Déli Hírlap, 1975. augusztus (7. évfolyam, 179-203. szám)

1975-08-29 / 202. szám

Lyukóban egy hónappal rövitíebb az év Ez az akna a legjobb akna Cipa András csaknem meg­sértődött, amikor fiatalnak mondtam. Feszes bőrű ránc- talan, szénporos arcán csak a veríték ásott árkokat. — Mit gondol, hány éves vagyok? A brigádvezető-helyettes tévedésem biztos tudatában teszi csípőre a kezét. Csend van, mozdulatlan a maró­henger másfél méter átmé­rőjű acéltenyere, egy pilla­natra ellankad a gépet iga­zító, mázsás támfalat emel­gető kéz. — Harmincöt — mondom habozás nélkül, s büszke va­gyok rá. hogy csak két esz­tendőt tévedtem. A vájár hajthatatlan. Juszt sem tartja magát fiatalnak. A bányában töltött eszten­dők, csakúgy, mint a hábo­rús évek, duplán számítanak. Szerinte. És ö< csak tudja. • Egyformán ejtik a szót Erre a pem hivatalos be­szélgetésre háromszáz mé­terrel a föld alatt került sor, a Borsodi Szénbányák Válla­lat Miskolci Bányaüzemének lyukói aknájában, a déli I. frontfejtésen. Ezt megelőzve bányászruhát öltöttünk, kap­cát csavartunk, csizmát húz­tunk. A kas levitt minket a huzatos, vizet csöpögtető ak­nán, s másfél kilométeres, hol sai'at dagasztó, hol szén­rögöket tapodó, hol csilléket kerülgető gyalogolás után találtunk rá a Zalka bri­gádra. Stankóczi Sándor frontcso­portvezető kedvtelve vezet végig birodalmán. Büszke a munkájára, büszke a csa­patra. A Halász György ve­zette hatvan ember egyötöd résszel termelt több szenet, mint amennyit a terv előírt. (A jól értesültek tudni vélik, hogy Halász György front­csapatvezető magas kitünte­tést kap a közelgő bányász- naoon.) Kapkodom műanyagsisakos fejem. ízlelgetem beszédjü­ket, hallgatom hallgatásukat. Az egyforma ruhájú, egy­formán fekete emberek egy­formán ejtik a szót. • Mi a titok? Kovács Lóránt aknavezető főmérnök pontos és precíz ember. De hát melyik bá­nyász nem az? A lyukói bányászok az esztendő első felében 50 278 tonnával adtak több szenet az országnak, mint amennyit vártak tőlük. Ez az ötezer Tegnap a kora délutáni órákban befejeződött a Le­nin Kohászati Művek elek- troacélművének nagyjavítása Az augusztus 21-én kezdő­dött karbantartási munkála tok a terveknek megfelelően haladtak. Ez nem lehetfetl könnyű feladat, hiszen csak­nem 350 szakmunkás külön­böző szakterületen végzett tevékenvségét kellett össze­hangolni. Tegnap délután megkezdő­dött a kemencék fűtése. Jung János, az acélmű gyár- -egységvezetője elmondotta; hogy a hideg próbák során valamennyi felújított egység kitűnően vizsgázott. Az első adagot — amely még vas lesz — ma hajnali négy óra­kor csapolták, ezt követően kerül a kemencékbe az első acéladag alapanyaga. Az el­ső acéladagot a délelőtti órákban csapolták. Az elektrokemence utoljá­ra hat éve állt le nagyjaví­tásra. •k Tükörkép (Solymos felv.) Gerendába faragott történelmi arcképcsarnok A Szigetváron élő Zágon Gyula képzőművész a maga nemében egyedülálló alkotást fejezett be a közelmúltban' történelmi arcokat faragot) „történelmi” fába — egy több száz éves kapugerendába. Majdnem egy évtized kemény munkája fekszik a műbeh, amellyel hamarosan a közön­ség is megismerkedhet. Szep­tember 7-én, az 1566-os hősi várvédelem és Zrínyi Miklós halála évfordulóján, bemu tátják a történelmi arckép csarnokot, mégpedig stílsze rű környezetben: a híres vég vár egyik kazamatájában. Zár a parkkönyviár Szeptember első napjaiban bezár a tapolcai parkkönyv­tár. Látogatottsága az idén lényegesen nagyobb volt, mint az elmúlt években, ezért úgy tervezik, hogy jö­vőre bővítik a könyvállo-' • mányt.-#■ Fötebiztosítás. Három ember, hat kéz, egy akarat. Páricsi György, Dienes Gyula és Turiczky Lajos. (Solymos László felvétele) vagont megtöltő többlet pár­ját ritkító rekordokat takar. A rádióból, sajtóból értesül­tek arról, hogy eredményei alapján az első félévben az aknák közül a lyukói volt a legjobb az országban. Egy műszak alatt egy em­ber 139 kilogrammal több szenet adott, mint amennyit a terv előírt. Nincs szívem nem leírni a csak bányászok számára sokat mondó adato­kat. A vágathajtás terve 2790 méter volt, 3248 métert telje­sítettek. A tonnánkénti ön­költség 318 forintról 301 fo­rintra csökkent. Mi a titok? Van egyáltalán titok? Üj jövesztőgépeket kaptak, eredményesnek bizo­nyultak a munkaszervezési intézkedések, de a legfőbb erdem az embereké, a bá- nványoké. Hat hónap alatt hét hónapra való szenet küldtek a felszínre. A lyukói bányászok december 1-re szeretnék befejezni az évet. • Nem kocsira * gyűjtenek Hogy a bányásznapi borí­tékban mennyi lesz, az már nem titok. Akármelyik há­rom-négy vájár hűségpénze kiteszi egy Trabant árát. . . De ők nem kocsira gyűjte­nek. (A hatvan ember közül hatnak van autója.) Ülünk a langyos, fényte­len szénen, s az egyforma ruhájú, egyforma szavú em­berek sorolják, mire költe­nek, mi hiányzik még. La­kás, bútor, új szőnyeg a szo­bába, kabát a gyerekeknek, egy jó permetező a kertbe ... A pihenő csak szussza- násnvi. A ruha nem hűl rá a hátra, a szerszámok még érzik a kéz melegét. Üira nekilátnak, közben Tóth Istvánt ugratják, a világ legjobb maróhenger-kezelő­jét. Páricsi György bosszú­san rángatja a kesztyűiét, megint beleakadt valamibe. Feldübörög a marógép mo­torja, kattogni kezd a puli. a láncos' emelő. Dől a szén a szalagra, s háromszáz mé­terrel a feiünk fölött bizto­san süt a nap. B. I. 1200 új ikerállomás Megváltozott telef onssámok Másik távbeszélőuévsort nyomtatnak Az elmúlt napokban több száz telefontulajdonos hívó­száma változott meg Miskol­con. Sokan érdeklődtek szer­kesztőségünkben ennek oká­ról. A kérdéssel megkeres­tük a Postaigazgatóság ille­tékesét, Havas Józsefet. — Ismeretes, hogy váro­sunkban mintegy 7000—8000 telefonigénylő várja, hogy la­kásába bekapcsoljuk a táv­beszélő készüléket. E nagy szám is jelzi gondjainkat. Ezen segíteni csak úgy lehet, ha ikresítéssel próbálkozunk. Ennek megfelelően építet­tünk a Győri kapui lakótele­pen két, a Szentpéteri kapui lakótelepen pedig egy 400 állomásos PAM mellékköz­pontot. Ezzel elértük, hogy újabb 1200 igénylőt tudtunk távbeszélővel ellátni. Az ik­resítés folytán meg kell vál­toztatni a főállomás telefon­számát is. Mivel a városban a hívószámok változásának aránya meghaladja a 25 szá­zalékot, lehetőség van arra, hogy új városi telefonköny­vet adjunk ki. A jövő év ele­jén szeretnénk megjelentetni az új telefonkönyvet — ha lesz rá nyomdai kapacitás. A lakosság megértését kérjük az ikresítési programmal kapcsolatban. A telefonra várakozók nagy száma miatt nem vehetjük figyelembe azokat a — többnyire indo­kolatlan — fellebbezéseket, amelyeket a főállomások gazdáitól kapunk. Jelenleg ugyanis csak így tudjuk ki­elégíteni az igényeket: (tőth) Lesz Ián aospor is A Győri Keksz- és Ostya­gyár jánossomorjai üzemegy­ségében megkezdték a süte­ményporok gyártását. Kakaó­porból, Piskótaporból, Pufi fánkporból és palacsintapor­ból 5000 mázsát gyártanák az idén hazai alapanyagból. A közeljövőben bővítik a süte­ményporok választékát; jugo­szláv szárított élesztőből meg­kezdik a lángospor gyártását. Teljes gőzzel! Hajlamosak vagyunk rá, hogy amikor a munkaerő-gazdál­kodásról szolun« vagy halluuK, tüstént a munKaeroniányra^ es kizárólag az effektiv termelőkre gondolunk. Vagyis leegy­szerűsítjük a dolgot arra, ami a „legkézenfekvőbb". Pectíg csak azért tűnik annak, mert a köztudatban talán még nem eresztettek eléggé mélyen gyökeret azok az összefüggések és összetevő«., ameiye«, együttesen adjak a munkaerő-gazdálko­dás kritériumát, eredményezhetik a helyesebb gyakorlatot, természetesen nem csupán a valóságos termelőkre vonatkoz­tatva, hanem mindenkire, aki dolgozik. Bárhol és bármit. Kétségtelen: van munkaerőhiány. S ez a hiány jelenleg nem pótolható mindig es mindenütt mechanizalással. Am az elméretezett túlóráztatás, a szabad idő „megvásárlása” sem lehet megoldás. A megoldásra — ha nem is a teljesség igé­nyevei — valahol mélyebben kell rákérdeznünk, amit tulaj­donképpen gyakran meg is teszünk, nem mindig a várt si­kerrel. Nem az igyekezet erőtlen, hanem olykor a gyökér zsenge, amely a köztudat felé tartana, ha jobban meg tudna benne kapaszkodni. Mert próbáljunk csak rákérdezni — ki tudná, hányadszor —: hol van munkaerőhiány? Igazá­ból ott, ahol alaposan meg kell fogni a munka végét: a kohász, a gépgyártó és a hasonló szakmákban; továbbá ott, ahol nem sikerült eléggé kivívni a munka becsületét, noha a munkaerő társadalmi igénye vitathatatlan. A divatos szak­mákban nincs munkaerőhiány — jól ismert tény. Az is, hogy miért nincs. Önmagától értetődik a következő kérdés: hogyan gazdálkodjunk akkor, amikor a munkaerő megosz­lásában nincs meg a kellő egyensúly, pontosabban nincs meg a társadalmilag szükséges munkaerő kiegyenlítődése. Itt dömping, ott hiány — nyilvánvaló, zavart okoz. De hát valamit tenni kell. Azzal gazdálkodni még jobban, ami van. Fegyelem, intenzitás, üzem- és munkaszervezés, takarékosság, töprengés és kísérletezés a jobbért, gazdaságo­sabbért és így tovább. Ugye, ismerős mindez? Persze. S tud­juk azt is, melyik mit jelent. Tudjuk, csak sajnos, még van­nak munkahelyek és vannak munkaerők, ahol és akik úgy kezelik, mint a szomszéd köszönését, hogy: Jó reggelt! vagy Jó napot! Pedig tessék elhinni, a munkaerő-gazdálko­dás feltételeinek oly gyakori emlegetése és a velük -*■ és általuk — cselekvés szorgalmazasa létkérdés a fejlődés lép­csőin. Ha feljebb akarunk jutni, lépni kell. De mindezen gondok közepette a szemléletünkön sem árt csavarni egyet. Nem törvény a könnyebb vagy a divatosabb szakma, s épp­úgy az se, hogy az apa diplomáját az utód is „örökölje” (mindenáron!), miként az se, hogy kihaljanak az esztergá­lyos-dinasztiák. Csakhát... Becsületet a mellőzött szakmák­nak s ismerjük el még jobban — ami egyébként feltétlenül helyes irányban halad — a szakmák „professzorait”. Egyúttal ismerjük el, pontosabban lássuk be, hogy a munkaerő-gazdálkodás mint olyan, nem kizárólag azt jelenti, hogy „a termelő egységekben tartsuk be a szabályokat”. A termeléssel velejár a szellemi irányítás, illetve a termelés kiszolgálása. Ha azt mondjuk, hogy bizonyos területeken van munkaerőhiány, akkor az iméntiek tekintetében adódnak bizony olyan sajnálatos tapasztalatok, amelyek az irodákon belüli munkanélküliséget bizonyítják. Ritkaság-e vagy sem az üresjárat? Egy biztos: létezik, mert beszélnek róla. Már­mint arról, hogy ott is jobb munkafegyelem kellene, ahol nem mérhető a produktum. Nem mérhető? Dehogynem! Az indokolatlan „szomszédolás” egyik helyről a másikra, a triccs-traccs, a szertartássá emelkedett kávézás, a magán­ügyekben telefonálgatás, meg sok egyéb — a munkától el­rabolt idő. Rádöbben erre, aki odafigyel. S akinek feladata, figyeljen is oda! Néha bizony olyasmit tapasztal, amitől a munkaerkölcs elpirulhat. A minapjában munkatársunk, fel­adatát végzendő, térült-fordult egy kisebb vállalatnál. Mon­dom: térült-fordult, mert senki sem állt vele szóba. „Kibőví­tett névnapot” tartottak... Még csak egy „ügyeletes munka­erő” sem akadt, aki... Kollégánk dolgavégezetlenül tért vissza. Ez a megtörtént eset nyilvánvalóan kirívó. Arra viszont alkalmas, hogy — mintegy paradoxonként — újból felte­gyünk egy kédést: megtörtént-e valaha is akármelyik gyár­ban, hogy névnapköszöntés céljából leállt s egész műszak­ban ált egy gépsor? Nem. Mert képtelenség! Csakhogy a morál törvénnyé teszi azt is, hogy ami máshol nem lehet­séges, az itt sem, továbbá, hogy ne csak mások munkaere­jével gazdálkodjunk jól, hanem a magunkéval is! Sok-sok példával bizonyíthatnók, hogy amikor munkaerő­gazdálkodásról szólunk, akkor ezzel összefüggésben nem ki­zárólag a munkaerőhiányra, a munkaerő-megoszlás arány­talanságára kell gondolnunk. Az adottságok, a lehetőségek tudatosabb kiaknázása az, ami segíthet. No meg természe­tesen, há nemcsak beszélünk ezekről, hanem tudatunkban olyan inspirálókként keringenek, mint az egyre igényesebb létfenntartás, szükséglet-kielégítés ösztönzői. Persze nem önös alapon! A ki-ki, illetve a mindenki- alapon. Nemcsak azért, mert így igazságos, meg hogy a termelésnek és elosztásnak szocialista törvényszerűségei van­nak, továbbá, hogy a társadalmi fejlődés egyik legfontosabb eszköze a termelőerők okos mozgatása: hanem azért is, mert a határsorompókkal nem rekeszthetjük el a másik világ gazdasági járványának bacillusait. Védekeznünk kell. Erő­síteni. ellenállóbbá tenni a szervezetet. Azt az erőt használ­juk ki jobban, ami természetes adottságként van bennünk. Sportnyelven úgy mondják ezt: jó a kondíciód, hát miért hajtasz félgőzzel!? Erről van szó. És mindenkiről szó van! Mindenkiről, aki munkaerő s mindenről, ami a munkaerő-gazdálkodást jobbá, ésszerűbbé teszi. CSALA LASZLÖ

Next

/
Oldalképek
Tartalom