Déli Hírlap, 1975. május (7. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-02 / 101. szám

\ Hét végi kalauz Olvasóvagonok Bezárták a guruié kocsmát. Razzia a fekete vonaton. A Keletiből induló szerelvényen sok volt a részeg, a rendőr leállította a szeszes ital árusítását. Hogyan lehetne az utazás üres óráit embernemesitö tartalommal megtölteni? A lentieket a vasárnapi lapok közleményei közül gyűjtöt­tem ki. Érdekes módon az országos razzia „eredményei” s az a másik gondolat, hogy adjunk könyvet (boros- vagy páliskásflaska helyett) a munkáskezekbe, egy ugyanazon újságban fordult elő. Nem először írnak. írunk erről, s nem is utoljára. Ezúttal nincs időnk vizsgálni, hogy milyen társa­dalmi. szociológiai háttere van az utazó ember italfogyasz­tásának. (Bár egy pillanatig sem kétséges, hogy a sok színes leírás helyett — mert a fekete vonat mindig hálós téma — ezzel kellene foglalkozni.) Figyeljünk inkább arra az egyet­len szóra, amely szinte észrevétlenül búvik meg a Magyar Nemzet cikkírójának vasárnapi sorai között. A publikációban mint lehetőség szerepel ez a szó: olvasóvagon. Nem tudom, hányán figyeltek erre a sajátos összetételre, hányán tartják már a gondolatot is naivnak, megvalósíthatatlannak. És há­nyán lelkesednek érte? A fogalom mindenképpen megér­demli, hogy legalább próbáljuk megvallatni. Szóval egy olyan vagonról, vasúti kocsiról lenne szó, amelyben az embe­rek ne’m isznak, nem étkeznek, nem alszanak, hanem olvas­nak. Ilyen vagont persze még nem gyártanak (igazán korszerű büfékocsijaink sincsenek), de hát talán nem is kívántatik speciális jármű. Mert nem afféle mozgó könyvesboltról beszél a cikk (képzeljék el, mi lenne, ha az Utasellátó embere mondjuk az Olcsó Könyvtár köteteit is árulná a fekete mel­lett), hanem csupán egy olyan vasúti kocsiról, ahol ki-ki nyugodtan előveheti az otthonról hozott olvasnivalót. Persze, ebben a guruló olvasóteremben nem szabadna hangosan beszélni, randalírozni meg éppen nem. Jó gondolat, még akkor is, ha nincs kézzelfogható haszna. Persze mindjárt számos kérdés felmerül. Kik ülhetnek ide be? Akik külön belépőt váltanak? Akik fel tudják mutatni a könyvet? Vagy netán akik beiratkoznak a MÁV — ma még nem létező — olvasóegyletébe? És persze nemcsak kérdések tolakodnak ilyenkor elő, hanem újabb tervek is. Ugye. mi­lyen izgalmas lenne, ha például a miskolci Tiszáin kölcsö­nöznék egy könyvet vagy folyóiratot, amit a végállomáson (tehát a Keletiben) leadhatnék. De vissza is hozhatnám, vagy akár nálam is maradhatna; addig, amíg általában a könyv­tári könyvek. Hazánkban senki sem vonatozik egyfolytában hetekig, még napokig sem. A szerelvényeken mégis van büfé. étkezőkocsi, sőt a gyorsvonatok ellenére sem ment még ki a divatból a hálókocsi sem. Miért ne lehetnének hát olvasóvagonok? .-.T.v-yv-sycyisí (gyarmati) Tiszteletdíj Pécsről-X- Egy héttel ezelőtt nyílt meg a Nógrádi képzőművészek bemutatkozása Miskolcon című kiállítás a Galériában. Mint a nevéből is kiderül, a szomszédos, észak-magyarországi megyékben élő alkotók küldték el műveiket; festményeket, grafikákat, kisplasztikákat, s a modern iparművészet szép példáiként a vitrinekben látható üvegtárgyakat. A kiállítás érdekessége, hogy ez az első alkalom, amikor Nógrád képzőművészei csoportosan mutat­koznak be és olyan anyaggal, amely évekre visszamenően igyekszik teljes képet adni munkájukról. A tárlat május 18-ig tart nyitva; hétfő kivételévéi mindennap délelőtt 10-töl este 6-ig tekinthető meg. Képünkön Réti Zoltán Dezsöpuszta című festménye. Az országos diáknapok fotópályázatának ünnepélyes eredményhirdetését a na­pokban tartották Pécsett. Tiszteletdíjjal jutalmazták Kótsi Patkó János, látva, hogy társulata Kolozsvárt baráti fogadtatásra nem ta­lál, Wesselényi Miklós bizta­tására vidéki körútra indult. 1801 májusában ekhós szeke­ret fogadott, s egy napfé­nyes délelőttön az útiruhába öltözött társulatát számba- vette. Itt volt mindenki; Kótsi Patkó Jánosné, Si- monfy György, Sáska János, Ernyi József és felesége. Jan­isé Pál, Kótsi Patkó József és Medve, akinek természete úgy egybeforrt nevével, hogy egymás között is így nevez­vén, keresztnevét nem is je- t gyezték fel az utókor . .urná­ra. Az utazótáskák, batyuk között tébláboló társulat vi­dáman készült az útra. Tud­ták, hogy Miskolcon jól fel­épített nyári színkör és lel­kes közönség várja őket. Már a szájukban érezték a híres miskolci frissen sült cipó il­latát és a városkörnyéki bo­rok könnyű, jó ízét. Kicsi a Korona Miskolcon azonban csalód­va látták, hogy a nyári szín­kör nem épült fel. Keserű lett a cipó, savanyú a bor. A Korona-szálló kertjében, napernyőjük alatt védekezve a tűző meleg ellen, összeszo­ruló szívvel nézik a jegyet vásárlók hosszú csapatát, amint a „Minden jegy el­kelt” táblát tudomásul véve, lógó orral távoznak. Mert lenne itt közönség, szépen emelkedne a jövede­lem, de a kétszáz lelket is alig befogadó Korona-szálló Kurucz Péter szakmunkás- tanuló Lakótelep című fel­vételét. A szerző a Bartók Béla Művelődési Központ vasas fotókörének tagja. színje kicsiny a nagyon is érdeklődő nézők számára. — Mért nem épül már fel végre az a színkör, amely­nek, ha hinni lehet Wesse­lényi szavának, már felépül­ve kellett volna várnia min­ket! — érdeklődik Ernyi, a mindig érdeklődő. Kótsi válasz helyett karja reménytelen mozdulatával int. Csikó vagy ács? Ekkor egy zsinóros menté­ti öltözött termetes férfi lé­pett a kerthelyiségbe, s ba­rátságosan üdvözölve a mű­vészeket, közéjük telepedett. Miskolczy György táblabíró uram személyét tisztelet és barátság vette körül a teát- risták körében. A honorá- bilis városatya, látván a le­targikus Hangulatot, sejtette, honnan fúj a szél, s meg sem várva a kérdések és ki- fakadások áradatát, a tárgy­ra tért. — Menni fog az építkezés. A kételkedő, kedveszegett pillantásokra csak mosollyal válaszolt. — Menni fog, mert csikót fogunk eléje. — Csikót? Ács kell hozzá, meg kalapács? Nem akarják talán kihúzatni a városból? — Ellenkezőleg, ezzel akar­juk felhuzatni. Végre kibújt a szög a zsákból. Izdentzy Antal uram, a vállalkozó ki­fejtette a késedelmes építke­zés okát. Két hét alatt fel­húznánk a nyári színkört, úgymond, ha csikót fognánk eléje. Van nekem egy kato­nafiam, s az a huncut kö­Mesemozi lesz a kicsiknek május 4-én, vasárnap dél­előtt 10 órakor az Ady Endre Művelődési Házban. Délután pedig a hagyományos ötórai táncra várják a fiatalokat. A zenét a Titanic zenekar szol­gáltatja. ★ A Gárdonyi Géza Művelődési Ház egy ideje rendszeresen meg­rendezi a következő Ki mit tud? vetélkedőre előkészítő fórumát. Legközelebb május 3-án, szom­baton délután 3 órakor találkoz­nak a résztvevők. Május 4-én es­te 6 órakor pedig Kötörő-koktél lesz. ★ Május első vasárnapjára, anyák napjára már ma meg­kezdik a készülődést a Mol­nár Béla Ifjúsági és Üttörő- házban a gyerekek. Délután 3 órakor ajándékkészítés a program; holnap délután 4 órakor pedig az anyák napi ünnepségre várják az édes­anyákat a gyerekek. ★ Az Iparművészeti Főiskola ta­nára, nagy külföldi szemlék díj­nyertese, a kiállításai után itthon is jól ismert Szilvitzky Margit textilművész. Az ő műveiből ren­deznek most bemutatót a Kos­suth Művelődési Ház nagytermé­ben. A tárlat május 3-án, szom­baton nyílik és május 24-ig va­sárnap kivételével mindennap délelőtt 10-től este 6-ig tekinthető meg. ★ Ifjúsági filmmatiné keretében A gejzírvölgy titka című filmet ve­títik május 4-én, vasárnap dél­előtt 10 órakor a Bartók Béla Művelődési Központban. Délután pedig a Flamingó együttes ját­szik az intézménjr hagyományos vasárnapi ifjúsági táncdélután­ján. ★ Tavasztól őszig tartó han­gulatos, szép programjuknak megfelelően már térzenét ad­nak a város fúvószenekarai. Ma délután 5 órakor a Ta­nácsház téren, május 4-én, vasárnap délután fél 4 óra­kor pedig Miskolc-Tapolcán hallhatjuk a MÁV miskolci fúvószenekarát. Az együttest mindkét alkalommal dr. Bán­hegyi László vezényli. lyök kinézett magának egy harmadfű csikót, a Wesse­lényi ménesből. Ha ezt meg­kaphatná, két hét alatt el­készítjük az épületet és fél­áron adjuk át a városnak. Kinek ló, kinek Pegazus Közben észre sem vették, hogy a vásárosok zaja elült, s a pillanatnyi csendet ké­nyes ló ügetése törte meg. Az utcán gyönyörű vasdere­sen az Izdentzy fiú vonult végig, csöppet sem rejtett büszkeséggel. Az álmélkodó pillanatot gyors cselekvés váltotta fel. A hölgyek ösz- szezárták napernyőiket, a férfiak fogták szalmakalap­jukat, s mint akik összebe­széltek, úgy iVidultak el a játékszín építkezésének meg­tekintésére. Míg a macskaköves tiszta utcán lépkedtek, Kótsi meg­jegyezte, Miskolczyhoz intéz­vén a szót: — Én eddig abban a hit­ben éltem, hogy a művésze­tek a Pegazus csikaján lova­golnak. — Hja, direktor uram, a művészetek megtehetik, mert azokat a képzelet pegazusi szárnyakon röpíti. A katona­fiúk jobban szeretik a vas­derest. * A nyári színkört tíz nap múlva megnyitották, ötszáz néző előtt, Kotzebue A fnar- dosó lelkiismeret című tra­gikus, víg nézőjátékával és igen zajos sikerrel. GYÁRFÁS ÁGNES PÉNTEK Kossuth rádió: 12.00: Déli Kró­nika. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.35: Tánczenei koktél. — 13.20: Népzene. — 13.50: Anabázis. Csorba Győző kötetének bemu­tatása. — 14.00: Csicseri bolt. — A Gyermekrádió műsora. — tatása. — 14.00: Csicseri bolt. A Gyermekrádió műsora. — 14.25: „Nyitnikék”. Kisiskolások mű­sora. — 15.00: H^rek. — 15.10: Magyarán szólva ... — 15.25: Az élő népdal. Rábapatona. — 15.35: Haydn: F-dúr szonáta. — 15.48: Kóruspódium. — 16.00: A világgazdaság hírei. — 16.05: Irószobám. Vészi Endre vallo­mása. — 17.00: Hírek. — 17.05: Külpolitikai figyelő. — 17.20: Lemezek közt válogatva ... — 17.50: Automatizáció nálunk és Nyugaton. Jegyzet. — 13.00: Csár­dások. — 18.13: Az a szép, fé­nyes szerelem. Rádiójáték. — 19.00: Esti . Krónika. — 19.30: Sporthíradó. — 19.38: A Magyar Rádió országos hegedűversenye. A győztesek hangversenye. — Közben kb. 20.55—21.15: Láttuk, hallottuk — a színházban és a moziban. — 22.00: Hírek: Sport. — 22.20: Meditáció — az „el­nőiesedett” szakmák „férfiasítá- sáról”. — 22.30: Népdalok, nép­táncok. — 23.15: Operafinálék. — 24.00: Hírek. — 0.10—0.25: Film­zene. Petőfi rádió: 12.00: Zenekari muzsika. — 12.43: A kéz. Pap Károly elbeszélése. — 13.00: Hí­rek. — 13.03: Csajkovszkij mű­veiből. — 13.45: Időjárás- és víz­állásjelentés. — 14.00: Kettőtől hatig... — 18.00: Hírek. — 18.05: Külpolitikai figyelő. — 18.20: Ady és a muzsika. — 18.44: Üzletek a titkosszolgálattal. Jegyzet. — I 18.59: Holnap közvetítjük ... — 19.29: Népdalok. 19.39: Emlék­múzeumok. Riport. — 19.54: Jó estét, gyerekek! — 20.00: Esd krónika II. — 20.25: Üi köny­vek. — 20.28: A béke. Komé­dia. — 21.59: Esti hangverseny Beethoven-mű vekből. — 23.00: Hírek. — 23.15: A gerolsteini nagyhercegnö. Operettrészletek. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió: 17.30: Műsoris­mertetés — hírek. — 17.35: Mű­velődés Borsodban. Megyénk képzőművészeti életéről. — Üj zenei felvételeink. — 18.00: Bor­sodi tükör. Kitüntetett vállala­taink. (Felavatták a 3. sz. ÉPFU új telephelyét. Mi lesz velünk?) — 18.15: örökzöld melódiák. — Nyugalom?! — Az idősebbek műsora, „örökbe fogadott” öre­gek. — Hol töltsük a hétvégét? Túra javaslat és sportműsor. — A dzsessz kedvelőinek. Televízió, 1. műsor: 16.58: Mű­sorismertetés. — 17.00: — Hirek. — 17.05: Kuckó. — 17.40: Moz­dulj! II. rész. — 18.20: Öt perc meteorológia. — 18.25: Zsiska táborában. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00.: Té­vétorna. — 20.05: Felelet. Déry Tibor regényének tévéfilm-vál- tozata. VII. — 21.10: A Ma­gyar Rádió országos hegedűver­senye. A győztesek hangverse­nyének közvetítése. — Kb. 22.00: Magyar tudósok. Marx György akadémikus. — 22.50: Tv-híradó 3. , „ f Televízió, 2. műsor: 20.00: Mű­sorismertetés. — 20.01: Milyenek a franciák? IV. rész: A Dlenne-i búcsú. — 20.40: Veszély keresők. — 21.00: Tv-híradó. 2. — 21.25— 23.30:: Németóra. NSZK tévéfilm II. rész. Szlovák televízió: 14.40: Hírek. — 14.45: Gyermekfilmek. — 16.15: Vasárnap délután a klubban. — 17.55: Felszabadítás. A 3. rész folytatása. — 19.00: Híradó. 20‘.00: Verner—Zikmund: A középtáv­futó taktikája. Tévéjáték. • — 21.25: Híradó. — 21.45; Tizenkét gratuláció. Szórakoztató műsor. — 23.05: Dél-csehországi'románc. Zenei mikrokomédia. — 23.45: Interski ’75. — 0.10: Sajtószemle. Miskolci Nemzeti Színház (7): Rettenetes szülők. Moliére-bér- let. FILMSZÍNHÁZAK BEKE Régi falak Mb. szovjet film Kezdés: í4, hn6 és 8 órakor HÍR ADÓMOZI Magyar híradó+rövidfilmck Folytatólagos vetítés de. f9 órától fl2 óráig Egységes 3 forintos helyár! KOSSUTH Az asszony és az elítélt Szí. francia film Kezdés: f3^ hn5 és 7 órakor HEVESY IVAN FILMKLUB Elátkozottak Mb. szí olasz—NSZK film Kezdés: t'5 és f7 órakor 18 éven felülieknek! fáklya 141 perc a befejezetlen mondatból I—II. Szí. magyar film Kezdés: 5 órakor 16 éven . felülieknek! Dupla helyár! PETŐFI Hé, barátom, itt van Sabata! Szí. olasz film Kezdés: f5 f7 órakor Felemelt hely ár! SZIKRA A betyárkapitány Mb. szí román film Kezdés: 5 és 7 órakor TÁNCSICS A gyanú Mb. csehszlovák film ■ • Kezdés: 5 és 7 órakor TAPOLCA-KERT A pap felesége Szí. olasz film Kezdés: f8 órakor HÁMOR Vállald önmagadat! Szí. magyar film Kezdés: 6 órakor SZOMBAT Kossuth rádió: 8 00; Hírek. — 8.05: Műsorismertetés. —8.15: Budapest és a vidék kulturális programjából. — 8.22: Lányok, asszonyok. — 8.42: Klasszikus operettrészletek. — 9.20: Nóták. — 10.00: Hírek. — 10.05: Sizwe Bansi meghal. Dokumentumjá­ték. — 10.44: Orosz muzsika. Petőfi rádió 8.00: Hírek. — Zenekari muzsika. — 9.00: Hírek. — 9.03: Márta. Operarészletek. — 9.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 10.00: A zene hullámhosszán. — Közben 11.00: Hírek. Televízió: 9.00: Tévétorna. — 9.05: Osztályfőnöki óra. — 9.30: Műsorismertetés. — 9.31: Kuckó. — 10.00—12.05: Németóra. NSZK tévéfilm II. rész. ___.. .. Értesítjük vásárlóinkat, hogy tüzelőolaj-szükségletüket 1975. május 1-től július 15-ig literenként 2,10 Ft helyett 1,50 Ft-ért szerezhetik be a Miskolc-Sajó-parti és a sátoraljaújhelyi telepeinken. Fenti telepeinken tüzelőolaj tárolására 200 literes hordó és 20 literes kanna is beszerezhető. Telepeink tüzelőolajat a hitelakciós tüzelőutalványra is kiszolgálnak! ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI TUZÉP VALLALAT ..féláron megkaphatjuk a játszószínt, ha csikót fogunk elejébe \ ^ Kótsi krónika

Next

/
Oldalképek
Tartalom