Déli Hírlap, 1975. június (7. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-18 / 141. szám
Újabb háromszázezer forint Mire ösztönözhet az ösztöndíj? Kell a társadalmi segítség is A megyei tanács végrehajtó bizottsága (tegnapi ülésén) a fizikai dolgozók gyermekeinek, középiskolai tanulmányuk támogatására - a következő tanévtől kezdődően - háromszázezer forint ösztöndijalapot létesített. A végrehajtó bizottság ülése után beszélgettünk Bujdos János művelődésügyi osztályvezetővel az említett 3C0 ezer forint felosztásának módjáról, illetve a megye ösztöndíj-lehetőségeiről. — Már két esztendővel ezelőtt, 1973 szeptemberében életbe lépett az egységes középiskolai ösztöndíjrendszer. A kormányhatározat értelmében jelentős összeg jutott Borsod- Abaüj-Zemplén megyének is. —v Igen, azóta tanévenként 2 millió forintot használhatunk fel a fizikai dolgozók tehetséges gyermekeinek támogatására. Az eddigi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy az ösztöndíj valóban tanulásra ösztönöz. Csak egészen jelentéktelen számban kellett megvonnunk ezt a kedvezményt. Viszont nőtt az ösztöndíjas tanulók száma. 1973—74-ben 829, a most befejezett tanévben pedig már 926 volt az ösztöndíjas. — A szétosztásra kerülő ősz- szeg szép summa, ha azonban figyelembe vesszük, hogy több mint tízezer a fizikai dolgozók középiskolákban tanuló gyermekeinek száma, akkor kiderül, hogy mennyire szükséges emelnünk az ösztöndíjasok arányát. — Éppen ezért létesült most ez a 300 ezer forintos ösztöndíjalap, mellyel újaob 150 tanulót kapcsolhatunk be az ösztöndíjrendszerbe, A tanév folyamán általáoan 200 forintot kapnak ösztöndíjasaink. Hogy kiket jutalmazunk, azt a Megyei Diak- szociális Bizottság dönti el. Természetes, hogy különös figyelmet fordít ez a oizotí- ság — és az ösztöndíjakat jóváhagyó művelődésügyi osztály —, a munkáslakta körzetekre. Az a cél, hogy az ösztöndíjak odaítélése semmiképpen se legyen mecna- nikus. Ez a törekvés már látszik az eddigiekből is, hiszen az iskolák között bizonyos „mozgást’ tapasztalhatunk. Egyes intézményekben csökken az ösztöndíjasok száma, míg másutt növekedik. Ügy érzem, sikerült elérni, hogy valóban csak a legtehetségesebb gyerekek kapják ezt a juttatást. — A végrehajtó bizottság elé került jelentés szerint jelentéktelen az ösztöndíjra szánt társadalmi befizetés. S azok a vállalatok, Illetve szövetkezetek, amelyek korábban közvetlenül fizettek dolgozóik jól tanuló gyermekeinek ösztöndíjat, az utóbbi időben — a központi juttatásra hivatkozva — megvonták a támogatást. — Nyilvánvaló, hogy a 300 ezer forinttal megemelt keret sem elegendő ahhoz, hogy fizikai dolgozóink gyermekeinek ösztöndíjigényét optimálisan kielégíthessük. Szeretném hangsúlyozni, hogy az állam áldozata !a központi alap) semmiképpen sem jelentheti azt, hogy nincs szükség társadalmi segítségre. Éppen ezért arra szeretnénk biztatni a vállalatokat, szövetkezeteket, nogy dolgozóik jól tanuló gyermekeit, lehetőségeikhez mérten, segítsék anyagilag. Ezzel nemcsak a munkáscsaládok gondjain enyhítenek, hanem jobban kötik munkahelyükhöz is a szülőket. Arról már nem is beszélve, hogy azok a tanulók, akik középiskolai éveik folyamán az ösztöndíjjal egy-egy üzemhez, szövetkezethez, vállalathoz kötődnek, szívesen vállalnak ott munkát tanulmányaik befejezése után is. A középiskolai ösztöndíjat egyetemi ösztöndíjszerződés is követheti.,. Azt hiszem, a munkás- dinasztiák továbbfejlesztésének, erősítésének is egyik jó módszere, ha ösztöndíjat kapnak a fizikai dolgozók gyermekei. riflHuMilVfó, °y— ’ Témaválasztásában, feldolgozásában egyaránt rokon Roberto Infascelli író-rendező A rendőrség csak áll és néz című új olasz filmje Steno rendezőnek nálunk is sikeres korábbi alkotásával, A rendőrség megköszöni című filmmel. Enrico Maria Salerno személyében azonos a főszereplőjük is. Arról van szó, hogy az észak-olaszországi Bresciában egyre nagyobb méreteket ölt a bűnözés. A hatóságok az emberrablások ügyében különösen tehetetlenek. Az újonnan kinevezett rendőrfőnök azonban le szeretne számolni az emberrablók bandájával. Nagyon drasztikus módon akarják leállítani; elrabolják az ő húszéves fiát is... Az izgalmasnak ígérkező filmet holnaptól a Béke mozi vetíti. Az alföldi festőiskola jeles képviselője, az 1966-ban elhunyt kétszeres Munkácsy- díjas, és Kossuth-díjas festőművész, Kohán György alkotásaiból tegnap kiállítás nyílt a nyíregyházi városi művelődési központban. A tárlaton a művész Gyula városának ajándékozott húsz művét tekinthetik meg a nyíregyháziak. Könyvtár, írók ajándékából A Pamir hegyei között épülő nureki erőmű különleges könyvtárral rendelkezik: mintegy másfél ezer, a szerző aláírásával ellátott kötettel. A könyvtárat tavaly alapították, amikor az építkezésre ellátogattak a tadzsik költészet napjának résztvevői, s mindegyik költő a munkásoknak ajándékozta egy-egy dedikált kötetét. Azóta alig volt olyan nap, amikor ne érkezett volna újabb adomány a Szovjetunió valamelyik városából vagy külföldről. A gyűjteményben szerepel már Mihail Solohov, Konsz- tantyin Szimonov, Alekszandr Csakovszkij és más ismert írók egy-egy műve." Az egyik legújabb ajándék: Dolores Ibarrurinak, a Spanyol Kommunista Párt elnökének A harc című, dedikált kötete. Cédulák és körülmények A Vörösmarty Művelődési Ház Latabár Endre színpada újra bemutatja Vámos Miklós: Cédulák és körülmények című darabját a művelődési ház ifjúsági klubjában. Az előadás ma este 6 órakor kezdődik. Arany Henrik naqydíj Sajdik Ferenc rajzolóművész, a Ludas Matyi munkatársa első díjat nyert, — az „Arany Henrik” 'nagydíjat kapta — a nyugat-berlini „Cartoon ’75” nemzetközi karikatúra-kiállításon. Közismerten kimagasló eredményeket ért el a bolgár animációs filmgyártás. Az utóbbi évek egyik legjelentősebb alkotása az ismert rajzfilmrendező és -szerző, Donjo Donev „De facto” című filmje volt, amelyet Oberhausenben és Várnaoan aranyéremmel, Lipcsében pedig a legjobb animációs filmek különdíjával tüntettek ki. A kisfilm-stúdió további érdekes díjnyertes produkciói 1974-ben a következők voltak: Radka Bacsvarova „Indigó kalóz” és „Bravo” című filmjei, valamint Sztojan Dukov „Sláger”-e továbbá „Az elektromos háziasszony” Kriszta Topuszanovtól. A stúdió 1. számú alkotó- csoportja jelenleg 14 filmmel foglalkozik. Ezek közül a legérdekesebb Zdenka Dojcseva „Comics” című filmje, amelyben a nyugati pop-őrületet gúnyolja ki Iván Veszelinov rendező, híven eddigi irányvonalához, a mai élet fonákságait állítva pellengérre. „Kézimunka” című filmje öt miniatűrből áll, amely a nyugati társadalom elembertele- nedését ítéli el. Sorozat készül a bolgár anekdoták népszerű alakjának, Marko Totevnak kalandjairól, ő az, akinek semmi sem sikerül az életben. Marko Totev az egyik filmben vőlegény, a másikban aranyásó. Csak egyszer nyílt az ajtó Tulajdonképpen semmi kis történet, mégis kikívánkozik belőlem. Morcos vénember volt Gyergyán Balázs. Egyszál magában élt szoba-kony- 'hás égre nyíló lakásában, mely tágas udvarra nézett. Egymagában élt, de nem egyedül, merthogy a jókora régi bérházban több család is lakott, az öreg Gyergyán azonban nem vett róluk tudomást. Az 6 számára nem léteztek. Egyetlen szót nem szólt soha senkihez, szavát se hallották. A lakók rég lemondtak róla — pedig az évek során többször is próbálkoztak vele —, hogy omlasszák a köztük levő, az ördög tudja, mikor és hogyan emelkedett válaszfalat. Az emberek csak találgattak, de biztosat senki sem tudott róla. Még a legrégibb lakók se. Beszélték, hogy nagy csapás érte valamikor: odaveszett a családja egy légitámadáskor; mások úgy tudták, bankár volt egykor, s aztán, hogy mindennek fuccs lett, megkötött lelkében a gyűlölködés: megint mások esküdni mertek volna rá, hogy nem is volt ennek lelke soha, anélkül született. Akadtak sajnálkozók, akik hibbantnak vélték s mondták, rá kell hagyni. Ami azt illeti, igencsak lett volna okuk a lakóknak, hogy ellentmondjanak a megalkuvás bíráinak. Mert az öreg Gyergyán nem csupán morcos, zárkózott, rideg ember volt, hanem gonosz természet. Megtörtént, hogy alkonyaikor kővel dobálta meg az udvar nagy lombú diófáján csüngő, ősz gyümölcsét dézsmáló gyerekeket'. Hang nélkül, dü- hödten hajigáit, s mire a zsinatra előjöttek a szülők, már magára zárta az ajtót. Téli hajnalokon meg, hosszú alsóban, papucsban odasettenkedett valamelyik szomszéd lakása elé s ott ürítette ki a szemétvödröt. Egyszer, az egyik feldühödött asszony beverte az ablakát, mert mire észrevette, a vén csínytevő letarolta tenyérnyi veteményesét. Nem jelentette föl az öreg — számára a tágabb világ se létezett —, papundeklit szögezett az üres keretre. Ember a küszöbén nem tette át a lábát. Se postás, se hatóság, se orvos. Egyszer egy hétig nem látták. Azt hitték, beteg, vagy meghalt. Dörömböltek az ajtaján, már-már úgy volt, betörik, mikor — most se szólva — visszadörömbölt az öreg. Máskor is megtörtént. hogy napokig elbújt ismeretlen rejtekében — nem törődtek vele. Ajtaja mindig zárva volt, akár benn tartózkodott, akár kint. Éppúgy, mint kiléte rejtély volt az is, mit evett, hogyan szerezte be az elemózsiát, de valahogyan csak hozzájutott, másként hogyan mérgezte volna meg a Kláváék macskáját. Mert tavaly megmérgezte, bizony' meg. Csak ő tehette, senki más. Ki tette volna?! A jószág túlélte ugyan a „merényletet", de éppencsak; hetekig kóka- dozott a gyönyörűnek tartott állat. Kláváék bosszút forraltak: ráverték — ki tudja, hányadszor — az ajtót, megígérvén, holtra verik, ha az udvaron találják. Ígéretüket minden bizonnyal be is váltották volna, ha március végén el nem tűnik a macska. , Eltűnt pedig, méghozzá napokra. Ami annál is furcsább, mert csak a kandúr szokása a kóborlás, ez meg nem az volt. Hát mi történhetett vele? Mi más, az öreg Gyergyán eltette láb alól — erősítették meg feltevésében Klávánét a szomszédok. No etfyéb se kellett az asszonynak, rá az öreg ajtajára, nyitná, feszítené s fújja hozzá: add elő a macskát vén alamuszi, mert nem látod meg többet a reggelt, hajnalra itthon az uram, kinyitja az kulcs nélkül is, megállj csak! Pusztulj el, vén gazember! Reggelre a lakók tárva-nyitva találták Gyergyán Balázs ajtaját. Először és egyetlenegyszer. A zár érintetlen volt, belülről a kulcs. Az öreg önmagával és a világgal megbékélten feküdt az ágyán. Mire a halottkém megérkezett, honnan, honnan nem, előkerült a macska. Nem egyedül. Szájában hozta kölykét. Óvatosan lépkedett, miként a cipeke- dők, akik betakarva szállították az egykedvű bámészok között a vénség tetemét, pedig hát őneki olyan mindegy volt már, miként bonyolódik ez a végső utazás. A nagy diófa ágain tavaszi szél cirógatta az ébredés zöld hajtásait, amelyből őszi gyümölcs lesz, s mely már zavartalanul azé, aki leszedi. Mondtam, ugye, hogy semmi kis történet. De valahogy kikívánkozott belőlem. Magam is tűnődöm rajta, miért? — a Az első ábécéskönyv A Szovjetunióban nemrégiben ünnepelték az első ábécéskönyv megjelenésének 400. évfordulóját. A mintegy 1000 példányban megjelenő könyvből mindössze egy példány maradt az utókorra. A 100X153 mm-es, bőrkötéses könyvet 1574-ben nyomtatta Lvovban Ivan Fedorov. A könyv tartalmazza az orosz nyelvtan alapelemeit és néhány olvasmányt. SZERDA Kossuth rádió: 12.00: Déli Krónika. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.30: Reklám. — 12.35: Tánczenei koktél. — 13.20: Vita a korszerű mezőgazdaságról. A vezetés tudománya. — 13.40: Nóták. — 14.19: vándor Sándor ifjúmunkás kórusszemle S zegeden. — 14.44: Válaszolunk, hallgatóinknak. — 15.00: Hírek. — 15.10: Harsan a kürtszó! — 15.45: Carlo Bergonzi énekel. — 16.00: A világgazdaság hírei. — 16.05: Diáktarisznya. — 1-6.35: Egressy-da- lök Vécsey Jenő feldolgozásában. — 16.45: Két Ziehrer-bpe- rettnyitány. — 17.00: Hírek. — 17.06: Külpolitikai figyelő. 17.20: Holnap közvetítjük..'. — 17.50: Hosszú gyeplő, rövid gyeplő .. . — 18.05: Csiky Boldizsár népdalfeldolgozásaiból. Andor Éva és Kerekes Tóth Erzsébet énekel. — 18.24: A Rádió lemezalbuma. — 19.00: Esti Krónika. — 20.20: Gondolat. A Rádió irodalmi lapja. — 21.05; Hírek. — 21.08: Zentai Anna és Reményi Sándor nótákat énekel. — 21.30: Háttérbeszélgetés. Lipovecz Iván külpolitikai műsora. — 22.00: Hírek. — 22.15: Sporthírek. —22.20: Hegedűs a háztetőn. Részletek Bock zenés játékából. — 22.40: A Dunánál. Történelmi figyelő. — 23.00: Haydn: Három vonósnégyes Op. 74. — 24.00: Hírek. — 0.10: Zene rézfúvókra. Petőfi rádió: 12.03: Bellini operái Olaszországban és Magyar- országon. Somogyi Vilmos ösz- s-zeállítása. — 12.56: Néhány perc tudomány. — 13.00: Hírek. — 13.03: Szimfonikus táncok. — 13.40: Orvosi tanácsok. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Kettőtől hatig... — 18.CO: Hírek. — 18.05: Külpolitikai figyelő. — 18.20: Fiatalok hullámhosszán. Ifjú Zenebarátok Híradója; Mesélő Magyarország, Cegléd; Labirintus. — 19.54: Jó estét, gyerekek! — 20.00: Esti Krónika U. — 20.25: Üj könyvek. — 20.28; Komló&sy Erzsébet énekel. — 21.05: Kis magyar néprajz. — 21.10: Muszorgszkij—Horowitz: Egy kiállítás képei. — 21.40: Budai Lívia és a Budapesti Leánykórus, Király Ernő és ifj. Magyar! Imre népdalfeldolgozásaiból énekel. — 22.02: A Szombathelyi Szimfonikus Zenekar hangversenye a szombathelyi Bartók Béla hangversenyterem avatásán. — 23.00: Hírek. — 23.15: Tánczene a lengyel. a csensziovák, az NDK és a bolgár rádió műsorából. — 24.00.: Hírek. Miskolci rádió: 17,30. Műsorismertetés — hírek. — 17.35: Nagyüzemi mezőgazdaságunk: (Megyénk halászata). — Nótacsokor. — 18.00: Borsodi Tükör: a Stúdió krónikaműsora. — (Hírek, riportok, tudósítások a nap eseményeiből.) — 18.15: Sanzonok. — Női dolgozók, női gondok: Az üdülésről... — A megye sportéletéből. — Előadó: a szerző ! Televízió 1. műsor: 17.18: Műsorismertetés. — 17.20: Hírek. — 17.25: Állatokról bizalmasan. Angol filmsorozat. IX. rész: így él a bütykös hattyú. — 17.50: Radar. Ifjúsági érdekvédelmi műsor — 18.30: Gazdaság és társadalom. — Bognár József műsora. III. rész. — 19.05: Reklám. — 19.10: A Közönségszolgálat tájékoztatója. — 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Pele, III. rész. Fejelés és labdavétel. — 20.15: A filímkomédia aranykora. Amerikai film. — 21.30: Visszaszámlálás ... Paks* — 22.20: Tv-híradó 3. Televízió 2. műsor: 20.00: Műsorismertetés. — 20.01: A sze- csuáni jóiélek. Dráma két részben. — Közben 211.20: Tv-híradó 2. Szlovák televízió: 16.53: Hírek. — 17.00; Sportdélután. — 18.40: Esti mese. —• 19.00: Híradó. — 20.00: A XII. nemzetközi téve- fesztivál ^©ifíezése-.. — 21.00: Híradó. — 21.20: Anyáknak és gyermekeknek. (Szovjet film). — 22.10: Sajtószemle. Miskolci Nemzeti színház (7): Luxemburg grófja. Bérletszünet. Kiállítások: Herman Ottó Múzeum (10—18): Ember és munka: Borsod vegyipara. — Diósgyőri vár (9—19): A diósgyőri vár története. — Déryné-ház (9 —19): Déryné- és Lévay József-1 emlékszobák. — Herman Ottóéin le kh a z (10—18) : Herman Ottó élete és munkássága. — József Attila Klubkönyvtár kiállítóterme (12—20): Nagylátószög — fotókiállítás. FILMSZÍNHÁZAK BÉKE A négy muskétás újabb kalandjai Szí. francia film Kezdés: f4, hn6 és 8 órakor HÍRADÓ mozi Magyar híradók, rövidfilmek Folytatólagos vetítés de, fö órától fia óráig Egységes 3 forintos helyár! KOSSUTH A szép maneken esete Mb. csehszlovák film Kezdés: f3 és hn5 órakor Személyiségcsere 16 éven felülieknek! Mb. szí. amerikai film Kezdés; 7 órakor TAPOLCA-KERT Oklahoma olaja Szí. amerikai film Kezdés: 8 órakor SAGVARI A kardforgatónő Szí. japán film Kezdés: 7 órakor FILMBARÁTI kör Jegyek a pénztárnál is válthatók! Suttogások, sikolyok 18 even felülieknek! Szí. svéd film Kezdés: 5 órakor CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.03: Műsorismertetés. — 8.15: Budapest és a vidék kulturális programjából. — 8.20* Zenekart muzsika. — 9.00: Égre néző ablakok. a Föld új felfedezése — 10.00: Hírek. — 10.05: Gyermekeknek. — 10.20: Bellini-áriak. — 10.49: Ringüspil. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Félbemaradt ezermester. Hegyi Füstös István népdaljáté. ka. — 8.50: ..Egyéniségek”. Balla Anna írása. — 9.oö: Hírek. — 9.03: Mágnás Miska. Részletek Szirmai Albert—Gábor Andor daljátékéból. — 9.30: Hosszú gyeplő, rövid gyeplő . . . —10.00: Zenés műsor üdülőknek. — 1X.4Ü Epueai tanácsadó. Animációs filmek bolgár műhelye Kőbán-tárlat