Déli Hírlap, 1975. október (7. évfolyam, 230-256. szám)
1975-10-14 / 241. szám
Az elmélet „tárgyi bizonyítékai Diákok a múzeumban Mintha csak a délelőtti tanácskozást akartak volna illusztrálni, a Herman Ottó Gimnázium egy történelem- tanár vezette osztályával találkoztak a megye és a város középiskoláinak igazgatói, amikor a Herman Ottó Múzeum kiállításainak megtekintésére indultak. A gyerekcsoport szemléletesen támasztotta alá dr. Bodó Sándor helyettes múzeumigazgató tájékoztatását, miszerint az egy éve nyitva tartó intézmény látogatóinak 70—75 százaléka a fiatalok közül kerül ki. De elég-e, ha egy új kiállítás megtekintése végett egy-egy osztály felkerekedik és megnézi a bemutatót? Nem lehetne-e többre, másra is felhasználni a gazdag gyűjteményeket? Segítik a honismereti szakköröket Az idei múzeumi hónap egyik fontos rendezvényeként összehívott tanácskozás résztvevői arról beszélgettek, hogyan segítheti a régi korok emlékeinek tárháza az oktató-nevelő munkát. Megállapíthatták, hogy a Herman Ottó Múzeum és az iskolák kapcsolata formailag kielégítő. Vagyis Miskolcon, de a megye bármelyik településén is, ahol helytörténeti vagy nagyobb gyűjtemény látható, a fiatalok rendszeresen megfordulnak a kiállító- termekben. A Borsod megyei múzeumi hálózat központi intézményével jó az iskolák kapcsolata, és érvényes ez a megye területén levő minden múzeumra, helytörténeti gyűjteményre. A szakemberek segítik a fiatalok honismereti szakköreit, az itt folyó gyűjtő- és kutatómunkát. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a legutóbbi Istvánffy Gyula néprajzi és honismereti gyűjtőpályázat, amelynek 64 középiskolás korú résztvevője volt. A kapuk már nyitva vannak Az itt folyó tudományos munka mellett legalább ilyen fontos a múzeumok közművelődési tevékenysége és ezen belül is az iskolákkal való együttműködés. Magyarul arról van szó, hogy ezekben az intézményekben találhatók meg mindazok a „tárgyi bizonyítékok”, amelyek kézzelfoghatóan támasztják alá az iskolai elméleti oktatást. Sokszor írtunk már róla, hogy milyen lehetőségeket biztosíthat a múzeum és ezzel a témával foglalkozott a nyáron az a Debrecenben rendezett konferencia is, amelyen az ország történelemtanárai vitatták meg az eddigi tapasztalatokat. Az elmúlt hónapokban jó néhány példa volt rá, hogy az iskolák belépnek a múzeum által „nagyra nyitott kapukon”. Tartottak már az Ember és munka című állandó kiállítás termeiben „élő” történelemórákat, és ezeknek a foglalkozásoknak a száma a jövőben csak emelkedhet. A Herman Ottó Múzeum egyelőre a rendelkezésére álló eszközökkel segít; napok kérdése és megvalósítják a csoportok köny- nyebb mozgását, tájékozódását segítő magnós tárlatvezetést. De az intézmény valamennyi munkatársa készséggel áll az érdeklődők rendelkezésére, akiket talán a már nem is túlságosan távoli jövőben le is tudnak ültetni. Olyan korszerű előadótermet rendeznek majd be a régi múzeumépületben, ahol nem kell a vitrinek között szo- rongani, s hang-, dia-, valamint filmtár áll majd a pedagógusok rendelkezésére. Ismeri k-e a pedagógusok? A múzeum és az iskola tehát keresi egymást és a továbbiakban nem is az elvvel, hanem a gyakorlattal vannak gondok. Még olyan formában is, hogy a pedagógusok nem ismerik eléggé azokat a lehetőségeket, amelyeket a másik intézmény nyújtani tud. Előfordul, hogy nem tudják, milyen anyagot mutat éppen be, vagy őriz raktáraiban a múzeum. Mindenekelőtt tehát az a fontos, hogy ők tájékozódjanak és a továbbiakban ne általánosságokban, hanem egy-egy tananyaghoz kapcsolódóan vegyék igénybe akár a kiállítások, akár a raktárak anyagát. Ennek érdekében hirdeti meg a múzeum — a megyei tanács művelődés- ügyi osztályával közösen — azt a pályázatot, amelynek keretében a résztvevőktől olyan tanmeneteket kérnek, amikben pontosan feltüntetik, melyik évfolyam melyik órájához szükséges, hogy a gyerek ne csak olvassa, hogy volt céhes ipar, hanem meg is nézze, esetleg kézbe vegye a régi miskolci mesterek cégtábláit. (makai) Iskolatej. (Solymos László felvétele) Budapesti Színjátszó Fesztivál Drámái írni, embert ábrázolni A példásan szervezett, s nagy szakmai-szervezési rutinnal lebonyolított Budapesti Színjátszó Fesztivál naponta megjelentette Híradóját is. Ha jól emlékszem, az első számok egyikében látható a következő karikatúra. A színpadon koponyafejü Hamlet áll vak szemüregekkel, s ez a Hamlet egy valódi (ha tetszik, frissen levágott) fejet tart a kezében. A szöveg: „Nem gondoljátok, hogy kicsit túlm,odernkedtük a dolgot?” Semmi kétség, a formalizmus veszélyeire figyelmeztet bennünket a rajz. S nem ok nélkül. Az egész magyar színházi kultúrát frissítő amatőr mozgalom — úgy tűnik — „kifutotta” magát; ismétlésekre, manírokra kényszerül. Ezt nem is annyira a meghívott együttesek produkcióiból következtetjük, hiszen egyik-másik 2—3 esztendeje született, hanem a bemutatott „műhelymunkákból”. Tudniillik ezeknek az új, friss bemutatóknak kellett volna felvillantaniuk valamit a jövő lehetőségeiből. Mindez — bár egyik-másik csoport irigylésre méltó szakmai felkészültségről tett tanúságot — nem következett be. A tényt a jelenlevő szakemberek is konstatálták, s igyekeztek is megtalálni a mozgalomban bekövetkezett stagnálás okát. A viták folyamán felmerült számos szervezeti kérdés a csoportok fenntartásával, érdekvédelmével, s a profizmus felé indításukkal kapcsolatban. Szerencsére sokan hangoztatták a mozgalom közművelődési feladatait is. A villát — úgy érezzük — Vitányi'1 Iván előadása döntötte el, vagy legalábbis helyes mederbe terelte. A Népművelési Intézet igazgatója az amatőr színház és az amatőr társművészetek viszonyát tekintette át, az „ősi összművészettől” napjainkig. A régmúltról csak annyit, hogy kezdetben együtt éltek a különböző művészeti ágak (zene, tánc, ének, színjátszás. Gvadátiviemlékhét Kétszázötven évvel ezelőtt született Rudabányán Gva- dányi József. A jubileum alkalmából a rudabányai Vasérc Mű, a nagyközségi párt- bizottság és a tanács, a Hazafias Népfront megyei bizottsága és az íróról elnevezett művelődési központ Gvadányi-emlékhetet rendez. Az eseménysorozat tegnap a Gvadánvit bemutató kiállítás megnyitójával és a, munkásságát méltató irodalomtörténeti előadással kezdődött. Az évforduló napján, október 16-án koszorúzási ünnepség lesz a Gvadányi-emlékmű- nél, október 18-án, szombaton délután öt órakor A régi jó Gvadányi címmel irodalmi estet tartanak és leleplezik az író emléktábláját. rr A CSŐSZER 1. sz. üzeme azonnali belépéssel felvesz minősitésse! rendelkeiö és minősítéssé! nem rendelkező hegesztőket, vizvezetékszerelőket, központifűtés- és esőhálózat-szerelőket és segédmunkásokat budapesti és leniitvárosi munkahelyekre A Leninváros környékén lakó és Leninvárosbo bejáró dolgozók munkába járását és hazautazását béreit autóbusszal biztosítjuk. Minden héten szabad szombat. Munkásszállást, különélési pótlékot biztosítunk Felvételre jelentkezés: Miskolc, Kabar u. 16. sz. Leninváros, Új Hőerőmű CSŐSZER, 1. sz. Üzem, munkaerőgazdalkodás képzőművészet), s csak később kezdtek önállósulni. Hogy ezt érzékelhessük, nem is kell évezredeket visszamennünk; elég, ha a paraszti élet művészetét megvizsgáljuk. Korunkban — mikor az amatőr mozgalomban is külön élnek a különböző művészeti ágak — mindig az az ág kerül előtérbe, az vonz legnagyobb tömegeket, mely a legjobban képes kifejezni egy adott időszak gondolatiságát, érzésvilágát. Vitányi bebizonyította, hogy közvetlenül a felszabadulás után a néptánc lett a legnépszerűbb, majd — vázolva a közbeeső korszakokat — beszélt a beat betöréséről, mely nemcsak a merev slágerkultusz ellen lázadt, hanem az „apák társadalmának” gondolkodásmódjában is sok mindent kifogásolt. Az amatőr színjátszás akkor virágzott fel, mikor a legerősebb volt a mozgalomban a közéleti érdeklődés, a jobbítás vágya. Ma nincs erre szükség? Vagy lankadt a lelkesedés? Nem ei;ről van szó. De — szó szerint idézem Vitányit —■ „elmúlt a világ megfordításának könnyűsége”. Summázat: az amatőr színjátszó mozgalom — a társadalom fejlődése szempontjából meghatározó időszakban — betöltötte funkcióját. Ez az időszak jelentős minőségi változást hozott tartalomban és formában egyaránt. A mozgalom izgalmi állapota csökkent, az avantgarde nemzedék elfoglalta helyét a hivatalos társadalomban. (A legjobb amatőröket befogadták a színházak.) Látványos, ugrásszerű fejlődésre most alig számíthatunk. Hát akkor? A legfontosabb az, hogy ne ismételgessük magunkat. Bármilyen jó Beethoven VI. szimfóniája, többször ugyanezt nem kell megírni. De mi lenne, ha például darabokat írnának a színjátszóknak, melyeket felhasználva korszerű eszköztárukat — úgy adhatnának elő, hogy újabb közönségrétegeket is kapcsolnának körükbe. Mi lenne, ha ismét feladattá válna műkedvelőink körében az emberábrázolás? Ha felelevenítenénk a szinészmes- terség ábécéjét... Visszatérve a karikatúrához, tulajdonképpen arról van szó,! hogy a kiszikkadt koponyát — ezt a hatásos hamleti kelléket — ne cseréljük fel emberarcú fejünkkel csak azért, mert újítani akgrunk. (gyarmati) Művelődési otthonok Tegnap délután Tatán megkezdődött a Művelődési Otthonok Országos Tanácsának kétnapos konferenciája. A tanács tagjai — a Kulturális Minisztérium, a Népművelési Intézet, a megyei tanácsok képviselői és művelődési központok vezetői, munkatársai — a művelődési otthonok távlati fejlesztési terveit vitatják meg. Számba veszik, hogy az ország melyik településem indokolt új kulturális intézmény létesítése és melyek korszerűsítése, felújítása vált szükségessé. Tájkonferencia A Könyvtártudományi és Módszertani Központ felkérésére október 15. és 17. között a Miskolci Városi Könyvtár rendezi meg Pest, Nógrád és Borsod megye gyermekkönyvtárosainak soron következő konferenciáját. A konferencia első napján délelőtt Vargha Balázs, a Könyvtártudományi és Módszertani Központ munkatársa tart vitairidító előadást a TIT Kazinczy-klub-' jában. Referátumának címe: Az 1970-es évek végén bevezetésre kerülő új tantervek problémái az olvasás és a sokkönyvűség szempontjából. A nap második felében az iskcfla és a könyvtár kapcsolatáról hallhatnak előadásokat a résztvevők, végezetül pedig mindkét témakörben vitát rendeznek. A második napot, október 16-át arra szánják, hogy a konferencia vendégei a gyakorlatban láthassák a miskolci kollégák munkáját; a város gyermekkönyvtáraiban az óvodások és általános iskolások részvételével tartanak bemutató foglalkozásokat. Október 17-én pedig a város legkülönbözőbb, iskolákban és fiókkönyvtárakban működő intézményeit látogatják meg a könyvtárosok. műsor KEDD Kossuth rádió: 12.00: Déli Krónika. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.35: Melódiakoktél. — 13.10: Törvénykönyv. — 14.04: Az élő népdal. — 14 14: Ezeregy délután. — 14.50: Éneklő Ifjúság. — 15.00: Hírek. — 15.10: Déki Lakatos Sándor népi zenekara játszik. — 15.44: Magyarán szólva. — 16.00: A világgazdaság hírei. — 16.05: Harsan a kürtszó! — 16.36: Prokofjev: D-dúr szonáta. — 17.00: Hírek. — 17.05: Metronóm. Gazdaságpolitikai magazin. — 17.30: A magyar népdal hete. Kodályv Mátrai képek. — 17.41: Szabó Miklós operettdalokat énekel. — 17.57: Új könyvek. — 18.00: A Szabó család. — 18.30: Esti magazin. 1- 19.tó: Hí-/ rés karmesterek próbálnak. — 19.55: Fiatalok stúdiója. — 20-23: A magyar népdal hete. — 20.43: Ambrus Kyri és Poór Péter énekel. — 21.05: Hírek. — 21.05: Hétköznapi terrorizmus. — 21.35: Nebáncsvirág Részletek Hervé operettjéből. — 22.00: Hírek. — 22.15: Sporthírek. — 22.20: Meditáció — újításokról és újítókról. — 22.30: A dzsessz világa. — 23.30: Thomas operáiból. — 24.00: Hírek. — 0.10: A Magyar Néphadsereg rézíúvósegyüttese játszik. — 0.25: Himnusz. — 0.30: Vízjelzőszolgálat. Petőfi rádió: 12.00: Nóták. — 12.30: Hírek. — 12.33: Lengyel költők versei. — J2.50: Zenekari muzsika. — 13.30: Hírek. —*13.33: Jannequin-kórusok. — 13.45: Idójárá-s. — 14.00: Kettőtől hatig. — 18.00: A -magyar népdal hete. —- 18.22: Hindemith: Hat kórusdal Rainer Maria Rilke verseire. — 18.30: Hírek. — 18.33: Énekegyüttesek műsorából. — 19.10: Reklám. — 19.15: Véleményem szerint. — 19.25: Jó estét. gyerekek! — 19.30: Csak fiataloknak! — 20.30: Hírek. — 20.33: Mindenki könyvtára. — 21.03: A magyar népdal hete. — 21.33: Dvorzsák: Vili. szimfónia. — 22.10: Musicalekből. — 22.30: Hírek. — 22.33: Népek zenéjéből. — 23.02: Brahms: G-dúr vonósötös. — 23.30: Beat Varsóból. — 24.00: Hírek. — Utána: Idegen nyelvű vízjelzőszolgálat. Miskolci rádió: 17.00: Műsorismertetés, — hírek. — 17.35: Fiatalok zenés találkozója. — 17.40: Technikai ötletek, érdekes újítások. — 17.45: Vendégünk volt: a kassai szimfonikus zenekar. — 18.00: A stúdió krónikaműsora. — 38.15: Könnyűzene. — 18.25: Hírösszefoglaló, időjárás jelentés, m űsorismertetés. Televízió 1. műsor: 17.08: -Műsorismertetés. — 17.10: Hírek. — 17.20: ,.Eleven fa . . .” Dokumentumműsor. — 17.50: Arcképvázlat egyfajta évtizedről. II. rész. Tisszafüred. — 18.30: Közös dolgaink. Átfestik a cégtáblát. . . — Bán János filmkomméntárja. — 18.40: Játék a betűkkel. —19.05: Reklám. — 19.10: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Idősebbek is elkezdhetik ... — 20.05: Budapesti művészeti hetek. Kapupénz. Rekviem egy házmesfcerláhyért. — 21.25: Riporter kerestetik! IV. döntő: Sokszemközt a nézővel. —22.25: Tv-híradó 3. Televízió 2. műsor: 20.00: Műsorismertetés. — 20.01: Kortársak, kortársakról. — 20.40: Kezek melódiája. Dokumentumfilm. — 21.10: Tv-híradó 2. — 21.30: Párkák. Tévéjáték. (14 éven felülieknek!). Miskolci Nemzeti színház Cl): Boccaccio. Csortos és Egyetemi bérlet. Kiállítások: Miskolci Galéria (11—19): Seres János festményei. — Kossuth Művelődési Ház (10— 18): A lengyel plakátmüvészet története. — Herman Ottó Múzeum (10—18): Ember és munka. — Habán kerámia. — Diósgyőri Vár (9—16): A diósgyőri vár története. — Déryné-ház (9—16): Déryné- és Lévay József-emlék- szobák. — Kohász Galéria (14— 17) : Imreh József-emlékkiállítás. — Herman Ottó-emlékház (10— 18) : Herman Ottó élete és munkássága. — Miskolci Képtár (10— 38) : Magyar festészet a XX. században. — Kondor Béla-emlék- kiállítás. FILMSZÍNHÁZAK : BÉKE Svejk, a derék katona I—H. Dupla helyár! Mb. szí. csehszlovák film Kezdés: f5 órakor Puha ágyak, kemény csaták 16 éven felülieknek! Felemelt helyár! Szí. angol film Kezdés: 8 órakor híradó mozi Magyar híradó, rövidfilmek Előadás: 9—15 óráig Egységes 3 forintos helyár KOSSUTH Monsieur Verdoux Amerikai film Kezdés: f3. hn5 és 7 órakor HEVESY IVAN FILMKLUB Kabaré 16 éven felülieknek! Szí. amerikai film Kezdés: f5 és f7 órakor PETŐFI Nagyvárosi fények Amerikai film Kezdés: f5 és f7 órakor SZIKRA Szerelmem, Moszkva! Szí; mb. szovjet—japán film Kezdés: 5 éc 7 órakor TÁNCSICS Mackenna aranya Felemelt helyár! £ zí. amerikai film Kezdés: fő és f? órakor SAGVARI Vr.nyusin gyermekei Mb. szovjet film Kezdés: 5 és 7 órakor SZERDA Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Műsorismertetés. — 8.20: A mai nap kulturális programjából. — 8.27: BNV-reklám. — 8.30; Fernando Previtali Rossi- m-nyitányokat vezényel. —9.00: U.1 magyar gyermekmuzsika. — 9.15: Részletek Kerekes János Dalol az ifjúság és Állami Aruház című operettjéből. — 9.32* A magyar‘népdal hete.. — ío.OO: Hírek. — 10.05: ..Nyitnikék”. — 10.40: Magyar előadóművészek felvételeiből — 11.15: Válaszolunk hallgatóinknak. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Nóták. — 8.30: Hírek. — 8.33: Slágermúzeum. — 9.07: Lucia Popp énekel. — 9.30: Hírek. — 9.33: A magunk érdekében. a magunk védelmében. — lö.öö: A zene hullámhosszán — 11.30: Hírek. — 11.33: A Szabó család.