Déli Hírlap, 1975. október (7. évfolyam, 230-256. szám)
1975-10-15 / 242. szám
VII. ÉVFOLYAM, 242. SZÁM 1975. OKT. 15., SZERDA áRO: 80 FILLER Kádár János Vas megyébe látogatott Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára kedden este látogatásra Vas megyébe érkezett. Elkísérte a látogatásra Katona István, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Népszabadság fő- szerkesztője. A Központi Bizottság első titkárát a szombathelyi pályaudvaron Kovács Antal, az MSZMP KB tagja, a Vas megyei Pártbizottság első titkára,, Csonka György, Czirák Ferenc és Rácz János, a megyei pártbizottság titkárai, dr. Gonda György, a megyei tanács elnöke, Horváth Miklós, a Szombathelyi Pártbizottság első titkára, Gyurácz János, a Szombathelyi városi Tanács elnöke és dr. István Lajos, a Hazafias Népfront megyei bizottságának elnöke fogadta. A pályaudvaron, s az előtte levő téren nagy számban ösz- szegyűlt szombathelyi dolgozók, fiatalok meleg szeretettel, hosszas tapssal fogadták Kádár Jánost. Jubileumi tanácsülés A városi tanács ma dél- lőtti ülésének ünnepi fényt, angot adott az a tény, hogy legemlékeztek a tanácsok legalakulásának 25. évfor- uló járói is. A jubileumi lés napirendjén — a megívó szerint — szerepelt a áros 1975. I—VIII. hónapi azdálkodásáról szóló jelentés, számba vették az alkohol elleni küzdelem eredményeit, értékelték a művelődésügyi bizottság tevékenységét. A beszámolókra és a vitákra lapzárta után került sor, ezért a tanácsülésen elhangzottak részletes ismertetésére holnapi számunkban visszatérünk. Újfajta tartósított élelmiszereket hoznak forgalomba a közeli hetekben, az iskolákban és óvodákban étkező gyermekek részére. A Konzerv- és Paprikaipari Kutató Intézet, a Gyermekélelmezési Vállalat megrendelésére tudományos alapossággal dolgozott ki új termékeket. amelyek tápértékben és ízekben egyaránt gazdagítják a választékot. A gyermekétkeztetésben fokozottan figyelembe veszik, hogy a fejlődő gyermeki szervezetnek vitaminban, ásványi sókban és fehérjékben gazdag ételekre van szüksége. Át kell tehát alakítani az eddigi gyermektáplálkozási szokásokat. A gyümölcslé például sokkal értékesebb a szervezet számára, mint a főétkezéseknél hagyományos leves, ezért a Gyermekélelmezési Vállalat az iskolákban a jövőben leves helyett hetente egy-két alkalommal az ebédhez őszibarack-, szilva-, paradicsom- és sárgarépa-leveket szolgál fel, és ezután kapják a gyermekek a második fogást. Néhány helyen kipróbálták már a vitamindús készítményeket, melyeket nemcsak a gyermekek, hanem a szakemberek is nagy örömmel fogadtak. Az egészségesebb táplálkozást szolgálja az az új ételrecept is . amelynek alapján a főzelékekhez a hagyományos lisztes rántás helyett eredeti pürésített zöldség nyersanyagot használnak majd — például zöldborsó-főzeléket passzírozott zöldborsóval sű- _ rítenek. A csecsemők és kisgyermekek korszerű és kedvelt pürékonzerveit újabb ízekkel bővítik. Már kaphatók a boltokban a legújabbak, a paradicsom, zöldbab és cékla bébikonzervek. Az év végére az almg, málna, meggy és sárgabarack gyümölcsoü- ré készítmények is ni acra kerülnek. Újabb merénylet Ford ellen? Tokaj-Hegyalján. az Állami Gazdasági Borkombinát szőlőiben ma befejezik a szüretet. Ez volt az első jó hír, amivel telefonbeszélgetésünket kezdte Kapás Pál, a borkombinát vezérigazgatója. A másik: igen szép mennyiségben gyűlnek az aszúszemek: a szakszövetkezetek és az egyéni termelők már eddig mintegy 10 ezer mázsa aszút adtak át a kombinátnak. Hír magy órásat s Brezsnyev nem véletlenül célzott az önálló Franciaország szerepének jelentőségére, ha egy pillantást vetünk a Földközi-tenger keleti és nyugati kapujának fejleményeire. Franciaország — miután földközi-tengeri hatalom is — jótékonyan hatott az elmúlt években az amerikai politikával szemben álló önállóságával a Földközi-tenger mentén. Különösen az arab világban. Legutóbb azonban erősebben közeledett a NATO-vonallioz, és atlanti-barátsága ..fedezte’’ a nyugati kapuban lev 5 Portugáliában támadt zűrzavarokat, a portugál reakció zavarkeltését, valamint a keleti kapuban levő arab világ amerikai szájízű megosztását. Ezzel segítette az egyiptomi —izraeli megállapodással elodázni a közel-keleti rendezés genfi globális megoldását. A PFSZ, valamint Szíria emiatt fordult szembe az USA-ra támaszkodó egyiptomi politikával. Ennek eredménye, hogy Szíria és a PFSZ megbízottja nem is vesz részt a ma kezdődő kairói külügyminiszteri értekezleten. Szádat nem titkolja, hogy az USA támogatásával Kairót az arab világ gazdasági ' központjává akarja tenni, ezzel azonban kaput nyit az amerikai befolyás előtt, és kívül reked az arab államok egv része, sőt Francia- ország is csak másodhegerlűs lehet a Földközi-tengeren. Egy szorosabb szovjet-francia együttműködés a francia önállóságot erősíti nemcsak Európában, de a Közel-Keleten is. MÁTÉ IVAN Éjszaka Hartfordban (Connecticut állam) egy útkereszteződésnél Ford elnök páncélozott Limousine-jába rohant egy másik gépkocsi. A Fehér Ház közlése szerint az elnök nem sérült meg, és az őt kísérő gépkocsisorral együtt folytatta útját ^ repülőtér felé. A másik autóban ülő fiatalokat kihallgatásra a rendőrségre vitték. * A ködös, latyakos időben gyakoribbak a megfázásos betegségek, egyre többen járulunk a patikák pultjai elé receptjeinkkel. Kérdésünkre a Borsod megyei Gyógyszertári Központban elmondták, hogy megyénk és városunk őszi gyógyszerellátásában az idén sem lesz fennakadás. Minden készítményből megfelelő mennyiség és választék áll a lakosság rendelkezésére. (Képünk a Galenusi laboratóriumban készült, ahol házilag is '''rpit különféle gyógyszereket.) (Solymos felv.) Hűvös, felhős idő Reggel 1—6 fok között volt a hőmérséklet országszerte és sok helyen esett az eső. Napközben hűvös, felhős idő várható, talán kevesebb esővel, mint tegnap. A nappali hőmérséklet 9—14, az esti 3—8 fok között alakul. De hogy üröm is legyen az örömben, a vezérigazgató elmondotta, hogy a szőlőre kedvezőtlen, esős szeptemberi időjárás következtében a várakozás alatt maradt a leszüretelt szőlő mennyisége, így a must is, kevesebb lett. Minősége is változó. Emellett aggasztónak ítélte meg, hogy a velük szerződésben álló termelőszövetkezetek a mai napig a szőlőterületnek csak mintegy 40 százalékán végeztek a szüreteléssel. Ez pedig — elsősorban az ismét esősre fordult időjárás miatt — azt jelenti, hogy tőlük'is á vártnál kevesebb termésre és — mert az eső tovább rontja a cukortartálmat — gyengébb minőségű mustra számíthatnak. A borkombinátok a már említett nehézségek ellenére is, mintegy 90 százalékra teljesítette termelési tervét. A pincékben érlelődő must mennyisége körülbelül 100 ezer hektoliter, ám ez a mennyiség is messze alatta marad a várakozásnak. A cukorfok jelenleg 18—24 között ingadozik. Tegnap befejezték a szüre- telési munkákat az iskolások is. A vezérigazgató dicsérő- leg szólt a fiatalok tevékenységéről, akik nagy segítséget nyújtottak ahhoz, hogy még időben a présekbe kerüljön a szőlő, s a hordókba a hegy leve. Építik a belvárosi lakótelep új, 20 tantermes általános iskolá. ját. Hogyan haladnak a lakásépítéssel, mikorra várható a beköltözés? - egyebek között erről számolunk be a 3. oldalon, város- politikai fórumunkban. (Kerényi László felvétele) Folytatódnak a szovjet-francia tárgyalások Szíria és a Pl SZ nem képviselteti masát Kairóban Tárgyilagos és barátságos volt a szovjet—francia csúcstalálkozó első tárgyalásának légköre — közölték Moszkvában. A francia elnök szóvivője még hozzátette: Giscard d'Estaing elégedett az első megbeszéléssel. — Kairóban ma tartanák meg az arab külügyminiszterek rendkívüli értekezletét Libanon ügyében, de Szíria és a PFSZ küldöttsége nem vesz részt rajta. Moszkvában ma folytatódnak a szovjet—francia megbeszélések, amelyek tegnap kezdődtek meg a Giscard d’Estaing vezette francia és a vendéglátó Leonyid Brezsnyev vezette szovjet delegáció között. A tárgyalások után a szovjet vendéglátók vacsorát adtak francia vendégeik tiszteletére. Ezen Brezsnyev pohárköszöntőjében kiemelte: Franciaország „politikai szerepét önállósága adja meg” Európában, ezzel járulhat hozzá a nemzetközi béke megszilárdításához, és „a Szovjetunió megnyitja kapuját a Franciaországgal való barátság és együttműködés előtt.” Titkos feoyverraktár Hatalmas titkos fegyverraktárra bukkant a belga csendőrség két városban, Bastogne-ban és Liége-ben. A nagy mennyiségű kézi fegyvert, puskát, géppuskát, kézigránátot, rakétát/ lőszert tartalmazó raktárakat már hosszabb ideje megfigyelés alatt tartották. Bastogne-ban közvetlenül a nyomozó szervek rajtaütése előtt, a tulajdonos felrobbantotta raktárát és a robbanás következtében életét vesztette. Liége- ben viszont sikerült teljes épségben lefoglalni a fegyvereket. Több személyt letartóztattak. A hivatalos közlés szerint a fegyvereket „külföldi gerillacsoportoknak” szánták, de a csendőrség nem jelölte meg pontosan, milyen csoportokról van szó. a Uj iskola belvárosban Ismét műsoron a II. műsor vétele (CIKK A 3. OLDALON) ló voll az aszúién Leves helyett ivóié A BYermekélelntezés újdonságai