Déli Hírlap, 1975. augusztus (7. évfolyam, 179-203. szám)

1975-08-16 / 192. szám

Lobogózzuk fel az épületeket! Miskolc megyei város Ta­nácsának Végrehajtó Bizott­sága felkéri a város lakossá­gát, az üzemek, intézmények, vállalatok vezetőit, hogy au­gusztus 20., a Magyar Nép- köztársaság alkotmányának ünnepére lobogózzák fel épü­leteiket. A zászlódisz augusztus 18- tól 21-ig köszöntse az ünne­pet. Jövőre, Eger melleit A töld alati égetik el az olajat A Kőolaj- és Földgázbá­nyászati Kutató Laborató­rium a kőolaj kiaknázására olyan korszerű technológiá­kat dolgozott ki, amelyekkel az eddigieknél _ nagyobb arányban hozható felszínre a nyersanyag. A föld alatti égetés módszerét már koráb­ban sokfelé ismerték, de csak viszonylag kis mély­ségből és csak nehéz olajnál vált be ez az eljárás. A módszer lényege, hogy a föld alatt megbújó olaj egy ré­szének elégetésével gőzt fej­lesztenek, ennek ereje pedig felszínre nyomja az olajat. A laboratórium munkatársai ! újfajta égésnövelő adalék­anyagot állítottak össze, en­nek alkalmazásával 1000 mé­ter mélyről is felpréselhető az olaj. A laboratóriumi kí­sérletek sikeres befejezésé­vel most kezdődtek meg a gyakorlati alkalmazás elő­készületei. Az Eger melletti Demjén kőolaját fogják a jövő évtől bányászni ezzel a módszerrel. Balesetveszélye« gócok a belvárosban SZ ar Eredményesen dolgoznak az áfész zöldségtermelő szak­csoportjai. Számuk 31-ről 42- re nőtt. A szakcsoportok 1973-ban 2,1 hektár fóliafe­lülettel rendelkeztek, ez 1973 óta 7 hektárra nőtt. A kor­szerűbb technológia, a haté­konyabb növényvédelem eredményeként a szakcso­portok árufeleslege számot­tevően növeli a központi áru­alapot. Egy jellemző közlekedési helyzetet örökített meg a fo­tóriporter a Széchenyi úton: közvetlenül a Szemere utcai kereszteződés előtt áruval megrakott teherautó parkol. Amíg rakodnak. a csuklós buszoknak és más jármüveknek ki keli kanyarodniuk a sínekre. Könnyű belátni, hogy meg­nehezíti ez a gépjárműveze­tők dolgát, mennyire lassít­ja a forgalmat és fokozza a balesetveszélyt. A teherautó előtt közvetlenül gyalogát­kelőhely van! A Széchenyi út forgalma évről évre nő. Ideje lenne végre érvényt szerezni an­nak a rendeletnek, hogy az áruszállításokat ne forgalmi csúcsidőszakokban végezzék. Persze nemcsak ezen az úton idéznek elő forgalmi dugót a rakodó teherjármű- vek, A Munkácsy utca sar­kán levő központi húselosz­tó raktár előtt mindennap hosszú órákon keresztül szokott ácsorog- ni a hűtőkocsi. Ennek az utcának a forgal­ma pedig igen nagy, amióta megkezdődött az építkezés a Vörösmarty út mentén. Aki sűrűn arra jár, tanú­síthatja. hogy a nap legkü­lönbözőbb időszakaiban tor­lódnak össze a dömperek, teherautók és más járművek á húst szállító hűtőkocsi mögött és ha a Széchenyi útról beka­nyarodó, szembejövő jár­művek miatt 10—Í5 percig is vesztegelnie kell egy teljesítménybérben dol­gozó gépkocsivezetőnek, ak­kor bizony elveszti a türel­mét. Tegnap délelőtt is tülkö­lés, kiabálás, veszekedés volt az utcasarkon — mint rend­szerint — és egy Volkswagen csak .a csodával határos mó­don úszta meg az ütközést. Az állapot tarthatatlan. A közlekedésrendészet figyel­mébe ajánljuk ezt a gócot. B. U. Zöldséget árul, veszteséggel A piacról élünk Hétfőn délelőtt új üzlet nyí­lik az avasfl lakótelepen. Az AGROKONZUM emblémáját viselő zöldség-, gyümölcs- és élelmiszerbolt alapterülete csaknem 100 négyzetméter, dolgozóinak j létszáma hat, árukészlete 150 ezer forintra rúg, s fél héttől fel hétig tart nyiva. j RÁFIZETETT A BOLTRA Az új ÜZÍ ;t ideiglenes jel­leggel épült s a városi ta­nácsnak és az AGROKON- ZUM-nak 3)0—300 ezer fo­rintjába került. A házakban már laknak ám a végleges üzletek méf nem készültek el. Az AGK' egy hónapor harmadik ú lat vezetői tek. Az 1970 százalékos dést a kiskar hálózat 23 se követte c: lakóit zolds csel döntőer látásért felel' OKONZUM-nak belül ez már a üzlete, a válla- rhégsem elégedet- -től számított 163 íorgalomnöveke- eskedelmi bolt- ázalékos bővülé- : rak. Ám a megye ^ggel. gyümölcs­ellátó, s az el- ősséggel tartozó vállalat önerejéből képtelen a további fejlesztésre. Ha csak a számokat nézzük, az AGROKC tavalyelőtt i i.«ánvezetők a helyszínen nevezhetnek KRESZ-verseny A hivatásos és magán gép- járművezetők évente vissza­térő nagy eseménye a Bor­sod megyei Közlekedésbiz­tonsági Tanács nyár végi KRESZ-versenye. Évről évre sok gépjárművezető ad ilyen­kor számot elméleti és gya­korlati tudásáról. A versenyt vasárnap is több kategóriában rendezik meg. tgy például külön ve­télkednek a helyezésekért a kis és nagy teherkocsik, a személygépkocsik és az autó­buszok vezetői. Ismét lehető­vé teszik a magángépjármű­vezetők számára, hogy fel­mérjék. hol tartanak a KRESZ és műszaki ismere­tek terén. A hivpté'ms'Jk ne­vezése már lezárult, a ma­gángép.iárművezetők reggel hét órakor a Búza téren, az MHSZ gépjárművezető-képző iskola előtt (autóbörze) ne­vezhetnek. Valamennyi kategória első hat helyezettje — megfelelő számú nevezés esetén — dí­jat kap. NZUM tavaly is, í'áfizetett arra, hogy burgonyát, almát, diny- nyét. sárgadinnyét árusít. Az országos adatok szerint a MÉK-ek zöldségből, gyü­mölcsből származó nyeresé­ge 9 százalékról 1,2 száza­lékra mérséklődött. A? AG- ROKONZUM-nál ennél rosz- szabb a helyzet. Három év­vel ezelőtt a beszerzési át­lagár kilogrammonként 2.90 forint volt. A tavalyi átlag­ár 3.16 forintra rúgott. Ugyanakkor az értékesítés kilogrammonkénti átlagára 5,50 forintról 5,43 forintra csökkent. Az árrésbe nem férnek bele a költségek. MIBŐL ÉL AZ AGROKONZUM? A vállalat két lehetőség között választhatott. Vagy növeli az árakat, vagy pedig olyan kiegészítő tevékenysé­get folytat, amely a zöldség­gyümölcs forgalmazás vesz­teségénél is több hasznot hoz, hogy a szövetkezeti kö­zös vállalat mérlege mégse legyen deficites. Bővítették a szolgáltató te­vékenységet (idényen kívül más cégeknek engedik át a raktárt), növelték az élelmi­szerforgalmat. Ebből „él” a vállalat. Legutóbbi ülésén a Borsod megyei Népi Ellen­őrzési Bizottság állapította meg, hogy megyénkben, nagy tételben, a jelenlegi árak mellett zöldséget, gyümölcsöt árulni csak veszteséggel le­het. Ez az áldatlan állapot azt sugallhatja a vállalat­nak, hogy a lő tevékenysé­gét háttérbe szorítva jövedel­mezőbb vállalkozásba fog­jon ... ILLETLEN KÉRDÉS A PREMIER ELŐTT A népi ellenőrök írásos dokumentuma rá a bizonyí­ték, hogy az AGROKONZUM jelenleg betölti piac- és ár- szabályozó szerepét, noha az anyagi érdekeltsége a nullá­val egyenlő, illetve annál is rosszabb. Kérdés, hogy med­dig tartható fenn ez az álla­pot. Hogyan egyeztethetők össze a társadalmi elvárások a vállalatszerű gazdálkodás nyereségre törekvő szándé­kával? Tudjuk, hogy az üzletava­tás előtt illetlen dolog ezek­kel az ellentmondásokkal nyaggatni a boltpremier ven­dégeit. De a kérdésre holnap vagy holnapután válaszolni kell. mert mindnyájan a,.pi­acról »lünk’. B. I. Koncert a kápolnában A sárospa aiki zenei napok harmadik koncertjét augusz­tus 17-én. vasárnap rendezi meg az Országos Filharmó­nia a néhány évvel ezelőtt restaurált várkápolnában. Az ELTE Barte k Béla Vegyes­karának és Lehotka Gábor­nak a har gversenye után most jelentő; zenei esemény­nek ígérkezD előadás zárja az idei koncertsorozatot. Wolfgang Bpethe, NDK-beli karnagy vezetésével Bach Magnificat éjs Rossini Stabat Mater című művé szólal meg a Miskolci Szimfonikus Ze­nekar előadásában. Közre­működik Lehoczky Éva Bu­dai Lívia, Fulöp Attila, Gre­gor József, j Röczey Ferenc (csembaló). Valamint a Mis­kolci Bartóll-kórus. Az elő­adás délutálj fél ötkor kez­dődik. Nem eszi, csak tenyészti a pontyot Halúszmcster Erős északi szél borzolja a sudár' nyárfáktól övezeti tározó vizét. A zsilipnél szi­kár termetű, széltől cserzett arcú férfi forgatja a haj tó- kart. Köszönésünkre feljön a ■töltésre. Cigarettával kínál­juk. — Nem. élek vele — há­rítja el. — És a halat szereti? — Nem eszem, csak te­nyésztem a pontyot. Horváth Bertalan 53 éves és tíz éve halászmester a sályi Bükkalja Termelő- szövetkezetben. Kora reggel­től késő estig a szabadban tartózkodik, eteti, vigyázza a csaknem 300 mázsányi hal­állományt. Kerékpáron jár ki Sályból. s ha megéhezik, hazaugrik megebédelni. — A pontyoknak mit ad Gondosabb, szervezettebb munka Kevesebb a panasz a tejtermékekre Miért süt lőtt Iti a T t>ka j expressz? iiejejesödiitt a vizsgalat A MÁV Vezérigazgatóság befejezte a Tokaj expressz július 30-i balesetével kap­csolatos vizsgálatot. Nvékládháza állomáson — mint ismeretes — a nagy sebességgel haladó vonat biszrókocsija és a mögötte levő személykocsik kisiklot­tak. A kocsikban 498-an utaz­tak, közülük 28-an könnyen, négyen súlyosabban megsé­rültek. A súlyosabb sérülte­ket három, illetve öt napig kórházban ápolták. A baleset vizsgálatára ala­kult szakértői bizottság köz­vetlen személyi mulasztást nem állapított meg. A jár­művek és a pálya vizsgála­tai egyértelműen azt bizo­nyították. bogy a kisiklást műszaki okok idézték elő. A bisztrókocsi hátsó forgo vá­zának lengéscsillapítása — rejlett hiba következtében — nem működött megfelelően. Ezenkívül a kisiklás helve előtti vágányrészben — ön­magában nem balesetveszé­lyes — pályahibák is voltak. A két műszaki hiba kölcsön­hatása következtében a jár­mű fokozott lengésbe jött és kisiklott. — Hasonló esetek megelő­zése érdekében a pálya- és járműkarbantartás területén összehangolt és szigorú in­tézkedéseket hozott a MÁV Vezérigazgatósága. Tejügyben a korábbinál kevesebbet panaszkodunk. Ritkábban reped szét a fla­kon a kezűnkben, jól olvas­ható a szavatossági idő a joghurton és egyenletesebb az ellátás. — Ez tulajdonképpen így természetes — ez a vélemé­nye Dajnics Jánosnak, a Miskolci Tejüzem vezetőjé­nek is. Az igazság persze az, hogy egy-két esztendővel ez­előtt enyhén szólva túlzás­ként hatott volna a dicsé­ret. Azóta azonban meghoz­ták az eredményt azok az intézkedések, amelyekről az üzemvezető beszélt. — Számba vettük teendő­inket és azután született meg a terv. amelynek rész­leteit most hosszas lenne felsorolni. Javult a kap­csolat a kereskedelmi válla­latokkal. Több fizetést kap­nak a szállítmáro’kísérők. hiszen nagyrészt rajtuk mú­lik. hogy idejében megérke­zik-e a tej rendeltetési he­lyére. Kiterjesztettük a mű­vezetők felelősségi körét. Névre szóló feladatul kapták a technológiai utasítások be­tartását. ille minőségének mon követé: sál olvasható vatossági mékeken. A Borsod Vállalat tér zalékát mi iddt tve termékeink állandó nyo­mét. Egy újítás- vá tettük a sza- a poharas ter­megyei Tejipari nyékeinek 60 szá- aiüt.iuk cl*, és így tisztában vagyunk a ránk háruló feladatokkal. Most épülnek az új. egyen­ként 60 ezer literes tejsiló­ink és munkába állítottunk egy olyan berendezést is, amely egyenletesebbé tette a joghurt és a kefir minőségét. E. A. ' — Ocsút kapnak. — Nevet. — Nem kényeztetjük el őket. — Mekkora pontyokat ne­vei a tó? — Van itt még 7 kilós is. Persze ez már nem kívána­tos. mert a hatkilósnál 1 na­gyobb megeszi a saját iva­dékát A Lator-patak által táp­lált. 56 kataszteri holdon el­terülő, 5—6 méter méiy víz­tározót 1964-ben létesítették, hogy legyen miből öntözni. A hal csak „mellékes”. De tavaly 117 mázsát vett át a Halértékesítő Vállalat mis­kolci kirendeltsége, s meg 60 mázsa ivadékot is elad­tak. — Október elején kezdjük meg a víz lecsapolását — mond.ia a halászmester —. s 800 ezer köbmétert engedünk le. Amikor a vízmagasság már nem éri el a métert, hozzálátunk a lehalászáshoz. Ezt azonban már nem ma­gam végzem * Ölomnehezékkel ellátót hálót vesz elő. s széles moz dulattal dobja a vízbe. Meg húzza a kötelét, s máris ha jókora ponty ficánkol ben ne. Felemeli az egyiket a fe jénél fogva, s két ujját í hal szemére nyomja, amitö az mozdulatlanná mereve dik. S miután a fénykép el készül valamennyit vissza hajítja — A hal olyan, mint a: ember — magyarázza. — „Gyerekkorában” nő a leg gyorsabban, ősztől tavaszi! megtízszerezi a súlyát. A halászmester nem eszi de kérésre megfőzi a tinón halászlevet A titka? — Hal, hal és ismét csat hal... (kolaj)

Next

/
Oldalképek
Tartalom