Déli Hírlap, 1975. augusztus (7. évfolyam, 179-203. szám)

1975-08-23 / 197. szám

A Kun Béla úton Vevöankét a Tokajban Isméi teljes szélességben Göngyöleggondok Kevesebb likőrt csomagolnak díszkartonba Díszmadarak Országos díszmadár-kiáll’- tás nyílt tegnap Kecskemé­ten. Az egyik legérdekesebb szárnyas az ausztráliai feke­te hattyú, de sok nézője akad a kínai törpefürjeknek és a piros csőrü kubai pa­pagájoknak is. nititmiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiifiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii EHETI KÉRDÉSÜNK: iMiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiimiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii Miért csak Pesten jár a hűségpénz? 41 Beszámoltak róla a napila­pok, htrül adták a hivatalos köz­lönyök is, hogy július 1-én hű­ségjutalmat kaptak a fővárosi kereskedelem dolgozói. A rendel­kezések szerint 1973. január l-től az élelmiszerkereskedelemben, a vendéglátónál és a zöldségüzle­tekben közvetlenül az eladással foglalkozó dolgozók — kétéves folyamatos munkaviszony után — évenként 2300 forint munkahelyi pótlékot kapnak. A Belkereske­delmi Minisztérium és a KPVDSZ együttes rendeleté érthető örömet keltett a fővárosban és érthető zúgolódást okozott vidéken. A fővárosinál aligha kisebb mun­kaerőgondokkal küzdő miskolci kereskedelem dolgozóinak együt­tes kérdése: és mi miért nem? • Molnár Bertalanná, az MSZMP Miskolci Kereske­delmi és Vendéglátóipari Bi­zottságának titkára: — Méltánytalannak érzem ezt a vidékkel szembeni meg­különböztetést. A városok, így Miskolc is, krónikus munkaerögondokkí! küzde­nek. A gyakran erőn felüli munkát vállaló miskolci, borsodi kereskedőket inkább bosszantja, mint lelkesíti ez az intézkedés. Az emberek­nek az a véleményük, mint a munkaidőcsökkentés beve­zetésekor .. . Mint ismeretes, Budapesten fél esztendővel korábban vezették be a ke­reskedelmi dolgozók 44 órás munkahetét. # Tóth Ferencné, a Ke­reskedelmi, Pénzügyi és Ven­déglátóipari Dolgozók Szak- szervezete megyei bizottságá­nak szervező titkára: — Hogy a munkahelyi pót­lékot csak a fővárosi keres­kedelem dolgozóinak ítélték meg, abban két szempont játszott közre: részint a bu­dapesti üzletek kétségbeejtő munkaerő-ellátottsága, (eladó hiányában sok üzletet be kel­lett zárni), részint pedig a minisztérium rendelkezésére álló szűkös pénzügyi keret. Többre nem futotta! Nem vi­tás, hogy azok, akik a pult mögött állnak úgy érzik, hogy ezzel az intézkedéssel csor­bul az „egyenlő munkáéit egyenlő bért” — elve. De én, mint a szakszervezet képvi­selője azt mondhatom, hogy az egyenlőre Budapestre kor­látozott hűségjutalom — a szakma pénzügyi lehetőségei­től függően — vidékre is el­jut. Megyei bizottságunk vé­leménye szerint a kereske­delem és vendéglátás utánpót­lási gondjait csak egy átfogó bérrendezés oldhatja meg. Vevőankéntot tartott teg­nap a Tokaj étteremben a Kisvárdai Szeszipari Válla­lat. A Miskolci Likőrgyár és a demecseri gyáregység ve­zetői tájékoztatták a nagy- és kiskereskedelmi vállalatok képviselőit a IV. negyedév várható kínálatáról, s a vál­lalat gondjairól. Megtudtuk a tájékoztató­ból. hogy az idén a korábbi éveknél is dinamikusabban, 25 százalékkal nőttek az igé­nyek. A keresletet nem tud­Konténer a szemétnek A Miskolci Köztisztasági Vállalat dolgozói által ösz- szegyűjtött utcai szemét tá­rolása sokáig megoldatlan volt. A kisméretű kukákat ugyanis felborította a szél, s a már összeszedett hulla­dék még tovább szennyezte a várost. Eddig 8 szemétkonténert szállítottak ki, s a közeli napokban újabb 16-ot he­lyeznek el a városban. Ez­után a kis kukákban utcai szemetet már nem tárolnak. Ezzel egyidőben a Miskolci Ingatlankezelő Vállalat is el­helyezett a nagyobb lakóte­lepen 100 darab 1 köbméte­res kis konténert, amelybe a lakótelepi szemetet gyűjtik. A közeljövőben a Kilián- északi és a Szentpéteri ka­pui lakótelepet „kiskonté- neresítik”. ta kellőképpen követni a gyártás, ezért egyes termé­kekből hiány mutatkozott. A közkedvelt csokoládé- flip és az unicum is felke­rült a hiánycikk-listára. Üdítő italból viszont — fő­ként a nyári szezonban — nagyobb mennyiséget — és jobb minőségűt — kaptak a megrendelők. Gondot okoz a gyárnak a krónikussá vált demizson- hiány, s más göngyölegek időszakos hiánya is. Hogy ez ne veszélyeztesse a karácso­nyi és szilveszteri ellátást, azt kérték a vállalatoktól, segítsenek megoldani a gön­gyöleg-gondokat. Végezetül szó esett arról, hogy takarékossági okokból, a likőripar 15 százalékkal kevesebb árut csomagol importból származó dísz- kartonba. Ehelyett viszont a IV. ne­gyedévben több Hubertus- díszkancsót szállítanak a boltokba. (tólh) Csaknem másfél honapja annak, hogy lezárták a for­galom elől a város egyik legbalesetveszélyesebb keresz­teződésének, a Kun Béla út és a Vörösmarty utca talál­kozásának egyik forgalmi sávját. Akkor megírtuk, hogy a forgalomelterelést a belvá­rosi I. ütem építkezéséhez szükséges csővezeték fekteté­si és bekötési munkái tették szükségessé. A munkálatokat a közelmúltban befejezték, az utat lebetonozták, majd az aszfaltburkolat is elkészült. A megnyitással azonban vár­ni kell, mert a beton az esős időjárás következtében meg­lehetősen nehezen szárad meg. így a forgalom augusz­tus közepe helyett csak a jö­vő hét elején indulhat meg ismét teljes szélességében a Kun Béla utcának ezen a szakaszán. Ugyanekkor szün­tetik meg a Vörösmarty ut­cán is a forgalomelterelést. Van építöüveg - lie a szín sem mindegy Az Üvegipari Vállalat mis­kolci gyárában meglehetősen megnőtt a kereslet az építő­ipari üvegek iránt. A la­kosság igényeit megfelelően ki tudják elégíteni. Gon­dot okoz azonban, hogy a vevőknek a szín. és mintaválasztékkal kapcsola­tos kívánságait csak most mérik fel, így időnként egy- egy minta vagy szín hiányzik az értékesítő TÜZÉP-telepe- ken. A Miskolci Üveggyár most jelentős mennyiséget szállít ki a telephelyekre a szürke, sárga, zöld és kék színben, 8—9 mintával készülő orna­ment és drótüvegekből. Ezek kelendősége alapján akarják megismerni a vevők igényeit, s később a gyártást ehhez tudják igazítani. Eva ül, az EL TE jogi karának hall­gatója, aki a nyá­ri vakáció idejére szegődött a Szil- vásváradi Állami Gazdaságba. A másik lovas hosz. szú hajú, lovagló- nadrágos, lovagló­csizmás fiatalem. bér: Abonyi Ta. más csikós. — Hová igye­keznek? — Csipkéskútra visszük az ebédet — válaszolja a kislány. — Érre a legalkalmasabb közlekedési eszköz a két cocó. Ha csak tehetem, ló­val járom a Bük. köt. Erdön-mezőn nyargalászni, ez a legkedvesebb szó­rakozásom. Később kiderül, hogy a lovászfiú. aki Csaba nevű csődörét zaboláz­za, a híres Aboftyi család sarja. A nagyapa Erzsébet királynőt kocsi, káztatta a neveze­tes lipicai Ötös fo­gaton. A két pazar mén már nagyon únja az ácsorgást a tű. ző napon. A két lovas hirtelen, ahogyan jött, el. tűnik a virágos réten ... (varga) •ár A hentesek kezelésbe veszik-a már megtisztított sertést. Az úgynevezett nyúzósoron körmeitől és farkától szabadul meg a hízó ... Nagyüzemi próba a húskombinátban Ezer sertést vágtak le A szólást — mint annyi más népi bölcsességei — Erdélyben hallottam, ahol minden nemzetiség ismeri. Magyarul így hangzik: Spórolunk a gyufával, koccintunk a kupával. A „képes beszéd” értelmét aligha kell magyarázni. Inkább mindjárt elmondok egy példát, melyet saját tapasztalatom hitelesít. Pályám kezdetén — mi­kor vastag ceruzával és hatalmas betűkkel fogalmazgattam — fö­léül hajolt valaki: Ejnye, ejnye — csóválta a fejét — ,tül sok pa­pirt elhasználsz így. Ez az aggályoskodó is a „gyufával” spórolt, miközben észre sem vette, miként selejteznek ki drága műszereket, hány vagon szenet füstölünk el nyitott ablakok mellett, és így to­vább. Egyszóval eltűrte a „kupával való koccintást”. Hogy mennyire nem ritka a fenti eset, számos megfigyelés bi­zonyítja. Mikor a takarékosság fontosságát kezdjük hangoztatni — mely nem kicsinyes spórolási jelent, hanem ésszerű gazdálkodást —, néhány „szakember” azonnal a „gyufával” kezdi. A melegüzcm- ben nem a fűtőanyaggal kell takarékoskodni, hanem az azbeszt- kesztyűkkel. Megtiltják az elektromos kávéfőző használatát, s ugyanakkor villanykályhákat állítanak be. Háborognak, hogy az öszeadógépek sok papírtekercset fogyasztanak, de — súlyos ez­resekért — tetszetős kis zsebszámoiókat vásárolnak. Egy 100—150 forint értékű — mindennap szükséges — kézikönyvért hetekig kell rlmánkodni, az ajtókat azonban — kérés nélküi — párnáztatják. A legnagyobb spórolást, illetve koccintást annál a régnél pro­dukálták, ahol az igényelt ötven ív indigó helyett csak ötöt utaltak ki a csoportnak, de megajándékozták őket egy 1800 forintos ven­tillátorral. Talán még ezen is túltesz annak a főkönyvelőnek az esete, aki — mert példái akar! mutatni — nem fűtött a drága olajkályhával szobájában, inkább kabátban didergett. A következmény: betegség, majd három hónapon át táppénz. A gazdaságossági számítást tes­senek elvégezni. Komikus esetek? Inkább tragikomikusak. Végül is nem ma­gánügy, hogy ki miként spórol, illetve koccint a köz javaival. A népi bölcsesség lám különbséget tudott tenni a spórolás és a taka­rékosság között. Az előbbi (érezhető is pejoratív hangulata) ostoba és kicsinyes dolog, az utóbbi ökonomikus gondolkodásra vall. Ta­karékoskodni, azaz gazdálkodni csak jót felkészült szakemberek tudnak és mernek. Es kik spórolnak? Általában azok, akik így akarnak valamit kompenzálni. Vagy a koccintást, vagy egyszerűen csak primilivizmusukat. (gyarmatt) Orrcsiklandó por­felhőben, hajme­resztő hegyi uta­kon kanyar­gunk az erdészet dzsipjén a Bükk fennsíkján. Már jó ideje nem latunk embert, amikor egyszer csak két lovas ugrat elő a cserjésből. Harsány hahó. zással üdvözöljük őket. Az egyik nyeregben Kardos Nagyüzemi próbát tartot­tak tegnap a Miskolci Hús­kombinátban. A félautomata vágósoron 1000 sertést dol­goztak fel. A szakemberek véleménye szerint a gépso­rokon — akárcsak a korábbi próbáknál — ezúttal is mu­tatkoztak kisebb, gyorsan el­hárítható hibák, amelyeket a dán szerelők a próba idősza­kában feljegyeztek, s a kö­vetkező napokban ki is javí­tanak. Hamarosan újabb üze­mi próbát tartanak a marha­vágó soron, majd a húské­szítményt gyártó csarnokban is. Mindkét helyen már az üzemszerű termelést készítik elő. A húskombinát vezetői a napokban megbeszélést tar­tottak az érintett vállalatok vezetőivel. A kivitelezők vál­lalták, hogy szeptember kö­zepére lehetővé teszik az üzemszerű termelést a Mis­kolci Húskombinátban. jk ... majd a darabolósorra kerül, ahol a felezést végzi pengeéles bárddal egy fiatal hentes. (Solymos László felvételei) Spórolunk a gyufával... Cukorkampány előtt Szerencsen Csak tiszta répát vesznek át Szerencsen szeptember 1- én példátlan méretű cukor- répakampány kezdődik. A gyár vezetői az előzetes fel­mérések alapján arra számí­tanak, hogy mintegy 47 ezer vagon cukorrépát kell fel­dolgozniuk. A Szerencsi Cukorgyár megfelelően felkészült a csak­nem 200 napon át tartó kam­pányra. A nagyjavítás idő­szakában a karbantartók kö­rültekintő, jó munkával elő­készítették a berendezéseket az idei megnövekedett fel­adatokra. A gépek augusztus 26—27-én vizsgáznak: a Cukoripari Tröszt szak­embereiből alakult bizott­ság előtt ekkor tartják a főpróbát. Valamennyi gépegységet megmozgatják, s jegyző­könyvben rögzítik az észre­vételeket. A répaátvételt augusztus 25—26-án kezdi meg a cu­korgyár. Előkészítették a fo­gadóállomásokat, ám okulva a tavalyi tapasztalatokon, most csak tiszta állapotban veszik át a répát. A sáros, piszkos répa korábban az egyébként is öreg géoeket alaposan „kikezdte". Emel­lett az idén / egyelőre csak annyi répát vesznek át. amennyire szerződést kötöttek. Október közepén, amikor fel­mérik a terméseredményeket, a Cukoripari Tröszt megbe­szélést tart, s ezen rögzítik a feldolgozandó répa végle­ges mennyiségét. Vakáció lóháton Mikor érkeznek új autóbuszok? A Miskolci Közlekedési Vállalat autóbusz-program keretében az idén még 23 darab panoráma szóló és 16 darab panoráma csuklós autó­busz szállítását várja az Ika- rus-gyártól. A vállalat veze­tői a közelmúltban Budapes­ten jártak, ahol arról tár­gyaltak a gyár vezetőivel, hogy a lehetőséghez képest 10—10 autóbuszt még a III. negyedévben szállítsanak le. Választ egyelőre még nem kaptak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom