Déli Hírlap, 1975. április (7. évfolyam, 76-99. szám)

1975-04-19 / 91. szám

Garázdákat ítélték el belföld BCCSŰ GALLÓ ERNŐ­TŐL. Tegnap, a Mező Imre úti temető munkásmozgal­mi panteonjában nagy rész­véttel vettek búcsút Galló Ernőtől, a munkásmozgalom régi harcosától. HIN TÓN BALLAGTAK. Tegnap rendezte meg az első ballagási ünnepséget a Győri Közlekedési és Táv­közlési Műszaki Főiskola. A 103 végzős hallgató feldíszí­tett lovaskocsikon, öreg hin­tákon járta végig a várost. Ütjük végső állomása az új városrész volt, ahol mind­annyian egy-egy kis facse­metét ültettek el, majd fel­avatták a ballagást megörö­kítő emléktáblát. HOLTTESTET TALÁLTAK A SÍNEK MELLETT. A Budapest XIV. kerület Kacsóh Pongrác úti felüljárónál a vasúti sínek mel­lett április 14-én ismeretlen, 40— 50 év közötti, 170 centiméter, vö­rös hajú, kétoldalt kopaszodó, közepes testalkatú férfi holttes­tét találták. Ruházata: okkersár­ga kardigán, kék csíkos ing, lila mintás gumis nyakkendő, szür­ke nadrág, fekete „fröcsi” talpú cipő. Feltételezhető, hogy az is­meretlen férfi egy, a Nyugati pályaudvarról kifelé haladó vo­natból kiesett, és értékei, táská­ja, valamint egyéb ruházata a vonaton maradt. A rendőrség kéri, hogy aki a személyleírás és ruházata alapján az ügyben bármilyen adatot tud közölni, értesítse a Budapesti Rendőrfő­kapitányság bűnüldözési osztá­lyát (telefon: 123-456/17—87-es mellék), illetve a legközelebbi rendőri szervet. LOTTÓNYEREMÉNYEK. A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság tájékoztatása sze* rint a 16. játékhéten öttalá- latos szelvény nem volt. Négy találatot 133 fogadó ért el, nyereményük egyenként 42 871 forint. Három találata 8055 fogadónak volt, nyere­ményük egyenként 345 fo­rint. A kéttalálatos szelvé­nyek száma 209 725 darab, ezekre egyenként 17 forintot fizetnek. A Magyar Autóklub meg­alakulásának 75. évfordulója alkalmából pénteken a Köz­lekedési Múzeumban kiállí­tás nyílt. A kiállítást Föld­vári László közlekedési és postaügyi miniszterhelyettes, a Magyar Autóklub elnöke nyitotta meg. >f: Michelangelo születésének 500. évfordulója alkalmából „Ádám teremtése" című freskóját ábrázoló, 10 Fl-os bélyeg­blokkot hoz forgalomba a Magyar Posta, április 23-án. A blokk 1—300 000-ig terjedő sorszámozással 300 000 fogazott és 1—9500-ig terjedő sorszámozással 9500 fogazatlan példány­ban, több színű mélynyomással az Állami Nyomdában ké­szül. A blokk keretrajzát Cziglényi Ádám grafikusművész készítette. Phan Tie! kikitivárost is eífoilaiták (Folytatás az 1. oldalról) Dél-Vietnamban a 19. tar­tományi székhelyet, Phan Thiet kikötővárost is elfog­lalták a felszabadító erők, és az „amik” — a kijárási ti­lalom idején — apránként távoznak Saigonból. Nőkel milesztáltak, bántalmaztak Válogatott társaság szóra- kozótt a napsütéses októberi délutánon a tapolca i strand- büfében. A három fiatalem­ber, akik már többször meg­járták a börtönöket: Tóth László, Lánczos Gábor és Bartal Imre ezúttal sem ta­gadták meg önmagukat, ag­resszív, garázda természetü­ket. A húszéves Bartal Imre ré­szegen egy csikket dobott át a szomszéd asztalra. A szom­szédos asztaltársaság kérte őket. hogy ne kötözködjenek. De ez csak olaj volt a tűzre és a három jóbarát megverte a békésen üldögélő csoport egyik tagját. A következő, hasonló ka­landjuk színhelye ismét Ta­polca volt. Tóth és csavargó barátja, Reimholcz András részegen felszálltak a buszra és ott molesztáltak egy gyer­mekével utazót nőt, sőt arcul is ütötték. Az utasok szóltak Tóth Mihály autóbuszvezetőnek, hogy szállítsa le az agresszív fiatalembereket. A vádlot­tak el is indultak, ám ami­kor az ajtóhoz értek, Reim­holcz hirtelen belefejelt a sofőr arcába, Tóth László pedig ököllel ütötte meg Tóth Mihályt. Ezután elsza­ladtak. Másnap a Kisvadászban mulattak. Itt aztán igazi tö­megverekedés kezdődött. Elő­ször S. Bélát pofozták meg, azután egy terhes asszonyt bántalmaztak, majd a védel­mére siető D. Józsefet ütle­gelték. Az összecsapásba az­után többen bekapcsolódtak és a helyszínre érkező három BM-dolgozó szólította fel a vádlottakat a verekedés ab­bahagyására. A vádlottak ezt figyelmen kívül hagyták, majd a rendőröket is meg­ütötték. A Miskolci Járásbíróság Tóth László elsőrendű vád­lottat együttesen és vissza­esőként elkövetett garázda­ság bűntette miatt kétévi sza­badságvesztésre ítélte. Reim­holcz András egyévi és hat­hónapi szabadságvesztést ka­pott. Lánczost és Bartalt két-, illetve négyhónapi börtön- büntetésre ítélték. Az ítélet nem jogerős. külföld LISSZABON. A portugál Fegyveres Erők Mozgalmá­nak Legfelsőbb Forradalmi Tanácsa törvényerejű rende­letben tiltotta meg a ma­gáncégeknek, hogy a mun­kaügyi minisztérium előze­tes jóváhagyása nélkül emeljék foglalkoztatottjaik bérét. Az MPA szerve gaz­dasági szabotázsnak nyilvá­nított minden ilyen fizetés- emelést. Az intézkedést az tette szükségszerűvé, hogy néhány államosítás előtt álló vállalat tulajdonosa ugrás­szerűen meg akarta emelni munkásai és alkalmazottai bérét, hogy szembefordítsa őket a tervezett államosítás­sal, egyszersmind duzzasszák az inflációs hullámot. A munkáltatók akciójáról ma­guk a munkások adtak hírt a fegyveres erők mozgalmá­nak. BUENOS AIRES. Maria Estela Peron tegnap találko­zott és tárgyalt Pinochettel, a chilei katonai junta veze­tőjével. Pinochet a nap fo­lyamán érkezett rövid láto­gatásra Argentínába. ANYAKÖNYVI HÍREK SZÜLETETT: „Szerencsétlen periódus” mondotta jellemzésül az külpolitikájáról Kissinger, kor legutóbb beszámolt az in­dokínai helyzetről a törvényho­zás külügyi bizottságának. Mi azonban a „jellemző” szóval il­letnénk a legutóbbi eseményeket, különösen a legutóbbit: a kam­bodzsai változást elismerő japán nyilatkozatot. Ez ugyanis — szá­mos előző elismerés után — az indokínai helyzet átértékelésének döntő szimptómája. Mutatja, hogy Ázsia legfontosabb tőkés hatalma, a világ harmadik ipari állama döntött: délkelet-ázsiai pozícióinak megtartása érdeké­ben le kell ugrania az USA fel­billent szekeréről, mielőtt az ma­gával rántaná őt is. Nem ma­radhat le a megnövekedett te­kintélyű Szovjetunió mögött, de félszemmel Kínára is kell ka­csintani, amely — nyilván — igyekszik majd a maga hasznát keresve a zavarosban halászni. Versenyeznie kell Franciaország­gal is, amely már előbb a kam­bodzsai felszabadítók mellett nyilatkozott, hiszen így reméli — részben — visszaszerezni azokat a gazdasági pozícióit, amelyekkel egykor — mint gyarmattartó — rendelkezett itt, és amelyeket 1954-es kivonulása, a Dien Bien Phunál elszenvedett katonai ve­resége után a benyomuló ame­rikaiak oroztak el előle. Giscard Véletlen baleset volt Az illetékes londoni bíró­ság négynapos tárgyalás után kihirdetett ítélete szerint a katasztrófája, amelynek 42 halálos áldozata volt, vélet­len baleset következménye, amiért senki sem vonható felelősségre. Azt sem állapí­tották meg bizonyossággal, hogy a szerelvény vezetője előzőleg alkoholt fogyasztott volna. d’Estaing francia államfőt ez személyében is érinti, hiszen apja volt az elnöke az egykori Indokínai Banknak. Az USA szövetségeséinek rohama tehát megindult, hogy „patrónusuk” — mint Kissinger mondta — „sze­rencsétlen periódusában” ne kell­jen osztozniuk Indokínában, sőt átállásukkal talán nyerjenek is valamit az USA rovására. Laskai Bertalannak és Bo- hács Irénnek Anikó; Tóth Lász­lónak és Kertész Katalinnak Júlia; Hegedűs Lajosnak és Jak- csi Máriának Attila; Balog At­tilának és Kovács Irénnek At­tila; Jáger Sándornak és Imrl Katalinnak András; Krajnyák Józsefnek és Hriczu Valériá­nak Valéria; Görcsös Józsefnek i és Tóth Erzsébetnek József; i Szőcs Istvánnak és Pereszlényi Annának Attila; Révai Lajos- 5 nak és Morvay Ildikónak Gábor j Gusztáv; Kanyog Józsefnek és Szűcs Magdolnának Zsolt; Pász­tor Istvánnak és Nagy Erzsé­betnek Róbert; Molnár József- i nek és Sereg Gizellának József Zsolt; Lévai Lászlónak és Ko­vács Irmának Krisztina; Tóth Miklósnak és Büdi Gizellának Melinda; dr. Perjésy Lászlónak és dr. Makrai Erzsébetnek Ba­lázs; Varga Lászlónak és Li- pócki Erikának Petronella; Gom­bos Istvánnak és Stiber Klárá­nak István; dr. Zólyomi Zol­tánnak és Csaba Katalinnak Zoltán Balázs; Kovács Károly- nak és Flekács Etelnek Árpád Károly; Kovács Istvánnak és Kocka Eszternek Béla; Szabó Józsefnek és Kurucz Máriának Mária; Jászai Jánosnak és Rat- csák Valériának János és Valé­ria; Kocsis Lászlónak és Tárnái Katalinnak Tünde Katalin; Szép Lászlónak és Halmai Máriának Norbert; Huszár Sándornak és Simon Jolánnak Anita; Varga Józsefnek és Gáli Máriának Pé­ter; Vass Andornak és Kónya Máriának Alexa; Hubai Lajos­nak és Korniss Événak Henri­ett; Nótár Jánosnak és Farkas Rózsának Rózsa; Barna Sándor­nak és Siroki Juliannának Sán­dor; Csorna Lajosnak és Bada­csonyi Máriának Csilla; Gaburi Mihálynak és Drozsnyik Honá­nak Zsolt; Bártfai Bertalannak | és Kardos Idának Tímea Éva; | Váradi Imrének és Jakab Ildikó­nak Imre; Harmati Istvánnak és Valkányi Katalinnak Gábor; Nyíri Lajosnak és Abonyi-Tóth Jolánnak Lajos; Bakosi Bélának és Kiss Erzsébetnek Balázs; Sütő Istvánnak és Strinkovics Iloná­nak Péter nevű gyermeke. MEGHALT: Varga Lajosné (Bárdos Piros- < ka) 77 éves; Fónagy Lajosné (Horváth Erzsébet) 38 éves; Szentiványi Mihályné (Orosz Er- ! zsébet) 88 éves; Pékár Lukács- : né (Demjancsik Heléna) 80 éves; . Kiss Lajos 71 éves; Szabó Já- 1 nos 68 éves; Bartits Fülöp 56 éves; Király József 76 éves; Le­hel Árpád 68 éves korában. TOKIÓ. Az Ázsiai Orszá­gok Szövetsége (ASEN) be­jelentette: elismeri az új kambodzsai kormányt. Mint ismeretes, a szövetség tagál­lamai a következők: Indoné­zia, Thaiföld, a Fülöp-szige- tek, Malaysia és Singapore. Tokiói politikai és diplomá­ciai körökben rámutatnak: a japán kormányt kellemetle­nül érintette Szihanuk her­ceg pekingi nyilatkozata, amely szerint az új kambod­zsai kormány „néhány évig” nem hajlandó diplomáciai kapcsolatra lépni Tokióval. Az indokolás az, hogy a ja­pán konzervatív kormány együttműködött a Lón Nol- rezsimmel. RÍJAD. Kairói sajtójelentés szerint Szadat egyiptomi és Asszad szíriai elnök, valamint Khaled szaúd-arábiai király és Arafat, a PFSZ elnöke hét­főn értekezletet tart Rijad- ban. A csúcstalálkozó hírét a Szana szíriai hírügynökség is közli. NEW YORK. Kurt Wald­heim, az ENSZ főtitkára az amerikai ENSZ-társaság ebédjén mondott beszédében felajánlotta, hogy a világ- szervezet kötelékébe tartozó bármely intézményt hajlandó rendelkezésre bocsátani a dél­vietnami helyzet normalizá­lásához való hozzájárulás­ként, amennyiben az érdekelt felek ezt kívánják. A hír- ügynökségek emlékeztetnek arra, hogy a VDK már ko­rábban hozzájárult, hogy élelmiszerrel és gyógyszerrel érkező ENSZ-járatok gépei a VDK területén levő repülő­tereket használják. KÖLN. Éjszaka egy hol­land személyszállító hajó a Rajna n, Köln közelében ki­gyulladt és elsüllyedt. Az ed­digi jelentések szerint a sze­rencsétlenségnek 24 halálos áldozata van. Harminchat se­besültet kórházba szállítottak. A szerencsétlenséget 44 utas sértetlenül túlélte. Megindult a vizsgálat. BELGRAD. Tito elnök fo­gadta a hivatalos látogatá­son Belgrádban tartózkodó Dzsallud líbiai miniszterelnö­köt. MÁTÉ IVAN Mai kommentárunk: A magyar nyelv hete Van egy kis könyv (a télen jelent meg), Bárczi Géza akadé­mikus írta nyelvművelésünkről. A héten — mikor számos fórumon adtak hangot a nyelvművelés fontosságának, — töbször is fellapoz­tam a Nyelvművelésünk című kötetet. Bárczi professzor könyve ki­tűnő kalauz; segít, utat mutat, orientál. Engem meg is örvendezte­tett. Hogy mivel? Tessék csak olvasni az alábbi sorokat: „Az a vé­lemény, hogy köz- és irodalmi nyelvünk állapota valami mélypontra süllyedt, és romlása immár egységét, vagy legalábbis hagyományos értékeit fenyegeti, kétségtelenül túloz, s a valóságtól eléggé messze esik.” De menjünk tovább. Sok az önkéntes, amatőr nyelvművelő, akik akkor is félreverik a harangot, amikor az indokolatlan. Ilyen pl. a fog ige használattal kapcsolatos téves (!) felfogás. Már a kö­zépkori kódexeinkben megtalálható (pl. Jókai-kódex), tehát nem idegen hatás nyelvünkben! „Az anyanyelvét a családban sajátítja el az ember.” Ez is olyan közhely, amely ma már csak megszorításokkal igaz. Az a gyerek ugyanis, aki csecsemőkorától bölcsődében, óvodában nevelkedik, majd napközis lesz kis- és nagy-iskolás korában, mindenképpen hátrá­nyosabb helyzetben van, mint az, akivel az édesanyja foglalkozik. Az általános iskolában tanító nevelők tudják, tapasztalják ezt. Bár az is kétségtelen, hogy az óvoda nivellál is bizonyos szempontból. Éppen ezért Bárczi Géza nyomatékosan figyelmeztet: emelni kell! az óvónők nyelvi kultúráját, illetve el kell érni, hogy csak végzett óvónők foglalkozzanak a gyerekekkel. Ugyanakkor szakítani kell azzal a kényelmes, de igen káros szemlélettel, hogy az anyanyelv tanítása, ápolása csak a magyartanár dolga! A tanterv szorításában (kicsi az óraszám) alig jut idő az alapfogalmak ilyen-olyan szintű elsajátíttatására is, másrészt mindez hiábavaló, ha más órákon henye, pongyola, magyartalan beszédet (és gondolkodást) tapasztal a gye­rek. A pedagógiai főiskolákon legújabban a nem magyar szakosoknak is vizsgázni kell anyanyelvi ismeretekből — várható, hogy a jöven­dő pedagógusok nyelvi kultúrája, igényessége magasabb is lesz. Az anyanyelv mindenkié, legyen mindenki ügye! — sürgeti Bárczi Géza. Vonatkozik ez természetesen a sajtóra, rádióra, tévére is. Bár — a közhiedelemmel szemben — Bárczi Géza vallja, hogy itt is so­kat léptünk előbbre. Kívánatosnak tartaná viszont, hogy (Finnor­szághoz hasonlóan) a lapok, a tévé, a rádió is alkalmazzanak nyel­vi lektorokat, akiknek az lenne a dolguk, hogy ügyeljenek a nyelv- helyességre, a stílus szépségére, a megfogalmazás pontosságára és eleganciájára. Egyszer elérünk talán odáig is. Addig egymást kell tanítanunk. Éppen ezért minden lap (a Déli Hírlap is) hálásan fo­gad minden észrevételt, amely segítő szándékkal figyelmeztet hi­báinkra. (HORPÁCSI) DELI HÍRLAP — a Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politika? napilapja. — Főszerkesztői CSALA LÁSZLÓ Szerkesztőség* 352? Miskolc; Bajcsv-Zsilinszky u. lő Postacím« 3501 Miskolc Pl 38 Telet on központi $6-132, 16-672. 35-880. Titkár* Ság» 18-223: bel- e* várospolitika: itt-225: kulturpoUtika: 18-226: aportrovat: 18-222: levelezést 18-221 - Kiadja*. 9 öorsoc megyei uap- kiadó Vállalat. 352? Miskolc. Bajcsy-Zsílinszky u. 1b. Postacím 1 350i Miskolc. PL 178 - Felein* «adó: VERES MiRALV. Telefoni 36-131 — Hirdetésfelvétel: 3525 Miskolc. Széchenyi u. 15—1? Telefon* 16-213 — Terjeszti' a Magyar Posta, Kaonatc • niriapárusok- oál Előfizethető 9 helyi oostahlvataloknál Előfizetési díj egy hónapra: 2f Ft - index- 25 Ml. — Készült » Borsod megyei Nyom­daipar« Vállalatnál. - Felelő« vezető« czkmfs ISTVÁN O ír m agy ará sut: USA ami­Értesítjük Tapolcán lakó kedves vásárlóinkat, hogy április 21-én 12 órakor legnyitjuk a Csabai u. 3. szám alatti OBC-áruházat (Júnó-szólló közelében) Vásárlóinkat nagy áruválasztékkal, udvarias kiszolgálással várják az áruház vezetői és munkatársaik

Next

/
Oldalképek
Tartalom