Déli Hírlap, 1975. szeptember (7. évfolyam, 204-229. szám)
1975-09-12 / 214. szám
Ii HEL. i) Nők mondják nőkről a Pamulfonóban (CIKK AZ 5. OLDALON") Ki kérje vissza az iskolapénzt? (CIKK A 2. OLDALON) * POLITIKAI NAPILAP * Jólesik az ebéd a Katowice utcai óvoda gyerekeinek. Az óvoda konyhája 150 adcgos, más intézménynek nem főznek, így különösebb gond nélkül meg tudják oldani a 188 apróság és a 24 felnőtt étkeztetését. Sajnos, igen kevés olyan gyermekintézmény található Miskolcon, melyben ennyire problémamentes lenne az étkeztetés. A konyhák túlzsúfoltak és számos iskolában, óvodában csak részben tudják kielégíteni az igényeket. (A gyermek-közétkeztetéssel foglalkozunk a 3. oldalon.) (Kerényi László felvétele) A városi tanács-vb ülése Tegnap délelőtt ülést tartott a Miskolc megyei városi Tanács Végrehaitó Bizottsága. A végrehaitó bizottság egvebek között megtárgvalta az egészségügyi osztály .jelentését az alkoholizmus elleni küzdelem miskolci helyzetéről. A ieientés rövidesen a tanácsülés elé kerül. A közelmúltban a Magvar Vöröskereszt miskolci tájértekezletén ugyanerről a társadalmi jelentőségű kérdésről vált szó. Akkor öt megye: Hajdú. Szabolcs, Heves, Nógrád és Borsod szakemberei számoltak be eredményeikről. az egyes megyékben kialakult módszerekről. A miskolci gondok nem nagyobbak. de nem is kisebbek más nagyvárosok problémáinál. Az alkoholizmus elleni küzdelem az egész társadalom összefogását sürgeti. (Tudósítás az 5. oldalon) Hajnali jelentés Ly uh óba nyár ól r VII. LVFC1YAM, 214. SZÁM I Á n n .. rn i r'n 1975. SZERT. 12., PÉNTEK | ÁRU. 80 FILLER A kürttől az újraélesztő készülék ig A miskolci mentők nesyedszázada Átépítik a kiégett vágatot Kössenek nemzetközi szerződést az atomfegyver-kísérletek eltiltására — javasolja a Szovjetunió az ENSZ jövő héten megnyíló rendes közgyűlésének napirendjére. — Portugáliában a Legfelsőbb Forradalmi Tanács döntött: Spinolát letartóztatják, ha hazatér. Gromiko szovjet külügyminiszter az ENSZ főtitkárához intézett levelében a szovjet javaslat indoklásául megírta: „Olyan nemzetközi szerződés megkötése, amely Hírmagyarázat t Thomas Mann irta vagy fél évszázaddal ezelőtt: ha az emberiségnek rendelkezésére állna mindaz a pénz, amit fegyverkezésre költöttek, a világon mindenütt hatalmas létesítményeket lehetne felállítani a béke üdvére. Valahogy ez a megállapítás kívánkozik az új szovjet javaslathoz. A száz éve született nag\ német humanista szózatát a szovjet javaslat a politikai realitás aktuális nyelvére fordítja le, mintegy folytatva azt. Ugyanekkor fontos gazdasági jelentősége is van. Még tart az ENSZ rendkívüli közgyűlése, amely a világ gazdasági gondjairól tárgyal, és nem lehetetlen, hogy a rendes Eger pincegondjai törvényén kívül helyezne minden nukleáris fegyverkísérletet, hozzájárulna a fegyverkezési hajsza korlátozásának ürvéhez, s ezzel elősegítené az enyhülési folyamat további fejlődését és elmélyülését, a béke és nemzetközi biztonság megszilárdítását”. A szovjet javaslat azt is tartalmazza, hogy a szerződés ne vonatkozzék olyan föld alatti nukleáris robbantásokra, amelyek békés cél- lokat szolgálnak. közgyűlésig be sem tudják fejezni, csak elnapolják. Nos — Thomas Mannt aktualizálva —, lia a nukleáris kísérletekre költött pénz a világ békés fejlődésere tartalékoltatna. mennyi mindent lehetne megvalösltani. Ugyanakkor csökkenne a levegő szennyezettsége, a világ élelmiszer-termelését nem zavarná annyi Időjárási nehézség. Uppen ezért nem véletlen, hogv a lavaslator máris örömmel nyugtázták — elsősorban — a harmadik világ atomfegyverrel nem rendelkező államai. amelyek a nyugodt fejlődést áhítozzák, hogy békében fejlődhessenek. MATE IVAN rendszer megerősítésének, helyreállításának meggyorsítását sürgetik — mutattak rá a vb-ülésen. Kidolgozták már a következő ötéves tervre szóló helyreállítási programot s ez a közvetlen veszély elhárítására irányul. „Dr. Kazai Mór néhai főorvos nemes szívének sugallatától áthatott indítványára alakult meg a miskolci önkéntes tűzoltóegyesület kebelében a mentőosztály.” E mondattal kezdi a Miskolci Mentőszolgálat történetének ismertetését egy, a harmincas évekből származó helytörténeti kiadvány. A kis könyvecskét egy tegnap nyűt kiállításon olvashattam. A tárlókban egymás mellett látható a századfordulóról származó mentőkürt és a pace-maker defibrilátor. A pace-maker a szívritmus mesterséges fenntartására szolgáló elektromos ingerkeltő készülék. Ami a kürt és a legmodernebb újraélesztő készülék megszületése között történt, arról beszélt előadásában dr. Kubassy László Kitüntetések A Borsodi Vezető és Szervező Továbbképző Iskola fennállásának 10. évfordulója alkalmából a kohó- és gépipari miniszter a Gépipar Kiváló Dolgozója kitüntetést adományozta dr. Susánszky János tanszékvezető egyetemi tanárnak, az iskola igazgatójának. Albert Pálnak, az iskola oktatási igazgatóhelyettesének és 3arkassy Bélának, az iskola gazdasági igazgató-helyettesének. Eső lehet Reggel 7 (Miskolc) — 14 fok között volt a hőmérséklet országszerte. Napközben megérkezik nyugat felől az eső. Hazánk nyugati vidékein. sőt a fővárosban már reggel esett A nappali hőmérséklet 17—24. az esti 14 —18 fok között alakul. főorvos, a mentőorvosok jubileumi ülésén. A tanácskozást abból az alkalomból rendezték, hogy pontosan 25 esztendeje van önálló otthonuk Miskolcon a mentőknek. A konferencia első napjáh izgalmás és rangos előadások hangzottak el. Dr. Bencze Béla, az Országos Mentő- szolgálat főigazgatója nyitotta meg a tanácskozást. A legnagyobb érdeklődés dr. János György orvos vezérőrnagynak, a Központi Katonai Kórház vezetőjének és munkatársainak beszámolóját kísérte. A mentőszolgálat és a kórházak együttműködéséről szóltak a szakembereik. (Folytatás a 3. oldalon.) Ma hajnali értesüléseink szerint eloltották a bányatü- zet a Miskolci Bányaüzem lyukói aknája Déli Il-es frontfejtése szállítóvágatában. A speciális bányamentő rajok a kiégett szakaszon vágatátépítési, helyreállítási munkákat végeznek. A tűz következtében a TH-bizto6Ító ívek deformálódtak, a fa biztosító bordák‘porrá égtek, így sok helyen omlás keletkezett. A borsodi, mecseki és tatabányai bányamentő rajok egymást másfél óránA könnyűipar dolgozóinak csaknem egynegyede nem végezte még el az általános iskola nyolc osztályát, s közülük meglehetősen sokan 30 éven aluliak. A vállalatok erőteljesen törekszenek arra, hogy minél több dolgozójukból szakmunkást neveljenek, de ezt az általános iskolai ként váltva dolgoznak a tervszerű helyreállításon. Egy raj a kiégett vágatot építi, a második a munkahelytől 150 méterre biztosítja őket. apró tűzfészkek, parazsak veszélyeztetik a mentők munkáját. A harmadik váltás a lyukói munkásszállón pihen. A helyszíni mérések adatai szerint a hőmérséklet normálisra csökkent, s gázok nem veszélyeztetik a helyre- állítást végző bányamentők munkáját. végzettség hiánya hátráltatja. Az állami és társadalmi gondoskodás nyomán különösen az utóbbi években növekszik számottevően az általános iskolai oktatásban részt vevő felnőttek száma. Így van ez a textiliparban is, ahol a dolgozók alapképzettsége ugyan jobb az országos átlagnál, de még mindig magas — valamivel több mint 28 ezer — az általános iskolát be nem fejezettek száma. Az idén zárult tanévben 34 textilipari üzemben 691-en tanulták kihelyezett tagozaton a két utolsó év anyagát, a területi általános iskolákban pedig 799- en. Az 1490 felnőtt tanuló közül 1400 fizikai munkás — ezen belül 817 nő — volt. A Minisztertanács tegnap ülést tartott. Huszár István, a Minisztertanács elnökhelyettese jelentést tett a magyar és a szovjet népgazdasági terv összehangolásával kapcsolatos, Moszkvában folytatott tárgyalásokról. A kormány a tervkoordinációs tárgyalások eredményes befejezéséről szóló beszámolót jóváhagyta, is utasította az érdekelt szerveket a szükséges intézkedések megtételére. A kormány megtárgyalta és jóváhagyólag tudomásul Eger és a város alatt húzódó pincerendszer vízrendezését átfogóan kell megoldani ahhoz, hogy a veszélyt teljes mértékben el tudják naritani — mutattak rá a városi tanács végrehajtó bizottsága tegnap Egerben tartott ülésén. Az egyre gyakoribb beomlások a pincevette az építésügyi és városfejlesztési miniszter jelentését azoknak a nagyberuházásoknak a helyzetéről, amelyeket terv szerint ebben az évben kell befejezni. A mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter jelentést tett az őszi mezőgazda- sági munkákról és a terményfelvásárlás helyzetéről A kedvezőtlen időiárás ellenére. a gondos felkészülő« eredményeként, a gabona be / takarítása augusztus közepéig sikeresen befejeződött. A gazdaságok felkészültek a kukorica, a rizs és más nötanács vények betakarítására és az őszi vetésre. Az Országos Anyag- és Árhivatal elnöke jelentést tett a tervszerűbb iermékforgal- mat segítő intézkedések hatásáról és a kontingensek első félévi teljesítéséről. A kormány megtárgyalta a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnökének jelentését i vetőmagtermesztésről, -termeltetésről és -forgalmazásról. A jelentés megállapítja, hogy a még mindig jelentős import csökkentése érdekében szükséges a biztonságos hazai vetőmagtermesztés előfeltételeinek megteremtése. A Dunai Vasmű lemezfeldolgozó üzemében az idén a tervek szerint egymillió-ötvenezer négyzetméter fűtőfelületű lemezradiátort kell gyártani. A brigádok felajánlották, hogv a fenti mennyiséget az év végére mintegy ötvenezer négy zetméterrel túlteljesítik. Az új lakások építéséhez nélkülözhetetlen fűtőtestek iránt nagy a kereslet a hazai és a külföldi piacon. (Jászai Csaba felvétele) Felkészültek a betakarításra Liléit tartott a Miniszter % Tiltják me« az a1omle«yver-kísér!eteliet! Szovjet javaslat az EHSZ-ben