Déli Hírlap, 1975. szeptember (7. évfolyam, 204-229. szám)

1975-09-17 / 218. szám

I ♦ A Bartók-emlékest műsorát tanulja a kórus. Zenével búcsúztatják a napot Látogatóban a Bartók-kórusnál A kollégámnak az volt a véleménye, hogy rossz helyen tartják a próbát; igen nehéz egy hosszú, keskeny szobában ilyen sok, sorban ülő embert fényképezni. Az idén február­tól ezen a helyen működő, és azóta Bartók-kórus néven próbáló, szereplő együttes tagjai viszQnt qllítják, hogy soha­sem volt ilyen jó helyük. Kitünően és otthon érzik magukat a Kossuth Művelődési Ház második emeleti kistermében, ahová a késő esti arrajárót minden kedden és pénteken énekszó vezeti fel. Tömött sorokban ülnek egymás mellett — összetartoznak. A próba után a női kar néhány tagjával beszélget­tem. Bevallhatom, hogy az egymás gondolatát is isme­rők közé váratlanul becsöp­pent idegen félszegségevel. Az összetartozásuk legfel­jebb nekem újság; nekik furcsa, ha meg kell fogal­mazni. — Sokan vagyunk ének­szakos tanárok. A tanítás munka, este pedig minden­kinek jólesik zenével befe­jezni a napot. — És aki nem énektamár? :— Az szeret énekelni és jól érzi itt magát. Kiderül később, hogy az együttes jól emlékszik né­hány „megfutamodóra” is. — Volt, aki az első pró­ba után elment, nem bírta az iramot. Előfordul, hogy negyedóra alatt kell megta­nulni, amit máshol hceszú időn keresztül sulykolnak. De sokan jöttek, akik köz­tünk is maradtak; ha vala­ki mellett jól énekelnek, ak­kor könnyű a tanulás. Mindez persze nemcsak az elmúlt néhány hónapra, nemcsak arra az időszakra vonatkozik, amióta Miskolc önálló vegyeskara az együt­tes. A Rónai Sándor Megyei Művelődési Központ hajda­ni kamarakórusa több mir-.t tíz évig gyűjtötte a trófeá­kat a művelődési háznak, még a hatvanas években váltak magas színvonalú, nemzetközileg is elismert kórussá. Nem kell ahhoz ze­nésznek lenni, hogy tudjuk, mit jelent, ha Reményi Já nos, az együttes vezetője vé­gignéz az együttesen, és azt mondja; — A női kar legalább há­romnegyede a növendékem volt. — És a többiek? — Amióta a városhoz tar­tozik a kórus, szervezettebb az életünk. Több a fellépési lehetőség, rendszeresen fog­lalkoztat bennünket a Fil­harmónia. Egyetlen gondunk van, de ez országos jelen­ség. A tenor és a basszus szólam lehetne nagyobb, de kevés a kórusban a férfi. Ez meghatározza a repertoárt is, bár ritkán fordul elő. hogy ha egy nagy művet kell énekelni, ne lenne együtt az átlagos ötvenes létszámnál jóval nagyobb együttes. Az este 8-íg tartó próba után ott maradt néhány be­szélgetőpartnerem meglepő­dik, amikor a számukra leg­természetesebb dolgot kér­dezem: — Szeptember 23-án lesz 30 .éve, hogy New Yorkban mohait Bartók Béla. Mit jelent az évforduló a zene­szerző nevét viselő kórus számára? — Nem kell ahhoz ritka esemény, hogy Bartókot éne­keljünk. Az évforduló csu­pán annyi eltérést jelent a megszokottól, hogy ebben az évben a 27 Bartók-kórusból húszat megtanulunk, szep­tember 23-án pedig Papp Gábor zongoraművésszel lesz emlékműsorunk itt, a műve­lődési házban. Emellett eb­ben az évadban az ifjúsági hangversenyek műsorán is sok, Bartók-mű szerepel. A nyáron Sárospatakon volt sikeres hangversenyük; Bach Magnificat és Rossini Stabat Mater című művét szólaltatták meg. A műsort felvette a Televízió, és a hét­fő esti koncertek sorában a jövő év májusában hallhat­ja a miskolci közönség is. De ennél büszkébbek a nyírbá­tori zenei napokon való részvételükre; itt „adták írásba” először, hogy Bartók- kórus néven is kiváló az együttes. Ennél már csak az nagyobb öröm, hogy a vá­rostól százezer forintot kap­tak, hogy az első formaruhá­jukat megcsináltathassák. (makai) Gyermekek a televízió élőit Néhány jó tanács szülőknek A televízió már régebben bevonult lakásainkba, segí­tett,'hogy jobban megismer­jük a világot, annak ször­nyűségeit, fájdalmait, re­ménységeit. Sokan felfedez­ték, hogy jó dajka is. Ha pél­dául sírni kezd a gyerek, „teíecumit” lehet adni neki — mondjuk egy rajzfilmet, ha pedig rosszalkodik, akkor megfenyegethetjük; „Ma nem fogsz tv-t nézni!” S a televí­zió valóban sok érdekes dol­got kínál a gyerekeknek. INézzük együtt Dev Tolsztoj írta; „Az öt­éves gyereket csak egy lépes választja el tőlem. Az újszü­löttet az ötévestől viszont ir­tózatos távolság.” Az író éles szemmel figyelte meg azt, amit később a tudósok bebi­zonyítottak: az iskoláskor előtti nevelésnek óriási sze­repe van a személyiség ki­alakulásában. Az ember szel­lemi képességeinek általános fejlődése felerészben az első négy életévben megy végbe; 30 százalékban a negyedik és a nyolcadik életév között; a fennmaradó 20 százalékban pedig a nyolcadik és a ti­zenhetedik életév között. Képzeljük csak el: az öt el­ső életév — és az egész élet! Ezt figyelembe véve tegyük egymás mellé a két szót: „televízió” és „gyermek”. Ha­talmas felelősség nehezedik azoknak a szülőknek a vállá­ra, akik nem akarnak vagy nem tudnak a családban szi­gorú „televíziós fegyelmet” kidolgozni. Az informacio- áradat évről évre növekszik. Fejleszteni is tudja, de el is tudja nyomni az éretlen gyermeki pszichikumot. A gyermek mellett ott kell ül­nie a televízió előtt a szülő­nek is, aki irányítja a gyer­meket az információk óce­ánjában, segítséget nyújt a gyermek erkölcsi és intellek­tuális érésében. Az iskoláskorúnknál kisebb gyermek megengedhető leg­nagyobb napi tévénézési ide­je nem haladhatja meg a harminc percet. Ezenkívül ajánlatos, hogy a gyermek, egyéni pszichikai sajátossá­gaitól függően ne nézzen két-három alkalomnál gyak­rabban televíziót. A gyerekek gyakran a le­hető legkényelmetlenebb test­tartásban ülnek a képernyő előtt: összegömbölyödve, a padlón ülve, sőt akár fekve is. Ez nem helyes. A hely­telen testtartás a fejletlen gyermeki szervezet számos fiziológiai funkciójára van hatással. Nerft szabad semmibe ven­ni a tv-adás’ák nézésének más szabályait sem. így pél­dául a képernyőtől való tá­volság ne legyen másfél mé­ternél kisebb, vagy öt-hat méternél nagyobb. A televí­ziós készüléket ezenkívül szemmagasságban vagy annál valamivel alacsonyabban kell elhelyezni... Ha a gyermek szemüveges, akkor a tv-adás idejére ve­gye fel a szemüvegét. így Ke­vésbé erőlteti meg szemét. Nem szabad az adást teljes sötétben nézni; ha csak egy kicsit is, de ki kell világíta­nunk a helyiséget, hogy a képernyő világossága össz­hangba kerüljön a háttéré­vel. Nem helyettesíti a barátot És végül: a tv-nézés kul­túrája ... Amikor könyvet olvas a gyermek, vagy hall­gatja, amit felolvasnak ne­ki, aktívan működik a kép­zelete, fejlődik asszociatív és képszerű gondolkodása, ami oly igen fontos a személyiség alkotó fejlődéséhez. A tele­víziós adás nézése bő táplá­lékot nyújt az új megismerés séhez, a tudás horizontjának bővítéséhez, ám kevesebbet is, mint a könyv, hiszen nem formálja olyan eredménye­sen a logikus gondolkodásra való képességet, mivel min­dent úgyszólván kész álla­potban szállít. A gyermeke­ket segítenünk kell abban, hogy ítéletet alkothassanak arról, amit látnak. Vigyáz­zunk arra is, hogy a televí­zió ne fossza meg őket a ba­rátaiktól; minél többször ül­nek a képernyő elé, annál gyakrabban találkozzanak hasonló életkori! társaikkal. A ma pedagógusa A Rónai Sándor megyei Művelődési Központban ma délután 5 órától tartja e tan­évi első foglalkozását a pe­dagógusok klubja. A klub­nyitón Sárközi Andorné igaz­gató tart előadást A ma pe­dagógusa címmel. Ismeretterjesztő előadás vasutasoknak A MÁV Miskolci Igazga­tóságának oktatási főnöksé­ge az idei tanévben is meg­rendezi dolgozói részére az ismeretterjesztő előadássoro­zatot. Első alkalommal ma délután 4 órakor A szocia­lista hazafiság történelmi összetevői címmel dr. Farkas József tart előadást. A ren­dezvény színhelye a Vörös­marty Művelődési Ház. Német nyelvtanárok figyelem! A nyergesújfalui Magyar Viscosagyár azonnali belépéssel felvesz két képesített német nyelvtanárt íolmicsi feladatok ellátására A munkakörrel és a fizetéssel kapcso­latos részletes felvilágosításokat a sze­mélyes megbészélés során adja meg a vállalat személyzeti osztálya. Cím: MAGYAR VISCOSAGYAR, 2336 Nyergesújfalu, Pf.; 1 = ♦ J. D. H. Temme egyike volt kora leghaladóbb újságírói­nak. Az ö egykori jelentése számol be arról a perről, ame­lyet a Münster hercegségben 1S89—90-ben folytattak le és amelynek során azzal vádolták egy zenész leányát, Anna Halbauert, hogy megölte és mocsárba dobta újszülöttjét. Az ügyész mindenáron érvényt akart szerezni a „törvény szigo­rának”; szinte hallatlan módon rpég az inkvizíció rég elfelej­tett kínzóeszközeit is igénybe vette, hogy beismerő vallo­másra kényszerítse az ártatlanságát hangoztató lányt. A hi-, teles történetből most Georg Leopold NDK-beli rendező készített A sandeni gyermekgyükossági per címmel izgalmasJ filmet. A főszerepet Solveig Müller játssza, a filmet holnap tói a Béke mozi vetíti. SZERDA Kossuth rádió: 12.00: Déli Kró­nika. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.35: Tánczenei koktél. — 13.20: Népzene. — 13.50: Válaszolunk hallgatóinknak. — 14.05: Éneklő világ. — 14.30: Nőkről, nőknek. Ápolónők. — 15.00: Hírek. — 15.10: iskolarádió. Művelődéstör­ténet felső tagozatosoknak. — 15.50 Mario Del Monaco énekel. — 16.00: A világgazdaság hírei. — 16.05: Nemzetközi kupanap. —* 16.10: Dalos zalaszántói képes­lap. — 16.23: Vonalra várva... II. — 16.43: Chopin zongoramű­veiből. — 17.00: Hírek. — 17.05: Külpolitikai figyelő. — 17.20: Holnap közvetítjük ... — 17.40: Vonalra várva. . . III. — 17.55: Lemezek közt válogatva. — 18.30: Népdalok. — 18.48: Kritikusok fóruma. Győri f y László: Dobd föl magad, fiú. — 19.00: Esti Kró­nika. — 19.25: Jelentés a súly­emelő VB-rŐL Tudósítás a nem­zetközi kupanapról. — 19.35: örökzöld daliamok. — 20.20: Mo­zart: Szöktetés a szerájból. Há- romfelvonásos opera. — Közben 21.04—21.07: Hírek. — 22.00: Hí­rek. — 22.15—22.25: Nemzetközi kupanap. — 23.01: A nagycsaládu ember. Rádiójáték Solohov el­beszéléséből. — 23.35: Nóták. — 24.00: Hírek. — 0.10—0.25: Mor- ley-madrigálok. Petőfi rádió: 12.00: Zenekari muzsika. — Közben 12.40: Há­zunk tája. A Falurádió műsora. — 13.40: .Orvosi tanácsok. A szű­rővizsgálatról. — 13.45: Időjáras- és vízállásjelentés. — 14.00: Ket­tőtől hatig. — 18.00: Hírek. — 18.05: Külpolitikai figyelő. — 18.20: Nemzetközi kupanap. — 18.47: Brahms: Kettősverseny. — 19.21: Üj könyvek. — 19.24: Egy asztal mellett — folytatjuk a beszélge­tést a művelődésről. — 19.54: Jó estét, gyerekek! — 20.00: Egti Krónika II. — 20.20: Nemzetközi kupanap. — 20.50: Kis magyar néprajz. — 20.55: Régi dalok és táncok. — 21.20: Hétköznapi cso­da. Svarc színművének rádió­változata. — 22.01: A Csík és a Syrius együttes hangversenye. — 23.00: Hírek. — 23.15: Debussy- művek, — 24.00: Hírek. Miskolci rádió: 17.30: Műsor- ismertetés — hírek. — 17.35: A borsodi üzemekben — eredmé­nyek, góndok, tervek ... — Né­pek zenéje. — 18.00: Borsodi Tü­kör. A stüdió krónikaműsora. — 18.15: Sanzonok. — Női dolgok, női gondok. Bemutatjuk a nép­művészet kiváló mesterét... — A meg3re sportéletéből. — Elő­adó a szerző. — 18.55: Hírössze­foglaló. időjárásjelentés, műsor­ismertetés. Televízió, 1, műsor: 15.48: Mű sorismertetés. — 15.50.*; Szombat- helyi Haladás—La Valetta. KEI labdarúgó-mérkőzés II. félideje — 16.50: Feltételezések Giusen Pinelli halálával kapcsolatbar Olasz dokumentumfilm. — 17,0f Hírek. — 17.10: Kuckó. — 17.40 Korhatár nélkül. Riportműsor r felnőttoktatásról I. — 18.20: Ü Dózsa—FC Zürich. BEK labdr rúgó-mérkőzés II. félideje. — 19.20: Esti mese. — 19.30: Tv- híradó. — 20.00: Waldhaus utc' 20. NSZK tévéfilm. — 21.50: Tv- híradó 3. — 22.00; Telesport. Televízió, 2. műsor: 20.00: Mr sorismertetés. — 20.01: Korok, versek . .. Ady Endre: A ma­gyar Ugaron. — 20.50: Tv-hírm1'* 2. — 21.10—22.20: Egy tanító naplója. Olasz tévéfilmsorozat ILL Szlovák televízió: 15.45: Hírek. — 15.50: Természetvédelem- — 16.20: Középiskolásoknak. — 17.20: Ifjú szemmel. Ifjúsági ma­gazin. — 18.00: Esti mese. — 18.10: Autó-motor revü. — 19.00: Híradó. — 19.30: Slovan Bratis­lava-Derby County. Labdarúgó BEK-találkozó. — 21.20: Hira — 21.45: Sherlock Holmes. An­gol detektív-sorozat. Miskolci Nemzeti Színház (7): Luxemburg grófja. Bérletszünet. Kiállítások: Kossuth Művelődé­si Ház (10—18): NDK grafikai tárlat. — Képzőművészet a bé­lyegen. — Rónai Sándor Műve­lődési Központ (10—18): Margita Strbikov^ kiállítása. — Miskolci Galéria (11—19): Fiatal Képző­művészek Stúdiója rajzpályáza­tának kiállítása. — Herman Ot­tó Múzeum (10—18): Ember és munka. — Herman Ottó-emlék- ház (10—18): Herman Ottó élete és munkássága. — Miskolci Kép­tár (10—18): A magyar festészet a XX. században. — Kondor Bé- la-emlékkiállítás. — Herman Li- pót-emlékkiállítás. filmszínházak BÉKE Ne sírj tele szájjal Szí. francia film Kezdés: f4 -és hn6 órakor Hé barátom, itt van Sabata! Szí. olasz film Kezdés: 8 órakor Felemelt helyár! KOSSUTH Ereszd el a szakállamat! Szí. magyar film Kezdés: f3, hn5 és 7 órakor SAGVARI Közelharc férfiak és nők között Szí. amerikai film Kezdés: 7 órakor TAPOLCA-KERT Felügyelő életveszélyben Szí. angol film Kezdés: f8 órakor SZIRMA Jack kapitány Mb. szovjet film Kezdés: f7 órakor CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Műsorismertetés. — 8.15: Budapest és a vidék kulturális programjából. — 8.22: Operarész­letek. — 9.00: Én és a társa­dalom. Érdekek és értékek V. — 9.25: Tánczene. — 10.00: Hírek. — 10.05: Iskolarádió. Biológia. Matematika. — 10.30: Zenekari muzsika. — 11.19: Gondolat. Á Rádió irodalmi lapja. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 3.05: Nótacsokor. — 9.00: n.-" — 9.03: Kórusok, hangszerszólók. — 9.40: Az utolsó szabolcsi szi­takészítő mester. Riport. — 10.00: A zene hullámhosszán. — Köz­ben 11.00: Hírek. Televízió: 8.05—8.30: Földrajz. — 9.00: Énekeljünk együtt! — 9.05: Környezetismeret, — 9.30— 10.00: Kuckó.

Next

/
Oldalképek
Tartalom