Déli Hírlap, 1975. június (7. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-26 / 148. szám
I Utazási kedvezmény tinin Inlcnn fa Sör, szikvíz, í jHltn ital f fc/'VC fi. I f fyf í\ (TUDÓSÍTÁS A 3. OLDALON) UUILU B IQ B (AZ ELLÁTÁSI GÖNDÖRRŐL ÍRUNK a 3. OLDALON) VII. ÉVFOLYAM, 148. SZÁM 1975. JUNIUS 26., CSÜTÖRTÖK BRß: 80 FILLÉR A tárok kérleztek— a város vezetői válaszoltak Neves előadók tájékoztatták társadalmi, gazdasági életünk időszerű kérdéseiről a városi pártbizottság hétfőn kezdődő titkári tanfolyamának résztvevőit. Nagy érdeklődést váltott ki többek között dr. Móna Gyulának, a filozófiai tudományok kandidátusának. az MSZMP K.B agit.-prop. osztálya helyettes Vezetőjének előadása, amely ideológiai feladatainkkal foglalkozott. Tegnap délután pedig Miskolc több vezetője látogatott el a városi pártbizottság nagytermébe, hogy válaszoljon az alapszervezeti titkárok kérdéseire. Igazi várospolitikai fórum volt ez, ahol felelősségiéi elemezték gondjainkat, számbavették eredményeinket, a fejlődés lehetőségeit, irányait. Drótos László, a városi pártbizottság első titkára, Kolláth Sándor és Novák József, a városi pártbizottság titkárai. Székely László, a városi tanaes általános elnökhelyettese, Tok Miklós, a városi tanács elnökhelyettese. Korózs András rendőr alezredes, a városi rendőrkapitányság vezetője, dr. Bojtos Ottó városi vezető ügyész, dr. Farkas József, a városi-járási bíróság vezetője és Fülöp Péter, a KISZ Miskolc városi Bizottságának első titkára állt a mikrofon elé. Drótos László zárszavában joggal jegyezte meg: a város társadalmi, politikai, gazdasági és kulturális életével kapcsolatos kérdések mély felelősségérzetről tanúskodtak. Alkalomadtán a kérdezők is lehetnek majd kérdezettek; hiszen a város vezetői szívesen veszik, sőt igénylik a Miskolc fejlődéséért is felelős titkárok véleményét, javaslatait. KerecíseüSülvom: 50 ezer forint Rendelet y Herman Ottó születésének 140. évfordulója alkalmából tegnap délután a Herman Ottó Múzeum előtt megkoszorúzták a névadó nagy magyar természettudós szobrát. Az ünnepségen dr. Szabadfalvi József, a múzeum igazgatója rövid beszédben méltatta Herman Ottó munkásságát. Ezt követően Hámorban, Herman Ottó sírjánál rendeztek emlékünnepséget, melyen Hegyi Imre, a Hazafias Népfront megyei titkára mondott beszédet. Az emlékünnepségen és koszorúzáson megjelent Serfőző Sándor, a megyei pártbizottság PMO munkatársa és Tolnai Ferenc, a megyei tanács művelődésügyi osztályának vezetője. % (Herényi László felvétele) Háromezer család költözött új lakásba • • Ülést tartott a menyei tanács Ma délelőtt ülést tartott a megyei tanács. Egyebek mellett elfogadták Borsod megye 1974, évi költségvetési és fejlesztési gazdálkodásáról szóló előterjesztést. Az előzetesen kiadott jelentés megállapítja, hogy a sok kedvezőtlen körülmény ellenére (ár- és belvíz,'a beruházási piac fokozódó feszültsége, a lakásépítés nehézségei) tovább javultak megyénk lakosságának élet- körülményei. A jelentős fejlesztések eredményéként 3035 család költözött új otthonba s ezzel a száz lakásra jutó c:alá- dok száma az 1971. évi 119-ről 113-ra csökkent. A közműfejlesztés nyomán több mint 6000 otthont kapcsoltak be a vezetékes ivó- vízellátásba, így az egészséges vízzel ellátott lakosok aránya 50 százalék fölé nőtt. Az óvodaépítési program eredményességét jelzi, hogy négy év alatt a 100 óvodáskorú gyermekre jutó férőhelyek száma 33-ról 44-re emelkedett. A legfontosabb célkitűzések közül a lakásépítés közel a terv szerint valósult meg, míg a közművesítési beruházások, valamint a gyermekintézményi, diákotthoni fejlesztések elmaradtak a tervezett céloktól. Az előzetes prognózishoz képest kedvezőtlenebb a szolgáltatóipar korszerűsítésére szánt anyagi eszközök felhasználása is. (A tanácsülés lapzártakor még tart.) Ma döntenek Genfben a zárócsúcsról Eiölericszlik a KGST-Mumeniumokat Mázsányi levél a Balatonról Megerősített apparátussal dolgozik a posta a Balaton partján, ahol ezekben a napokban már csaknem 100 000 ember tartózkodik. A hétvégi kirándulókkal együtt a vendégek száma megközelíti a kétszázezret. A nyaralóteie- peken megtöbbszörözték á hírlap-, bélyeg- és képeslap- árusító helyek számát, ezenkívül több mint 190 képeslap- és bélyegárusító automatánál is vásárolhatnak a nyaralóvendégek. A legforgalmasabb kirándulóhelyeken — Badacsonyban, Siófokon, Tihanyban — előfordul, hogy a levelesládák egy-két óra alatt szinül- tig megtelnek. Minden nagyobb helyről mázsás tételekben továbbítják az üdvözlőlapokat. A legnehezebb feladat a mozgó szolgálatra hárul. A postahivatallal nem rendelkező idegenforgalmi helyeket, kempingeket, szabad strandokat autóval, motorral keresik fel a kézbesítők és §z árusok. Két mai esemény és egy évforduló teszi jelentőssé a nemzetközi életben a mai napot. Budapesten ma terjeszti elő elfogadásra az egyeztetett dokumentumokat a KGST ülésszakának szerkesztő bizottsága. — Genfben már várják a koordinációs bizottság döntését az európai biztonsági értekezlet Helsinkiben tartandó zárócsúcsának időpontjáról. — San Franciscóban ma 30 éve írták alá az ENSZ alapokmányát. A KGST ülésszakán kormányfőnk Lázár György kifejtette, hogy a szervezet továbbra is a világgazdaság legdinamikusabb szervezete, de a jövőben még nagyobb gondot kell fordítani a világgazdaságban végbemenő nagyfontosságú változásokhoz való alkalmazkodásra. Genfben már csak egyes kisebb európai országok „ellenkezése” miatt bizonytalan, a július végére javasolt zárócsúcs hivatalos bejelentése, mert egyébként Ford az USA nevében sajtókonferenciáján lehetségesnek tartotta, Tito és Brandt találkozásukon ugyancsak elfogadták az időpontot és a belga királyi pár moszkvai látogatásáról kiadott közlemény is elfogadja a mostani nyáron való csúcsszintű befejezést. te vadorsók ellen Készül az országos természetvédelmi szabályzat, amely segítséget nyújt majd a joggyakorlóknak, 1 hogyan értelmezzék a természetvédelemmel kapcsolatban megjelent jogszabályokat. A szabályzat egyik részét már kidolgozták, és a közelmúltban életbe is lépett, a rendelet: ez a védetté nyilvánított madarak értékét állapítja meg. A hazánkban előforduló 337 madárfaj védelmére — 26 kivételével — körülbelül egy évvel ezelőtt már megjelent egy rendelet, de ennek érvényesítése meglehetősen nehéz volt, mert a tet- tenért vadorzók legfeljebb néhány száz forintot fizettek szabálysértésért, gyakran a bíróság sem tudta megállapítani. mekkora kár keletkezett. Pedig a hazai tájakon fészkelő ritka madarak féltve őrzött értékeink közé tartoznak. Most, a rendelet életbe lépése után könnyen megállapítható az okozott kár nagysága, és ez egyúttal figyelmeztető a madarakra vadászoknak is. A madarak értékét zoológusokból álló szakbizottság állapította meg. a szarvasagancs értékét véve támpontul. Tudvalevő, hogy a különösen szerteágazó agancsért a vadász gyakran 100 ezer forintot is kifizet, a pontosan meghatározott árlista alapján. A madaraknál a legértékesebbek közé a ritka, már kihalóban levő fajok tartoznak, ilyen például a kígyászölyv, amely 30 ezer forintot ér. A kékcsőrű réce ennél is drágább, 50 ezer forint, csakúgy mint a kerecsensólyom. Az „olcsóbb” madarak közé sorolható többek között a pacsirta (300 forint), a harkály (1000 forint és a kakukk (3000 forint). Az értéklista figyelembevételével ezentúl a madárállományban kártevők nemcsak szabálysértésért vonhatók felelősségre, de a feltüntetett értéknek megfelelően az okozott kárt is meg kell téríteniük. Hírmagyarázat: Ki fizeti a fiázjavítást? Az építésügyi és városfejlesztési miniszter és a pénzügyminiszter újabb intézkedésekkel módosította a személyi és a vegyes tulajdonban álló lakóépületeken az építésügyi hatóság által elvégeztethető építési munkákról szóló rendeletet. Ebben hangsúlyozza, hogy a népgazdasági terv keretében jóváhagyott lakóházjavítási előirányzat meghatározott hányadát — legfeljebb Gromiko Otaoiszlia utazóit Az olasz kormány meghívására ma hivatalos látogatásra Olaszországba utazott Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter. öt százalékát — a kötelezetlek terhére elvégeztethető hatósági építési munkák--céljára kell fenntartani.! Az épí. tésüg hatóság által elvégeztetett munkák költségeit, mint az állam javára fennálló kövei 'est a kötelezett terhére külön számlalapon kell előírni és könyvelni, és a befolyt összegeket a tanácsnak lakóházjavításra kell felhasználni. A rendelet a kihirdetéssel hatályba lépett. A Kazincbarcikai városi Tanács vezetői meglátogatták a Borsodi Vegyikombinátot, s egy napot töltöttek az üzemben. A látogatás célja a jó kapcsolat továbbfejlesztése volt. Délelőtt a BVK vezetői a gazdasági eredményekről, az új műanyag /ár Kezdjük az évfordulóval. A 30 éve aláirt alapokmány életre hívta az ENSZ-et, amely azóta is működik, sőt munkája egyre egyetemesebbé lett, ahogy a szocialista, majd a felszabadult országok is tagjai lettek, és a vezetőségében is elhalványult az első idők USA-jellege. Feltehetően az USA ezért érdeklődik ma kevésbé a szervezet iránt, mint induláskor, viszont a szocialista és a fejlődő országok aktivitása azóta növekedett, és — ha nem is csupán az ENSZ érdemé — ez alatt az emberöltő alatt nem tört ki általános háború a világon. Nyilvánvaló, hogy az ENSZ fennmaradásának, tevékenysége kiszélesedésének és az általános konfliktus elmaradásának egyaránt segítője volt a szocialista országok megépítéséről tájékoztatták a vendégeket, délután a vállalat több mint 200 dolgozójával találkoztak a vendégek a Radnóti Művelődési Házban, ahol a vendégek a lakosság ellátásával kapcsolatos kérdésekre kaptak választ. erősödésének olyan bizonyítéka is, mint például a most XXIX. ülésszakát tartó KGST kifejlődése. Ma már a nyugati integrációs szervezet a Közös Piac is keresi a kapcsolatot a KGST- vel, éppen úgy, mint ahogv az európai biztonsági értekezlet lezárása egyre általánosabb óhaja a tőkés Nyugatnak is. Hiszen ez a politikai biztosítéka a gazdasági együttműködésnek Európában, ami nélkül nincs megala- oozott béke és biztonság. San Francisco 30 évvel ezelőtti eseménye Így hat egy emberöltő távlatán át mindarra, ami ma Genfben és éppen a mi fővárosunkban. Budapestén történik. Ez a realitása mindannak, ami az elmúlt 30 év alatt a világban végbement. mate ív an Száraz, napos idő Ma száraz, napos idő várható. Reggel 14—19 fok volt, napközben 27, este pedig 20 fok körül alakul a hőmérséklet ' f ■ Gyárlátogatás a BVK-ban