Déli Hírlap, 1975. május (7. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-28 / 123. szám

V 0 7^^ Plakátok, reklámtáblák (A DH VÁROSPOLITIKAI FÓRUMA AZ 5. OLDALON) Felnőttoktatás, tova bbk énzés Főid — Brüsszel elolt — emeli az olajárakat Polgári milícia alakul Portugáliában Miután a szocialisták csak a mai rendkívüli — Angolá­val foglalkozó — miniszter- tanácson vesznek részt Lisz- szabonban, de továbbra is bojkottálják a szokásos kor­mányüléseket, az MFA köz­gyűlése elhatározta: népi szervezetet alakít. Ezenkívül polgári milíciát is felállíta­nak. A portugál népi szervező tek feladata, hogy a pártok fölött álljanak, vagyis nem számolják fel az új intézke­dés miatt a pártokat. Sőt az MFA megbízást kapott a közgyűlésen: „határozottan és gyorsan” rendezze a pártok közötti vitát. A kormánykoa­líció munkáját a kommunis­ták állítólagos „túlsúlya” mi­att akadályozó szocialisták egyébként továbbra is fenn­tartják követeléseiket, kü­lönben — a mai napot ki­véve — nem vesznek részt a kabinet munkájában ez­után sem. A portugál szocialisták el­lenállását nemzetközi „meg­mozdulás” támogatja. Erre iellemző. hogy Ford elnök éppen a brüsszeli NATO-ér- tekezletre való elutazása előtt jelentette be az im­portolaj árának barelenkénti (egy barel = 159 liter) újabb egy dollárral való emelését. Hírmagyarázat! A portugál választások után közvetlenül már céloztunk rá, hogy a koalíción belüli jobbolda­li előretörés miatt az MFA sze­repe továbbra is döntő lesz, ha Portugáliában valóban népi for­radalmat akarnak végrehajtani. Az MFA történetét nézve: ez a fegyveres szervezet volt a fasiz­mus megbuktatásának legfőbb ereje, majd ugyancsak nagy sze­repet játszott a jobboldali puccs­kísérletek megakadályozásában. Az MFA még a fasizmus meg­döntésének előestéjén megfogal­mazta programját, amelynek leg­lényegesebb kitétele az, hogy „határozott antifasiszta álláspon­tot képvisel, és ebben nem haj­landó kompromisszumra, őszin­tén elkötelezi magát a politikai élet de nokratizálására”. Nem vi­tás, hogy ebben az akciójukba elsősorban a kommunista pá már meglevő — az emigrációba 1972-ben megalakult szocialisi pártnál sokkal előbbi — szervi zeteire is támaszkodott. A szocií listák legújabb magatartása a: bizonyítja, hogy ha valóban hí ladást akar. akkor — nem is ti hét mást. A nemzetközi esemi nyele is ezt bizonyítják, hisze Ford elnöknek az importolaji vonatkozó újabb áremelési beji lentése — énoen « NATO br*«,< szeli csúcsérte ezlete előtt — csa azt bizonyítja: az USA nyoma akar gyakorolni szövetségesek- mégpedig a legkényesebb pontoi a gazdasági alapnál, mert így politikai felépítményt Is könnyel ben befolyásolhatja MÁTÉ IVAN Vérbosszii volí? Szénné égett holttest:1 bukkantak a rendőrök Tori­no közelében. A megcsonkí­tott halottról kiderült, hogy az öt nappal ezelőtt elrabolt Mario Ceretto vállalkozóval izonos. Feltételezik, hogy a szerencsétlen ember vér­bosszú áldozata lett. elrab­lása után ugyanis senki nem jelentkezett váltságdíj-köve­teléssel. A Hazafias Népfront el­nöksége mellett működő pe­dagógiai munkaközösség ma délelőtt fél 10 órakor ülést tartott. Hegyi Imréné isko­laigazgató. a pedagógiai mun­kaközösség titkárának meg­nyitója után llosvay Ferenc tanár tartott előadást a fel­nőttoktatás helyzetéről. Ezt követte Tóth Árpád tudomá­nyos kutató beszámolója az ózdi művelődési kutatás eredményeiről, a munkások továbbképzéséről. Dr. Mádi Jánosné és Bordás Lászióné a steril vérkészítmény laboratóriumban tetőtől talpig sterilbe öltözve dolgozik az életmentő folyadékkal VII. ÉVFOLYAM, 123. SZÁM 1975. MÁJUS 28., SZERDA I ÍRB: 80 FILLÉR Ifjú választók találkoztak jelöltjükkel Tegnap bét kerületben tartottak gyűlést A MÁV-igazgatóság kul­túrtermében tartották tegnap délután 3 órától az 1. szá­mú országgyűlési választási kerület gyűlését. Dr. Pásztor Pál MÁV-igazgató, a gyűlés elnöke köszöntötte a válasz­tókat. A gyűlés előadója Szé­kely László, a városi tanács általános elnökhelyettese volt. Megjelent a gyűlésen Szuchy Róbert, a Hazafias Népfront városi titkára. Dr. Pásztor Pál beszédében köszöntötte a választói gyű­lés résztvevőit, a fiatalokat, akik először élnek az alkot­mány adta jogukkal, majd felolvasta Cseterki Lajos elv­társ táviratát, akit betegsége ágyhoz köt, ezért ilyen mó­don mondott köszönetét vá­lasztókerületének a bizalo­mért. Székely László beszédében harmincéves építőmunkánk eredményeit méltatta, beszélt arról, hogy a párt politikája kiállta a gyakorlat próbakö­vét, majd városunk és me­gyénk beruházásairól, a ne­gyedik ötéves tervben elért eredményekről és a további tervekről szólt. Ezt követően a választó­bizottság tagjai jelentkeztek szólásra, akik észrevételeik­ről. gondjaikról, többek kö­zött a vasút megváltozott jellegű munkájáról, a társa­dalmi munka rangjáról be­széltek. * A III. kerületi tanácsi hi­vatal kultúrtermében tegnap a választójogukkal először élő fiatalok számára tartottak választási gyűlést. A megje­lent mintepr 120 fiatalt, va­lamint Csótai Jánost, a vá­rosi pártbizottság osztályve­zetőjét és dr. Tóth Istvánt, a városi tanács vb-titkárát Fülöp Péter, a KISZ városi bizottságának első titkára kö­szöntötte. Beszédet Hargitai Agnes, városunk legfiatalabb országgyűlési képviselőjelöltje mondott. A 6. sz. körzet jelöltje rö­viden vázolta a felszabadulás óta eltelt 30 év országépítő munkájának eredményeit, majd hangsúlyozottan szólt a fiatalokról. Arról, hogy pár­tunk az elmúlt öt évben meg­alkotta az ifjúságról szóló ha­tározatot. amelyet az ország- gyűlés törvényerőre emelt. Kiemelte, hogy a fiatalok ak­tív részvétele a társadalmi munkaakciókban, a Fiatalok Miskolcért — Miskolc a fia­talokért mozgalomban igen jelentős. Végezetül szólt az V. ötéves népgazdasági terv elképzeléseiről, amelyeknek teljesítésében nagy szerep jut az először választókra is. Ki­emelte: az MSZMP XI. kong­resszusának programnyilat­kozata olyan távlati terv, amely elsősorban a fiatalok­hoz szól, hiszen ezeknek a célkitűzéseknek megvalósítá­sa elsősorban rájuk vár. A választók közül többen mondták el észrevételeiket a kerület fiataljainak gondjai­tól, amelynek megoldásához kérték a képviselőjelölt se­gítségét. Fejlesztik a tömegközlekedést y A férfidonorok közül többen is száznál többször adtak már életet mentő vért. Fiiló Sámuelné a nők között minden bizonnyal rekordernek számít: nyolcvanegyszeres véradó. (Solymos László felvételei) Pécsett országos közleke­désgazdasági konferencia kezdődött a Közlekedéstudo­mányi Egyesület szervezésé­ben. Rödönyi Károly közieke dés- és postaügyi miniszter bevezető előadásában kedve­ző tényezőként említette, hogy az utóbbi években fo- ' kozódott a fuvarozási esz- jfc A párizsi energiaértekezlet alkalmával Henry Kissinget ' közök kihasználtsága, javult amerikai külügyminiszter (jobb szélen) megbeszéléseket foly- I a menetrendszerűség, nőtt az tatott Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet és Pédro Cortina | utazási sebesség és csökkent spanyol külügyminiszterrel (bal szélen) I a zsúfoltság a személyszál­lításban. Az 1968-ban elfo­gadott közlekedéspolitikai koncepciónak megfelelően, elsőbbséget élvez a tömeg- közlekedés mennyiségi és minőségi javítása. A jelen­legi ötéves terv során mint­egy 70 milliárd forintot for­dítunk a közlekedés műsza­ki fejlesztésére, ez az összeg a következő tervidőszakban — előreláthatóan — 85—90 milliárd forint lesz, s első­sorban a tömegközlekedés céljait szolgálja. Svoboda betegsége miatt Husákot javasolják államfőnek A. CSKP Központi Bizott­sága és a Nemzeti Front Központi Bizottsága közös jelöltként dr. Gustáv Husá­kot. a CSKP Központi Bi­zottságának főtitkárát java­solja a köztársasági elnöki tisztségre, eddigi főtitkári tisztének megtartása mellett. Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizott­sága május 27-i plénumán megvitatta azt a helyzetet, amely Ludvik Svoboda köz- társasági elnök hosszas be­tegsége következtében állt elő. A plénumon megállapí­tották: bár az orvosok sok­oldalú gondoskodása folytán sikerült enyhíteni a beteg­ség súlyosságán, a betegség továbbra is fennáll és álta­lánosan egészségi állapota nem teszi lehetővé Ludvik Svobodának, hogy betöltse az elnöki funkciót. A plénu­mon rámutattak, hogy a csehszlovák köztársasági el­nök már több mint egy éve nem képes ellátni az állam­fői teendőket. Ez az állami tevékenységben bizonyos ne­hézségeket okoz. A Központi Bizottság az adott helyzet alapos megvitatása után. ar­ra az egyértelmű következ­tetésre jutott: a köztársasági elnök állapota annyira sú­lyos, hogy nem teszi lehe­tővé számára az államfői teendők ellátását. A központi bizottság java­solja a nemzetgyűlésnek, ho"v alkotmányos törvény- tervezettel egészítse ki a csehszolvák szövetségről szó­ló törvénycsoport 143'1968. számú törvénye 64. cikke­lyét, és jelöljék államfőnek Husákot. Zápor lehet Ma túlnyomóan felhős lesz az idő, itt-ott esővel, zá­porral. A nappali hőmérsék­let 18—23, az esti 13—18 fok között alakul. Véiíttal Élek ki Az egészségügyi világnap alkalmából megyei véradó­ünnepséget rendeztek ma délelőtt a Rónai Sándor Mű­velődési Központ színházter­mében. Krasznai Gáborné, a Vöröskereszt megyei tikára nyitotta meg az ünnepséget, amelyen Varga Gáborné, a megyei tanács elnökhelyette­se mondott beszédet. Ezután dr. Gyüszü Miklós orvos ez­redes, a Vöröskereszt főtit­kár-helyettese a vöröskercsz- tes és véradó munkában ki­emelkedő . tevékenységet nyújtó aktíváknak nyújtott át kitüntetéseket. Az aranynál, a drágakőnél értékesebb a vér. Nem vé­letlen hát, hogy féltő gond­dal, a legnagyobb elővigyá­zatossággal kezelik világszer­te ezt az életet mentő folya­dékot. A sterilitás, a fertőt­lenítés elsőrendű követel­mény. Ahol viszont tegnap jártunk — a környezet ko­rántsem ezt mutatta. Dr. Be- nyó János, a megyei vér­transzfúziós állomás vezető főorvosa rezignáltan muta­tott körbe „birodalmában”; — Győződjenek meg róla, milyen mostoha körülmé­nyek között dolgozunk hosz- szú évek óta. S évente e fa­lak között kell Miskolcon mintegy 5000 liter vért le­venni, csaknem 10 000 litert feldolgozni és tárolni. Néhány mondat egy fel­jegyzésből, amelyet április 25-én kelteztek és dr. Pető- vári Béla helyettes kórház- igazgató főorvos írt alá: „A falak vizesek, salétro- mosak, gombásak, penésze­sek. Egyes alkatrészeket már teljesen megevett a rozsda, így az elpusztult szakaszon új csöveket iktattak be az üzemelés szükségszerű bizto­sítása érdekében. Ezzel azon­ban a hibaforrás korántsem szűnt meg ... Egyes helyisé­gek levegője szennyezett, az egészségre nagymértékben ártalmas, a munkavédelmi normáknak nem felel meg.” (Folytatás a 3. oldalon) i.

Next

/
Oldalképek
Tartalom