Déli Hírlap, 1975. augusztus (7. évfolyam, 179-203. szám)

1975-08-14 / 190. szám

t Nyugdíjasként is tovább sikkasztott Veressné Otthon hamisította a kartonokat — Az első esztendőben 30 ezer forintot vettem ki a pénz­tárból, a rákövetkező évben hetvenet; és azután már nem tudom, hogy mennyit — mondta el tegnap a megyei bíróság tárgyalásán Veress Béláné, akit azzal vádol az ügyészség, hogy férjével együtt több mint egymillió forintot elsikkasz­tott a mádi postán. Bőséges áruválasztékkal várta vásárlóit a ma délelőtt megáyilott Hoffmann Ottó utcai új tej-, kenyér- és bébibolt. Húrom ma nyitott Ili élelmiszerboltok belföld A SZPUTNYIK AUGUSZTUSI SZAMA. Mindnyájunkat érintő kérdést tárgyal a Hozzuk köze­lebb a várost! című írás. Aho­gyan terebélyesednek, úgy vál­nak az ember számára egyre nyomasztóbbá a modern metro­polisok. Az ember mindinkább törpének érzi magát a betonhá­zak rengetegében. Hogyan vé­lekednek erről a kérdésről a szovjet építészek és városterve­zők? A cikk néhány szakember elképzelését ismerteti. Tucatnyi érdekes cikket tartalmaz a Szputnyik legújabb száma az orvostudomány, a műszaki tu­dományok, a művészetek és a sport köréből. A többi között ol­vashatunk arról az új gyógyá­szati kísérletről: beválik-e a mesterséges máj alkalmazása az embernél? Hogyan választhatott egy asszony olyan veszélyes fog­lalkozást, mint amilyen a vulkanológia, vagyis a vulkánok működésének kutatása? Elkép­zelhető-e a színészrobot? Mi az oka annak, hogy az emberiség kétmilliárd hektár földet tett terméketlenné és mi a megoldás, hogy ezek a földek újra termé­kennyé váljanak. EGY NAIV FESTO. Kö- vesdi Mihály sióagárdi naiv festő tárlata nyílt meg teg­nap a szekszárdi Babits Mi­hály Művelődési Központban. Kövesdi Mihály nyugdíjas korában kedvtelésből kezdett festeni. Az amatőr képzőmű­vészek idei országos kiállítá­sán tűnt fel. önálló szekszár­di tárlatán 18 olajfestményét mutatják be. NAPONTA EGY CENTIT APAD A BALATON. Az augusztusi idő­járás tetemes vízmennyiséggel apasztja a Balatont. A szakem­berek szerint nyáron a napi át­lagos párolgás eléri a 3 millió köbmétert, s van olyan nap, ami­kor több, mint mégymilliő köb­méterrel apad a Balaton vize. A mostanihoz hasonló időjárásban naponta csaknem egy centimé­terrel csökken a majdnem hat­száz négyzetkilométer területű tó vlzszintje. A levegőbe szálló hatalmas víztömeg ellenére nem keletkezik nagyobb zavar a tó vízháztartásában. A csapadék éves átlagban nagyjából ki­egyenlíti a párolgás okozta vesz­teséget. A Zala és a beömlő patakok másodpervenként átlag n köbméter vízzel táplálják a tavat. KERESNI KELL A VAD­KACSÁT. A Kis-Alföld ap­róvadban gazdag vidékén megkezdődött a már az őszi szezont jelző vadkacsavadá- szat. Az idei nyári bel- és árvízidőszak megváltoztat­ta a vadkacsák életrendjét. A kiömlött vizek, tocsogók mentén olyan helyeken is feltűntek, ahol éveken át egvetlen példányt, sem láttak belőlük. Miután szétszóród­tak, vadászatuk elég nehéz. A.\YAKO\^ VI 31! K l!K SZÜLETETT: Kocsis Árpádnak és Zoványi Ilonának Zsuzsanna; Soltész Jó­zsefnek és Barta Évának Péter; Német Lászlónak és Kuli Évá­nak Szilvia Éva; Pálfalvi Sán­dornak és szabó Ágnesnek Csa­ba; Tamás Lászlónak és Kinizsi Alb inának Viktória; Bérezés Andrásnak és Veres Ilonának Gabriella: Mátrai Lajosnak és Vasas Piroskának holtán; Ras- tätter Árpádnak és Tóth Mar­gitnak Rita Sirk Zoltánnak és Botkó Teréziának Juciit Barbara; Kóród i Győzőnek és Póta Piros­kának Tünde; Balogh Károiynak és Lukács Ilonának Gábor Ka­roly; Girhiny Tamásiak és Fe­dor Juliannának Attila; Váradi Péternek és Balogh Szerénának Krisztina; Hojdák Jánosnak és | Gömöri Honának Csilla; Rál 1st- g vannak és Szanyi Mártának Gá- J bor; Kondás Imrének és Gőz Juliannának Andrea; Katona Já­nosnak és Barsi Irmának János Gyula; Kormos Lászlónak és Szombat! Mártának Eszter; Med- vecz Józsefnek és Kálmánchei Máriának Krisztina; Vajkó Jó­zsefnek és Juhász Editnek Zsolt; Kádas Sándornak és Czinglér Irénnek Tímea: Paksy István­nak és Bodolai Honának Beáta nevű gyermeke. Tegnap folytatták az as­szony kihallgatását. Veress­né változatlanul elismeri a vádiratban terhére rótt odr— cselekmények elkövetését. Azt azonban tagadja, hogy férje, aki a postahivatal ve­zetője volt, bármit is tudott volna a milliós üzelmekról. Hazavitle a kartonokat Olyan közvetlen bizonyíték még most sincs, mely Veress Béla bűnösségét igazolná. Néhány adalékot azonban érdemes idézni a tárgyaló­teremben tegnap elhangzot­takból, melyből már izgal­mas következtetések vonha­tók le. Az elmúlt esztendő nya­rán felfedték Veressné egyik bűncselekményét. A sikkasz­tó pénztárosnőt azonnal nyugdíjazták és büntető el­járást indítottak ellene. A hűvös logika azt diktálná, hogy ilyenkor bizony még a házastársi bizalom is meg­inog kissé, hiszen arról van szó, hogy az aszony a férje vezetése alatt álló postahi­vatalból sikkasztott. Veressné azonban augusz­tus 1-i nyugdíjaztatása után is bejárt a postahivatalba, hiszen csak ily módon tud­ta leplezni még ideig-óráig a milliós sikkasztást. A férj olyannyira megbízott az asszonyban, hogy nem szólt ténykedése ellen, sőt alkal­masint ismét rábízta nyug­díjas és büntetőeljárás alatt levő feleségére a takarék- szolgálati teendők ellátását. Az sem tűnt fel a „gyanút­lan” Veressnek, hogy az asz- szony kiemelt egy tucat kar­tont a takaréknyilvántartási lapok közül és hazavitte, ne­hogy lebukjon. Ha Veressné utódja nem találta meg az adott betétkönyvhöz tartozó kartont, akkor a főpénztár,'« mindig a leleségéhez küldte. Az asszony pedig otthonról vitte be az újfeni meghami­sított kartont. Bí/ott feleségében, de válni akart Akkor sem lett gyanakvó a férj, amikor az OTP rek­lamációjában közölte, hogy tízezer forint különbség van nyilvántartása és a postai nyilvántartás között az egyik betét esetében. A hivatalr vezető feladata lett volna a furcsa ügy kivizsgálása, Ve­ress azonban ezt a jogát át­ruházta az asszonyra, hogy rendezze csak el ő a kérdé­ses ügyet. Veressné azután — hogy ismét stimmeljen az egyenleg — belejavított a nyilvántartó kartonba. Be­mutatta férjének, és ezzel az ügyet lezárták. A bizalom előbb leírt meg­nyilvánulásainak őszintesé­gét csupán az a tény teszi kétségessé. hogy Veress ugyanebben az időpontban, amikor mindezeket a dolgo­kat megengedte nejének, vál­ni akart a feleségétől. Mikor a bíró megkérdezte, hogyan egyeztethető össze egyidőben a gyűlölet és a bizalom, ak­kor Veress közölte, hogy ezt csak a pszichológia segitsp- vel tudja megmagyarázni. Veress egyébként már nem beszél a feleségével. A tár­gyalási szünetekben félrehú­zódik és még némi enniva­lóért is a védőjének kell le­mennie a büfébe. Ma még nem tudni, hogy ez a je­lenlegi gyűlölet az állítólagos ártatlanságával járó póz-e, vagy őszinte megnyilvánu­lás. Dr. Szolyák Ferenc bün- tetötanácsának feladata, hogy a ma folytatódó tárgyaláson is megpróbáljon közeleDb jutni a rejtélyhez: vajon tudott-je a sikkasztásról és segítette-e abban feleségét Veress Béla? E. A. Az idén 25 éves a Miskolci Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat. Dolgozóik nemcsak az áruforgalom növelésével, még udvariasabb kiszolgá­lással, hanem a hálózat kor­szerűsítésével, bővítésével is ünnepük a jubileumot. A DIGÉP dolgozói már régóta kérik, hogy a gyár bejárata előtti nyolc négy­zetméter alapterületű kis boltot nagyobbítsák meg, s javítsák ellátását. Az újjá­alakított, 21 négyzetméter alapterületű bolt ma áll elő­ször a vásárlók rendelkezé­sére. További két üzletet is nyit ma a vállalat. Mindkettőt a Hunyadi utcai m-ini-szolgál(- tatóházban, a szökőkút szom­szédságában. A tej-, kenyér- és bébibolt alapterülete 63 négyzetméter. Építési és gé­pesítési költsége meghaladja az egymillió forintot. Négy- százezer forintos árukészle­tével elsősorban a Tanácsház A szovjet hegymászók há­rom, eddig ismeretlen hegy­csúcsot hódítottak meg a téren túli terület ellátását javítja. A szomszédságában ma reggel megnyílt hús- és hen­tesárubolt alapterülete 70 négyzetméter, építési költsé­ge B00 ezer forint. A gépi berendezések vásárlására itt is majdnem félmilliót köL töttek. Mához egy hétre megnyí­lik a Besenyői úton, a De­cember 4, Drótművek szom­szédságában épített ABC- áruház is. A jubiláló válla­lat új egységei közül ez a legjelentősebb. Árusító és raktározó térsége meghalad­ja a 300 négyzetmétert, be­ruházási költsége több mint négymillió forint. Létrehozá­sához hozzájárult a tanács is, de mintegy 1,3 millió fo­rintos állami támogatást is kapott a vállalat. Éves for­galmát kilencmillióra terve­zik. Ezzel a drótgyári és a környező üzemekben dolgozó munkások ellátása lényege­sen megjavul. Pamír-hegységben. A három csúcs 5600. 5400 és 5300 mé­ter magas. T jjc Súlyos közlekedési baleset történt tegnap a budapesti Honvéd és Pálffy utca kereszteződésében. Az VE 80—94 rendszámú Trabant nem adta meg az elsőbbséget a főút­vonalon haladó Volga személygépkocsinak. Az összeütközés következtében a Trabant a járdára csúszott és felborult. A baleset három sérültjét kórházba szállították. A reggeli lapok részletesen beszámolnak dr. Juhár Zoltán bel­kereskedelmi miniszterhelyettes tegnapi sajtótájékoztatójáról, me­lyen a fogyasztási cikkek importjával foglalkozott. Az importcik­kek aránya évek óta a belkereskedelmi forgalom 17 százalékát te­szi ki, ám a változatlan arány tulajdonképpen mennyiségi növeke­dést jelent, hiszen az áruforgalom összértéke évről évre emelke­dik. A tervezettnél lényegesen gyorsabban nőtt az elmúlt években is a szocialista országokból származó import mennyisége. Ennek a tendenciának az erősödésével kell számolni a következő tervidő­szakban, mivel a takarékossági törekvéseknek érvényesülnie kell külkereskedelmünkben is. A miniszterhelyettes hangsúlyozta, hogy a korábbi évekhez ké­pest növ.elték az alapellátást szolgáló tömegigényt kielégítő cikkek behozatalát, ugyanakkor szűkítették egyes, nem létfontosságú nyu­gati termékek választékát: például az italét 62 fajtáról 28-ra, a ci­garettáét 34-ről 13-ra, a különböző kozmetikai szerekét a korábbiak­nak a kétharmadára. Nem vagyok alkoholista, a cigarettáról* pedig sok-sok próbál­kozás után sem tudtam lemondani. Mégsem ejt kétségbe, ha ez­után nem látom ott az élelmiszerboltok polcán a legdrágább whisky- és konyakmárkákat, és azokat a cigarettákat, melyeknek a rend­szeres vásárlásához egy másodállást kellene szereznem. Jó lenne viszont, ha az import luxuscikkek választékának szű­kítésével egyidőben valamit javulna a hazai cikkek, például < a ciga­retták minősége. Mert amíg a Fecske vagy a Symphonia nem vá­lik el a filtertől az első szívás után, nem bosszant a fináncláb, s nem érzem úgy egy mély slukk után. hogy mellbevágtak, addig sohasem hiányolom például a Marlborót. És jól megvagyok például osztrák sör nélkül is, ha mindig kapok bocsit, s ha sohasem ma­rad a palack alján egy kis gyanús üledék. B. D. DEU HÍRLAP — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politika napilapja - Főszerkesztő csala LÁSZLÓ Szerkesztőség *327 Miskolc Bajcsv-Zsilinszky u. 15 Postacím: 350i Miskolc Pt <8 Telefon központ: 9*-i*2 Titkár­jáé 18-223 bel- öfc várospoMtíka 18-225 kultúrpolitika: 18-226 sportrovat; 18-222; evelezés 18-221 - Kiadta « öorsoc megyei uap- •aadc vállalat 3527 Miskolc 8ajcsy-Zsü*nszk> u l& Postacím. 350i Miskolc Pt 178 - Felelős inadé vrrp« viihai \ Telefon 36-131 - Hirdetésfelvétel: 3525 Miskolc Széchenyi u 15—11 Telefon 16-213 - Terjeszti e Magyar Posta Kanhatc % Hírlapárusok­nál Előfizethető a helyi postahivataloknál Előfizetési dij egy hónapra; 20 ^ - index; 25 961. — Készült a Borsod megyei Nyom­daipart Vállalatnál - Felelős vezető- «7EMFS ISTVÁN. íj hegycsúcsok meghódítása külföld i Babits halhatatlan sora, 1 hogy „Az istenek halnak, ] az ember él” éppen har- ! mine éve realizálódott, pon- ! tosabban; kezdett realizá- , lódni — a Távol-Keleten. E j sorok írója még élénken j emlékszik rá a híradókból, i amikor a japán kapituláció i napján. 1915. augusztus 14- 1 én a földre borult tömeg > még az „isteni tennótól”, a ! császártór könyörgött bo- 1 csánatért, mert elvesztették 1 a háborút, de a talaj menti ! méretű császár mellett úgy ! állt a hórihorgas Mac Art- , húr tábornok, mint valami , szigorú nagybácsi, aki meg- j dorgálja neveletlen öcsivé.- i jét. És a tennó nem tehe- i tett az ellen semmit, hiszen i Japán elvesztette a liábo- i rút. Egyet cselekedhetett • csak — és ezt hamarosan 1 meg is tette —lemondott 1 isteni rangjáról. Azóta ! nem az. M. L J MOSZKVA. A moszkvai KGST-székházban tegnap ün­nepélyesen aláírták a KGST és Mexikó együttműködésé­ről szóló megállapodást. Me­xikó már a második fejlődő ország, amely ilyen megálla­podást köt a szocialista or­szágok gazdasági egvüttmű- ködési szervezetével. Hasonló megállapodás jött létre jú­liusban a KGST és Irak kö­zött. PEKING. Este hivatalosan bejelentették Pekingben, hogy Khieu Samohan mi­niszterelnök-helyettes, had­ügyminiszter és hadseregfő­parancsnok, a felszabadított Kambodzsa tényleges veze­tője kormányküldöttség élén augusztus 15-től hivatalos látogatást tesz a Kínai Nép- köztársaságban. A kínai fő­városban a megfigyelők rá­mutatnak, hogy az új Kam­bodzsa vezetőinek ez lesz az első külföldi útja. Sihanuk herceg a Kambodzsai Nem­zeti Egységfront és a királyi nemzeti egységkormány for­ma szerinti vezetője, több mint két hónapja á Koreai NDK-ban tartózkodik. s egyelőre nincs hír arról, ; visszatér-e Kínába addigra, . mire Khieu Samphan és az általa vezetett delegáció oda­érkezik. HOUSTON. Üjabb műszaki hiba miatt a Viking űrszon­da fellövését a Mars bolygó felé ismét elhalasztották, ez­úttal nifntegy tíz nappal. ÚJ-DELHI. Indira Gandhi indiai miniszterelnök tegnap közzétett nyilatkozatában cá­folta azokat az állításokat, amelyek szerint a hatalmon levő Indiai Nemzeti Kong­resszus Párt a rendkívüli, ál­lapot idején egypartrends/.ar bevezetésére törekedne. BELFAST. Éjjel Belfastban két férfi egy vendégekkel te­li étterembe bombát dobott, amelynek robbanása számos embert megsebesített és töb­bet megölt. Egyes hírügynök­ségi jelentések szerint hat siemély vesztette életét és 2S-an sebesüllek meg. Az ét­terem a protestáns negyedben van. Ez volt eddig a legvé­resebb merénylet azóta, hogy az IRA — még 1974. decem­berében — tűzszünetet je­lentett be. ASSUNCION. John Vors- ter, a dél-afrikai fajüldöző rezsim miniszterelnöke az éj­szaka négynapos hiVatalos lá­togatásra Assunciónba érke­zett. LISSZABON. Costa Gomes portugál elnök fogadta Anker Jörgensen dán m niszterel- nököt, aki ezen a napon fe­jezte be portugáliai látogatá­sát. Jörgensén, aki a Dán Szociáldemokrata Párt veze­tőié. a Szocialista Internacio- nálé megbízásából utazott Portugáliába.

Next

/
Oldalképek
Tartalom