Déli Hírlap, 1975. augusztus (7. évfolyam, 179-203. szám)
1975-08-15 / 191. szám
Hét végi kalauz Miskolciig/ 50 kilométer a Isóri Aki minden szezonban megfordul itt, az is szívesen állapítja meg, hogy egyre szebb a mintegy 50 holdnyi terület jelenteje része, a Mezőkövesdi Hő-, illetve Strand és Gyógyfürdő, vagyis egyszerűen a Miskolchoz 50 kilométerre levő „Zsófi”. A környező kukoricatáblák nem mondják el az országút felől érkező idegennek, hogy amíg csak virágzásának ideje tart, itt mindig nyílik a strandot felosztó, sok utcahossznyi rózsatő, egyenletesen nyírott a pázsit és ritka tisztaság van. Hogy a kukoricatábláknál maradjunk: a még itt is felütött sátrak két dolgot mutatnak meg biztosan. Az egyik, hogy lehetne több a szálláshely a strand körül, a másik, hogy javában tart a szezon. Az idei rekord: 12 ezer fürdőző egy napon; az átlagos 8000 vendéget természetesnek. elláthatónak és kiszolgálhatnak tartják. Azt, hogy a nevét egy itt olajat kereső és gyógyvizet találó földbirtokos üzletemberről kapta a fürdő, talán kevesen tudják, de azt egyre többen, hogy ha fürdenek benne reumatikus és női betegségek gyógyítására, ha pedig a feltörő forrásnál isz- szák, epe-, gyomor- és bél- bántalmak ellen jó a napvilágra 60 fokosán érkező, a medencékben 31, illetve 37 fokra hűtött víz. Járatos itt az a szezonként sok ezer borsodi és miskolci vendég, is, aki a strandokhoz közel levő vállalati üdülőkben tölii a pihenés idejét, vagy az, aki a Mezőkövesdi ÁFÉSZ szállodájában vagy kempingjében hónapokkal előre biztosítja helyét. Mások az idegenforgalmi hivatal helyi kirendeltségéhez, a fizetővendég-szolgálathoz fordulhatnak. (Jövőre valamivel jobb lesz a helyzet: az idegenforgalmi hivatal segítségével új szállodát és éttermet épít a szövetkezet. Valószínűleg elkészül a hullámfürdő. az új kabinsor és a napozó is.) Étkezni a szálló éttermében vagy a strand területén levő kellemes önkiszolgáló étteremben lehet, és természetesen több büfé is van. Amit még jó, ha tud az idegen: a strand október 1-ig, a gyógyfürdő hétfő kivételével egész évben nyitva tart. Szezonban keddtől szombatig, este negyed 8 órakor ismét megnyitja kapuit a 6 órakor bezárt strand; fél 11-ig tartó, tévénézéssel egybekötött esti fürdőzésre várják ilyenkor a vendégeket. Idejutni egyébként a távolság ellenére sem nehéz: a mezőkövesdi állomásról (és a fürdőből) is minden vonathoz buszjárat van. Aki pedig a hét végén gyorsan oda akar érni, az választhatja a Miskolcról, a Búza térről reggel 6 óra 5 perckor induló közvetlen autóbuszt. Könnyűzene, tánc Könnyűzenei hangverseny lesz ma a Rónai Sándor megyei Művelődési Központban. Mint korábban már hírül adtuk, az Országos Rendező Iroda Halló, itt Balaton! című nyári programját mutatják be Miskolcon. Két előadás lesz: a délutáni fél hatkor, az esti fél kilenckor kezdődik. Nem hiányoznak erről a hétvégéről a miskolci fiatalok közkedvelt zenés összejövetelei. Az Ady Endre Művelődési Házban augusztus 17-én, vasárnap délután 5-kor a FaDélelőtt a Zsórin. vorit, a Sport-rock parkban, a városi sportcsarnokban este fél 7-kor az EDDA-zenekar játszik. Megtartják ugyanezen a napon este 6 órakor a koktél-klubot is a hejőcsabai ifjúsági parkban. Akinek pedig kedve van a Garadna-völ- gyébe tenni egy kirándulást, csatlakozhat az Ady Művelődési Ház honismereti körének fiataljaihoz. Augusztus 16-án, szombaton délután fél 4-kor A Halló, itt Balatoni című műsor egyik szereplője, Koós János, rajongói körében a művelődési ház elől indulnak, az ujmassai kohót és a Massa Múzeumot nézik meg.' Micsoda idők voltak! Micsoda idők voltak! Új sorozatot indít a televízió. A Bednai Nándor rendezte műsor az elmúlt 30 esztendő színpadi és filmvígjátékainak jellemző részleteit, a korszak legemlékezetesebb kabarétréfáit gyűjti össze. Az első rész, augusztus 16-án, szombat este 8 órakor kezdődő A lakás című adás azt idézi fel. hogy mikor, hogyan és hol laktunk. A második műsor arról szól majd, hogy ki, mikor, kit és hol szeretett, a harmadikban pedig az elmúlt évek jellegzetes figuráit láthatjuk viszont. természetjárás Kilencvenötén vettek részt az elmúlt vasárnap a DVTK szervezett természetjáróinak garadnai, családias összejövetelén. Gratulálunk a jól si(Solymos felv.) keri'lt programhoz! A diósgyőriek ezekben a napokban — mintegy negy venen — Somogy megyében túráznak, illetve a Balaton partján táboroznak. Augusztus 18-án a D\>rl'K turistáinak egy másik csoportja a Magas- és az Ala- csony-Tátrába látogat, ahol hat napot töltenek. Harmadik csoportjuk pedig augusztus 20-án a debreceni Nagyerdőben vesz részt minősítő túrán. Indulás: 20-án reggel az 5.24-es szegedi gyorssal. A Borsodi Szénbányák turistái augusztus 15. és 20. között Sopronban és környékén túráznak. Egy másik csoportjuk pedig augusztus 20. és 24-e között, csakúgy mint a diósgyőriek, a Magas-Tátrá- ban tesz kirándulásokat. A Balaton partjára utaztak a kazincbarcikai vegyész természetjárók; a természetbarátok jubileumi találkozóján töltenek el minden bizonnyal szép napokat. S hogy a Bükk se maradjon ki: a helyiipari természet- járók vasárnap 13 km-es túrát tesznek az alábbi útvonalon: Lillafüred — Szinva- forrás — Lusta-völgy — Nagy-Dél — Hollóstető — Lillafüred. Indulás: a 8 órás LÁEV-kisvonattal. Művelődés■ elmélet Véget ért Szegeden a IV. művelődés-elméleti nyári egyetem. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat tíznapos rendezvényén a népművelés munkásai: az ország minden részéből meghívott könyvtárosok, művelődési házak igazgatói, tanácsi dolgozók. TIT-szervezetek munkatársai vettek részt. A nyári egyetem előadói elsősorban a társadalom és a műveltség ízlésforrnáló hatását elemezték. Hangsúlyozottan esett szó a párt XI. kongresszusának határozatából adódó köz- művelődési feladatokról. A fesztivalklub i zarópro^ramja A Molnár Béla Ifjúsági és Üttörőházban alakult fesztiválklub az első magyar— szovjet ifjúsági barátságfesztivál idején minden este 5 órától izgalmas rendezvényekkel várta a fiatalokat, A MÁV. a BÁÉV, a posta, a Volán, a December 4. Drótművek KISZ-fiataljai közül sokan jelentek meg az előadásokon. A ma esti záró programban Németh Antal, a megyei pártbizottság osztályvezetőhelyettese a szovjet iskolákról. a fiatalok elhelyezkedéséről, lakáskörülményeiről és szociálpolitikai kérdésekről tájékoztatja a részvevőket, akik az LKM. a DIGÉP. a Borsodi Nyomda, a PIÉRT és még számos KlSZ-szerve- zet fiataljaiból tevődnek ösz- sze. A ma esti előadáson is szívesen látják az érdeklődőket. Évadnyitó Tegnap tartotta évadnyitó társulati ülését az Állami Bábszínház. Dr. Szilágyi Dezső igazgató bevezetőben énekelte a „nyári évad” eredményeit. A színház első ízben játszotta végig a nyarat, 170 szabadtéri előadást tartva. Ismertette a színházépület befejezésének elhúzódása miatt felmerült problémákat, majd a színház új terveiről szólt. A színház épületében az első gyermekelőadás szeptember 7-én lesz, az első felnőtt előadás dátuma: szeptember 25. Az új évad tervei között szerepel a színház vendég- szereplése a berlini ünnepi napokon, ahol Kodály Háry Jánosának bábváltozatát adja elő. Demeter Imre. a Film. Színház, Muzsika főszerkesz- tőhelvettese. a Hazafias Népfront Budapesti Bizottsága elnökségének tagja. Rózsa Ferenc-díias újságíró szív- rohí^n következtében, életének 54. évében tegnap elhunyt. Demeter Imrét a Magyar Újságírók Országos Szövetsége és a Lapkiadó Vállalat saját, halott iának tekinti. Temetéséről később intézkednek. PÉNTEK Kossuth rádió: 12.00: Deli Krónika. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.35: Tánczenei koktél.*— 13.20: Nóták. — 14.01: A pénztártól való távozás után... Riport. — 14.10: Hosszú az út Agráig. Somrnériéit regényének rádióváltozata. 1. rész. — 15.00: Hírek. — 15.10: Magyarán szólva... — 15.26: Veszprémi énekkarok énekelnek. — 15.52: Fúvószene. — 16.00: A világgazdaság hírei. — 16.05: A falu tisztessége. Szél Júlia műsora. — 17.00: Hírek. — 17.05: Külpolitikai figyelő. — 17.20: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. — Közben 17.54— 18.14: Juhász Géza: Emlékkönyv. — 19.00: Esti Krónika. — 19.30: Könnyűzene. — 20.00; Közvetítés az I, magyar—szovjet ifjúsági barátság fesztivál alkalmából rendezett nagygyűlésről. — Xb. 20.40: Ilosfalvy Róbert operetfel- v ételeiből. — 21.OO: Hírek. — 21.03: Nagy események — nagy színhelyek. Külpolitikai magazin. — 21.23: Népdalok. — 22.00: Hírek. — 22.15: Sporthírek. — 22.20: Meditáció — a munkahelyi barátságról. — 22.30: Hölgyválasz. Operett részi etek. — 2:2.50: Estd órák. Nagy Zoltán versei. — 23.00: Szimfonikus zene. — 24.00: Hírek. — 0.10—0.25: Bundschuh István stájer citerán játszik. Petőfi rádió: 12.00: Hírek. — 1?.03: Takács Paula és Udvardy Tibor énekei. — 12.45: Finn költők versei. — 13.00: Hírek. — 13.03: Barokk kamaramuzsika. — 13.30: Fenyő és csindalle-virág. Koreai költők verséi. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Kettőtől hatig... — 13.00: Híreik. — 13.05; Külpolitikai figyelő. — 18.20: Egy magyar nabob. Rádiójáték Jókai regényéből. II. rész. — 19.20: Az ördög ez. ó borzalom ... — 19.45: Johann * Strauss: a cigánybáró — a 11. felvonás fináléja. — 19.54: Jó estét, gyerekek! — 20.00: Esti Krónika II. — 22.25: Üj könyvek. — 20.28: Muzeális felvételeinkből. Id. Magyari Imre zenekara játszik. — 20.43: Nagy Katalin carnő és apródja: Ra- gyiscsev. Eseményjáték. — 22.00: Hangverseny. — 23.00: Hírek. — 23.13: Könnyűzene. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió: 17.30: Műsorismertetés — hírek. — 17.35: Művelődés Borsodban. Beszélgetések az önművelésről. — Üj zenei felvételeink. — 18.00: Borsodi Tükör, A stúdió krónikaműsora. — Opeiet tr és zl-etek. — A Miskolci Nemzeti Színház történetéből. Nyári vendégjátékok. — Hol töltsük a hét végét? Programjavaslat és sportműsor. — A dzsessz kedvelőinek, — 18.55: Hírösszefoglaló, időjárás jelentés, m űsorismertetés. Televízió. 1. műsor: 17.23: Műsorismertetés. — 17.25: Üírek. -- 17.30: Riporter kerestetik! III. elődöntő. — 19.00: öt perc meteorológia. — 19.10: Esti mese. — 19.20: Tévétorna. — 19.30: Tvhíradó. — 20.00: I. magyar— szovjet ifjúsági barátságfesztivál. Közvetítés a nagygyűlésről. — 20.40; Bibó Lajos: Csodadok„Hatalmat az FILMAJÁNLAT HELYETT Ki látott már olyat, hogy tisztességben megöszült polgárok, akiknek nincsenek szociális gondjaik, egyszerre csak „kivonulnak” a társadalomból; megdobálják a rendőröket, jelszavakat kiáltoznak, transzparenseket festenek, tüzet gyújtanak. Egyszóval éppen úgy lázadnak, mint a jóléti társadalmak ifjai. Pedig nem mondhatni, hogy különösebben forrófejűek. Nem kevesebb, mint egy fél évszázad állt rendelkezésükre, hogy lehiggadjanak ... S ők túl a hetvenen, mégis... Nos, a lázadást nem részletezzük, aki kíváncsi, tekintse meg Benoit Lamy: Otthon, édes otthon című filmjét. A groteszkbe hajló játék tanulsága azonban figyelmet érdemel A belga rendező kedves agg színészeivel nem kevesebbet bizonyít, mint hogy a lázadás korántsem fiatalkori sajátosság, hanem a legemberibb emberi reakció. Azok lázadnak, akik még nem, vagy már'nem rendelkeznek a személyiség megvalósításához, fenntartásához szükséges lehetőségekkel. A vígjáték szabályai végletes, vagy legalábbis kiélezett helyzeteket kívánnak. Túlzók a jelmondatok is. (Minden hatalmat az öregeknekJ De nem túlzott az igény, mely az értelfnes cselekvés lehetőségét követeli. Ezen a ponton bennem is ébredezni kezd a bűntudat. Mind a gyerekek, mind az öregek miatt. Sajnos, nem ajándékozzuk meg őket őszinte figyelmünkkel. (Felment-e bennünket az a körülmény, hogy dolgozunk, hogy értük dolgozunk?) Nem számítunk partnerségükre oly mértékben, mint ahogy életkoruk, szellemi erejük ezt lehetővé teszi. Egyszóval: nem lehetnek igazán részesei életünknek. Pedig az ember sok mindent elvisel, csak az erőszakos „kiskorúsítást ” nem. A filmbéli öregek látványos lázadása nem hiábavaló; a szeretetotthonban új — demokratikus — rend lesz úrrá. Én azonban a mi öregjeinkre gondolok, akik nem lázadnak, de akiknek konok hallgatása sok keserűséget sejtet ... Sokáig őrzöm emlékezetemben a legutóbbi választás sugárzó délelőttjét. Az öregek — akik csak mozdulni bírtak — mentek szavazni. Gondosan öltöztek, ünneplősen. Kezükben az összeírási lap, ami hivatalosan bizonyította,, hogy teljes jogú állampolgárok, hogy szükség van rájuk. Néztem őket — örültek. Mint ahogy mindannyiszor fellelhetjük rajtuk az öröm jeleit, ha érzik, hogy fontosak. Mondhatnám: adjuk meg nekik a hasznos tettek ajándékát. De hisz szó sincs itt ajándékról. Velük (velünk) született és kemény munkával megszerzett jogokról van szó. Az említett film egy polgári társadalom humánus gesztusa — szívesség. Mi ennél többre vagyunk képesek és kötelesek. Ki-ki a kisebb és mindannyian a nagy családon belül. Halaimat az öregeknek? A cselekvés hatalmát mindenképpen... (gyarmati) tor. vígjáték. — 21.40: Járt már ön Belgiumban?' Ütiíilm I. — 22.05: Tv-híradó 3. — 22.15:— 22.30: Tv-tükör. A karikatúrák. Televízió, 2. műsor; 20.00: Műsorismertetés. — 20.01: Sarkad! Imre:, Kőmíves Kelemen. Dráma három felvonásban. — Közben 20.45: Tv-hírado 2. Szlovák televízió: 16.55: Hírek. — 17.10: Publicisztika, — 18.C0: Szlovák népdalok. — 18.40: Esti mese. — 19.00: Híradó. — 20.00: Háború és béke az állatvilágban. Dokumentumfilm. — 20.30: Egy csokornyi , rózsa. Zenés műsor. — 21.10: Híradó. — 21.45; Hol voltál ily soká? Szórakoztató műsor, 3. rész. — 22.25: A nagy győzelem. Bolgár film. KiailiLások: Miskolci Galéria (11—19) : Anatóliai szőnyegek. — Kossuth jfiuvelodesi Ház (10—18): Jubileumi karikatúrakiállítás. — Mécs Ernő fotói. — Herman Ottó Muzeum (10—i ti, Ember és munka. — Elefánt- és puszpángiaragvanyok. — Diósgyőri Vár (9—16): A diósgyőri vár története. — Deryné-ház (9—18): Dédyné- és Lévay József-emlék- szobák. .— Herrn ar Ottó-emlék- ház ( 10—18); Herman Ottó élete es munkássága. — Miskolci Képtár (10—18)j A .magyar festészet a XX században. — Kondor Béla-emlékkiállítás; — Herman Lipót-emlékkiállítás. — Massa Muzeum (10—17) : A diósgyőri kohászat története. — Központi Kohászati Muzeum • (10—17): A nyersvasgyártás, acélgyártás, kovácsolás, hengerlés, története. Anyagvizsgálat a kohászatban. — Csavar- és drótgyártas. FILMSZÍNHÁZAK: BERK Hajókirándulás Lengyel film Kezdés: f4 órakor Otthon, édes otthon Mb. szí. belga film Kezdés: hn6 és 8 órakor HÍRADÓ mozi Magyar híradó, rövidfilmek Előadás: de. 9—10 práig Egységes 3 forintos helyért KOSSUTH Szerelmem, Moszkva Szí. szovjet—japán film Kezdés: í3, hn5 és 7 órakor HE VÉS Y IVAN FILMKLUB Kivándorlók Svéd film Kezdés: £5 és £7 órakor FÁKLYA * Az utolsó percig Kezdés: f.5 és f7 orakor Mb. szovjet film PETŐFI A gyanú Mb. cseh film Kezdés: fő és f7 órakor SZIKRA A rendőrség csak áll és néz Mb. szí. olasz film Kezdés: 5 és 7 órakor 14 éven felülieknek! TAPOLCÁKÉRT Santa Vittorio titka Szí. amerikai film Kezdés: 8 órakor 14 even felülieknek! STADION KERTMOZI A sirály éjszakája Szí. japán film Aezdes: iff órakor , lő éven felülieknek! HÁMOR Sivatagban, őserdőben I—IL Lengyel film Kezdés 6 órakor Dupla hely ár! SZIRMA Sivatagban, őserdőben I—II. Lengyel film Kezcies: x7 órakor 'Dupla hely ár! SZOMBAT Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Musorismerteies. — 8.15: Budapest, es a vidék kulturális ■ programjából. — 8.20: Lányok, asszonyok. — 8.40: Hangverseny. — 9.49: Feszítő gyűrű. Gazdasági jegyzet. — 10.00: Hírek. — lO.ü-5; Tizenkét szék. Ili és Petrov regényének rádió változata. — 11.26: Operarészietek. Petőfi rádiói 8.00: Hírek. — 8.05: Musicalekből. — 8.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 9.&Ű; Hírek. — 9.03: Magyar fú- voszene — 9.14: Színes népi muzsika — 10.00: Hírek. — 10.05: Szombat délelőtt. — Közben 11.00: Hirex. Televízió; 9.30: Műsorismertetés. — 9.51: Tévétorna. — 9.35: Radar. Ifjúsági érdekvédelmi műsor. — 10.15: Balzac nagy szerelme. Lengyel—francia téve- íilmsorozat. II. rész,: Az idegen asszony. — 11.10: Hazánk, Magyarország. Dokumentumfilm- sorozat. A folytatás, —-11.35—11.50: A pisai íerdetoreny. Olasz rö* vidfilm. [Ibunyt Demeter Imre újságíró