Déli Hírlap, 1975. augusztus (7. évfolyam, 179-203. szám)

1975-08-13 / 189. szám

Segítséget kérnek a tankönyvek tárolásához Az új tanév előkészületei­nek 1 jegyében országszerte megkezdték a tankönyvek kiszállítását. A könyvterjesz­tő vállalatok, könyvesboltok és egyéb — főként vidéken — tankönyvárusítással meg­bízott üzletek hatalmas té­telekben szállítják, illetve kapják a tankönyveket, ame­lyek az idén is tárolási gon­dokat okoznak. Ezekben a napokban sok iskolánál ezért kéréssel jelentkeztek: segít­senek az ideiglenes elhelye­zésben. Az Oktatási Minisz­térium felhívta az általános és középiskolai igazgatók fi­gyelmét: az átmeneti idő­szakra — az előírt bérleti díj ellenében — biztosítsák az oktatási intézményekben a tankönyvek tárolását. A Búvár augusztusi száma A természetkedvelők bio­lógiai folyóiratának új szá­ma a magyar biológia felsza­badulás utáni 30 esztende­jéről számol be. Érdekes cikkeket közöl Japán ter­mészeti tájairól, a kutya vi- selkedeslélektanáról, a láz- bérci víztározóról, a ragado­zó madarak mesterséges te­nyésztéséről, a szálló ce­mentportól károsodó nö­vényvilágról s az értékes fák villámvédelméről. Rova­tai a biológiai tudományok legfrissebb híreiről, a nö­vény- és állatkertek újdon­ságairól, továbbá az akva­ristákat és növénykedvelő­ket érdeklő gyakorlati kér­désekről nyújtanak változa­tos képet. Sámlin a járdaszélen-#• Ketten a járműveket számláló ötven diák közül. A gyanútlan járókelő jog­gal hihette, hogy Papp Zsolt és húga feltűnési viszketeg- ségben szenved. A két gye­rek ült a járdaszélen, egyi­kük egy gyermekszéken, má­sikuk egy sámlin, merően fi­gyelték az utat. s szorgalma­san jegyezgettek. A két diák a forgalmat „számlálta”, reggel hattól Ír jó volna villanyra cse­rélni a forgalomirányító rendőrt a Kun Béla út és a Csabai kapu kereszteződésé­(Kerényi felv.) este hatig, óránként tíz fo­rintért. Bővebbet a városi tanács építési-közlekedési és víz­ügyi osztályán tudtunk meg. Az idei forgalomszámlálást, csakúgy, mint az öt évvel ezelőttit a KPM rendelte el. A felmérés célja, hogy a közlekedés szakemberei ké­pet kapjanak a forgalomról, az utak terheltségéről, s megbízható számítási alapról indulva készíthessék el az út­hálózat fejlesztési tervét. Az öt esztendővel ezelőtti felmérés szerint a legtöbb jármű, összesen 10 335 darab, a Bajcsy-Zsilinszky úton ha­lad át. Azaz egy nap alatt átlagosan: 4879 személygép­kocsi, 102ff motorkerékpár, 938 autóbusz, 2810 tehergép­kocsi. 56 nyergesvontató, 135 traktor, 472 kerékpár és mo­ped, 19 lovasfogat. Ne feled­jük: ez az öt évvel ezelőtti állapot. A mostani vizsgálat biztosan nagyobb zsúfoltsá­got állapít meg. A szakem­ber egyébként úgynevezett egységjárművel számol. Egy­ségjármű: a személygépko­csi. A Csaba vezér út napi egy ségj ármű-forgalma pél­dául 11951, a Győri kapu­ban 11 387-et mértek. A mostanra minden bi­zonnyal növekvő számok jelzik városi útjaink telített­ségét, s utalnak arra, hogy a csomópontok áteresztőképes­sége már a lehetőségek felső határán van. Szakértői becs- lés szerint a miskolci utcák járműforgalma mintegy 50 százalékkal haladja meg az öt esztendővel ezelőtti érté­ket. Ez a várható tény is kellően indokolja a követke­ző években megépülő északi tehermentesítő út égető szük­ségességét. (Egy ICO eszten­dővel ^ezelőtti feljegyzés is foglalkozik már egy, többé- kevésbé a jelenlegi építési programban szereplő út nyomvonalán vezető, s a belvárost elkerülő út létesí­tésével.) Véglegeset csak a szám­lálólapok adatainak összege­zése után lehet mondani, de az bizonyos — statisztika nélkül is —, hogy a városi tömegközlekedés 40 százalé­kát lebonyolító miskolci vil­lamosra még jó néhány évig szükség lesz; hogy a belvá­rosi „trombózist’^ megszün­tetni csak a tehermentesítő út elkészülte után lehet; hogy a Kun Béla út és a Csabai kapu kereszteződé­sénél szükség lenne egy villanyrendőrre. B. L Látni és ismerni Két, tizennyolc éves vendégem volt több mint egy héten át. Elhatároztam, hogy jó házigazdájuk leszek, nem készítet­tem hát számukra programot, csak markukba nyomtam egy csomó autóbusz- és villamosjegyet, gondolván, hadd menje­nek. Mentek. Egy napjuk telt Tapolcával, fürdővel, barlanggal. Egy nap Lillafüreddel, onnan egy kirándulással. Alföldi gye­rekek. Persze, hogy beleszerettek a Bükkbe. Következett a LÁEV-kisvasút. Közben, csak úgy mellékesen, egy múzeum- és egy kiállítás-látogatás. Elismerem, hogy a tizenévesek energiája nem hasonlítható az idősebb emberek energiájához, de az már például gazdag program, hogy elindultak hajnalban Mályiba, és aznap végig­járták az összes tavat. Az ötödik napon már összehasonlí­tották a miskolci strandokat (legszebbnek és legjobbnak ítélve a diósgyőri strandot, ahol alig egynéhányan voltak), a hatodikon az avasi pincesort és a Tetemvárt járták. A tizedik napon azzal utaztak el, hogy mindenképpen visszajönnek még a nyáron, mert szinte nem láttak semmit. Miskolcot — úgymond — lehetetlen megismerni tíz nap alatt. Kimaradt például, az eső miatt, olyan program, hogy végig akartak sétálni1 a Szinva mellett a forrástól a torko­latig, mert akkor el kell jönniök a nagy gyárak mellett, s látják a halott vizet, a Sajót. És kimaradt még a Hernád partjára tervezett kirándulás, nem tudtak bemenni az éppen zárt avasi templomba, és nem engedték be őket a pisztráng­telepre ... Miért írok róluk, és miért írom ilyen részletesen? Különös dologra jöttem rá közben: ha tőlem, aki Miskolcon élek, megkérdezték volna, hogy mi az, amit meg kell nézniök, mert szép, mert érdekes, a látottak felét se soroltam volna el. És nagyon sok olyan tősgyökeres miskolci ismerősöm van, aki a felsorolt felén se járt még, vagy ha járt is: nem nézte azt az idegen, a felfedezni akaró ember szemével. Túlzás nélkül le merem írni: a két tizenéves gyerek néhány nap után nem látott ugyan többet a város környékéből, mint nagyon sok miskolci, de többet ismer. Többre emlékszik. Többért lelkesedik. No persze, egyforma hőfokon lelkesedni nehéz. A minden­nap látott elveszti lassan a varázsát. Próbaképpen két mun­kásszállóban jártam, s nem kérdezgettem mást. mint azt hogy ki hol, merre járt már Miskolcon, merre járt a város környékén, mit. mennyit ismer belőle? Megdöbbentő, de igaz: az átlagos itt lakók, itt dolgozók, de vasárnaponként hazautazok között alig találni olyat, aki ismerné a várost és a város környékét, amelyben él, amelyben napi hat-nyolc órája telik program nélkül. Nem új téma ez.- Annak idején szociológusok figyelmez­tettek rá, hogy a főváros színházait a fővárosba látogató vidékiek jobban ismerik, mint a budapestiek. És ez nagyon sok miskolcira is igaz. Nem akarok megbántani én senkit. Szeretni a helyet, ahol élünk, magánügy, de láttam a két gyerek teljes, szép örö­mét, és ebből szeretnék valamit szétosztani. Hiszen mindönk­iiéin itt van ugyanennyi. Itt van. Közel... (bartha) Jugoszláv eszperantista előadása a Rónaiban Vadaskert, libegő Múzeum az erdőben Z-vÉÉé „Minden szépségnek kút­feje” — így nevezte egyik leírója a Bükk gyöngysze­mét. a Szalajka-völgyet. A völgy kapujában, Szilvás­váradon, vonatra szállunk. Erdei kisvasút mozdonya ka­paszkodik velünk szuszogva az összeboruló fák alatt, a lombok zöld alagútjában ka­nyargó síneken. A lombok közül itt-ott- meredek ge­rincekre látni, levicsorí­tanak ránk a villámver­te, magas homlokú sziklák. Vadvirágokkal, vörös acsa- lapuval, égszínkék mocsári nefelejccsel díszített park­jai között zajosan, harsogva nyargal el mellettünk a kristálytiszta vizű hegyi pa­tak, a Szalajka. Ahol a meg­kapó szépségű, regényes völgy borzas rétjéhez a Horotna-völgy tisztása csat­lakozik, tábla fogadja a lá­togatót. Itt kezdték el 1971- ben az ország első szabad­téri érdéi múzeumának léte­sítését, emléket állítva az erdei munka névtelenjeinek, az erdő munkásainak. Vashámor és üveghuta Apró kövekkel szórt ösvé­nyek vezetnek végig ben­nünket a viszontagságos múltat idéző tárgyak, szer­számok, berendezések között. Egymás mellett sorakoznak a régi erdei mesterségek, öl­favágók, mész- és szénégetők nyomorúságos szálláshelyei, korhűen megépített és be­rendezel t kunyhói. Minden szálláshely, kunyhó mellett magyarázó táblák, az ősi munkafolyamatok leírása. Cserépfalui, répáshutai és más bükki falvak erdőlő munkásai húzódtak meg va­laha ezekben a kezdetleges épí tményekben. A szálláshelyek sorában gondos kezekkel rakott, ki­égetett boksák váltakoznak. S itt láthatók a seprűkészí­tők, kosárfonók, a kihaló­ban levő fazsindelykészítők remekei. Megtalálhatók a fa­feldolgozás kezdetleges esz­közei is, A kezdődő iparosodás em­lékeit idézi a korhűen meg­épített vashámor, a hamu- zsír-főzőhely üsttel és lúgo. zókáddal, s a közeli Tótfa- lusi-vöigyben valaha léte­zett hármas kemencéjű házi üveghuta. Megkövesedett íatörzsek Külön érdekességei az er­dei múzeumnak a 10 millió éves megkövesedett fatör­zsek. A látogatók talán itt időznek legtovább; meghök­kentően lenyűgöző a hatal­mas, több tonnás tömbök látványa. S ott látható a kö­vesült ősfák közvetlen szom­szédságában egy 240 éves tölgy-matuzsálem korongja. E faóriás az ipolysági er­dőkben élt 1972-ig, termé­szetes halál érte, az idő pusztította el. A tölgyfako­rong (bütümetszet’ érdekes­sége, hogy a középről, a bélből kiinduló sugáron be­jelölték a magyar történelem és erdészet fontos évszámait. 1971-ben kezdtek hozzá a múzeumalapításhoz, de ez a munka — örvendetesen — még a mai napig sincs befe­jezve. A múzeum gyűjtemé­nye — külföldről is — szin­te naponta bővül, gyarapo­dik. Minden remény megvan arra, hogy az első hazai sza­badtéri erdei múzeum mel­lett az első nemzetközi er­dei múzeum is valosag lesz a Szalajka-völgyben. Kirándulókö/pont Tervezik itt egy állandó, zárttéri erdészeti múzeum létrehozását is, ahol helyet kapnak többek között a Bükk-vidék őslénytani lele­tei, a kihalt élővilág kövü­letei. A horotna-völgyi séta- úton az erdő mai élővilágá­nak és termekéinek bemuta­tását tervezik. A Várgyakra rész alatt. 8—10 hektáros, kerítésekkel ovott területen — olyan helyen, amely a kiránüulóforgalomtól távol esik — vaaaskertet létesíte­nek. Természetes környezet­ben es keavezo feltételek­kel készítenek helyet a Bükk hegység nagyvadjai számára. A Szalajka-völgy­ben minden természeti adott­ság megvan egy kirándulo- kozpom kiaiani uisanoz. b az az idő nincs messze, hogy li­begő szállítja majd fel a kirándulókat az Istállóskőre, a Bükk legmagasabb pont­jára, ahonnét pihentető ba­rangolásra indulhatnak azok, akik gyalog szeretik járni a frissítő, jó illatú erdőket. PATAKÉ DEZSŐ A postás KISZ-bizottság hálózatépítő üzemének K1SZ- szerv'ezete augusztus 4-én fejjezte be a Bulgárföld- nyugati lakótelep hírközlő hálózatának szerelését. A fiatalok elvállalták, hogy mentesítik a vállalat vezető­it az itt elvégzendő szerelési munkák alól. Huszonegy postásfiatal 182 óra társa­dalmi munkát végzett, s ez­zel nemcsak a vállalatnak, hanem a lakosságnak is je­lentős hasznot hajtottak. Tíz napig Tapolcán üdül Antonie Sekelj, a jugoszláv eszperantisták jeles képvi­selője. Kilenc éve Budapes­ten, az Eszperantisták Világ- kongresszusán személyes kapcsolatba került a nemzet­közi nyelv szövetsége mis­kolci területi bizottságénak vezetőivel, s most a vendé­gükként tölti napjait váro­sunk üdülőhelyén. Kevés időt fordít pihenésre, jelen­leg is dolgozik: az új esz­perantó—szerb szótárt ké­szíti, s a munka felénél tart. Egyébként szerb nyelven je­lent már meg az eszperantót tanító könyve, s több cikkét publikálták a különböző or­szágokban megjelenő eszpe­rantó folyóiratok. Gyermek­korától jól beszél magyarul is. az első világháború előtt ugyanis állatorvos édesapja a monarchia több magyar­lakta helységében praktizált. A miskolci eszperantisták felkérésére Antonie Sekelj a Rónai Sándor Művelődési Központ földszinti klubter­mében, csütörtökön este fi órai kezdettel vetítettképes előadást tart Belgrádról. és ismerteti az Esperanto Ga- zeto című folyóiratot is. Az előadáson minden érdeklődő részt vehet. * Az óriáskereket is karban kell tartani... (Ágotha felv.) Galamb és papagáj Egy csomag első­rendű minőségű le­vélpapírt és boríté­kot szeretnék venni — mondja egy ele­gánsan öltözött férfi a londoni Old Bond Streeten levő papír- üzlet eladójának. — Milyen színű pa­pírt parancsol? — kérdi az eladó. — Rózsaszínűt. — Milyen szagú le­gyen? — Ejha! Tehát ma­guk illatosított papírt is árulnak? — Lépést tartunk a korral! — Rendben van, le­gyen ibolyaszagú. — Akkor japán le­vélpapírt ajánlhatok. — Nos, mutassa meg ... Hm. Nagyon jó. csakhogy a papír kissé vastag, a borí­ték meg nagy. — Akkor válassza ezt uraságod: ez ugyanilyen, de se­lyempapír. — Nem alkalmas: szétfolyik rajta a tinta .. ■ — Használjon író­gépet, Sir. — Nem leli At; ma­gánlevelet kézzé* kell írni. — Talán segítségé­re lehetnék. Sir? — avatkozik bele az üz­letvezető. — Mi nem felel meg önnek, Sir? — Tudja, én ga­lambpostával küldöm a leveleimet. Ezért a papírnak vékony­nak kell lennie, a borítéknak pedig ki­csinek . . . — Volna egy meg­oldásom — szögezi le az üzletvezető. — Uraságod papagájok­kal keresztezze ga­lambjait. — Ugyan miért? — Mert így a hib­rid örökli a galamb postástetietségét, a papagáj pedig azt a képességét, hogy szó­ban közölni tudja az ön léveieinek tartal­mát. ARNOLD BENNET

Next

/
Oldalképek
Tartalom