Déli Hírlap, 1975. augusztus (7. évfolyam, 179-203. szám)

1975-08-27 / 200. szám

\ S' i; VII. ÉVFOLYAM, 200. SZÁM 1975. AUG. 27., SZERDA ÉRD: 80 FILLÉR Budapest — Moszkva líjahh légi járatok Az idei esztendő első hat hónapjában a Budapest— Moszkva útvonalon több mint 27 ’ ezer utas közlekedett a MALÉV repülőgépein. 1974. első íél évéhez képest ez 11,7 százalékos növekedésnek fe­lel meg. A korábbi esztendők átla­gánál magasabb számot a turistaforgalom emelkedésé­vel. a magyar—szovjet gaz­dasági kapcsolatok fejlődésé­vel és a jubileumi ünnep­ségsorozatokkal magyarázták a légiforgalmi társaság moszkvai irodájában. Zamek Vladimir, a kiren­deltség vezetője elmondotta, hogy a fél éves gyorsmérleg szerint a másik két járaton is jelentős utasforgalom­emelkedést tapasztaltak. A Budapest—Leningrád útvo­nalon pl. négyezer utast szál­lítottak. majdnem nyolc szá­zalékkal többet, mint egy esztendővel korábban. A Bu­dapest—Kijev járaton ugyan­csak jele. tős a forgalombő­vülés. Előrelépett a MALÉV a teherszállításban is. Január— június között összesen 175,5 tonna terhet szállítottak a repülőgépeken a két ország fővárosa között. 1974 első fél évében csak 124 tonnát. A légiforgalmi társaság, amint azt megtudtuk, a Bu­dapest—Moszkva járaton a járatszámok bővítésével fog­lalkozik. Az előkészítő vizs­gálatokat már megkezdték. Ennek során elemzik az utasforgalom megoszlását, a csúcsidőszakokat, s a legked­vezőbb csatlakozási időpon­tokat. Ezután döntenek ar­ról. hogy melyik napon in­dítsanak újabb járatokat a két főváros között. A műsza­ki feltételek adottak: a MA­LÉV rövidesen megkapja szovjet partnerétől az újabb három darab TU—154-es gé­pet. Kissinger a hét végére megegyezést remél A kommunista és 'a másik hét baloldali párt szövetsége mára antifasiszta tömeggyü- lést hirdetett meg. — Kis­singer ismét Alexandriában tárgyal és a megegyezés le­hetőségéről elég derűlátóan nyilatkoztak mind Egyip­tomban, mind Izraelben. Viszonylagos nyugalom volt tegnap este Portugáliá­ban: Gomes államfő és Gon- calves miniszterelnök az an­golai válságról tárgyalt, a kormány pedig később gaz­dasági kérdéseket vitatott meg. A szocialisták rendü­letlenül a Goncalves-kor- mány lemondását követelik és ebben az USA „falaz” ne­kik: az Azori-szigeteken ki­tört jobboldali megmozdulás támogatásával fenyegetőzik. A sziget egyébkent USA-tá- maszpont. A Kissinger-féle „ingázás” legújabb híre: az egyiptomi —izraeli egyezményt szigo­rúan katonai jellegűnek jó­solják. Ilírniag't órásat: A portugáliai helvzet pillanat­nyilag nyugvópontra jutott, de senki sem tudhatja, meddig ma­rad így. Az antifasiszta erók egvesülése és — mára is meg­hirdetett — tömegdemonstráció­ja „visszakozt” parancsolt a jobboldalnak, amelynek „éllova­sa” rendületlenül a szocialista párt. Gomes és Goncalves meg­beszélése, valamint a későbbi kormánytárgyalás a gazdasági helyzetről, egyaránt Goncalv»:* pilíanatnvi megerősödését hízó nyitja. A katonai direktórium­ban tehát egvelőre komnromis/ szumos megoldást találtak a legjobbnak, de a történelem ta­núsága szerint mind a Julius Caesar, mind az őt követő Octa­vianus idejében létrejött 2 triumvirátus, mind a napóleoni csak átmenet volt: később va­lakinek a javára dőlt el. Ezért jelentős az antifasiszta front lét­rejötte és töme;rdemonr tráció.!a: nehogy jobbfelé dőljön el a triumvirátus sorsa. — Ugyan­ilyen kérdéses még a derűlátás­sá! kezelt egviotomi—izraeli meg­állapodás sorsa. A Baltimore Sun című tekintélyes amerikai lap szerint nagy kérdés: meg­éri-e az USA-nak az a nagv tá­mogatás. amit Izraelnek .nvúit ezért a várható kis részered- ui én vért? Kissinger viszont — a jelek szerint — úgy gondolta: valami aduval kell menni a genfi általános közel-keleti tár­gyalásra. ha már nem tudja to­vább elodázni. MATÍ TV4N a színházi évad Terhesséqmeqszakításoknál is köte ező lesz a védőoltás A színház jegyirodájáról régen lekerült a „Nyári szünet” fel­írás, hogy a helyét a következő tíz hónap bemutatóinak felsoro­lása foglalja el, tegnap délelőtt pedig kinyíltak a főbejárat hete­ken keresztül zárt ajtói. A sürgés-forgás nem volt kisebb, mint egy-egy előadás előtt, de most még nem a közönség érkezett. A város életében minden esztendőben jelentős társadalmi ese­ménynek számitó szezonnyitó társulati üléssel a Miskolci Nemzeti Színházban megkezdődött az 1975/76-os színházi évad. A tegnapi nap még a nyáré volt. A viszontlátásnak örült, élményeit újságol­ta, terveiről beszélt a társulat minden tagja, hogy aztán órákon belül megkezdje a munkát; a szezon első három bemutatójának próbái elkezdődtek. Képünkön: Máthé Éva, Szakonyi Károly, Len- key Edit, Lázár Kati és Héczey Éva. (Beszámoló a 2. oldalon.) Jutalmat kapnak, A születendő gyermekek egészségének védelméért ha bútort akácból, Az import csökkentése ér­dekében a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium és a Könnyűipari Miniszté­rium egyaránt ösztönözni kí­vánja a hazai fafajták, első­sorban az akác. és a tyvár- fűrészáruk és féltermékek fokozott bútoripari felhasz­nálását. E népgazdasági ér­dekeket . szolgáló cél megva­lósítására közös pályázatot hirdettek az akác és nyár fűrészárut, bútorlécet és bú- toralkatrés7.t termelő erdő- és vadgazdaságok, faipari vállalatok, valamint a fél­termékeket felhasználó bú­toripari vállalatok körében. 15 000, 20 000, illetve 25 000 forintos pályadíjat tűztek ki „Halló, a királylány...?” Leleplezték a teleíonhetyárt „Anna. ismerlek, de te nem ismersz engem” — így szólt egy titokzatos telefonáló Anna hercegnőnek, aki halálra ré­mült férje sapdhursti katonai akadémiai lakosztályán. A te­lefonáló azután többször zak­latta az angol királynő leá­nyát. Az előkelő pár titkos tele­fonszámát az incidens után megváltoztatták, de a rend­őrség és a család riadalmára a telefonáló továbbra is rend­szeresen jelentkezett. Néha a himnuszt fütyülte, néha csak be’esíuszogott a kagylóba ... Nagy nyomozás után végre bejelentették, hogy a szálak a Sandhurst! te’efonközpont egyik alkalmazottjához ve­zettek. ..Az illető lemondott állásáról”- — közölték hiva­talos helyen. készítenek nyárfából azoknak a gazdaságoknak, illetve vállalatoknak, ame­lyek 1975. október 1. és 1976. szeptember 30. között 1000, 2000 vágy 3000 köbméter akác és nyár fűrészárut, fél­terméket szállítanak, illetve felhasználnak. A kitűzött dí­jat 20 százalékkal meg is te­tézik. ha az előírt tételek egyikének teljes mennyiségét elöméretre megmunkált bú­toralkatrész formájában ad­ják, illetve veszik át. Megjelent az egészségügyi miniszter rendelete, amely a születendő gyermekek egész­ségének védelme érdekében — az eddigiektől eltérően — minden RH-negatív vércso­portba tartozó nő számára, valamennyi szülészeti ese­mény alkalmával kötelezővé teszi az úgynevezett anoi-d immuno-gammaglobulin vé­dőoltást. A vércsoportok felfedezé­se óta ismeretes, hogy vala­mennyi (az A, a B, az A3 és a 0) fővércsoportba tar­tozó ember — vérének ósz- szetétele alapján — további alcsoportokba sorolható. Ez utóbbiak közül az RK-pozi- tív és az RH-negatív alcso­portok a legfontosabbak. ?ú- lyos betegség vagy sérülés esetén ez mindenekelőtt az RH-negatív vércsoportba tartozók számára jelent ve­szély i: vérátömlesztés alkal­mával ugyanis, ha nagyobb mennyiségű RH-pozitív vért kapnak, szervezetükben el­lenanyagreakció indul meg. amely kritikus esetekben ha. Iáit is okozhat. Hasonló veszély fenyege­ti az RH-negatív vércsoport­ba tartozó nők születendő gyermekeit is. Terhesség alatt ugyanis a pozitív vér­csoportba tartozó magzat el­térő tulajdonsági vénsejijei könnyen bekerülhetnek az anya szervezetébe, ’ ame'y ezekkel szemben azonnal megkezdi az ellenanyag rer- melését. Ilyenkor még nem történik semmi különös: ke- nikai tünetek még nem mu­tathatók ki. csupán az ala­posabb laboratóriumi vizs­gálat igazolhatja az eiien- anyagképződés megindulását. Mindez elsősorban az utána következő és a későbbi ter­hességekre jelent veszélyt, amikor az anya méhében újabb pozitív vércsoport magzat indul fejlődésnek. Az anya szervezete ekkor, a már korábban kialakuit ■ im­munitás alapján ..védeke­zik” a számára idegen, RH- pozitív vörös vértestekkel szemben. A következménv; rendszerint spontán vetélés, koraszülés, vagy az. hogy az anya torz magzatot, vagy halott gyermeket hoz a vi­lágra. Ennek, a súlyos veszélyek­kel járó immunreakciónak a kialakulását kívánják mez­előzni a védőoltások kötele­zővé tételével: szüléskor. íi-' letve a koraszülések és a művi terhességmeeszaxítá- sok alkalmával ugyanis az oltóanyag eleve megakadá­lyozza az anya szervezeté­ben az ellenanyag kéDződé- sét, s igy a következő ter­hességek és szülések során már nem kell hasonló ve­széllyel számolni. A jogsza­bály ugyanakkor népesedés­politikai szempontból is je­lentős. hiszen az egészség­ügyi statisztikák adatai sze­rint minden száz nő közül 15-en tartoznak az RH-ne­gatív vércsoportba: későbbi magzataiknak egészséges fej­lődése eleve veszélyeztetett. Említésre méltó, hogy a ter­hességük megszakítását ké­rő nők számára sem íeient késedelmet az új előírás be­tartása: a rendelet aiao’én ugyanis a vizsgálatot as az esetleges oltást úgy kel; el­végezni hogy a terhesség megszakítása az engedéive- zett határidőn belül megtör­ténhessen. Méh» idő Enyhe éjszaka után. reggel 16—21 fok között volt a hő­mérséklet országszerte. Nap­közben meleg idő várható, de eső. zápor, zivatar lehet­séges. A nappali hőmérsék­let 22—27. az esti 16—20 fok közn+t alakv1. + Az utóbbi időben egyre kevesebb panasz hangzik el tej- ügyben. Ritkábban pattannak szét a kezünkben a műanyag zacskók. Ebben nagy szerepe van a képen látható berende­zésnek. amelynek figyelmesebb és gondosabb karbantartása is hozzájárult a csomagolásra, vonatkozó észrevételek csök­kenéséhez. 'Solymos László felvétele)

Next

/
Oldalképek
Tartalom