Déli Hírlap, 1975. október (7. évfolyam, 230-256. szám)
1975-10-21 / 247. szám
Pénz az ablakban Eps az ínok Kerek egy esztendővel ezelőtt avatták fel a Búza téri Árucsarnokot. A város legnagyobb, legkorszerűbb élelmiszerüzlete az ünnepélyes szalagátvágástól kezdve változatlan színvonalon szolgálja a lakosságot. A kereskedelmi szakemberek mégis úgy fogalmaztak, hogy az Árucsarnok nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Kisebb a forgalom, mint amennyit várni, remélni lehetett. Elégedetten csettintő, az üzlet belső képét, technikai felszereltségét csodáló látogató bőven van. A vevő a kevés. Az egyharmad alap- területű Győri kapui szuperéit is megcsinálja ezt a forgalmat. Aem esik útba A háziasszony: — Én csak piaci napon jövök ide vásárolni. A Búza téren megveszem a zöldséget, gyümölcsöt, amit kell, s itt a csarnokban a többit. Ha már úgyis cipekedni kéll... Máskor nem jövök ide; mert nem esik útba. Az üzemeltető Miskolci Áfész főelőadója: — A nyitáskor ötmillió forintos havonkénti forgalmat terveztünk. A tényleges forgalom 3,8—4,2 millió forint között ingadozik. Ez bizony kevés. Ha az év végéig sikerül újítani, s az új intézkedések meghozzák a várt eredményt, akkor nem lesz deficites az Árucsarnok első éve. De, hogy kártyás nyelven azt mondhassuk: „pénz az ablakban”, közelíteni kell az ötmilliós havi forgalomhoz. A városi tanács főelőadója: — Hiányzik a tartósan magas keresletet biztosító lakótelepi háttér... És külön3fc Vevőcsalogató áruhegyek a ben is, az első esztendő kísérleti év volt. Az ésszerű és nyereséget hozó profitbővítés változtathat a bolt jövedelmezőségén. A következő öt esztendő biztosan a felfutás időszaka lesz. Az Árucsarnok vezetőhelyettese: — Akár nyolc-tízmillió forintos havi forgalmat is elbírna ez a bolt. Talán a vasárnapi nyitva tartás segíthetne. „ Mosógép és harisnya A fentebb idézett „ésszerű és nyereséget hozó pro- fitbővítés” azt jelenti, hógy az Árucsarnok mostantól kezdve több ruházati cikket és — a híradástechnikai berendezések kivételével — tartós fogyasztási cikkéket (tehát mosógépet, hűtőgépet) is árul. Nincsen ebben semmi rossz. Hasonlóval próbálkoztak néhány évvel ezelőtt a Szentpéteri kapui ÁB G-ben is a szövetkezetiek. De aztán, hogy a lakótelep felnőtt, csak élelmiszer-, háztartás-vegyipari árukból is megélt a bolt. A városi tanács kereskedelmi osztályának intenciójára később kivonták az üzletből a tartós fogyasztási cikkeket. Az Árucsarnok profilbővítésére alapos megfontolás után kerülhetett csak sor. Mert igaz ugyan, hogy a mosógép-árusítás, harisnya4 Miskolci Postaigazgatóság segítségével Új hivatalok Hevesben Ha valaki valamelyik hevesi faluban a postát kereste, könnyen útbaigazították: . „A legrosszabb házban megtalálja. ..” S Q^ben, sajnos, nem volt semmi túlzás. Jóllehet, az utóbbi időben számos új postát építettek, sok helyen még mindig a legrosszabb épületekben csúfos- kodik a hivatal. Hogy a legkirívóbb esetet említsük, Ivódon például évek óta utcán át, az ablakon keresztül végzik a kiszolgálást. A helyzetet javítandó, a Miskolci Posta- igazgatóság végre a zsebébe nyúlt: nyolcmillió forintot biztosítottak idén a postahálózat fejlesztésére. Ez az összeg korántsem elegendő az öreg, omló-romló épületek helyreállítására, a forintok mellé azonban a helyi tanácsok, a lakosság értékes támogatása is társul — így az idén 15 Heves megyei községben épülhet új posta. Jelentős segítséget nyújtanak a beruházások megvalósításához a Heves megyei postások műszaki szocialista brigádjai, amelyek vállalták, hogy az. új postahivatalok hírközlő berendezéseinek felszerelését és üzembe helyezését soron kívül elvégzik. Ezzel a fejlesztéssel a Heves megyei postahálózat csaknem .90 százalékát mondhatjuk majd korszerűnek. p. d. Vállalati kölcsön lakásépítéshez Az idén 303 család ka- jott lakást Györ-Sopron megyében az OTP munkásla- cás-akciójában. A Jegtöbb akást Győrött, Sopronban ?s Mosonmagyaróvárott ad- ák át. A munkások össze- ten 17,5 millió forint állami ámogatást, 45 millió forint OTP-hitelt és 45 millió forint vállalati kölcsönt kaptak. A vállalatok közül a Rába Magyar Vagon- és Gépgyár, a soproni GYSEV, a Győri Baromfiipari Vállalat áldozta a legtöbbet azért, hogy dolgozói lakáshoz jussanak. „leg”-ek áruházában. (Solymos László felvétele) vásár helyet vesz el, de ez nem mehet az élelmiszerforgalmazás rovására. Csak jobb lehet És mi a garancia arra, hogy a vásárló a hűtőgépet nem a szaküzletben, hanem az Árucsarnokban veszi meg? Mennyivel vonzóbb az ÁBC- áruházban kínált harisnya- nadrág, fehérnemű, elektromos kávédaráló, mint a szakboltok portékája? A szándékot megkérdőjelezi a miskólci fogyasztói szokások ismerete. A szövetkezetlek mégis bizakodnak. A harisnyanadrágot például (15 ezer párat kapott nemrég az üzlet) húsz-harminc százalékkal olcsóbban kínálják. Hasonló kedvezményes árral szeretnének kirukkolni — A RÁVILL-lal kötött egyezményben bízva — néhány tartós fogyasztási cikk esetében is. A hajdani égetőpáston, ahol egykor Péter mester sütögette á boszorkányokat, ma ünnep nélkül Is jubilál az Árucsarnok. A vásárlók ugyan nem jegyzik ezt az évfordulót, de a szövetkezetiek remélik, hogy a második esztendő csak jobb lehet. (brackó) Átépítették az ózdi II-cs kohót Hétévi folyamatos működés után átépítettek az Ózdi Kohászati Üzemek Il-es számú nagyolvasztóját, A nagyszabású munkában a kohóüzem és a Kohászati Gyárépítő Vállalat csaknem 900 dolgozója vett részt. A 70 napig tartó munl^ során 48 szocialista brigád csaknem 1500 óra társadalmi munkával is segítette a bontást és az átépítést. Az új nagyolvasztónak 120 köbméterrel nagyobb, összesen 600 köbméter a hasznos befogadótere. Ezzel egyidejűleg korszerűsítették a műszerezettségét is. Az első csapolás előreláthatólag október 26-án lesz. Szendvics-bírálat KollurÉ és iitoÉlmi A KPVDSZ kulturális napok rendezvénysorozata keretében ma kulturális és munkavédelmi vetélkedőt rendeznek az Észak-magyarországi MÉH Nyersanyaghasznosító Vállalatnál. Az egyéni versenyzők, valamint a brigádok csapatai irodalmi, művészeti és munkásmozgalmi jellegű filmművészeti, illetve a vállalati munkavédelmi szabályzat, az ÁBEO és a telép részére kiadott biztonságtechnikai előírások alapján összeállított kérdésekből húznak, s az ezekre adott válaszokat pontozza az öt tagú zsűri. A délután fél 4-kor kezdődő döntőn a vállalat 22 brigádjából összeállított csapat és mintegy 70 egyéni versenyző vesz részt. A közönség soraiból helyes választ adók is jutalomban részesülnek. Az 1—3. helyezett csapatokat, valamint az egyéni verseny, „dobogósait” értékes nyeremények várják. Kedves hetilapom, az Elet és Tudomány Nyelv és élet című rovatában érdekes cikkecskét olvastam arról, hogy a szendvics fczót ma már jelzőként is gyakran használjuk. A mellén és hátán reklámtáblát hordó embert sandwich-man- nak( szendvicsembernek) nevezik a nyugati országokban. A hazai építőiparban ismert fogalom a szendvicsfal, mely nem más, mint két (általában alumínium) réteg közé szorított hő- és hangszigetelő anyag. Aligha gondolta Sandwich gróf, hogy neve századok múltán is fennmarad és ezt nemcsak az általa feltalált „bélelt zsömlék”-nck köszönheti. Szerintem a szendvics szót, mint jelzőt, még sokkal szélesebb körben lehet alkalmazni. Gyakran találkozom mostanában szendvics-bírálattal is. Az egyik alkalommal például azt akarták megfogalmazni, hogy valaki (nevezzük X- nek) nem alkalmas arra a posztra, amit betölt. Am napjaink „ínyesmesterei” nem találták fel a tölteléket, azaz a tömény kritikát magában Először alátettek egy szelet zsömlét, valahogy .így: „Amúgy rendes, becsületes ember, a családját is szereti”. Erre vékonyan, érzéssel [elkenték az elmarasztaló szakmai minősítést, majd beborították az egészet azzal, hogy: „Persze nem szabad türelmetlennek lenni, módot kell adni arra, hogy kijavítsa hibáit”. Így már élvezhető, nem fekszi meg a gyomrát senkinek a szendvics. De nemcsak akkor alkalmazzuk a szendvics-módszert, ha egy személyről, hanem akkor is, ha nagyobb kollektíváról, például egy vállalat vezetőségéről van szó. Tegyük fel, hogy egy vállalat gyártmányainak nagy része elavult, eladhatatlan. (Jó, jó, tudom, hogy manapság nincs ilyen, én is csak a példa kedvéért mondom.) Ez esetben a szendvics alapja egy dicséret, melyben bennfoglaltatik a vállalat vezetőinek önfeláldozó, lelkes, lelkiismeretes munkája. Közéore — vékonyan — a kritika: „A termékstruktúra további tökéletesítését ők is fontos feladatuknak tartják”. Végül a borítás: „ ... minden remény megvan arra, hogy továbbra is töretlenül ...” Ha a kritikus le akar húzni egy filmet, könyvet vagy színdarabot, elmarasztaló véleményét csak úgy „natúr” teszi az asztalra? Dehogy! Először hosszasan méltatja a szerző vagy rendező eddigi munkásságát, szakmai kvalitását, s csak azután tér a lényegre. Végtíl szépen befedi az egészet egy olyan szöveggel, melyből kicsendül, hogy a szóban forgó mű gyengécske ugyan, de a kritikus biztos benne, hogy már a közeljövőben a mostaninál jobb munkát olvas, lát majd az alkotótól. Kis dolgozatomat adalékul szánom a Nyelv és élét című rovatban megírtakhoz. Hogy hol a nyelv, azt hiszem, felesleges magyarázni. S talán elhiszik azt is, hogy az élettől (életünktől) sem esik messze, amit írtam. Idáig tehát stimmel a dolog. De vajon szendvics-rendsze- rű-e az én glosszám is? Természetesen. Az alap: utalás az Élet és Tudomány cikkére. A töltelék: amit hozzáfűztem. S mi a fedőlap? Ezt kölcsönzőm a nálamnál sokkal rutinosabb „ínyesmesterektől”, akik általában így fejezik be dolgozatukat: „Ez persze nem tipikus.” Kész a szendvics, vehetik, ehetik. (békés) Négy órát a PVC Hl.-ért A Borsodi jVegyikombinát PVC—III. nagyberuházásán nak építésében több mint 30 Ar elmúlt Héten csütörtökön diósgyőri olvasókká! találkoztak a Déli Hírlap szerkesztőségének munkatársai. A nagy érdeklődéssel kisért ankéton tucatnyi olyan kérdés hangzott el, amely az új lakótelepen élők gondjaival kapcsolatos. Ezekre lapunkban folyamatosan adunk választ. 4 DH ankét ján kérdezték Válaszolunk diósgyőri olvasóinknak Miért van zárva az összekötő folyosó? Többen panaszolták, hogy a több lépcsőházból álló épületek tetején az úgynevezett összekötő folyosó zárva van. Pedig tűz esetén beláthatatlan következményekkel járhat, ha a lakók nem tudják igénybe venni ezt a „menekülőutat”... Szakái Ferenc őrnagy, a Miskolci városi, járási Tűz- ol tópar a n c s n oksag helyettes vezetője: — A középmagas és magas épületek tűzvédelmére vonatkozó magyar szabvány előírásai szerint, minden középmagas épületnél ki kell alakítani a lépcsőházak közötti összeköttetést (középmagas épületeknek általában az ötszintesnél magasabb házak számítanak). A diósgyőri lakótelepen épült házaknál többnyire a tetőn található ez a kis folyosó. Ennek az a rendeltetése, hogy egy esetleges tűz elől ■ akkor is biztonságos helyre juthassanak a lakók, ha a lépcsőházra már átterjedtek a lángok, illetve nagy a füst. Kétfajta tetőfolyosó van. A legújabb házaknál már üveg határolja ezt az utat. Ajánlatos zárva tartani, nehogy játszadozó gyermekek kijussanak a tetőre és baleset történjen. A legjobb megoldásnak azt tartjuk, ha a tetőfolyosó ajtóinak kulcsa az ajtó mellett, a falon, a gyerekek által el nem érhető magasságban, egy zárt, de feltörhető üvegszekrényben van elhelyezve. Az mindenképpen szabálytalan — és veszélyes —, ha a , házfelügyelő a lakásán tartja a kulcsot. Mikor zárjon a ^óoyszertár? Többen kifogásolták, hogy után 5-ig tart nyitva. Mire az egyik lépcsőházban be- a környéken lakó hazatér a rendezett, ideiglenes gyógy- munkából, már zárva találszertár délelőtt fél 9-től dél- ja, arról nem is beszélve, hogy a rendelőintézetben este 7-ig fogadják a betegeket. Nem lehetne megváltoztatni a nyitva tartás idejét? Dr. Nádler Viktor, a megyei tanács gyógyszertári központjának igazgató-főgyógyszerésze : — A kérést sajnos nem tudjuk teljesíteni. Szeretnénk enyhíteni a diósgyőriek gondját, ám az érintett gyógyszertárban dolgozók többsége családanya. A zárás után rohannak ok is gyermekeikért bölcsődébe, óvodába. Sajnos, kevés a gyógyszerész, így alaposan meg kell szervezni munkánkat. A hivatalos nyolc órán túl azonban mi sem foglalkoztathatjuk dolgozóinkat, akiknek 88 százaléka nő. így csakis tanáccsal szolgálhatok : akiknek sürgős gyógyszert írtak fel, ne sajnálják a fáradságot, s utazzanak le a Marx térig, ahol éjjel-nappal nyitva tartó gyógyszertárunk van... ' (erdős—tóth) kivitelező vállalat vesz részt jelenleg: csaknem 2000 építőmunkás. szerelő dolgozik a munkaterületeken. A napokban gazdasági-műszaki konferencián értékelték az építőmunka eredményeit. ' A szakemberek véleménye szerint a lehetőségekhez képest a kivitelező vállalatok dolgozói megteszik a tőlük telhetőt, ám — legtöbbször megfelelő felkészültség és szervezettség hiányában — több munkaterületen hátrányban vannak a beruházási ütemtervben rögzített határidőkkel szemben. A műszaki konferenciát brigád vezetői tanácskozás követte, ahol a szocialista címért küzdő kollektívák vezetői meghirdették a „Négy órát a PVC—III.-ért” munkaakciót. Vezetőképzés a postásoknál A postás KISZ-bizottság október 28-tól vezető-továbbképzést tart az aktivisták számára. A négynapos rendezvényre a vidéki KISZ- alapszervezetek titkárait is meghívták. Újfajta ébresztőóra Űj típusú, digitális szám- kijelzésü ébresztőóra , nullszériájának gyártását kezdték meg a MOM dunaújvárosi óragyárában. A színes, henger alakú, korszerű órák jól illenek a modem bútorokhoz. Az új típusú ébresztőórákból még az idén 60 000 darabot készít a dunaújvárosi üzem.