Déli Hírlap, 1975. augusztus (7. évfolyam, 179-203. szám)

1975-08-30 / 203. szám

ff erősen kinőtt —2 —3 Hol szorít a gyermekcipő? Csúcsforgalom mindenütt Szezonzárás a strandokon ft- Borúsra fordult az idő, a strandokon csökkent a for­galom. A napozópadok elárvultak, s a vízimádók is inkább a meleg medencéket keresik. TurisiáL nak készül Könyv Miskolcról Városunkat bemutató ki­advány megjelentetését ter­vezi 1976 elején a Borsod megyei Idegenforgalmi Hiva­tal. A Miskolc címet viselő 32 oldalas füzetecske — amely a Medicina Kiadó gondozásában kerülne a bol­tokba — áttekintést ad vá­rosunk nevezetességeiről, s külön foglalkozik Lillafüred és Tapolca szépségeivel. Né­hány városrészről, ahol a Miskolcot felkereső turista idegenforgalmi látványossá­got találhat, áttekintő térké­pet is közöl majd a kiad­vány. Emellett térkép segíti az idegen eligazodását a vá­roson ót Lillafüred, illetve Tapolca felé is. Kihaló szakmák Sárospatak és a környező községek lakosai részére mintegy száz kisiparos végez különféle szolgáltatásokat. A kisiparosok szövetségének helyi bizottsága azonban ag­gasztónak tartja, hogy évről évre kevesebb fiatal jelent­kezik ipari tanulónak. így az idős mesterek nyugalomba vonulásával nehézségek tá­madnak a szolgáltatásban, sőt egyes szakmák egyenesen kihalóban vannak, pedig még lenne igény ilyen jellegű kis­ipari szolgáltatásokra is. Az egyébként sikeres nyá­ri vásárról szóló tudósítása­inkban is beszámoltunk ar­ról, hogy az idei cipötermés gyengébb volt a kelleténél. A lábbelik kínálata elma­radt más ruházati termék­csoportok kínálatától. Tehát a szülő kénytelen teg- a gyermekcipő, noha a hazai üzletek egy esztendő alatt tízmillió pór cipőt kínálnak a legkisebbeknek. Ez azt je­lenti. hogy egy gyermek egy esztendő alatt átlagosan 3.5 pár lábbelit koptat el, job­ban mondva nő ki. A gyerek lába évente 1.3— 20 milliméterrel nő, azaz két-három mérettel lesz nagyobb. Tehát a szülő kénytelen leg­alább két-három pár cipőt vásárolni évente. A fogyasztók lapja, a Na­gyító éppen ezért hívja lel a vásárlók figyelmét a leg­alapvetőbb, legfontosabb tudnivalóra: a méret helyes megválasztására. A kelleté­nél kisebb cipő egésZsegte- len, tartós lábdeíormálóaás- hoz vezethet. A vizsgálatok szerint e. csecsemők 98 szá­zaléka egészséges lábbal születik. a felnőttek túlnyomó több­sége mégis különféle sta­tikai lábbetegségben szen­ved. Egy 300(1 gyermekre kiter­jedő felmérés szerint a kis­fiúk. kislányok 90 százaléka visel túlságosan rövid láb­belit. A szűk cipőbe kény- szerített láb a normális, in­dokolt méretet nagynak érzi, s így fennáll annak a ve­szélye, hogy a vásárló min­dig kisebbet vesz. A cipő hossza egyébként akkor megfelelő, ha 10—13. rríilli- méterrel haladja meg a lábhosszat. „Miskolc: az égbolt felhős, esik az eső. 17 fok van” — hallhattuk reggel a körzeti időjárás-jelentésben, s ké­sőbb a helyzet csak annyi­ban változott, hogy délre a hőmérő higanyszála 26 fokra kúszott fel. Az ősz vitatha­tatlanul beköszöntött. Ezt leg­inkább a strandok látoga­tottsága mutatja. Ahol nem­rég még közelharcot kellett vivni a kabinért, a napozó- ágyért, most néhányan lé­zengenek mindössze, ök is a melegvizes medencét kere­sik. Nemrég még egészen más volt a helyzet. Augusztus 20. strandfürdő: július 6-án volt a csúcs, ami­kor az egyébként 4200 férő­helyes strandon 6850 jegyet adtak el. Nyolc alkalommal meglehetősen felülmúlták a 4200-as vendégszámot, s leg­alább tucatnyi esetben köze­lítették meg. Január 2-a óta összesen 304 374 fürdővendég fordult meg a strandon. Ösz- szel sem maradnak munka nélkül a strand alkalmazot­tai; például a fedett uszoda zárva tartása miatt az isko­lák harmadik testnevelési órájukra ide hozzák a tanu­lókat. A hideg vizéről és gyö­nyörű környezetéről közis­mert diósgyőri Várfürdőben is lényegesen többen voltak, mint az elmúlt években bár­mikor. A május végi nyitva tartás óta 36 870 jegyet adtak ki. Tampere városának aján­déka, a szauna is egyre több vendéget fogad. Ezt bizonyít­ja, hogy tegnapig 716 ven­dége volt a finn specialitás­nak. A zárást a Várfürdő­ben az időjárástól teszik füg­gővé: a szauna télen is a vendégek rendelkezésére áll. A legnagyobb forgalom az idén is Tapolcán volt. Ez tér mészetes is, hiszen a miskol­ciak és az üdülők mellett a hétvégeken számos bel- és külföldi csoport érkezett a fürdőhelyre. Tegnapig 186 339 fürdőző kereste fel a két me­dencét, s egy csúcsnapot is feljegyezhetünk: augusztus 10-én csaknem 12 ezer láto­(Solymos László felvétele) gatójuk volt. Lényegesen töb­ben váltottak belépőjegyet, mint tavaly, ám az időjárás szeszélyei is kimutathatók az adatokból. Az egyik napon mindössze 8 (!) vendég járt Tapolcán, másnap viszont két és fél ezer volt a fürdő- zők száma. Gyors összesítés után ki­derült. hogy a három mis­kolci fürdőben az idei nyá­ron összesen mintegy 350 ez­red kerestek felüdülést. TÓTH ZOLTÁN Zeneiskola a „gólyavárban” A 444 éves sárospataki-kol­légium egyik legrégibb épü­letét gólyavárnak nevezték, mert ebben laktak a gólyák, azaz az elsőéves joghallgatók és teológusok. Itt töltötte pa­taki diákoskodását többek között a kollégium két híres növendéke: Csokonai és Tom­pa Mihály is. A városi tanács terve sze­rint ezt a patinás épületet a közeljövőben az állami ze­neiskolának engedik át, mert a jelenlegi épülete szűknek bizonyult a mintegy 300 kis muzsikus számára. llllllllllllllllllllllllllllllllllllllil|||||•l■l■ll•|>■■lllllllllllllllllllll■m|ll E HETI KÉRDÉSÜNK : iimimiiiiiimiimniiiimiiiiiiimiiimiiiimiHHiiiHiiiiiiimiiimiiii Befejezi ék-e az iskolák tatarozását ? D A mai a nyári szünet utolsó iciköznapja, hétfőn újra meg- lyilnak az iskolák kapui, meg- tezdödik az 1975—76-os tanév, trthetö hogy ebben az időszak­in az egyik legfontosabb, va- amennyiünket érdeklő kérdés: •lég volt-e az elmúlt két ho- íap az oktatási intézmények ta- tarozására, felújítására, bizto- itottak-e a „tárgyi feltételek ’ i gyerekek megfelelő fogadasa- toz, zavartalan tanításához?-*■ Dr. Veres Béla. Miskolc megyei város TanácsJ mű­velődésügyi osztálya iskola­csoportjának vezetője. — A városhoz tartozó mis­kolci iskolák 96—98 száza­lékában befejeződtek a nyá­ri tatarozási, felújítási mun­kálatok. Ez azt jelenti, hogy néhány intézmény kivételé­vel szeptember elseje után sehol sem tartózkodik mes­terember. A legtöbb óvo­dában, általános és közép­iskolában nem is volt szük­ség más nyári munkára, csak a minden esztendőben szükséges festést, az épüle­tek belső fertőtlenítését kel­lett elvégezni. Aho! kisebb átalakítást végeztek, mint a 4-es számú Általános Isko­lában vagy olyan felújítást, belső átalakítást, rrünt a Pa- lóczi utcai közgazdasági szak- '•özépiskokiban, ott a mun­kák egy, a többihez képes* már jelentéktelen része még hátra van. Csakúgy, miit a Földes Ferenc Gimnás" unit­ban, ahol az épület elkop­tatott, csúszós, veszélyes lép­csőit teljesen ki kellett cse­rélni, A kisebb lemaradá­soknak az az oka. hogy a tanácshoz tartozó építőipari vállalatok nem győzik nyá­ron a város több mint 100 oktatási intézménye által adott megnövekedőit mun­kát; gyakran kell kisiparo­sokhoz fordulu’. Ennek elle­nére elmondhatjuk, hogy az említett Iskolákban is mar csak rövid ideig okoznak kényelmetlenség“! a hátra­levő munkák ie Asztalos János, a Borsod- Abaúj-Zemolén mzgyei Ta­nács művelődésügyi osztá­lyának isk.'ldcsoport-vezető. je: — A sza-tmunkásképz' in téz.tek. hat gzakW' *V> la p> a közéi tolni >->!leg •- nők azok a miskolci okta­tási intézmények amelyek a megyei tanács műve.idős­ügyi osztál zá.ia.t .ennhatósá- ga alá tartoznak. Közülük kettőben kezdődtek a nyár elején olyan munkált, ame­lyeket nagyságuk miatt, azért mert a nyári szünet két hónapja rövid nem tud­tak szeptemoer elsejéig be­fejezni az éprtők. A Petőfi kollégium vízvezeték-rend­szerének teljes felújítása és a Kereskedelmi és Vendég­látóipari Szakközépiskolában szükséges villanyszerelési munkálatok húzódnak el. A többi intézményben minden rendben van: zavartalanul megkezdődhet a tanév. M. M. Leninvárosi védnökségi napfjk Ismerkedés a nagyberuházásokkal M- Piacon (Solymos felv.) A KISZ leninvárosi bizott­sága és a Védnökségi Opera­tív Bizottság védnökségi na­pokat rendez, melyek csütör­tökön kezdődtek Leninvá- rosban. A kiemelt nagyberuházá­sok felett vállalt KlSZ-véd- nökségben részt vevő fiata­lok képviselői a rendezvény- sorozat négy napja alatt megismerkednek Leninvá- rossal, s a város térségében épülő Tiszai Hőerőművel, és a Tiszai Kőolajfinomító Vál­lalattal. Százhalombattáról, Pécsről, Paksról, Kazincbar­cikáról és Szegedről 250 fia­tal érkezett Leninvárosba. A csütörtöki ünnepélyes megnyitón Szabó Pál, a KISZ megyei bizottságának titkára mondott beszédet. Ecsetelte a KISZ-védnökség jelentőségét egy-egy nagy- beruházáson. Ugyanezen a napon a Derkovits Gyula Művelődési Központban nyitották meg a „Munkásfiatalok” című fotó­kiállítást. Este klubprogra­mok várták a fiatalokat. A 106. számú Ipari Szakmun­kásképző Intézetben tegnap nyitották meg az országos hegesztőverseny területi dön­tőjét. A fiatalok szakmai­politikai vetélkedése a késő délutáni órákig tartott. Ugyancsak délelőtt rendezték meg a két borsodi vegyész­város. Kazincbarcika és Le- ninváros csapatainak politi­kai vetélkedőjét. A védnökségi napok prog­ramjában sportrendezvények is szerepelnek. Leninváros- ban rendezik a Védnökségi Operatív Bizottság bajnok­ságának asztalitenisz-, sakk- és kispályás labdarúgódön­tőit. Ma a KISZ-védnökséggel épülő leninvárosi ipari kon­centráció beruházásaival is­merkednek a fiatalok, majd délután a Derkovits Gyula Művelődési Központban véd­nökségi aktívaülésen vesznek részt. Ezen Kéri András, a KISZ Központi Bizottsága ifjúmunkás osztályának ve­zetője a munkásifjúság hely. zetéről s a KISZ KB 1975. áprilisi határozatából adódó feladatokról szól. Este a kö­zelmúltban átadott ifjúsági parkban szórakozhatnak a fiatalok. Kezdődik A fiammal ket­tesben ücsörgünk az erkélyen. A Bükk ősz-illata már besurrant a házak közé. Egyéb­ként is őszies a hangulatunk. Egy kis nézeteltérés miatt... Az imént érkeztem haza. A gyerek az udva­ron, a bandával. Mondom neki: gyere, imhol a tankönyvek, meg­hoztam. Piros- lihegőn rám me­reszti boci-sze­meit. Nyel egyet. „Nahát?!” Ennyit szól. S ez — lá­tom az ábrázatán — nem azt je­lenti, hogy „na­hát, végrq ez is megvan”, sokkal inkább ezt: „na­hát. van szived a játék kellős köze­pén arra figyel­meztetni, amire gondolni se jó?!" Pedig már egy jó hete gondol rá, esténként úgy fek­szik le: ... és még hány? Vagyis: hány nap az is­kola kezdéséig. Ülünk csende­sen. „Mire gon­dolsz?" „Csak úgy . ..” Vajon mire gondolhatna? Néhány perccel ezelőtt még az er­dők szabad fia volt, harcos in­dián, a Magányos Farkas. Aztán, ahogy feljött s belelapozott az atlaszba, ízlelgette a földrajzot meg a történelmet, egy­szeriben rátört a civilizáció. Mi egész nyáron oly kedves volt: nyíl tomahawk, sze­rencsét hozó ku­tyafog a nyak­ban ... nosztal­gikus emlékek im­már. Egy szép nyár emlékei.. Magányos Farkas? Gondolatokba mé­lyedl ötödik oszt. tan. „Mit nézel?” Veszi a lapot, lát­ta és hallotta a tévében. „A he­gyeket.” „Mi van a hegyeken túl?” „Hegyek.” „És azokon túl?” „He­gyek .. . Tényleg apu, mi van a hegyeken — he­gyeken — hegye­ken túl?” „Szeret­néd tudni?” „Ja- ja-ja! — vála­szolja Gézengúz Guszti Mardelljét utánozván. Majd komolyan: — Csak­ugyan. mi van?” ..Hogy mi van? Mi vagyunk. Te meg én. Nem hiszed? Gyere, bebizonyí­tom az atla­szon ...” Este úgy feküdt 'e, hogy nem kér­dezte: ... és még hány? Kijelen­tette: még három. —n Szülőket is választhattak tanácskozása % Városunk valamennyi ál­talános iskolájában júniusban tartották meg az úttörőveze­tők csapatonkénti értekezletét, amelyben az elmúlt két esz­tendő munkáját értékelték, s városunkban először, új csa­patvezetőséget és csapatveze­tőket választottak. Nemcsak a tanárok, hanem valamennyi 14 éven felüli, az úttörő- csapat munkájában részt ve­vő szülő vagy ifjúsági vezető választható volt. Ezeken az értekezleteken választották meg a szeptem­ber 10-én reggel 8 órakor kezdődő városi úttörőcsapat­vezetői tanácskozás küldötte­it is. A csaknem 200 küldött és meghívott meghallgatja a városi úttörőelnökség és az úttörővezetői tanács által el­fogadott beszámolót, amelvet vita követ. Ezt követően ha­tározatot hoznak és elfogad­ják a felsőbb szervhez to­vábbítandó ajánlást. Végül megválasztják a 45 tagú út­törővezetői tanácsot, amely tagjai közül 15 tagú elnök­séget, elnököt és titkárt vá­laszt. Ugyancsak itt nevezik ki a munkabizottságok veze­tőit. A KISZ Központi Bizottsá­ga által szervezett „Radar” vas- és fémgyűjtési akcióban már szinte valamennyi mis­kolci vállalat ifjúkommunis­tái bekapcsolódtak. Legutóbb a Volán 3. számú Vállalatnál tartottak selejtezést és hul­ladékgyűjtést a vállalat dol­gozói. közöttük a fiatalok. Egy nap alatt 40 tonna vas­hulladékot és 4 tonna szí­nesfémhulladékot gyűjtöttek össze. A kohászat számára je­lentős hulladék beszállt’ásá- ért 85 ezer Torint ellenérté­két könyvelhetett el a válla­lat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom