, kérte azonban a törvényhozást: módosítsa ál_ láspontját a palesztinekkel szemben, mert ez a Közel- Kelet kulcskérdése.

Next

/
Oldalképek
Tartalom