Déli Hírlap, 1975. június (7. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-27 / 149. szám
\ Hét végi kalauz Imreh Zsiomond emlékkiállítása Közintézmények birtokában, a családban és magán- tulajdonban, valamint a Nemzeti Galériában van Imreh Zsigmondinak (óvatos becslések szerint is) 6—700 festménye. Egyéves munkáPapp Éászló miskolci képzőművész tanítványa volt. — ... Tudom, hogy ezt az /agot így, ahogy van, nem hagyná jóvá. Szigorúbb lenne önmagához, mint én vagyok hozzá. Csakhogy életében hozzáférhetőbbek voltak a művei, most már nehezebb elérni őket. Minden képét ismerem és sokat, talán a legjobbakat hiányolom. De jó a-X- Imreh Zsigmondi Önarckép ba került, amíg a Miskolci Galériában ma nyíló emlék- kiállítás mintegy 140 képét összeszedték, hogy halála 10. évfordulóján azoknak, akik jól ismerték, és a későbbi generációnak is bemutathassák a miskolci művész munkásságát. Édesapja életéről a tárlat katalógusában Szántóné Imreh Gyöngyi ír: — Óvakodtam tőle, hogy nagyon szubjektív legyek. Régi tanítványait kérdeztem meg: milyen embernek ismerték az apámat? Szerette a munkát, az embereket, a tanítványait. Harmincöt esztendeig tanított a mai Földes Ferenc Gimnáziumban. Sokan emlékeznek rá, hogyan indította (jól) őket választott pályájukon. Mindenben és mindenkiben sikerült megtalálnia a lényeget. Zenetanár létemre többet tanultam tőle, mint a főiskolán. Ha a képeit nézzük, rájövünk, hogy a zene nyelvén is nagyon kifejezően beszélhetünk róluk. Ha például egy festményt dúr-jelleggel, vagyis kemény színekkel indított, akkor az egész (szín) skálát így építette végig. A fényben, árnyékban, de mindenekelőtt a színekben rejlő lehetőségek izgatták. Volt, amit harminc variációban is megfestett. A zöldnek például több mint kétezer árnyalatát ismerte. Rajztanár húgom talán felnő majd odáig, hogy a színelméletekről készülő, halála miatt félbemaradt könyvét valamikor befejezze. Barcsay Jenő, Döbröczöni Kálmán tanulótársa Vaszarv János növendéke volt. Mesterének sokat köszönt, neki pedig fiatalabb miskolci kollégáival volt hosszú évekén keresztül kitűnő kapcsolata. Az emlékkiállítást rendező kiállított anyag így is. Megmutatja kísérletező kedvét, bebizonyítja, hogy Miskolcon a legérettebb művész volt és azt is, hogy egy élet munkájának eredményeként az országban is a pasztell legfelkészültebb mesterei közé tartozott. # Imreh Zsigmond emlékkiállításának megnyitója ma este 6 órakor lesz. A művész munkásságát dr. Bodnár Éva művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria osztályvezetője méltatja. színház, hanoversfiiv A jól ismert és igen népszerű Bóbita Bábegyüttes a hét végén Miskolcon vendégszerepei. Ma délelőtt 10 órakor az Ady Endre Művelődési Házban, délután 3-kor pedig a Mo'lnár Béla Ifjúsági Házban mutatja be kétrészes (Játékmaci kirándul és a Három kismalac című) gyermekmsűorát. Ugyancsak gyermekeknek szól a június 28-án, szombaton délelőtt 11 órakor Miskolc-Tapolcán a fürdő teraszán láthatói Krimi a kosárban, valamint a Vitéz László és az elátkozott malom című darabokból készült összeállítás. Ezt láthatják az érdeklődők június 29-én délelőtt 10 órakor a diósgyőri várban is, este 7-lcor pedig ugyanitt a felnőtteknek mutatkozik be a Bóbita-együttes. Műsoruk címe: Kezek— mozgás—zene. Várják a diósgyőri várba a közönséget ma este 6 órakor is. A Miskolci Szimfonikus Zenekar koncertjének műsorán Bizet, Borodin, Csajkovszkij, Gounod művei szerepelnek; az együttest Antal Mátyás vezényli. 4 Lőrinci Fonó felvételi hirdet 16 éven telüli lányok részére. Betanulási idő 1 hónap. A kereset 3000—3600 Ft a betanulás után. Vidéki lányok részére szállást és kedvezményes hazautazást biztosítunk. Felvétel esetén az útiköltséget visszatérítjük. Cím: PFV Lőrinci Gyár, 1183 Budapest, Gyömröi út 85—91. Kérésére részletes tájékoztatót küldünk. A Rónai Sándor Művelődési Központban június 29-én, vasárnap délelőtt 10 órakor a fotószakkörök első megyei kiállításának megnyitóján vehetnek részt az érdeklődők. A bemutatóra nyolc fotókör küldte el a képeit, amelyek kitűnő alkalmat szolgáltatnak a miskolci, és a megyében működő szakkörök közötti tapasztalatcserére és természetesen arra is. hogy megfigyelhessük: hogyan és mit látnak amatőr fotósaink mindennapjainkból. Június 28-án. szombaton este 7-kor is jeles rendezvény színhelye lesz a Rónai Művelődési Központ. Itt tartják a II. szövetkezeti kulturális napot, keretében Varga Gá- bornénak, a megyei tanács elnökhelyettesének megnyitója után a megye szövetkezeti kórusai és táncegyüttesei mutatják be tudásukat. A műsort Vass Lajos SZOT- díjas zeneszerző vezeti. (M—) í mis) a program A DVTK természetjárói barlangtúrára indulnak vasárnap reggel 7 órakor a LÁEV-kisvasút végállomásáról. Túra vezető; Bárdos István. A természetjárás útvonala: Garadna, Hámorkúti völgy, Örvénykő, Barátságkert. Szeleta-barlang, Büdös- patak-barlang, Csanyik- völgy. A Kazincbarcikai Vegyész turistái egyhetes táborozáson vesznek részt szlovák terű-- létén. A Borsodi Bányász túrázói szombaton indulnak háromnapos túrára a Kassa, Kojsói havasok, Stószfürdő, Szádelő-völgy útvonalon. A Nehézipari Műszaki Egyetem barlangászai jelenleg egyhetes magas-tátrai táborozáson tartózkodnak. „Könyvínyencek ” klubja Miniatűr könyvek miskolci gyűjtői Különleges szellemi „szenvedélyről” olvashatunk a Borsodi könyvtáros c. folyóirat legújabb számában. Az érdekes cikk szerzőjétől, Kovács Mihálytól megtudhatjuk. hogy hazánkban századok óta készülnek miniatűr kiadású könyvek, amelyekért a ..könyvínyencek” mindenkor minden pénzt hajlandók voltak megadni. De főképp az utóbbi 10—15 év alatt nőtt meg a miniatűr kiadványok száma, amiben nyilván közrejátszott, hogy Budaoesten és a nagyobb városokban klubokba szerveződtek a miniatűr könyvek „szerelmesei”. Miskolcon is működik a miniatűr könyv- gyűjtők klubja, több mint 40 taggal. Egy kis — azaz miniatűr — statisztikából megtudhatjuk, hogy a miskolci gyűjtők igen szép kis könyvtárral rendelkeznek minikönyvekből. Ugyanis a tagok 60 százalékának 100—200. 30 százalékának 200—3Ö0 darab, 10 százalékának 300-nál több könyve van. Nemes szenvedélyük kielégítését lehetővé teszi, hogy a magyar minia- tűrkönyv-kiadás előkelő helyen áll Európa-szerte a „szakmában”. Ezenkívül külföldről is kapnak könyveket, főképp csere útján, akárcsak a bélyeg- gyűjtők. így a miskolci gyűjtők is hozzájutottak néhány híres miniatűr sorhoz, amilyen például a spanyol mesesor, a nyugatnémet szótársor és a skandináv költősor. Külön érdekessége a miskolci klub működésének, hogy ők is a kiadók sorába léptek, nevezetesen Borsod főcímmel négykötetnyi politikai témájú sorozatot jelentettek meg. Tiszteletbeli klubtagjuk, az Üjvidéken élő Andruskó Károly grafikusművész pedig elkészítette a Borospincék az Avas alján és a Miskolci képek című fametszetsorozatát, ugyancsak — minikönyv alakjában. H. J. A rektori megbízatást meghosszabbították A Minisztertanács az oktatási miniszter előterjesztése alapján rektori felmentésekről és megbízásokról hozott- döntést. Dr. Simon Sándor, egyetemi tanár, a Nehézipari Műszaki Egyetem rektorának megbízatása július elsején lejárt. A Minisztertanács dr. Simon Sándor rektori megbízatását további három évre meghosszabbította. PÉNTEK Kossuth rádió: 12.60: Deli Kró- nika. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.35: Tánczenei koktél. — 13.20: Verbunkosok, kaionadalok. — 13.45: Választék. Világirodalmi könyvkiadvanyokról. — 13.59: Csicseri bolt. A Gyermekrádio műsora. — 14.24: Eletutam. Beszélgetés Koczka Pállal. — 15.00: Hírek. — 15.10: Magyarán szólva... — 15.25: Beethooen-nyitá- nyok.' — 15.49: Kórusp*dium. — ifi.00: A világgazdaság hírei. — 16.05; Epizódok és aVikok Ivan Vazov műveiből. — 17.00: Hírek. — 17.05: Külpolitikai figyelő. — 17.20: Operettdalok. — 17.38: A történelem kérdőjelei II. —17.58: Dar.kó-nóták. — 18.15: A cigánybáró. Rádiójáték Jókai Mór regényéből II-, rész. — 19.Ó0: Esti Krónika. — 10.30: Közvetítés áz országos úszóbajnokságrol. — 19.40: Mindenki könyvtára. Fejes Endre; Rozsdatemető. — 20.10: Híres karmesterek próbálnak. Herbert von Karajan. — 2Ö.55: Milyen a korszerű üzem- és munkaszervezés? — 21.05: Hírek. — 21.08: Vendégeink voltak a Könnyűzenei Híradó mikrofonja előtt . . — 21.40: Láttuk, hallottuk — a színházban és a moziban. — 12.00: Hírek. Snort. — 22.20: Michelangelo a zenében. Esti hangverseny. ■— 23.20—0.25: Zenés játékokból. — Közben 24.00: Hírek. Petőfi rádió: 12.00: Hírek. — 12.03: Népek zenéjéből — fúvóshangszereken. — 12.25: Kórusmuzsika. — 12.45: Szorongás. Lévai Béla miniatűrjei. — 13.00: Hírek. — 13.03: Barlay Zsuzsa és Bődy József énekel. — 13.35: Az európai széppróza klasszikusai Victor Hugo. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Kettőtől hatig ... — 18.00: Hírek. — 18.05: Külpolitikai figyelő. — 18.20: Népdalok. — 18.45: A spandaui napló. Jegyzet. —19.00: Bartók: Divertimento. — 19.24: Gondolatok a világnézeti nevelésről. — 19.39: Fúvószene. — 19.54: Jó estét, gyerekek! — 20.00: Esti Krónika II. — 20.25: Üj könyvek. — 20.28: Rokonok. Rádiójáték Móricz Zsigmond regé- nye nyomán. — 22.05: Fél óra sanzon. — 23.35: Népdalok. — 23.00: Hírek.-—= 23.15: Werther. Operarészletek. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió: 17.30: Műsorismertetés, — TTírek. — 17.35: Művelődés Borsodban. Évadzárás előtt a Miskolci Nemzeti Szin- házban. — Üj zenei felvételeink. — 18.00: Borsodi Tükör. A stúdió krónikaműsora. Hírek, tudósítások a nap eseményeiből. — Az országos földrajzi vándor\ eszprémtől — Montrealig Erősödő kapcsolatok Kevés látványos program, sok tartalmas és meghitt találkozás — ez jellemző a televízió mostani veszprémi „felvonulására”. Különösen örvendetes, hogy ezeken a találkozásodon főszerepet kapott a néző. Mégpedig nemcsak a spontán érdeklődők heterogén tömege, hanem az egyhelyen dolgozó, egyívású emberek közössége. Müvek, üzemek Mindennap más-más üzem ad otthont valamely, még be nem mutatott tévéjátéknak, filmnek, s az alkotóknak. A bemutatók után minden alkalommal élénk, nemegyszer heves vita bontakozik ki. így volt ez a Nitrokémia Ipartelepek kultúrotthonában Palotai Boris Zöld diójának bemutatója után, a Bakony Művek kultúrtermében, ahol Ördögh Szilveszter Húsvét című művét láttuk, és a Balaton Bútorgyár munkásai körében, ahol Galgóczy Erzsébet: Férfiak, akiket nem szeretftek című tévéfilmje került a nézők elé. A találkozók azt bizonyítják, hogy egyre erősödik az emberek társadalmi, közéleti érdeklődése. Felkészülten vitatkoznak, s kérnek számon bizonyos dolgokat a művészektől. Részletesebben mégis a tévé művészeti vezetői és az újságírók beszélgetéséről szeretnék beszámolni. Erre szerdán délután került sor. Kérdéseinkre Szinetár Miklós, a tévé művészeti igazgatója, valamint Szűcs Andor, Fellegi Tamás és Gellért Endre főosztályvezetők válaszoltak. Magyar írók, mai valóság A találkozó egyik leglényegesebb kérdését miskolci újságíró — Benedek Miklós — tette fel, aki kevésnek tartja a televízió műsorában a mai magyar valósággal foglalkozó filmeket', tévéjátékokat. Űsy tűnik, az írók és tévések együttműködése most kezd gyümölcsözni. Már a közeljövőben láthatjuk Ördögh Szilveszter, Páskándi Géza, Vészi Endre, Szakonyi Károly, Hubay Miklós, Száraz György, Palotai Boris, Gáspár Margit és mások műveinek tévéváltozatót. Jövőre Száraz György, Csurka István, Hernádi Gyula, Gyárfás Miklós kap újabb bemutatkozási lehetőséget. A fentiekből is kiderül, hogy sok a kész forgatókönyv. A tévé művészeti vezetői továbbra is szorgalmazzák, hogy minél több fiatal író engedje át művét az ország legnagyobb színházának. Export — import S ha már a színháznál tartunk, azt is el kell mondani, hogy a tévé rövidesen átlépi az ország határait, hogy megismertesse közönségét a külföldi színházművészet legjobb produkcióival. Elsősorban a külföldi magyar színházak darabjait fogjuk látni, aztán — természetesen szinkronizálva — a legjobb idegennyelvű együttesek is képernyőre kerüljenek. Ez is bizonyítja a magyar televízió nemzetközi kapcsolatainak erősödését. A veszprémi tévé-vásárok is hozzájárulnak ehhez. Az utóbbi öt esztendőben hatvan százalékkal nőtt tévés exportunk. A most itt levő hatvan vendég többsége is vásárlási céj- lal érkezett. Különösen sokan érdeklődnek a Hunyadi Sándor műveiből készült Téli sport című film iránt. A vásárlási listán azonban Mazsola, a Keménykalap és krumpliorr, a Mirmur, a Mézga- család vezet. Legutóbb a kanadaiak láthatták. A montreali televízió egyébként nem kevesebb, mint ötórás magyar estet sugárzott a közelmúltban. Kik nyernek? A találkozások, tanácskozások közepette persze pereg a verseny program. Veszprémben ugyan csak eszmei díjakat osztanak, mégsem érdektelen, hogy kik, illetve mely alkotások bizonyulni legjobbnak. A kritikusok asztalánál is mindennaposak a „jóslások”. Pillanatnyilag úgy tűnik, hogy Urbán Ernő írott ma- lasztja (rendező: Szőnyi G. Sándor) és a III. Richárd (rendező: Fehér György) kapja a legnagyobb elismerést. Az eredményre már csak egy napot kell várni. (gyarmati) gyűlés előkészületeiről. — lí.16: örökzöld dallamok. — Nyugalom?! Az idősebbek műsora, üdülő nyugdíjasok. — Hol töltsük a hétvégét? Túrajavaslat és sportműsor. — A dzsessz kedvelőinek. Televízió l. műsor: 15.20—17.25: Matematikai továbbképzés pedagógusoknak. — 17 JiS*: Műsorismertetés. — 17.30: Hírek. — 17.35: A világ nagy cirkuszai, II. rész: A medvék cirkusza. — 17.55: Műsorainkat ajánljuk. — 18.20: öt perc meteorologia. — 18.25: Gazdaság és társadalom. Bognár József műsora v. rész. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Tévétorna. — 20.05: Bizonyítás. A per tárgya a történelem .. . VI. rész: • • .napjainkig. — 21.15: Szivárvány. A Szovjet Televízió nemzetközi népzenei versenyének magyar műsora. — 21.«: Tv-hiradó 3. — 21.55— 22.35: Vélemény. Televízió 2. műsor: 20.00: Műsorismertetés. — 20.01: Üzemi újságírók műsora. — 20.30: Peter Parier. Csehszlovák rövidfilm. — 20.50: Tv-hiradó 2. — 21.lO—22.10: Giordano Bruno megkisertése. Tévéfilm. Szlovák televízió: 10.55: Hírek. — 17.35: Lengyel dokumentum- film. — 19.00: Hirado. — 19.30: Az 1975-ös Spartakiád főpróbája. — 20.00: Dalok, versek, táncok. — 22.00: Híradó, sajtószemle. Miskolci Nemzeti Színház (7) : Luxemburg grófja. Bérletszünet. Kiállítások: Herman Ottó Múzeum (10—18). Ember és munka. — Borsod vegyipara. — Diósgyőri Vár (9—19): A diósgyőri vár története. — Déryne-ház (9—19): Déryné- és Lévay József- emiekszobák — Herman Óttó- emlekház (10—1«): Herman Ottó élete és munkássága. — József Attila Klubkönyvtár (12—20): Nagylátószög — fotókiállítás. — Kossuth Művelődési Ház (10—18): Köztulajdon 1945—1975 — kiállítás. — Rónai Sándor Művelődési Központ (10—18): Kiállítás megyei fotókörök anyagából. { FILMSZÍNHÁZAK «EKE özönvíz I. rész . Szí. lengyel film Kezdés: f5 órakor Másfél hely ár! Puha ágyak, kemény csaták Szí. angol film Kezdés; 8 órakor 10' éven felülieknek! Felemelt helyár! híradó mozi Magyar híradó, rővldfümek Folytatólagos vetítés de. f9 órától fl2 óráig Egységes 3 forintos helyár! KOSSUTH Puha ágyak, kemény csaták Szí. angol film Kezdés: f3. hns és 7 órakor 10 éven felülieknek! Felemelt helyár! HEVEST IVAN FILMKLUB Macbeth Mb, szi. ango! film Kezdés: fs és 7 órakor 1« éven felülieknek! FÁKLYA Saint Tropezbe költözünk Mb. szí. francia film Kezdés: fs és f7 órakor PETŐFI A rejtély nem oldódik meg Szí. jugoszláv film Kezdés: f5 és Í7 órakor SZIKRA Régi falak Mb. szovjet film Kezdés: 5 és 7 órakor TÁNCSICS Jöjjön el egy kávéra hozzánk! Szi. olasz film Kezdés: 5 és 7 órakor 13 éven felülieknek! Felemelt helyári tapolca-kert Kis Nagy Ember Mb. szí. amerikai film Kezdés; 8 órakor 16 éven felülieknek! Felemelt helyár! HÁMOR Gyilkosság másodkézből Mb. szovjet film Kezdés: 8 órakor SZOMBAT Kossuth rádió: 8.00: Hír _*k — 8.06: Műsorismertetés. — 8.15: Budapest és a Vidék kulturális programjából — e.?0: Lánvok, asszonyok. — 8.40: Zenekari muzsika. — 10.00; Hírek. — 10.05: Mercedes. Rádiókomédia. — 11.21: Szvjatoszlav Richter zongorázik. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Nóták. — 9.00: Hírek — 9.03: Operettrészletek. — 9.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 10.00: Zenés műsor üdülőknek. — Közben 10.00 és 11.00: Hírek. Televízió: 8.10—10.00: Matematikai továbbképzés pedagógusoknak. — 10.00: Műsorismertetés. — 10.01: Tévétorna. — 10.»5: Rólad van szó! Fiatalok önismereti műsora. — 10.35: Surcouf. Francia filmsorozat. II. rész: Mennydörgés az Indiai-óceánon. — 12.10—13.10: Kék fény. Riportműsor.