Déli Hírlap, 1975. május (7. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-27 / 122. szám
Röptahda Északi nwgwlé Alaposan kijutott a „jóból” a7. MVSC röplnbdás lányainak a hét végén: két nap alatt két rangadó mérkőzést kellett játszaniuk! Az persze a sorsolás szeszélyének tudható be, hogy az NB II. Keleti csoportjában azonos és jó játékerőt képviselő négy (?!) csapat közül kettő most szombatra és vasárnapra jutott a zöld-fehérek számára, méghozzá az egyik idegenben. Nem is tudták sikerrel megoldani a feladatot. M V 3 C—\yfregyházi Taurus 3:2 (—13, 14, 15, —9, 12) A játszmaarányokból is kitűnik, hogy óriási harcot hozott az északi rangadó, s valljuk be őszintén: a győzelem ellenére sem volt meggyőző a miskolci lányok teljesítménye! Különösen az volt szembetűnő, hoay mind az öt (!) játszma elején, a rossz nyitásfogadások következtében, olyan előnyt szerzett a .Taurus — játszmánként 5,- 7, 7, 11 (!), 6:0 —. amit csak keservesen lehetett — az első és negyedik szett kivételével — behozni. A mezőnymunkában is gyakran felülmúlta a vendégegyüttes a hazaiakat, de ezt a jobb ütőerő révén sikerült ellensúlyozni. A hálónál mindkét csapat gyenge sáncmunkát produkált, s ha az ütéseket, vagy ejtéseket jól. helyezték, nem volt mentség. Végül a jobb idegek döntöttek az MVSC javára. Csoborkó volt a mezőny legjobbja. r'z Kiss és Görcsösné is jól játszott. Bp. Postás—MVSC 3 :t (10, —9, 11, 12) Az „.állójáték” megbosszulta magát... AZ MVSC mezőnymunkája rendkívül gyenge volt; pontatlanok voltak a feladások. az aránylag könnyen hárítható labdákra is késve indultak, sok veit a nyitásíoga- dási hiba. Az eddig mindössze egy vereséget szenvedett Postás óriási lelkesedéssel játszott, s a győzelméhez bizony nem volt szükség az teen elfogultan - ügyködő” vonr’bíró segítségére. A listavezető MVSC ezzel a vereséggel csupán a jobb játszma arányának köszönheti a Bo. Postás. TI7 SE és Ny. Taurus n*ellett az élen maradón. Égi edül CsobQ-kó nyújtott jó teljesítményt. RIEArC- Tyfreg; '•hízi Mg.: fsu 3:0 (5, 5, 7) AMg 40 percre volt szüksége a .iavu' T format mutató miskolci íir í'iegv fittesnek , az igen g'enge já télrerőt képv iselő ventí egekkel szemben a győz e’enfelül a nyírségieket, do a hálójáték sem volt rossz. Domonkos, Hfflré-j és Czúják jatékát kell kiemelni. B. Vo1'ti—Sátoralíaú**ely 3:2 (3, —10, 1, —4, 16* A zuhogó esőben Irreális játékot hozott a „borsodi rangadó”. A felázott talaj és a nehéz. csúszós labda az érdből (Játszó vendégeknek kedvezett. . A mezőnyben is az újhelyiek bizonyultak mozgékonyabbaknak. ám az titöeró a Volán latára billentette a mérleg nyelvét. Kasainé. Tóth és Borsi, Illetve Kálmán és Farkas játékát dicsérhetjük. M. Gy. 7. Volán rallye Május 30—31-én rendezi meg a Győri Autóklub a 7. Volán rallye-t, mely a magyar bajnokság második fordulója, s a Béke—Barátság Kupa egyik futama is. Városunkat a Miskolci Afit autósai képviselik, mind a rallye-. mind a túraosztályban. Előbbiben a Tátrai—Müller, a Barabás—Gyika, a Gazsó— Varga és a Karácsonyi—Stiller páros, utóbbiban 6 kettős indul, közülük a legesélyesebb a Csernyi—Kelecsé- nyi páros. A versenytáv rallye-osz- tályban 1129 km, túraosztályban 222 km. A túraversenyzők 13 órakor, a rallye-sek 17 órakor rajtolnak Győrben, a Damjanich utcából. i-'ryÁapróhirdelé dlBeas 'Ú ingeafEan Eladó 200 négyszögöl, víken- dezésre alkalmas szőlő-gyümölcsös, Tapolcához közel a Benedeken. Cím: Hajdú, Miskolc, II. kér., Nagy Ilona u. 10. A MÁV Járműjavító üzem alkalmaz lakatos, esztergályos, hegesztő szakmunkásokat, targoncavezetőket és segédmunkásokat. Jelentkezés az üzem munkaügyi osztályán, Miskolc, Tiszai pályaudvar. (Bejárat az aluljáróból.) Szobafestést és mázolást garanciával és azonnal vállalok. Miskolc, Latabár Endre u. 5. Figyelem! Prima állapotban levő, most vizsgázott Simca személygépkocsi nyilvános árverése június 1-én, 11 órakor lesz megtartva, Miskolc, Almos u. 13. számú ház előtti téren. Kikiáltási ár 15 000 Ft. A kocsi a jelzett helyen 9 órától megtekinthető. C' ’-ikatos szerszámok, menet- és spirálfúrók, különféle méretű vaslemezek, forgácsolható anyagok, 300 mm löketű gyalugép, kézi présgép jutányos áron eladó. Miskolc, Arany János u. 112. CSAK MÁJUS 31-ig! 10 Ft-ot és 1 db ajándéksorsjegyet kap, ha 1 kg 20X20 cm-nél nagyobb darabokban levő tiszta, színes pamuttextilhulladékot átad a átvevőhelyein. Több ezer nyeremény; a főnyeremény Zsiguli személygépkocsi. "x r TESTŰ,- ÉS MŰGYŰJTŐ HETEK MÁJUS 51-1G A magánszemélyeknek a vételáron felül minden 10 forint értékű textil- vagy papírhulladékért AJÁEÉMSJESYET ad a A főnyeremény ZSIGULI SZEKfeLYGÉPEOCSI További nyeremények: BŐSZ külföldi utazások, műm televíziók, valamint több mint 3500 értékes nyeremény.-jf Emberfogás — de így? . . . A sötétmezes debreceni lányok keményen védekeztek a diósgyőriek ellen. A vereséget mégsem kerülhették el. (DVTK—Debreceni Kinizsi 13:10). (Szabó István felvétele) Két kupát nyertek a judósok Nem sok reménnyel — inkább csak amúgy becsületből — utaztak az MY7SC judósai a múlt hét péntekjén Esztergomba, az ifjúsági és serdülő Dunakanyar Kupa küzdelmeire. Legjobb versenyzőik közül többen — sérülés vagy tanulmányaik miatt — nem kelhettek útra, viszont a versenyen mégis illett a klub színeit képviselni, hiszen a múlt évben ők nyerték el a serdülő korosztálynak kiírt kupát. Az akarat csodát művelt: nemcsak megvédték a serleget, hanem egy újabb vándordíját is szereztek! A viadalra, mely egy NDK- és egy csehszlovák egyesület versenyzőinek rajthoz «Másával nemzetközi jelleget öltött, 19 szakosztály küldte el versenyzőit. Az MVSC színeit 15 fiú képviselte, s közülük 10 dobogóra is került! Az ifjúságiaknál Flórusz (58 kg) és Fafula (75 kg) egyaránt a harmadik helyen végzett, a serdülőknél pedig aranyérmes lett Szebeni (nehézsúly). Balogh (64 kg) és Kerekes, bronzérmet szerzett Varga (56 kg), Horváth, Szom- bathy (52 kg), Hoffmann (44 kg) és Juhász (40 kg). A serdülők számára kiírt Dunakanyar Kupa mellé így megszerezték a Kovács Ákos-emlék- serleget is. Teke Győzelem Kúráidon MÉM TE—Királd 6:2 * (2423;2404) A tavasz! szezon utolsó idegenbeli mérkőzését játszotta a Munkás Királdon. Rendkívül fontos volt a győzelem megszerzése, hiszen ettől függött, hogy lépést tud-e tartani a csapat a jelenlegi első Salgótarjáni Dózsával. Máyás biztató kezdése után, a rutinos Szomorút küldte másodikként pályára Hanzók edző, aki 42 fás győzelemmel hálálta meg a bizalmat. Ezután Zambó — bár ezúttal gyenge napot fogott ki — újabb 4 fával növelte az előnyt. A jó formában versenyző Németh 50 fás győzelme után már 89 fa volt a Munkás előnye, s mindenki biztosra vette a győzelmet. A hazaiak azonban nem adták fel, ötödik játékosuk kiemelkedő eredménnyel győzte le Pinczést, aki egyébként — nem vallott szégyent — mindössze 3 fával maradt . el a 400-tól. Hanzók az utolsó párban már csak az előny megtartására vigyázott — sikerrel. Egyénileg: Németh 433, Szomorú 416, Mátyás 411, Pinczés 397, Zambó 389, Hanzók 377. N. Z. Vízügyi Építő Vállalat Főépitésvezetősége azonnali belépéssel felvételt hirdet gyors- és gépíró részére általános adminisztrátori beosztásba. Pzetés megegyezés szerint. Minden héten szabad szombat! Jelentkezéseket kérjük: Miskolc I., Hadirokkantok u. 7. sz. alá, személyesen vagy írásban. betanított gépmunkás munkakörbe, kötél- és kábelgyártó gépekre, IS. életévüket betöltött, 8 általános iskolai végzettséggel rendelkező férfi és női munkavállalókat, tmk villanyszerelő szakmunkásokat; az épitménykarbantartó csoporthoz: kőműves szakmunkásokat és kőműves segédmunkásokat. Jelentkezés: a vállalat munkaerőgo ' " '-'--n Miskolc, Besenyői u. IS. vUittdentéh Infarktust okos a túl sok D-vitamin Az Amerikai Országos Kutató Tanács hivatalosan is felhívta a figyelmet arra, hogy a túlzott mennyiségű D-vitamin súlyosan károsíthatja a vesét. Röviddel ezután Victor Lindán, norvég diétás szakorvos emelt vádat a túlzott D-vitaminfo- gyasztás ellen. Kijelentette, hogy az orvosi ellenőrzés nélkül fogyasztott. nagy mennyiségű D-vitamin infarktust okozhat. Elegendő, hogy valaki a normál adagnál (400 nemzetközi egység) csak kevéssel fogyasszon többet és Lindán szerint máris válságos állapotba juttathatja a szívét. Távíeüró a betegágynál A szívroham gyakorta végződik halállal, ha nincs a közelben azonnal orvos, vagy ha a beteg nem kerül azonnal kórházba. Ezt a problémát kívánta megoldani a tasmániai Royal de Hobart kórház két orvosa. Olyan hordozható rövidhullámú távfelíró készüléket szerkesztettek, amelyek segítségével a beteg hozzátartozói elektrokardiogramot készíthetnek és közölhetik észrevételeiket a kórházzal. A készülék lehetővé teszi, hogy az orvos közölje a hozzátartozókkal, mit kell tenniük, amíg a beteget kórházba szállítják. A rövidhullámú távfelíró berendezés segítségével a Hobart kórházban már három, a klinikai halál állapotában lévő embert sikerült megmenteni. Ezenkívül 60 beteget kezeltek már ezzel a módszerrel kórházba szállításuk előtt. Szintetikus drágakő A „gyárnak” nincsenek ablakai, a kapu is inkább zsiliphez hasonlít, bent pedig bonyolult klíma- és szellőztető berendezés távolítja el a legkisebb porszemecské- ket is. A lengyelországi skawinai alumíniumkohászati művek egyik kísérleti üzeme ez, amely szintetikus drágakövek (rubin, zafír, ametiszt, topáz, korund és alexandrit) gyártásával tette nevét ismertté. Az itt készülő mesterséges drágakövek oly jól sikerültek, hogy csak komplikált berendezések segítségével lehet őket megkülönböztetni az igazitól. Macskaillemhely A kanadai Douglas Medley találta fel a macskail- lemhelyet. A prototípust egy Vancouverben megrendezett macskakiállításon mutatta be. A normál W. C.-kagylóra szerelhető készülékre ülve végezheti el dolgát a macska. Amikor leugrik a földre, a vízöblítő automatikusan működni kezd. Ókori villamos kondenzátor? Iraki ásatások során ismeretlen célra használható, kezdetleges villamos kondenzátor került napvilágra. A bagdadi múzeumban őriznek egy 15 cm magas agyagvázát, a vázában aszfalt burkolatba 26 mm átmérőjű rézcsövet süllyesztettek be 9 cm mélyen. A csőből vékony oxidált vasrúd nyúlik ki, amelynek végén 1 cm-es ólomburkolat van. A régészeti leletet a Khujut Rabuah ásatások során hozták felszínre. Kész a mű (Kerényi felv.) Egyetlen olyan régészeti mű nem áll rendelkezésünkre, amely magyarázatot adna ennek az érdekes tárgynak a használatáról, amely 18 évszázaddal megelőzte a leydeni palack feltalálását. Tulajdonképpen kategórikusan nem is jelenthetjük ki, hogy valóban kondenzátorról van szó, hiszen sem a rézhengerben levő oldatot, sem a feltételezett kondenzátor használatát nem ismerjük. Arról sincs tudomásunk, hogyan töltötték fel a kondenzátort annak idején. Legfeljebb azt tételezhetjük fel, hogy gyógyításra vagy a különböző varázslatok alkalmával került fel- használásra. Lehetséges, hogy a rézhengerbe illesztett fémrúd segítségével a varázslónak sikerült látványos szikrázást előidéznie. Lehetséges, hogy ennek a „mutatványnak” gyógyító célja volt (afféle kezdetleges elektrosokk-keze- lés), de minden bizonnyal hozzájárult a varázsló hírnevének növeléséhez. És talán ebben rejlik Aladdin csodalámpájának eredete is. Chaplincigaretta Chaplin beleegyezett abba, hogy egy amerikai cigaretta- gyár új. Tramps elnevezésű gyártmánj-át az ő fényképével reklámozza. Charlie Chaplin egyik szóvivője elismerte, hogy „természetesen ez az engedmény anyagi haszonnal is jár”. Ügy látszik, hogy a bárói rang és a svájci birtok mellett Chaplin nem veti meg a reklámmal járó kis „fizetéskiegészítést” sem. Hány lába van a százlábúnak? Egy hamburgi tudományos kongresszuson megállapították, hogy a százlábúnak maximálisan 260 lába van, és bizonyos fajták lábát speciális anyag borítja, amelynek révén a hím állat jobban hozzátapadhat a nőstényhez.