Déli Hírlap, 1975. november (7. évfolyam, 257-280. szám)
1975-11-27 / 278. szám
belföld Euróoa közénéli Mára várják Miskolcra, a , Kohóipari Szakközépiskolá- ( ba Hegedűs Gézát, aki — i a tervek szerint — dél- i után a szocialista brigád- i vezetők klubjának tagjaival » is találkozik. A Televízió I hány hete ismertette Hege- > dűs Géza új regényciklu- 1 sát, az Európa közepén cí- ] mű művet. Európa köze- [ pén, azaz Magyarországon [ — mint előszavában a cí- . met megmagyarázza — tör- t tént mindaz, amit az író j rendkívül színesen és köny- ^ nyedén, de pártosan, elkö- j telezetten is megír az 1930 i és 194« közötti időkről. Az I ellenállás munkáshősei — i köztük Ságvári Endre, ha i a regényben más névvel is I —, éppen úgy megeleve- 1 nednek, mint a megalku- 1 vás polgári figurái. A há- J ború, a fasizmus és a fel- J szabadulás szerepel, még- j pedig úgy, ahogy az em- ( berekben realizálódott. A , könyv már Miskolcon is ) megjelent: a közelmúlt § történetének leghasznosabb i feldolgozása írói eszközök- i kel. A tanuló ifjúság szá- l mára szinte nélkülözhetet- I len. M. I. * A MAGYAR AUTÓKLUB JUBILEUMI KÖZGYŰLÉSE. Földvári Lászlónak, a Magyar Autóklub elnökének ünnepi megemlékezésével kezdődött tegnap a 75 éves Magyar Autóklub jubileumi küldött-közgyűlése a Budapest- szállóban. A több mint százezer klubtag képviseletében megjelent 300 küldött Maty- kó Vilmos főtitkár beszámolója alapján értékeli a klub tevékenységét. A TELKIBANYAI jegesbar- LANG. A természeti értékekben gazdag Borsod megyében is különlegességnek számít a Telkibánya szomszédságában feltárt úgynevezett „jeges barlang”. A mintegy öt méter széles és több mint húsz méter hosszú természetes sziklahasadék hőmérséklete a legforróbb kánikulai nyárban sem emelkedik mínusz öt fok fölé. Az utóbbi napok szeszélyes időjárásának hatására a nappal felmelegedő, éjjel pedig fagypont alá hülő hőmérséklet nyomán a felszíni csapadék a hajszálnyi sziklarepedéseken a barlangba húzódik, s ott megfagyva, valóságos „jégkristály- teremmé” változtatta a természetes sziklabarlangot. SZÍNÉSZEK AZ ÖRÁKON. Rendhagyó irodalomórákon ismerkednek meg a dunaújvárosi szakmunkástanuló iskolák növendékei a magyar és világirodalom legszebb remekműveivel. A Huszonötödik Színház, a Mikroszkóp Színpad, valamint a kaposvári Csiky Gergely Színház művészei négy alkalommal adnak ízelítőt a jövendő szakmunkásoknak a reneszánsz, a felvilágosodás, a XIX. század, valamint a XX. század költészetéről. FÁNAK ÜTKÖZÖTT. Sza- bolcs-Szatmár megyében, Nyírbogdány határában Elek Ferenc 31 éves foglalkozás nélküli, büntetett előéletű, nyíregyházi lakos személygépkocsiját vezetési engedély nélkül vezette és egy útszéli fának .ütközött. A baleset következtében a személygépkocsi utasa, Jármi Erzsébet 30 éves eladó, tiszanagyfd- lui lakos a helyszínen meghalt. A személygépkocsi vezetőjét őrizetbe vették, s eljárást indítottak ellene. MENET KÖZBEN LEUGROTT. Abaúiszántó és Erdő- bénye között a Palágyi István 42 éves gépkocsivezető, nagybozsvai lakos Által vezetett tehergépkocsi rakfelületéről menet közben leugrott Nagy Verőn 35 éves pásztor, simái lakos alkalmi utas. aki olyan súlyosan megsérült, hogy kórházba szállítása után meghalt. A baleset okának vizsgálata folyamatban van. * Legalább 20 cm-es hó esett szerdán Moszkvában. Bár a hómarók és a hóeltakarító gépek egész nap szorgalmasan dolgoztak, a közlekedés így is lelassult. A képen: a behavazott moszkvai Gorkij utca. .. Osszeroncsolta a oép Munka közben forgó gép- alkatrészek közé esett tegnap 14.30-kor a szirmabese- nyői termelőszövetkezetben S. Jánosné 69 éves helybeli lakos. Súlyos mellkasi, hasi és deréksérüléseibe a kórházba szállítás után belehalt. Római sír Egy IV. századbeli római sírt tártak fel Tüskevár határában. A terméskővel kirakott és befedett sírból egy férfi és egy női csontváz került napvilágra. A lelet közelében korábban téglából kirakott gyermeksírt is felfedeztek. A szakemberek feltételezik. hogy a környéken nagyobb kiterjedésű temetkezési hely húzódik. Mikronyomok alapján... Elfogták az ismeretlen gázsiét Egy külföldi rendszámú, ismeretlen személygépkocsi, augusztus 30-án este, 19 óra 25 perckor Hejőcsabán elgázolta Révész Mária miskolci lakost. A gépkocsi vezetője segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. Rövid ideig tartó nyomozás után fény derült az ismeretlen gázoló személyére. A BM Bűnügyi Technikai Intézetének munkatársai segítségével különböző mikronyomok alapján kétséget kizáróan megállapították, hogy a gázoló, az 1939-es születésű neubeckumi lakos, Paul Bess- mann NSZK-állampolgár. Paul Bessmann augusztus 30-án este a Csaba vezér úton vezette WAF-SG 111 forgalmi rendszámú Opel típusú gépkocsiját. Előtte haladt a Kovács Barnabás vezette GA 35-92-es csuklós autóbusz. A Sütő József út kereszteződése közelében a gyalogátkelőhelyen, a gépkocsi menetirányát tekintve balról jobbra haladt át Révész Mária II. kerület, Malom utca 7. szám alatti lakos. Paul Bessmann — aki vállalata képviselőjeként a hejőcsabai cementgyár építkezésén dolgozik mint technikus — ekkor az autóbusz előzésébe kezdett. Mintegy 80 kilométeres sebességgel áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ott elütötte Révész Máriát, aki nyolc napon túl gyógyuló jobb combtörést szenvedett. A személygépkocsi vezetője észrevette ugyan a nagy erejű ütéstől az útra zuhanó gyalogost, ám ennek ellenére megállás és segítségnyújtás nélkül továbbrobogott. Mint a későbbi orvosi vizsgálat kiderítette, ■ a baleset elkövetésekor a gázoló vérének alkoholtartalma 1,45 ezrelék volt, ami csaknem hat és fél deciliter 10 százalékos bornak felel meg. A felelőtlen férfit a december 19-i tárgyaláson szeszes italból befolyásolt állapotban, súlyos testi sértést okozó, gondatlanul elkövetett közlekedési vétséggel, segítség- nyújtás elmulasztásával vádolják. S. L. Mai kommentárunk: Ön kire haragszik? Az Árpád utcai magasházak felsőbb emeletein nem volt víz. Csengett a telefon a vízműveknél és csengett természetesen nálunk is. Történt ez tegnap délelőtt. Tegnap délután már a legfelső emeleteken is folytak a csapok. Amikor mi érdeklődtünk a vízmüveknél, ők már múlt időben beszéltek a panaszról. Kommentárként meg lehetne köszönni a gyorsaságot. Egy műszaki hiba (toklazulás) miatt a szerelés ideje alatt kisebb volt a nyomás, de ez még nem okozott volna fennakadást az ellátásban. Juhász János, a Miskolci Vízművek, Fürdők és Csatornázási Vállalat víztermelési osztályvezetője elmondta, hogy a szolgáltatásban bekövetkezett zavarokat nem kis mértékben a lakók okozták. A Felső-Majlátlion átadott házakba költözők például takarítottak. Ehhez sok víz kell. Ezt még meg is lehet érteni. Nem beszélhetünk jó ellátásról akkor, ha néhány nagytakarítás zavart okozhat. A medencék viszont majdnem teljesen kiürültek, ugyanis akik régen laknak a környéken, akik ezen a környéken az alacsonyabb szinteken laknak, vajmi keveset gondolnak azzal, hogy a felettük levő lakásokban folyik-e a víz. Tény: a környék magasan a norma felett fogyaszt vizet. Nagyon sok lakásban rosszak a vízvezetékek. A feleslegesen elfolyó víz pedig másutt hiányzik. Akik nekünk a vízhiány miatt telefonáltak, azok valamennyien a vízművekre haragudtak. Pedig . . . Nem szándékom, nem is dolgom, hogy a száraz őszről írjak. Kopogjuk le: nincs vízhiány, azok a medencék megteltek újra, ám az, hogy megteljenek, pénzbe is kerül. Az enyémbe, a tiédbe, valamennyiünkébe. Megtakarítható pénzbe. Más dolog, hogy a mások bosszúsága, kényelmetlensége is megtakarítható lenne, s hogy ehhez nem kell más, mint egy kis megértés, figyelem, fogyasztói fegyelem. Csupa olyan dolog, ami természetes, de sajnos, néha hiányzik. Ügy tudom, hogy most folynak a csapok. Ebben a békés órában megkérdezem hát a tegnapi panaszosaimat: Ön kire haragszik? B. G. Decemberi rövidfilmek Az ismeretterjesztés jegyében készültek azok a rövidfilmek, amelyeket decemberben mutatnak be a filmszínházak. Századok óta tudományosan is kutatják a finn-ugor nyelvrokonságot. Ezzel a vizsgálódással ismerteti meg nézőit a Nyelvrokonainknál Reguly Antal nyomán című alkotás. Az ideális pihenőhelyre, a természeti szépségeiről ismert pilisi parkerdőbe kalauzolja nézőit Kelemen Ferenc alkotása. György István készítette a Hej, édes szúlőimék című filmet, amelyben kisiskolások vallomásaiból tárja fel a szülő és gyermek közötti bonyolult érzelmi és értelmi kapcsolatokat. A klinikai halál állapotában szükséges elsősegély módszereit ismerteti Glósz Róbert: Az utolsó lehetőség című munkája. A vízben kialakuló élettel foglalkozik Dévényi László Az élet bölcsője című filmjében. Tíz ország képzőművészeinek Harminc győzelmes év című kiállításáról számol be György István Színek, formák, évek című művében. Münnich László Kerámiakiállítás című színes dokumentumfilmje elsősorban a képzőművészet barátainak érdeklődésére számíthat. ANYAKÖNYVI HÍREK SZÜLETETT: Rácz János Istvánnak és Huba Irénnek Krisztina; Paál Gyulának és Szemere Saroltának Beáta; Iváskovics Lajos Zoltánnak és Kurilla Katalinnak Róbert; Lalis Ferencnek és Szabó Anna Máriának Ferenc; Nyüsti Lászlónak és Szűri Anna Máriának Eleonóra; Malyik Józsefnek és Kovács Annának Zsolt; Almádi Péternek és Kulcsár Erzsébetnek Agnes; Dósa Jánosnak és Karczagi Magdolnának Attila; Kozák Jánosnak és Andó Máriának János, Zoltán; Kada Andrásnak és Kőris Erzsébetnek Róbert; Palotás Bélának és Lőrinc Erzsébetnek Csilla Erika; Jávorszki Imrének és Szendrey Klárának Attila; Sütő Imrének és Bárdos Mártának Krisztián; Szőlösi Zoltánnak és Kiss Katalinnak Katalin; Árva László Sándornak és Hajdú Margitnak Sziláxd Zsolt; Nagy Gergelynek cs Dómján Juditnak Timca Judit és Márton Albert; Vipoczki Attila Lászlónak és Nagy Máriának Angelika; Gaál Lászlónak és Ágoston Jolánnak László; Nyárádi Bertalannak és Koncser Zsuzsannának Zsuzsa; Horváth József Gábornak és Humenszki Teréziának Terézia; Jakab Bélának és Bodnár Katalinnak Csaba; Gombos Jánosnak és Molnár Máriának János; Tóth Lajosnak és Bajcsik Juliannának Ákos Dénes; Zsiga Gyulának és Cselényi Katalinnak Katalin; Barna István Lászlónak és Kovács Erzsébetnek Csaba; Dobrosi Andrásnak és Görombei Máriának András; Hevesi Jánosnak és Krejcsovics Juditnak Szabolcs; Rafael Ferencnek és Gyiko Teréziának Attila; Kóródi Andrásnak és Fábián Jolán Juditnak Krisztina; Horváth -Györgynek és Nagy Katalinnak Katalin; Danes Jánosnak és Simon Máriának Erina nevű gyermeke. MEGHALT: Kiss Vince 52 éves; Szabó Jó- zsefné (Bencs Etelka) 53 éves; Majoros Istvánné (Pál Irma) 41 éves; Besenyei József Jánosné (Rajna Mária) 56 éves; Kalocsai Istvánné (Ficzele Julianna) 86 éves; Lengyel Istvánné (Barta Erzsébet) 74 éves; Csacsoczky Andrásáé (Fekete Julianna) 83 éves; Sztelmck János 80 éves; Debreceni Erika Erzsébet 4 hónapos; Nagy János 59 éves; Velők József 62 éves; Flosznik István 5 éves; Kun István 86 éves korában. Háromévi szigorított börtön vasótrongáiásért Megrongálta a Gödöllő—Isaszeg közötti kétvágányú vasútvonal biztosító berendezéseit, augusztusban Lakszner Miklós 32 éves isaszegi lakos. Állítása szerint tettét az sugallta, hogy tavaly egy munkahelyi lopás miatt fegyelmivel elbocsátották a MAV- ,tól. Ebben az ügyben később bíróság elé került, amely öthónapi szabadságvesztésre ítélte, s az ítélet végrehajtását két évre felfüggesztette. Lakszner ezért bosszúból megrongálta a vasúti pálya mellett elhelyezett önműködő lerközbiztosító berendezéseket, aminek következtében a pályaszakasz vasúlforgaimában súlyos zavarok keletkeztek. A Pestvidéki Járásbíróság tegnap hozott ítéletében Lakszner Miklóst vasúti közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt háromévi szigorított börtönbüntetésre, s a közügyektől való, azonos időtartamú eltiltásra ítélte, valamint elrendelte a korábban felfüggesztett öthónapi szabadság- vesztés letöltését is. Az ügyész háromnapi gondolkodási időt kért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett. külföld LONDON. Tízezer munkás vonult fel Londonban a parlamenthez, hogy tiltakozzék a munkaalkalmak számát csökkentő kormánypolitika ellen. A brit szigetek minden tájáról érkezett tüntetők radikális intézkedéseket követeltek, hogy ezekkel megállítsák a munkanélküliek táborának szüntelen növekedését. MOSZKVA. Gromiko, a Szovjetunió külügyminisztere Moszkvában fogadta Ara- fatot, a Palesztinái Felsza- badítási Szervezet Végrehajtó Bizottságának elnökét. A találkozón különös figyelmet fordítottak a Palesztinái probléma megoldásának kilátásaira és megvitatták a tartós és igazságos közel-keleti béke megteremtéséért folyó harc módjait DACCA. Bangladesben letartóztatták Abdul Dzsalilt, a szélsőbaloldali Nemzeti Szocialista Párt elnökét, valamint Abdur Prab-ot, a párt főtitkárát — jelentették be hivatalosan Daccában. Rajtuk kívül 17 személyt is őrizetbe vettek, s mind- annyiuk ellen kormányellenes tevékenység a vád. A Nemzeti Szocialista Párt vezetői a november 7-i események után szabadultak ki a börtönből, s azóta széles körű politikai kampányt indítottak a jelenlegi rezsim ellen. Politikai gyilkosságokhoz és terrorhoz folyamodnak, s nyugtalanságot szítanak az országban. BEJRŰT. Waldheim Bejrutban adott sajtónyilatkozatában elmondotta, hogy Szíria és Izrael még mindig különböző álláspontra helyezkedik a Golan-fennsíkon állomásozó ENSZ-csapatok mandátuma meghosszabbításának feltételeit illetően. Reményét fejezte ki, hogy le fogják küzdeni a nehézségeket. Waldheim már ismét Damaszkuszban tanácskozik és onnan Londonba utazik. PÁRIZS. Találkozott és megbeszélést folytatott egymással Párizsban Pajetta, az OKP KB titkára és Carillo, a Spanyol KP főtitkára. Carillo tájékoztatást adott a spanyol demokratikus erők törekvéseiről, célkitűzéseiről, amelyek találkoznak az európai demokratikus erők elképzeléseivel: demokratikus tartalmú politikai fordulatot elérni Spanyolországban, hogy az ország betölthesse a rá váró szerepet a nemzetközi síkon is. Rámutatott egyben a nemzetközi szolidaritás e cél elérésében való jelentőségére. DELI HÍRLAP. — A Magyal Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja — Főszerkesztő CSALA LA-SZLO Szerkesztőség: 1327 Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky u. 15 Postacím: 350i Miskolc Pt. !8 Telefonközpont: 36-132 16-67-z. 35-3811 Titkárság 18-223: bel- és várospolitika: >8-228, Kultúrpolitika: 18-226: sponrovat: 18-222: levelezés: 18-221. - Kiadja: a Borsoo megyei lapkiadó Vállalat. °527 Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím 350j Miskolc. Pt 128 - Felelős (riadó: VERES MIHÁLY Telefon: 36-131. — Hirdetésfelvétel: 3525 Miskolc. Széchényi u. 15—17. Telefon: 18-213. — Terjeszti: a Magyar Posta RaDhato a hírlapárusoknál. Előfizethető a helyi postahivataloknál Előfizetési dfj egy hónapra: 20 Ft - index: 25 951. — Készült a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál. — Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN. Az NSZK-beli Düsseldorfban megkezdődött 14 náci tömeggyilkos pere. Valameny- nyien részt vettek a majda- neki haláltábor iszonyú vérengzéseiben. Képünkön: Herman Hackmann, Majdanek egykori parancsnoka.