Déli Hírlap, 1975. október (7. évfolyam, 230-256. szám)
1975-10-17 / 244. szám
A konzervhéten kirakatversenyt szervezett a Konzervipari Vállalatok Trösztje és a Borsod—Heves megyei Élelmiszer- és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat. A vetélkedésben a város szinte valamennyi élelmiszer- és csemegeboltja részt vett. A zsűri a Miskolci Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat Weidlich-élelmiszerboltjának kirakatát ítélte a legjobbnak (Kelecsényi László tervezte). A második helyen a Csemege Vállalat 106. sz. szakboltjának kirakata végzett (tervezője Kovács József), a harmadik a HUNGAROKONZUM Csemege Áruházának kirakata lett (tervezője Jobbágy Zoltán). Képünkön: az első díjat nyert kirakat. (Solymos felv.) STOPJ EGY PERCRE! Bükk Kupa és ú[abb tanfolyamok Autósok, motorosok rovata Sokáig úgy volt, hogy elmarad az idén a Bükk Kupa. Most megkaptuk a Magyar Autóklub helyi szervezetétől a kiírást. E szerint a 6. Bükk Kupát november 14. és 16. között rendezi meg a Magyar Autóklub Borsod megyei szervezete. A verseny egyben a magyar rallye-bajnokság IV. és a magyar túrabajnokság III. futama is. A nagy érdeklődéssel várt vetélkedő két védnöke ezúttal Csermely László, a Borsodi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság vezérigazgatója és dr. Lénárt József, az ÉVM Szállítási Vállalat 3. számú üzemegységének igazgatója, a Magyar Autóklub Borsod megyei szervezetének elnöke. A verseny távja rallye- versenyzők részére kb. 500, a túraversenyzők részére pedig mintegy 250 kilométer, természetesen egyelőre még ismeretlen útvonalon. A nevezéseket november 1-én, szombaton 24 óráig kell az Autóklub Szemere utcai irodájába eljuttatni. Több mint 1300-an jelentkeztek a DIGÉP szakszervezeti bizottsága által szervezett, az új KRESZ-t ismertető tanfolyamra. Az első 400 főnyi csoport ezen a héten, egymást követő napokon hallgatta meg a Borsod megyei Közlekedésbiztonsági Tanács előadóinak í jékozta- tóit, s a harmadik napon vizsgát is tettek az új KRESZ- ből. A szinte példa nélkül álló kezdeményezés nemcsak jó időbeosztása, hanem olcsósága miatt is kivívta a jogosítvánnyal rendelkező gépgyáriak elismerését. A tanfolyamért és a vizsgáért ugyanis mindössze tíz forintot kért, illetve kér az szb, s ebből fedezi a „Mi az új a Kresz-ben?” című kiadvány és a tesztvizsgalapok költségét is. Ny. I. Életmentő emlékéremmel tüntették ki Kiss Ferenc tatabányai rendőr törzsőrmestert. A fiatalember a nyáron élete kockáztatásával mentett ki a tatai Nagy-tóból egy fuldokló nőt. Éjszakai ellenőrző kőrútján lett figyelmes a segélykiáltásokra, és habozás nélkül vízbe vetette magát. A kitüntetést dr. Kiss István, a megyei tanács elnöke nyújtotta át. KRESZ rejtvény, 2. forduló Az eddigi érdeklődés alapján azt mondhatjuk, sikerrel hirdettük meg a KRESZ-rejtvénypá- lyázatunkat. Reméljük, továbbra is annyi helyes megfejtés érkezik be, mint eddig. A második forduló kérdései is az új KRESZ-hez kapcsolódnak. X. Az új KRESZ szabályozza a személygépkocsi első ülésén — annak balesetveszélyessége miatt — szállítható gyermekek korát. Kérdésünk: milyen korúakra vonatkozik ez a tilalom? a) 6 éven aluliakra, b) 8 éven aluliakra, c) lo éven aluliakra. 2. Hazánkban is bővül az autópályák hossza. Elsősorban azok tapasztalhatják ezt, akik a Balatonhoz utaznak. Ezért is jó tudni a miskolciaknak, borsodiaknak is, hogyan rendelkezik az új KRESZ az autópályán való közlekedésről. Kérdésünk: mivel szabad közlekedni autópályán szombaton 12 órától vasárnap 24 óráig? a) személygépkocsival, autóbusszal és motorkerékpárral, b) gépkocsival és motorkerékpárral, c) csak személygépkocsival és motorkerékpárral. 3. Változnak a gyalogosokra vonatkozó közlekedési rendszabályok is. Ezért nem érdektelen a kérdés: az alábbi helvek közül hol kell a vezetőnek fokozottabban ügyelnie a gyalogosokra? a) az autópálya forgalmába való besorolás előtt, a gyorsító sávon? b) a villamos-megállóhelynél levő járdasziget és a hozzá közelebb eső járda közötti úttesten? c) ott, ahol az úttest mellett kerékpárút húzódik? A megfejtéseket kérjük a jövő hét péntekjéig szerkesztőségünk címére (Miskolc, Bajcsy-Zsilinsz- k'y út 15.) levelezőlapon, vagy borítékban eljuttatni! flz NDK bő! érkeztek ötven fiatal érkezett tegnap az NDK-ból a Nyergesújfalui Magyar Viscosagyár- ba. A vállalat több vezetőjén kívül a korábban az NDK-ban dolgozott gyári fiatalok fogadták őket. A vendégmunkások első csoportja VegyiPremfőként a Schwarzai szálkombinátból és a nitzi Vegyiszálgyárból jött. A magyar gyár danamid selyem és crumeronüzemében azonos, vagy hasonló munkakörben dolgoznak majd, mint otthon. Bélyeggyűjtés A postai előrejelzések szerint legközelebb október 22-én jelenik meg egy 1 forintos címletű bélyeg, mely a 100 éves Zene- akadémiát köszönti. A bélyeg tervezője Légrády Sándor. A szeptember 13-án megjelent bélyegnapi sorozatot és blokkot — nyomdai okok miatt — a szokásosnál később fogják megkapni a szervezett bélyeggyűjtők. Októberben még az alábbi bé- lyegujdonságokra fizethetnek elő a szervezett bélyeggyűjtők köfe- ikben és szakköreikben: Szojuz—Apollo sorozat (15 forint), Szojuz—Apollo blokk lo (forint), Óceán blokk (10 forint), Vívó VB bélyeg (l forint), Helsinki II. blokk (10 forint). Az itt felsorolt bélyegekre csak azon tagok tarthatnak igényt, akik tagdíjukat is rendezték. Egy külföldi szaklap statisztikája szerint az Egyetemes postaegyesülés (UPU) centenáriumáról Európában 39 ország 111 bélyegen és 5 blokkon, 87 tengerentúli állam pedig 288 bélyegen és 24 blokkon, valamint egy tizenhat címletű kisíven emlékezett meg. A leghosszabb sort Burundi bocsátotta ki: 16 bélyegből és két blokkból áll. V. GY. Nem tudták, hogy jön a tél? Iskola albérletben A jegyzőkönyv nem melegít „Jegyzőkönyv — készült 1975. évi október hó lS-én a 29. sz. Általános Iskolában. Jelen vannak: dr. Bíró Ildikó iskolaorvos, Cse- rey Andrásáé igazgató, valamint a nevelőtestület tagjai. Az iskolaorvos az intézményvezetővel minden tanteremben hőmérsékletet mért és megállapította, hogy a 15—IS fok C, ami mérhető volt, az előírásoknak nem megfelelő. Ennek oka, hogy a Borsod megyei Tanácsi Tervező Vállalat több hónapos késedelemmel adott tervdokumentációt, igy a kivitelezéshez nem lehetett időben hozzákezdeni. Előreláthatólag 10 napon belül nem lesz fűtés, ezért jelenlévők kérik a Városi Közegészségügyi és Járványügyi Felügyelőség segítségét az esetlegesen előforduló betegségek megelőzésére. Kmf.” Aláírások. Pecsétek. A betűhíven idézett jegyzőkönyv ugyanakkor készült, mikor szerkesztőségünkhöz befutottak az első szülői panaszok: még mindig nem fű- tenek a tapolcai iskolában! A tényről személyesen is meggyőződtünk, éppen ezért nem érdektelen a jegyzőkönyv elemzése. Ha nem volna ilyen komoly dologról szó — mely 175 gyerek egészségét, s közvetve tanulmányi előmenetelét is érinti —, eljátszadozhatnánk a gondolattal, hogy vajon mit tehet a jegyzőkönyvben említett közegészségügyi szerv a betegségek megelőzésére? Végül is meleg terem helyett nem kaphatnak a gyerekek aszpirint vagy injekciót Ennél azonban sokkal izgalmasabb a fütetlen termek miatt közvetlenül hibáztatott Borsod megyei Tanácsi Tervező Vállalat szerepe. Az új kazánok históriája Hogy a jegyzőkönyv tényeit értsük, eléggé vissza kell mennünk az időben. Tulajdonképpen egy nem egészen egymillió forintos felújítás körüli huzavonáról van szó. A tápolcai iskola radiátorai elhasználódtak; szükségessé vált az egész fűtéjj berendezés cseréje. Ezzel kapcsolatban az illetékes tanácstagok már két évvel ezelőtt interpelláltak. S nem hiába, mert 1974 nyarán kicserélték a radiátorokat. Az elmúlt télen már ezek sugározták a meleget, ám még a régi kazántól fűtve. Az új kazánok beállítását ez év nyarára tervezték, s a munkálatokkal kapcsolatos tervet megrendelték az említett tervező- vállalatnál. Az iskola 1974; szeptemberétől 1975. májusáig várt a tervre. Mikor ez elkészült, a korábban kiszemelt kivitelező — látva, hogy a kazánház átépítése eléggé bonyolult és nem sokat fizető munka — nem vállalta az átépítést. Végül ez év júniusában sikerült megtalálni azt a kisiparost, aki hajlandó volt a kazánházat a tervnek megfelelően átalakítani. A munkával néhány nappal ezelőtt készült el; a hét elején helyükre kerültek a kazánok. Már dolgoznak rajtuk a szakiparosok, s kintj ártunk alkalmával megjelent a TIGÁZ tervezője is, aki felmutatta a dokumentációt, mely szerint a kazántól 46 méterre levő fővezetéktől árkot kell majd ásni, hogy energiát kapjon a kis „erőmű”. A mélyépítő vállalat — mint telefonon közölték — haladéktalanul felvonul, hogy mielőbb lefektethessék a vezetéket. Hát ez a felújítás rövid krónikája. Szétszórt osztályok Bennünket azonban sokkal jobban érdekel az Iskola 175 tanulójának mostani helyzete. Megnyugtatásul már előre elmondhatjuk, hogy közülük a tegnapi napon mindössze heten mulasztottak; remélhetőleg senki nem sínyli meg a hideg napokat. Egyébként a következőkben nem kell fűteüen teremben üldögélniük, hiszen a felsőtagozatosokat befogadta a Gyermekváros (az iskola vállalja a szükséges utazási költségeket), és az alsótagozatosok is kaptak meleg termeket. Ámbár az ő elhelyésük már nem volt olyan egyszerű. A negyedik osztályosokat a FÖLDGÉP Vállalat üdülője látja vendégül, az elsősök á vil- lanykályhával fűthető tanáriban kaptak helyet, a második osztály számára az ugyancsak fűthető ebédlő ad ideiglenes olthont, s a harmadik osztály egy munkás- szállásra költözhet be. Az előrelátás hián\a s más- tanultok Lehetne-e mindezt bonyolultabban megoldani? — kérdezem a városi tanács művelődésügyi osztályának illetékeseitől. A szakemberek nem vitatkoznak velem, ellenben felvázolják, hogy miként lehetett volna elkerülni az albérletet. Szerintük a fűthető tornaterem, az ebédlő, a tanári szoba, s a régi épület — ugyancsak fűthető — egyik terme elviselhetővé tette volna az átmeneti állapotokat. Persze fel kellett volna készülnie az iskolának a hűvös időre, hiszen már a tanév kezdetén várható volt, hogy október 15-ig nem kaphatnak meleget a tantermek. Az egész ügynek azonban van egy másik tanulsága is. Miért nem élvezhetnek nálunk bizonyos előnyt a tervező és az építő vállalatoknál az egészségügyi, illetve az oktatási intézmények? Miért húzódoznak a vállalatok az ilyen kis volumenű munkáktól? Végre létre kellene hívni olyan tervező és kivitelező egységeket, melyeknek elsődleges feladatuk a felújítás. ★ A fagyoskoőó tapolcai gyerekek miatt most — ahogy ért írni szoktuk —• megmozdult a társadalom. A vállalatok, munkásszállások együttérzése, önzetlen segítsége szép dolog, ne mennyivel kevesebb Ilyen önzetlen társadalmi segítségre lenne szükség, ha kellő előrelátással, szorgalommal és ügyszeretettel végeznék munkájukat az építtetők, az építők és sorolhatnám tovább. A tapolcai iskolások ma és holnap múzeumot látogatnak, mert csak hétfőtől mehetnek albérletbe. Utána pedig — állítólag csak tíz napig — szükségiskolába kell járniuk. A további konzekvenciákat vonja le az olvasó. (gyarmati) Népművészeti kiállítás A múzeumi és honismereti hónap keretében ma délután 5 órakor nyílik meg Lenin- városban, a Derkovits Gyula Művelődési Központban Nyakas Miklósáénak, a népművészet mesterének és Szűcs Imrének, a népművészet ifjú mesterének szőttes- és fazekaskiállítása. Isméi remekeltek rádiósaink Évek óta megszoktuk már, hogy az amatőr rádiósok különböző hazai vagy nemzetközi versenyeinek legjobbjai között mindig ott van a technikai sportág egy-két miskolci űzője is. Így történt legutóbb a rövidhullámú . rádióforgalmazás úgynevezett fónia-versenyénck országos bajnokságán is, amelynek feladatai közt szerepelt, hogy 24 óra alatt minél több hazai adóállomással kellett az éterben élőszavas kapcsolatot teremteni. A teljesítmény értéke ezeknek a 7 állomásoknak a távolságával egyenes arányban növekedett. Több száz amafőr vett részt a küzdelemben, s a miskolci Pok- kér János, az MHSZ megyei rádiós bázisának vezetője, a posta- igazgatóságon működő klub tagja került az első helyre. Simon László, az LKM technikusa, a nagyüzem MHSZ-klubjának tagja — egy Fejér megyei versenyző mögött — a harmadik helyen végzett. Az ultrarövidhullámú rádiózás nemzetközi versenyében is született borsodi siker. A zsűri kiemelkedőnek minősítette a lenin- városi kollektív adóállomás teljesítményét, amelynek tagjai a szomszédos országok nyolc körzetéből 89 partnerrel teremtettek kapcsolatot. A legtávolabbi partner egy 699 kilométerre lakó bolgár amatőr volt. Az országos illetékes szerv ugyancsak kiemelkedőnek értékelte azt a versenyen kívüli két összeköttetést, melyet az észak- Idliáni 35. számú Általános Iskola rádiós tanulói rövidhullámú adó-vevőjükkel teremtettek. Az LKM klubja által patronált és Hudák Viktor igazgatóhelyettes vezetésével működő ifjúsági kollektív állomásnak szeptemberben egy-egy szudáni, illetve kubai rádióssal sikerült az éter hullámain „párbeszédet” folytatnia. T. L Diagnózis és medicina Szép, hasznos, ám roppant nehéz feladatra vállalkoztak a miskolci járási NEB népi ellenőrei. Nem kisebbre, mint hogy tucatnyi miskolci üzemben feltérképezzék a munkatermelékenység növelése által mozgósítható tartalékokat. A vizsgálat nemrég kezdődött el, s december közepére fejeződik be. Egy jó és alapos felmérés egyszerre és együtt lehet diagnózis és medicina. Olyasfajta dolgokra kérdezhet rá, s adhatja meg a feleletet, amely világszerte foglalkoztatja a gazdasági élet szakembereit. Ne tűnjön túlzásnak a világra való hivatkozás, hiszen — mint sok más dologban — a munkatermelékenységgel kapcsolatos hazai vizsgálódásban is az lesz a perdöntő, hogy a tucatnyi miskolci üzem dolgozóinak tevékenységét sikerül-e a nemzetközi mezőnyben betájolni. Mert mihez is viszonyítsunk? Tegnapi önmagunkhoz, lehetőségeinkhez, vagy a nemzetközi normákhoz? Sokat árthat — s ezt jól tudják a népi ellenőrök is — egy felszínes, csalóka, „köldöknéző” felmérés, amely ugyan semmit sem mond, de illúziókat kelthet. Azt tudtuk, tudjuk, hogy a miskolci üzemekben a termelésnövekedés forrása néhány éve már a munkatermelékenység emelkedése. Ez jó dolog, de ennek puszta megállapításán túl kell lépni. A Statisztikai Kiadó Vállalat nemrég jelentetett meg egy érdekes könyvet (A munkatermelékenység nemzetközi összehasonlítása), s ebben nagyon is megszívlelendő adatokat közöl. Ha Magyarországon az egy foglalkoztatottra jutó ipari termelés 100, akkor például Olaszországban 192, Franciaországban 205, Svédországban 229. Az egy lakosra jutó ipari termelés tekintetében még nagyobb az aránykülönbség. Lenin fél évszázaddal ezelőtt azt írta. hogy „A munka termelékenysége végeredményben a legfontosabb, a legfőbb az új társadalmi rend győzelme szempontjából...” Az egy foglalkoztatottra jutó termelés évenkénti növekedése már utal arra, hogy milyen sebességgel közelítünk a fejlett tőkés országokhoz. Ám eredményeinkkel nem lehetünk elégedettek. A statisztikusok elkészítették a termelékenység növekedésének évi átlagos ütemét jelző számsort 1950—1965 között. A környező szocialista országok rangsorában hazánk az utolsó, utolsó előtti. Például 1960—65 között nálunk évente átlagosan 4.4 százalékkal növekedett a termelékenység. De Bulgáriában 6,8 százalékkal, s az NDK-ban 5,6 százalékkal nőtt. Az alapos előkészületek után megindított népi ellenőri vizsgálat (s általában minden olyan felmérés, amely gazdasági életünkkel kapcsolatos) csak akkor lehet igazán hasznos és eredményes, ha a határokon túlra is kitekint, s jó kereskedő módjára a nemzetközi pi».con hitelesített sutokkal mér. - b. L I fielet ratet!