Déli Hírlap, 1975. május (7. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-15 / 112. szám

a miskolciaké a szó Óvó nénik köszöntése •K- Ma még csak civilként, barátnői kísérettel, az érettségi után pedig szezonmunkásként dolgozik a kislány a tapolcai strandon (Solymos felv.) Szezonemherek Kedves, megható ünnepsé­gen vettünk részt május 10- én a Tátra utcai nagycsopor­tos óvodások évzáró ünne­pélyén. Ezúton szeretnénk köszönetét mondani Éva és Márta óvó néninek, vala­mint az óvoda vezetőjének és minden dolgozójának, -fá­radtságot nem ismerő mun­kájukéit. Mondják ki még egyszer a szülők és a gyerekek nevé­ben, hogy olyan intézmény­től köszöntek el gyermeke­ink, mely mindnyájunkban tiszteletet és szeretetet éb­resztett. Tiszteletet azok iránt, akik féltéssel, soha nem csüggedő szeretettel ne­velték, tanították gyermeke­inket, fejlesztve értelmüket, képességüket, formálva egyé­niségüket. Gyermekeink nyi­Xleg februárban megbíztak fa­lun élő ismerőseim, vásároljak részükre egy kerek gyermekjá­rókát, melynek az oldala mű­anyagból szőtt hálóval van kö­rülvéve. Ezt a járókát Miskolcon csak a Centrum Áruházban le­het kapni. Ettől kezdve gyakori látogató­ja voltam a Centrumnak, de ha nem volt időm bemenrtl, hetekig szinte nap mint nap telefonon érdeklődtem. A húsvéti ünne­pek után rövid ideig szünetet tartottam, de aztuán ismét foly­tattam a „vadászatot”. Az első alkalommal sajnálatai közölték: néhány napig volt járóka, de most már elfogyott.. Már május ladozó értelme e falak kö­zött fejlődött, és az ünnepsé­gen elhullatott minden könny­csepp az elégedettség érzé­séből fakadt. Kedves óvó nénik, dadus nénik, akik ma még megsi­mítják gyermekeink orcáját, rövid időre még gondosko­dásukkal veszik körül őket. de közel az idő, amikor már csak annyit fognak monda­ni: „De megnőttél, mióta nem láttalak" És akkor is hálával és szeretettel szorít- iu-k meg azt a kezet, amely­nek szeretetteljes simoqatá- sától nőttek naggyá és szé­pültek gyermekeink. Gyermekeink és- a szülői munkaközösség nevében: Kovács Sándorné és Kereszty Gyuláné közepe van, de még mindig nem adtam ,fel a reményt, kitartóan telefonáltam tovább. A legutóbbi beszélgetésem eredménye; teg­nap volt, de már elfogyott, mert keveset kaptak. Feltételezem, nem azért, mert keveset rendeltek, hanem mert nem gyártanak eleget ebből a praktikus, nem is elérhetetlen árú, keresett cikkből, amely na­gyon megkönnyíti a fiatal édes­anyák munkáját azzal, hogy a csecsemőt biztonságban, jó he­lyen tudhatják. Am az én isme­rőseim két pici gyereke felnőtt ember lesz, mires a járókát meg- szerzem ... Riót a keresek man as sarkú, fehér szandált Járom az üzleteket hetek óta. Magas sarkú, fehér szan­dált keresek. Nem emeletes talpút, de nem is lapos sar­kút. Talán e két fajtából sincs nagy választék, de az álta­lam keresettből egyáltalán. Már kiegyeznék színessel is, de annak meg a mérete nem megfelelő. Az eladók kedve­sen biztatnak: nézzek be holnap. holnapután, mert kapnak árut. Hogy milyet? Azt pontosan nem tudják. Talán lesz a keresett szan­dálból is. Talán. Eszembe jut, hogy már ta­valy láttam a tévében az idei nyári újdonságokat, melye­ket az ipar — közvélemény­kutatás alapján — gyártani kezd. Szebbnél szebb szan­dálokban gyönyörködhettünk, s hittük, hogy az idén ezek már ott lesznek az üzletek­ben. Május közepét írjuk, már igazán ideje lenne „pi­acra dobni” őket. Vagy majd ősszel bukkannak elő, ami­kor már nem lesz szükség rájuk? — kérdezi Sz. M. ol­vasónk. ROVATVEZETŐ: molnár sAndorné TELEFON: 18-221 Csépányi Érdekes interjút hallhat­tunk kedd délután a Kossuth rádióban, amely minket mis­kolciakat. borsodiakat külö­nösen érdekelhetett. Lipovecz Iván beszélgetett Csépányi Sándorral, a Lenin Kohászati Művek vezérigazgatójával. Megtudtuk, hogy Csépányi Sándor Ózdról került Diós­győrbe. Fizikai munkásként kezdte az ózdi gyárban — ma az acélgyártás egyik szak­mai tekintélye. Azé az acélé, amelynek a gyártása Ma­gyarországon mindig is sa­játos gondot jelentett. Nincs nyersanyagunk és energiánk — mindezt importálnunk kell. Ugyanakkor acélt és hengereltárut exportálunk. Hogyan lehet ez? Ezeket a kérdéseket járták körül a félórányi műsorban. A hallgatót (mert hiszen nemcsak Miskolcon hallgat­ták a műsort) minden bi­zonnyal az érdekelte á leg­jobban, hogy egyáltalán mi­ért gyártunk mi acélt, ami­kor a feltételeink rosszabbak az energiával, nyersanyag­gal is rendelkező országoké­nál,? Erre is választ kap­tunk. Mindenekelőtt arra hívta fel Csépányi Sándor a figyelmet, hogy az acélgyár­tás világszerte fejlődik, mert az acél iránti kereslet foko­zottan megnőtt. Igaz, hogy nyersanyagunk nincs, de ad­va van az ipartörténelmi tény: a négy gyár: Ózd, Di­ósgyőr, Csepel, Dunaújváros, a magyar munkások és mér­nökök szakértelme, amely ér­tékes része a nemzeti (szel­lemi) közvagyonnak, amit A KABINOS A földszinti öltöző árnyé­kos zugában két kabinosnő hűsöl. Arcukon értetlenség: miért is pörkölődnek, úsz-' nak az izzadságban ezek az emberek a tűző napon? Hiá­ba, másképp fest még a strandolás is, ha mindennap kötelező itt megjelenni... Sallai Edit a hangosbe­mondó üvegkalitkájából kö­nyököl kifelé. Egyelőre még civilben van; mielőtt mun­kába lép, nagy feladat vár rá: az érettségi vizsga. — Most végzek a Kossuth Gimnáziumban. A diákévek Sándorral kamatoztatnunk is kell. Most, amikor inflációs hullám sö­pört végig a nyugati piaco­kon, az a paradox helyzet állt elő, hogy pl. a marha­hús-készleteinket nehezebben vagy egyáltalán nem tudjuk eladni, míg az acélunkat jó, konjukturális áron! Ez bi­zony feszültséget is okozott a hazai piacon: kevés az acél. A megoldás tehát min­denképpen az, hogy a hazai acélgyártást növelni kell —, hogy egyszerre ki tudjuk elé­gíteni az exportterveket és a hazai igényeket is. Szó esett a termelőberen­dezések modernizálásáról is. Csépányi Sándor meggyorsí­taná ezt a folyamatot, de itt közbeszól a népgazdaság te­herbírása is. Megindult a korszerűsítés folyamata (új hengersorok Ózdon, Diósgyő­rött), de modernizálni kell a hengersorokat kiszolgáló acélgyártó berendezéseket is. Szó esett arról is, hogy a környező országok hogyan növelik az acéltermelésüket. Nem maradhatunk le a vi­lágversenyben, már csak azért sem, mert a nemzeti jövedelmünk nem kis részét (200 millió dollár, ebből Di­ósgyőr 60 millió) adja a ko­hászat. A 25 perces műsor csgk érinteni tudta a témát, ki­meríteni nem. Megismerked­tünk Csépányi Sándorral, a kohászat gondjaival, ered­ményeivel, de — érzésünk szerint — a témára még visz- szatér a rádió, a sajtó. Li­povecz felkeltette a kíván­csiságunkat (horpácsi) alatt is itt dolgoztam nya­ranta. A termálfürdőben az idény­re szerződtetett fehérköpe­nyes fiatalasszonyt kérem, beszéljen munkájáról, de ő nem áll kötélnek: „Nehogy kiírják a nevemet, mert megöl a férjem!” — mondja es eltűnik a szekrénysorok között. A KÉZILÁNY Az Anna presszójában még egyszer megismétlődik az eset. Balogh Ildikó mától dolgozik itt szerződéssel. Mo­sogatólány lesz egy nyáron át; Felsőzsolcáról jár ki na­ponta 1200 forintért. Hiába únszolom, semmiképp nem akar nyilatkozni, mintha szé­gyenkezne a munkája miatt. Nem úgy, mint kolléganője a város másik pontján, ahol a kis bódét körülállják az emberek, mint valami utcai balesetet. A főszereplő 17 év körüli lány, a kör közepén áll, és sörtől könyökig habos kézzel gesztikulál. Közben számol, elszámol, helyesbít, veszekszik a visszajáró apró miatt. Haja az arcába lóg, percenként hátrasimítja tin­cseit, aztán két ujjal a po­hárba nyúl és egy gyanús tisztaságú vödörben „kiöblí­ti” a poharakat. Mérgének fokát a négyujjnyi hanzli mutatja. A BENZINKUTAS Rikító egyenruhában, hát­racsapott simléderes sapká­ban negyven év körüli férfi szaladgál a kút és a kocsik között. Látszik, hogy azt sem tudja, hová kapjon. (És még ráadásul itt szemtelenkedik ez a két farmernadrágos, gázálarctáskás fiú, akiket tüstént el kell zavarni, mert itt akarnak autóstopot kap­ni.) Az autók körül még ket­ten serénykednek az ablak­törlő ronggyal. Egyikük be­lemártja lábtörlő nagyságú szivacsát egy olajos víztől csillogó vödörbe és módsze­resen „mosni” kezdi a szél­védőt. Amíg befejezi az ab­lakhomályosítást, a vendég megkapja a benzint. A fia­talember meghajtja magát, és addig áll a szolgálatkész pózban, amíg a kocsiban ülők elő nem vakarják a baksist. AZ ÁLLANDÓ DOLGOZÓK TILTAKOZNAK — Az idén nyáron 14 fia­talt veszünk fel fizikai ál­lományba — mondja Dume- dovics Jánosné, a Miskolci Vízművek, Fürdők és Csa­tornázási Vállalat munka­ügyi osztályának dolgozója. — Napi munkaidejük átlag 7 óra, és egy diákot csak egy hónapig alkalmaznak 750 forintos bérrel... — Mi csak a szakiskola által ide irányított fiatalokat foglalkoztatjuk — tájékoztat Kertész András, a Miskolci Vendéglátóipari Vállalat munkaügyi osztályának ve­zetője. — A fiatalok meg­ismerkednek a vendéglátás minden területével; büfében, szállodában tevékenykednek a nyáron. Egyéni jelentkező­ket már nem alkalmazunk az utóbbi időben ... Váradi István, az ÁFOR Ásványolajforgalmi Vállalat tájegységvezetője: — Központi utasításra sze­zonmunkasokat nem veszünk fel. Tavaly még volt lehe­tőség erre. kéthetes turnu­sokban gimnazisták, egyete­misták dolgoztak havi 700 forintért. A borravaló azon­ban jóval a kereset felett volt. Nem is csoda, hogy az állandó dolgozóink tiltakoz­tak a szezonemberek foglal­koztatása miatt... (varga! A. A. Miskolc MEZŐGÉP VÁLLALAT FELSÖZSOLCA MISKOLCI GYÁRA pályázatot hirdet üzemuazdasägi osztályvezetői állás betöltésére. Jelentkezési feltétel: közgazdasági felsőfokú iskolai végzettség és legalább 5 éves ipari gyakorlat. Felveszünk: gyors- és gépírókat; beruházási előadót. Jelentkezés a gyár személyzeti előadójánál Miskolc, I., Besenyői u. 10. Telefon: 37-131/119 mellék. ^ r TEXTU- ÉS PAPÍRGYŰJTŐ BETEK MÁJUS 31-1G A magánszemélyeknek a vételáron felül minden 10 forint értékű textil- vagy papírhulladékért AJteÉRSCBSJECYET AD A A főnyeremény: ZSICÜLI SZEMÉLYGÉPKOCSI További nyeremények: IBUSZ külföldi utazások, SENSOIIOII televíziók, valamint több mint 3500 értékes nyeremény. Hullott a rakomány ■K- Az elmúlt napokban egy nagyméretű teherautó fordult ki a papírgyár kapuján, megrakva hulladékpapírral. A rako­mány azonban nem volt kellően rögzítve, így amerre a TEFU kocsija elhaladt, az utat elborította a hulladék. Egy kicsit figyelmesebb munkával megelőzhető lett volna ez a szemetelés! — tette szóvá Gy. J.-né városközponti lakos. \ Járókái vennék... A rádióban hallottuk Lipovecz Sván interjúja (

Next

/
Oldalképek
Tartalom