Déli Hírlap, 1975. július (7. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-24 / 172. szám

belföld MEGTAKARÍTOTTAK 15 MILLIÓ DOLLÁRT. Az ösz- szehangolt tervkoordináció révén vált lehetővé, hogy ne fejlesszük a hazai kőagyag- cső, üvegszál és vastag falú üvegcsövek termelését, mert e termékeket Csehszlovákiá­tól kapjuk meg termékcsere útján. A fejlesztési erőforrá­sok így koncentráltabban használhatók fel, és vállala­taink lényegesen csökkenthet­ték a dollárért vásárolt épí­tőanyagok importját. 1970 óta e beszerzés aránya 22 százalékra mérséklődött, így a múlt évben 15 millió dol­lárt takarítottak meg. BARANGOLAS AZ .4L- FÖLDÖN. A nyári vakáció­jukat töltő gyerekek számára sportnapközis foglalkozást szervezett a vasutasok Vö­rösmarty Művelődési Háza. De nemcsak sportolnak a gye­rekek. Ma délután 3 órától például diavetítéses előadást hallgatnak meg a Barango­lás az Aljáidon címmel. MÉHLEGELÖ. Tolna me­gyében virágba borultak a japánakácok. A terebélyes fák sárga-zöldesfehér színű virágbugái dúsan nyílnak, nyári méhlegelőként némi pótlást nyújtanak a kedve­zőtlen időjárás miatt kevés­bé sikerült akácmézgyüjté- sért. BEREG TÖRTÉNELME. Antológia készül Szabolcs- Szatmár megye egyik legér­dekesebb. műemlékekben leggazdagabb tájegysége: Be- reg történelméről, néprajzi hagyományairól és mai ar­culatáról. A szerzők között van Fábián Zoltán, az Író­szövetség titkára —. aki Darvas József utolsó beregi látogatásáról közöl részlete­ket — továbbá Czine Mihálv irodalomtörténész, aki Veres Péter és Szabó Pál beregi kapcsolatait elemzi. JOGTALAN HASZON — GAZ­DASÁGI BÍRSÁG. A Gyulai me- gyei Bíróság tegnap tárgyalta az orosházi Kazánjavító és Általános Szerelőioari Szövetkezet jogta’an haszonszerzésének ügyét. A szö­vetkezet az általa gyártott thcr- mooress-rend szerű kazánokhoz tőkés imoortból beszerzett olai- és gázégők, vézérlős^erelvérr'eí- nek árát a Kohó- és Gépi pan Mi­nisztérium. valamint az árhiva­tal előírásaitól eltérően, nem a tényleges beszerzési áron. hanem annál lényegesen magasabb ösz- szeggel szerepeltette számláin. Ezzel a szövetkezet 1429 949 fo­rint jogtalan haszonra tett szert. A Gyulai megyei Bíróság a szö­vetkezetét a jogtalan haszonszer­zésben marasztalta el és ellene 1 300 000 forint gazdasági bírságot szabott ki. kötelezte továbbá 39 000 forint eljárási illeték meg­fizetésére. ANYAKÖNYVI HÍR KK SZÜLETETT Dudás Györgynek és Szabó Margitnak Péter; Czudar István­nak és Kovács Margitnak Móni­ka; Holló Lászlónak és Teleki Erikának Zoltán; Kákoczki And­rásnak és Kriston Évának Angé­la Éva; Timkó Lajosnak és Se­res Erzsébetnek Robert; Zombori Zoltánnak és Pataki Erzsébetnek Zoltán; Márkus Lászlónak és Be­nedek Zitának László Krisztián; Luterán Bélának és Palotás Ol­gának Emese; Csontos Miklósnak és Koszta Ilonának Miklós Já­nos; Honvári Lászlónak és Metéz Máriának Mária; Köpösdi Pál­nak és Kovács Máriának Zsuzsa; Horváth Istvánnak és Balázs Len­kének Mariann; Lefler Józsefnek és Nemcsák Erzsébetnek József; Vita Károlynak és Kelemen Már­tának Károly; Lévai Gézának és Lós Erzsébetnek Krisztina Judit; Pollák Józsefnek és Gávai Máriá­nak Tamás; Bodnár Lászlónak és Takács Erzsébetnek László; Su- rányi Lászlónak és Szilvás!—Ko­vács Piroskának Gábor Csaba; Pálfalvi Lajosnak és Protaszova Jelena Nyikolajevnának Viktória Éva; Dócs Andrásnak és Fodor Zsuzsannának Róbert Péter; Rá­kosi Tibornak és Szondi Juditnak Tibor; Bársony Bertalannak és Cseh Zsuzsannának Péter; Fodor Jánosnak és Munkácsi Ilonának Ilona; Nádházi Józsefnek és Deli Gizellának Viktória; Karcsog Dé- nesnck és Takács Évának Dénes; Farkas Mihálynak és Lengyel Klárának Zsolt nevű gyermeke. Balesetek Különös baleset áldozata lett tegnap este hét óra kö­rül a Szentpéteri kapuban lakó P. Lajos, 62 éves mis­kolci lakos. Miután megfőtt a vacsora, a tálban levő for­ró levest arrébb akarta vin­ni. Olyan szerencsétlenül fog­ta meg az edényt, hogy an­nak tartalmát magára öntöt­te. Az I. és II. fokú égési sérüléseket szenvedett em­bert a mentők ellátás után a baleseti sebészetre szállítot­ták. * Tegnap reggel 6 és 7 óra között az alsózsolcai ház­gyárba hívták a mentőket. D. István tiszalúci lakos segéd­munkásra szállítás közben egy targoncáról ráesett a pa­nel. A fiatalember hátán és medencéién szenvedett zúzó- dásos sérüléseket. A mentők ePátás után a baleseti sebé­szetre szállították. Budapesten tegnap tartották az európai ifjúsági vöröske­resztes találkozó harmatUk gyakorlati napját; a résztvevőknek sérültek mentesét és ellátását kellett bemutatniuk az Építők sporttelepen. Lóverseny, •f ' nem várt szerencsével Háromezer-ötszáz dolláros nyereményhez jutott egy ló- versenyfogadó-iroda alkalma­zottja, miután tízdolláros veszteségnek nézett elébe, mert rosszul állított ki egy fogadási tikettet. Mivel a fo­gadó nem volt hajlandó át­venni a szelvényt, egészen a futamig úgy festett, hogy az irodai alkalmazott elveszti 13,5 dolláros illetményének nagy részét. A tiketten meg­jelölt lovak azonban befutot­tak, és a nagy nyeremény az alkalmazottat illette meg. A jugoszláv csapatot kizárták! Hargitay András világbajnok Tolvaj Közveszélyes miinkiikerü- lés és lopás miatt emelt vá- ( dat a Miskolci városi és já- I rási Ügyészség Zubály Fe­renc és Puklus András ellen. A 19 esztendős fiatalem­berek hónapok óta nem dol­goztak, bejelentett lakásukon nem vőltak elérhetők. Mis­kolcon csavaroglak és lét­fenntartásukat bűncselekmé­nyek elkövetéséből biztosítot­ták. Tucatnyi bolti lopásuk kö­zül jó néhányat már nem lehet bizonyítani, de még így is 12 esetet sorolt fel a Kedden délelőtt megtartotta utolsó ülését a szervező bi­zottság. s ma este már meg­érkeznek a szombaton és va­sárnap a miskolci Városi Sportcsarnokban megrende­zésre kerülő cselgáncs Ifjú­sági Barátság Verseny kül­földi résztvevői. Tíz- ország 110 legjobb ifjúsági és junior korosztályú versenyzője vesz részt a versenyen, a szocia­lista országok legjobbjainak bajnokságán. A Szovjetunió. Csehszlovákia. Bulgária, az NDK, Lengyelország. Kuba, Románia, Mongólia és a Ko­reai NDK 10—10, a magyar válogatott pedig (ma már Miskolcon edzve) 20 verseny­barátok vádirat. Márciusban a Cent­rum divatosztályáról pulóvert loplak 455 forint értékben. A pénzt elitták. Áprilisban két J uniform-inget tulajdonítot­tak el. de loptak csokoládét, cigarettát, szamorodnit, hal­konzervet és pálinkát is. Áprilisban a gyanúsítottak felkeresték lakásán H. Erzsé­betet. Két alkalommal össze­sen 3200 forintot loptak el tőle. A lopott pénzből Pestre utaztak és ott szórakoztak. A csavargók ügyét rövide­sen tárgyalja a Miskolci Já­rásbíróság. zővel képviselteti magát az IBV-n. A szervezők rendkívüli alapossággal készítették elő a versenyt, s bizonyos, hogy minden zökkenő nélkül zaj­lik le. hiszen a különböző forgatókönyvek percnyi pon­tossággal rögzítették a me­netrendet. A külföldi együttesek tehát ma este, 18.12-kor érkeznek a Tiszai pályaudvarra, s fél hétkor indulnak szálláshe­lyükre. az Egyetemváros E/2- es kollégiumába. Holnap — az egyéb programok mellett — 9-től 12-ig és 15-től 18-ig tartanak edzéseket a sport- csarnokban és az egyetemen. A magyar úszósportban új kor­szakot nyitó világhírű mester, Széchy Tamás legjobb tanítvá­nya, a magyar úszósport jelenle­gi legnagyobb egyénisége, a KSi 19 éves úszója, Hargitay András Caliban sem okozott csalódást: fölényes biztonsággal védte meg világbajnoki címét a 400 méteres vesrvesúszás döntőiében. Hargitav fölényére jellemző, hogy 4:32.57 perces idő is elegendő volt, s nem is kellett megközelítenie az általa tartott világcsúcsot (4:28.89), így is több mint három másod­perecéi előzte meg a szovjet Szírt Írnovot. Caliban egyébként már ű.fabb Széchy-tanítvánvok mutogatták oroszlánkörmeiket. Verrasztó Zol­tán és Rudolf Róbert mellé most. már Verrasztó Gabriella is fel­zárkózott, aki figyelemre méltó ercdméns't produkált: bejutott a 100 m-es hátúszás döntőjébe, s ott a 7. helyen végzett. Megszületett tehát a magyarok várva várt aranyérme, az idei úszó VB második napjának to­vábbi döntői azonban óriási meg­lepetést is hoztak: az abszolút favoritnak számító NDK-beli Cor­nelia Ender a 200 m-es női gj'ors- úszásban a második helyre szo­rult az amerikai Shirley Babas- hoff, az Egyesült Államok 18 éves versenyzője mögött. Az NDK úszósportja két másik szám meg­nyerésével kárpótolta magát, míg az USA 4x100 méteres férfi gyors­úszó válogatottja a VB első vi­lágcsúcsát úszta. A vízilabdázóknál a medencén kívüli események jelentették az igazi szenzációt! Az történt ugyanis, hogy a Jugoszlávia— \SZK (9:7) vízilabda-mérkőzést követő doppingvizsgálat a 27 éves Rudiesnál pozitív eredményt mu­tatott ki — a jugoszlávok kéré­sére másodszor is elvégzett vizs­gálat után is! A jugoszlávokat ez.ek u'án törölték a középdön­tőből, s helyükre a csoport 3. helyén végzett NSZK-t osztották be — úgy, hogy az NSZK—Jugo­szlávia mérkőzést 5:0-os német * győzelemmel igazolták. A jugo­szláv csapatot — a VB egyik esé­lyeset (!) — a 9—16. helyért sorra kerülő torna egyik csoportjába osztották, de ők az ausztrálok elleni első mérkőzésüket itt nem voltak hajlandók lejátszani! A magyar válogatott az NSZK ellen 9:7-re győzött, s így veret­lenül került a döntőbe, ahová ezen kívül a Szovjetunió, Olasz­ország és Kuba(!) csapata került. Ide már nem visznek eredményt magukkal a résztvevők, s a vi­lágbajnoki címet teljes körmér­kőzéssel, hat találkozón döntik el. Mai kommentárunk: Mindig találnak Ma este érlcezneif az IBV résztvevői £ Tűzvész pusztított Boston­ban. Képünkön: a lángokban álló lakóházakból az utcája vetik magukat a menekülők. Tűzharc Bejrutban A Reuter-iroda hivatalos bejrúti jelentésre hivatkozva közli, hogy este lövöldözé­sek hallatszottak a libanoni főváros nyugati városnegye­dében. Karhatalmi erők gyors közbelépésére a lö­völdözések megszűntek. A hivatalos jelentés részletekbe nem bocsátkozott. Másrészt bejrúti katonai szóvivő kö­zölte, hogy szerdán késő dél­után az izraeli tüzérség öt percen át lőtte Hin Ibi ha­tár menti községet. Néhány ház megrongálódott, két sze­mély életét vesztette, hét megsebesült. A libanoni tü­zérség viszonozta a tüzet. j crtő&ött beteget! Altok a bezárt tüdőszűrő állomás előtt. Egy óra alatt heten (ön­nek, heten olvassák a táblácskát, amire gondosan telírták, hogy a nyári szünet alatt hol működik a tüdőszűrő. Négyen jönnek harmadik értesítéssel, hárman lejárt idézéssel. Egy férfi káromkodik, mérgesen magyarázza, hogy ő erre az os­tobaságra nem ér rá, nem megy ki Diósgyőrbe egy „vacak” fény­kép miatt. Van, aki megkérdezi, hogy nem büntetnek-e, amiért ké­sőbb jött, van, aki csak megfordul és megy, igaz, hogy most rá­szánta magát a vizsgálatra, de majd eljön egyszer .. . Eljön, ha eljön. A tüdöbajt valaha, és nem is régen, néhány évtizede még mor­bus hungaricusnak nevezték. Magyar betegség volt, pontosabban a nyomor betegsége. Ma az eredményeik jobbak a tüdőbaj elleni itarcban, mint számos, nálunk gazdagabb nemzeté. Ebben az ered­ményben nemcsak a tüdőbetegekről való gondoskodásnak, hanem a szűrőállomásoknak is óriási szerepük volt és van ma is. Hiány­zik viszont a szükséges állampolgári fegyelem. Megközelítő adat: a szűrővizsgálatokra beidézettek 10—15 szá­zaléka sem az adott időpontban, sem később nem jelenik meg a vizsgálaton. A büntetés kirovására van mód. de a büntetések vég­rehajtása nagyon körülményes. Súlyosbítja ezt a gondot az, hogy ez a tíz-tizenöt százalék többnvire rendezetlen ele ű emberekből tevődik össze, tehát olyanokból, akik a fertőzés veszélyének is jobban ki vannak téve, akik a kór hordozóiként esetleg fertőzhet­nek is. Ebben a tiz-tizenöt százalékban szerepelnek azok is. akik felelőtlenségből nem mennek el a vizsgálatra, mondván, hogy ölt egészségesek. A gyakorlat, sajnos, mást mond. A felvételek értékelésekor mindig találnak az orvosok fertőzött beteget is. A sürgőseket már a következő napon, vagy napokban berendelik, gondoskodnak a gyógykezelésükről. A többieket, ugyancsak záros határidőn beiül új vizsgálatra hívják. A morbus hungaricus elnevezés már rég el­avult, de a betegség él, van, alattomban árt. Láttam a bezárt szűrőállomás előtt olyan embert is. aki az ér­tesítést egy elegáns mozdulattal elbajftotta. Nem kaptam orvosok­tól felhatalmazást ahhoz, hogy leirjam, de javasolni merném: ta­láljuk meg a büntetések szigorúbb, egyszerűbben végrehajtható módját. Ne engedjünk hosszasan levelezni, két-három értesítést kül­dözgetni. hanem ebben az esetben határozottan követeljünk. A be­teg ember ugyanis nemcsak önmagának, hanem a környezetének is árt. B. G. oeu HÍRLAP. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politika] napilápja. — Főszerkesztő. csal A LÁSZLÓ Szerkesztőség: SS23 Miskolc. Balcsy-ZsUlnszky u. Iá Postacím: 350] Miskolc Pt 30 Telefonközpont: 36-132 16-832. 35-380 Titkár­ság 18-223: bel- és várospo’itáka: 16-225: kulturpotltiKa: ts-226: soonrovat: 18-222: levelezés: 18-221 - Kisdia- a Borsoo megyei Lap­kiadó Vállalat. 3523 Miskolc. Bajcsy-Zsilmszky u. 15 Postacím ssot Miskolc Pf. (18 - Felelős kiadó VERES MIHÁLY Telefon 36-131 — Hirdetésfelvétel: 3525 Miskolc. Széchenyi u 15—n Telefon: 16-218 — Terjeszti: e Magyar Posta Kaoható a nirlaoárusők- oáí Előfizethető a helyt postahivataloknál Előfizetést dij egy hónapra: 20 Pt - index: 25 951. — Készült e Borsod megyei Nyom daioart Vállalatnál — Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN. Hamburg mellett súlyos vo­natszerencsétlenség történt kedd este. A katasztrófának a legújabb jelentések szerint tizenegy halálos és több mint hetven sebesült áldozata van. A mentési munkálatok még folynak. A katasztrófát felte­hetőleg az okozta, hogy a személyvonat vezetője nem vette tekintetbe a tilos jel­zést, és szerelvénye belero­hant a vele szembe jövő te- hervonatba. WASHINGTON. Kissinger amerikai külügyminiszter teg­nap ismertette Dinitz izraeli nagykövettel Egyiptom ál­láspontját egy újabb csapat­visszavonási egyezménnyel kapcsolatban, majd kijelen­tette: ,,A dolgok haladnak”. Dinitz közölte az újságírók­kal, hogy kormánya néhány napon belül válaszol. Az iz­raeli kormány vasárnap tart­ja legközelebbi miniszterta­nácsát. Előzőleg Ford elnök a volt frontharcosok előtt tartott beszédében úgy vélte, még nem bizonyos, sikerült-e megtalálni a kiutat a jelen­legi közel-keleti zsákutcából, és a helyzet továbbra is igen „kényes”. HELSINKI. Július 38-íól kezdve érkeznek a finn fő­városba a küldöttségek, hogy részt vegyenek az európai biztonsági és együttműködé­si értekezlet harmadik, záró­szakaszán — jelentette be a szakasz titkársága. Helsinki­ben arra számítanak, hogy az értekezlet résztvevői és a konferenciáról tudósító új­ságírók száma meghaladja a 2000-et. STOCKHOLM. Tájékozott körök szerint Olaf Palme svéd miniszterelnök augusz­tus 2-ra meghívta mindazo­kat a szociáldemokrata ve­zéreket, akik részt vesznek Helsinkiben az európai biz­tonsági értekezlet záróülésén. A meghívottak között szere­pel Bratteli norvég, Joergen- sen dán, Joop den Uyl hol­land és Wilson angol minisz­terelnök. E források szerint a találkozó célja közös ér­dekű problémák megbeszélé­se. KAIRÓ. Az AI Abram cí­mű félhivatalos kairói lap ma reggeli jelentése szerint Szadat elnök úgy döntött, hogy a Palesztin Felszabadí­tásig Szervezet egyiptomi iro­dáját diplomata missziónak tekintik, és kapcsolatait a jövőben a külügyminisztéri­umon keresztül tartja. E ha­tározat következtében — ír­ja a lap — a PFSZ néhány kairói képviselője diplomá­ciai mentességben részesül. Fahmi egyiptomi külügymi­niszter ismertette a határo­zatot Szaid Kamallal, a PFSZ politikai osztályának helyettes vezetőjével, hogy tájékoztassa erről Jasszer Arafatot, a PFSZ elnökét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom