Déli Hírlap, 1975. augusztus (7. évfolyam, 179-203. szám)

1975-08-26 / 199. szám

Jlicrt porol, mtéri füstöl a csabai cementgyár? Segít « A legnagyobb káposztát, emberemlékezet óta, tavaly termelték a hejöcsabai kiskertek. Tavaly július 1-én leállt a régi gyár: megszűnt a ce­ment- és portermelés ... Ez év tavaszán megkez­dődtek az új HCM üzemi próbái, s Hejőcsaba la­kói, Tapolca kirándulói bosszankodva, megdöb­benve tapasztalhatták, hogy az új gyár a régit idézve porol. Bondor József építésügyi és város- fejlesztési miniszter a július 16-i gyárlátogatáson rendkívüli intézkedéseket ígért, illetve igértetett meg az illetékesekkel, hogy a környéken lakók ne érezzék becsapva magukat. Váradi István fő­mérnök szerint a teljes kapacitással dolgozó gyár kéményeinek füstje gyakorlatilag láthatat­lan lesz, ha minden berendezés kifogástalanul működik. Ha . . . Túl sok mondat kez­dődik most így a csaknem öt- milliárd forintos óriás friss falai között. A gyáriak ma­gyarázkodnak és reményked­nek. Az utca embere hümrnög. Tegnap „jtermett55 a kémény Tegnap délelőtt fél tizen­egykor ijesztő mennyiségű füstöt termelt az egyik ké­mény. A sárgás-szürkés fel- hőgomolyag betöltötte az eget. Az emberek megálltak az utcán. A kiskerttulajdonos talán a káposztára gondolt, a jó emlékezetű újságolvasó a nyilatkozatokra. hálója nem halássza ki a port. . Gyors tanácskozás kö„ vetkezik. Fél egyre, amikor­ra az interjú véget ér, a ké­ményből csak valami fátyol­szerű, szemmel alig látható köd szivárog.) Tapolca szerelmesei aggód­nak. Porol a kőbánya, s po­rol Közép-Európa ieghosz- szabb szállítószalagja is. — A miniszteri értekezle­ten legélesebben ezt tették szóvá. A problémákat rész­ben megoldottuk, részben pedig folyamatosan intézke­dünk. Nedvesítő berendezé­seket építettünk be a „porzó helyekre”, s ezeket figyeljük. Ha kell, újabb berendezést szerelünk fel, ha szükséges, filtereket építünk be, s be­burkoljuk a szállítószalagot. A gyári cementfogadó ma­gyar gyártmányú porleválasz­tója elromlott. A régi üzem egyik régi filterével pótol­juk. A bányai osztályozó pormentesítését egy angol portalanítóval igyekszünk megoldani. S az ígéretek summázata: Tapolca a kőbánya miatt nem kap port. Uj jelzés a zsákon Tavaly ősszel a Cement- és Mészművek vezérigazgató­# Tegnap délig pipált a kémény ja azt mondta: ha a tervek­nek megfelelően 1975-ben a HCM 615 ezer tonna cemen­tet ad, akkor a következő évben áz ország mentesül a tőkés importtól. A tegnapi napig a gyárat 7270 tonna cement hagyta el. A miniszteri értekezleten el­hangzott prognózis szerint az idei cementtermeiés 430 ezer tonna is lehet. De meny­nyi lesz? A folyamatos termelést nemcsak technikai és tech­nológiai hibák, nemcsak a bonyolult rendszer többnyire szükségszerű gyermekbeteg­ségei hátráltatják, hanem né­ha maga a cement is ... Az­az, a közúti zsákos szállítás nem folyamatos. Az ország legkorszerűbb, legjobb ce­mentet előállító, gyárának környékén' cementhiány van. A silók néha dugig vannak. (Az öt' tonnánál nagyobb mennyiséget igénylő megren­delőt — ha fuvareszközről gondoskodik — gyáron belül kiszolgálják. Eddig még sen­ki nem jelentkezett.) A HCM szállításvezetője egy hét türelmet kér a mis­kolci és Miskolc környéki építtetőktől. Ha a Volán egy helyett négy-öt kocsit ad, ha a Sajó-parti TÜZÉP-telepen meggyorsítják a rakodást, akkor a borsodi házépítők várakozás, sorbaállás nélkül juthatnak csabai cementhez. Nem hivatalos értesülé­sünk: a hivatalos vizsgála­tok kimutatták, hogy az új előírás szerint 350-nel jelzett (tehát a régi jel szerint 500- as) cement valójában 600-as minőségű ... BRACKÖ ISTVÁN Tornával, úszással A magas vérnyomás világ­szerte — különösen a fejlett országokban — az egyik leg­gyakrabban előforduló be­tegség. Hazánkban a felnőtt lakosság egyötödénél észlel­hetők a hipertónia különbö­ző fokú változatai: a szív­infarktusos betegek 70, az agyvérzéses eseteknek pedig csaknem 80 százalékánál mutatták ki a magas vér­nyomás szerepet, s a szak­orvosok szerint a hipertónia fontos tényezőként játszik közre a szívgyöngeség kiala­kulásában is. A betegség okai a tudo­mány mai állása alapján csak részben tisztázottak. Az esetek több mint felénél az ok egyelőre ismeretlen. Anv- nyi azonban bizonyos, hogy a zaklatott életmód és a rendszeres testedzés hiánya nagymértékben hozzájárul a magas vérnyomás kialakulá­sához. A hipertónia gyógyszeres kezelése az utóbbi években sokat fejlődött, a rendelke­zésre álló gyógyszerekkel azonban csak a kialakult be­tegséget tudják befolyásolni. Ezért a világ számos orszá­(Kerenyi László felvételei) Gavallér István, az Építésügyi Minőségel­lenőrző Intézet miskolci minőségellenőrző állo­másának vezetője: — Több lakossági jel­zést is kaptunk, hogy a HCM füstöl. Szeptem­ber 1. és 3. között — együtt és egyszerre — garanciális célokat szol­gáló. a tanács felkérésé­re pedig hatósági vizs­gálatokat végzünk a gyárban. A bizonyít­ványtól függ minden. — És mire gondol a fő­mérnök ? — Arra, hogy mennyire lesz hihető ez a magyarázat. — Halljuk! — Nem a portalanító be­rendezés a rossz. Hogy időn­ként mégis füstöl a kémény, az a próbaüzem gyermekbe­tegségének tudható be. Ha a kéményen át távozó füst lát­ható, akkor már baj van. A filter jó, s ha minden flottul megy — majd ha megindul a folyamatos termelés — idő­sszakonként sem fog füstölni a kémény. 7 apóién szerelmesei aggódnak (Izgatott német szakértő bu­kik be az ajtón. Le akarja ál­líttatni a kemencét. Elromlot­tak a szivattyúk, a hűtő nem kap vizet, felforrósodott a rendszer, a filter elektromos El akartam adni kissé divatjamúlt, kissé megunt öltönyö­met az egyik miskolci használtruha-kiskereskedőnek. Hogy még pontosabban fogalma ’ak: kellett a pénz és az öltönyt nélkülözni tudtam volna. A „volna " szóból‘az olvasó gya­níthatja. hogy nem sikerült üzletet kötni. A kereskedő körbemutatott picinyke boltjában. Több száz öltöny volt összezsúfolva a padlótól a mennyezetig, több sor­ban egymás fölött, s mind-mind vadonatújnak tűnt. De ha szemem megcsalt volna is. a kereskedő tudtomra hozta: készletei teljesen kimerítették anyagi erejét s legfeljebb egy nagyon divatos.'különösen jó kelméből készült öltönyt ven­ne át, de azt is bizományba. A közgazdász nyelvén fogalmazva: mint eladó szembeta­láltam magam a piac kíméletlen törvényszerűségével, neve­zetesen azzal, hogy ha a kínálat meghaladja a keresletet, Síkkor csak különlegesen jó minőségű árut — és azt is áren­gedménnyel — lehet értékesíteni. Tudomásul vettem a piac spontán szabályozó szerepét és azóta is őrzöm azt az öltönyt a szekrényben. Még kiadást is okoz nekem, mert óvni kell a molyoktól. Hogy miért hozakodtam most elő balsikerű eladási kísér­letemmel? Azért, mert A Hét című televíziós műsorban számomra meglepő módon nyilatkozott a Vörös Október Férfi Ruhagyár vezérigazgatója. A riporter azért kereste fel, mert egy vizsgálat szerint körülbelül 20 millió forinttal nőtt a vállalatnál a raktárkészlet értéke, s félő. hogy a divatja­múlt férfiöltönyök eladhatatlannak bizonyulnak. A vezér- igazgató — ez volt számomra a meglepő — magabiztosnak mutatkozott. Hivatkozott egy intézkedési tervre, melynek végrehajtása a hosszú ideig rakfáron porosodó öltönyök érté­kesítését eredményezi. Hogy mit tartalmaz a csodatevő terv arról nem nyilatkozott. Így csak találgatni lehet, hogy az öl­tönyöket kedvezményes áron dobják a hazai piacra, avagy exportálják valahová. Alig múlik el egy nap, hogy ne olvasnánk, hallanánk a szentenciát: ne termeljen olyan árut az ipar, melyre nincs igény. Ha a ruhagyár vezetősége mégis merőben mást tett, akkor annak alapos oka lehet. De vajon mi? Csak nem a használtcikk-kereskedőkre számítottak ? E feltételezésre azért jutottam, mert a Borsod megyei Ke­reskedelmi Felügyelőség körülnézett a vásárokon, s egyebek között megállapította: „... néhány használtcikk-kereskedő olyan ruhaneműt kínál, amelyet az állami üzletekben szer­zett be, és kereskedői tevékenysége kimerült az árjelző cé­dula meghamisításában.” (A szóban forgó vizsgálatról egyéb­ként tegnap részletesen beszámoltunk.) Hogy is van csak? A piacon csökkent a kereslet a hasz­nált ruhák iránt. Ezért nem vette meg az én öltönyömet sem az ószeres. Ha az amúgy is tetemes készletét fel akarja újí­tani, akkor egyszerűbb, ha az állami kereskedelemtől vásárol — amíg rajta nem kapják —, mert -ott is nagy öröm ám, ha valaki nagyobb tételt vásárol a raktárt elárasztó öltönyök­ből. A ruhák így mégiscsak eljutnak a piacra — pontosab­ban : az ócskapiacra — és a gyártó cég vezérigazgatója akár optimista is lehet. BÉKÉS IJEZSO Diósgyőri szerszámgépek nyugati sikere Párizsban rendezték meg a közelmúltban a szerszámgé­pek világkiállítását. A be­mutatón nagy sikere volt a magyar szerszámgépeknek, amiről az üzletkötések is ta­núskodnak. A Technoimpex H magas vérnyomás megiziielí gában kutatók ezrei keresik a választ: hogyan lehet a be­tegség kezdeti stádiumait felismerni, és a hipertónia kialakulását megelőzni. A megelőzéssel kapcsolatos szé­les körű kutatásokban részt vesznek a magyar szakem­berek is. Legutóbb az egészségügyi világszervezettel közösen végzett hazai felmérés során orvosaink kimutatták, hogy a hipertónia első, kezdeti tü­netei — például a vérnyo­más időnkénti ingadozása — viszonylag koráp, már 18— 25 éves korban jelentkeznek. Ezek a kezdeti tünetek ké­sőbb állandósulnak, ami idő­vel a betegség súlyosabb változatának kialakulásához vezet. Szakembereinknek si­került megállapítaniuk azt is, hogy az esetek jelentős részében a vegetatív ideg- rendszer túlzott érzékenysé­ge ugyancsak hozzájárul a hipertónia kialakulásához. A szakorvosok szerint a labilis hipertónia — az inga­dozó vérnyomás — gyógy­szeres kezeléssel és speciális terápiával, ' főleg rendszeres testedzéssel, tornával, úszás­sal meeelőzhotő. szervezésében a Csepel Mű­vek, a Szerszámgépipari Mű­vek és a Diósgyőri Gépgyár állította ki legújabb gépeit és NC-vezérlésű berendezéseit. Eddig már több mint négy­millió dollár értékben vásá­roltak a gyártól, a bemuta­tón megkezdett tárgyalások alapján nyugati cégek szer­számgépeket. közöttük 23 nu. merikus vezérlésű gépet. To­vábbi tárgyalások folynak még napjainkban is NSZK- beli, olasz, francia és más nyugati cégekkel a Diósgyőri Gépgyárban készülő NC-ve­zérlésű gépek eladásáról. Ezeknek értéke mintegy más­fél millió dollár lenne. Iljúsuoi Huh énül Özdon Ifjúsági klubot építenek az Ózdi Kohászati Üzentekben dolgozó fiatalok — társadal­mi munkában Az ÓKÜ a napokban já­rult hozzá ahhoz, hogy a Pártoktatók Háza alagsorá­ban a fiatalok klubot alakít­hassanak ki. A tervek már elkészültek. így a napokban megkezdődhet a munka. A társadalmi munkák meneté­re hálódiagram készül, ezen tüntetik fel. hogy melyik csúcsszervezet melyik napra ütemezze társadalmi munká­sait. Az előzetes tervek sze­rint — a fiatalok társadalmi munkáját nem számítva — félmillió forintba kerül a ki- vi

Next

/
Oldalképek
Tartalom