Déli Hírlap, 1975. április (7. évfolyam, 76-99. szám)
1975-04-15 / 87. szám
y '' '** * ‘'fi A jeten és o műit... A Diesel-mozdony mellett a 30-as években készült gőzös Hegyek-völgyek zakatol a ... Történetében egyetlen súlyos baleset A kisvonat története 1919- ben kezdődik. A TanácsKöz- társaság idején született meg a döntés a Bükk nagy fatömegének gyors hasznosítására, és az ehhez szükséges vasút megteremtésére. A Tanácsköztársaság Földművelésügyi Népbiztossága döntött úgy, hogy megépítik a szinva-völgyi erdei vasutat. Az első szerelvény A tervek hamar elkészültek, és a forradalom leverése után is elfogadásra találtak. Ügy gondolták, hogy évente mintegy 40 ezer űrköbméter tűzifát szállítanak majd a vonaton, és így a hagyományos igás fuvarral szemben, évente kétmillió koronát megtakaríthatnak. A kivitelezési költségek egyébként mintegy hatmillió koronát tettek ki. A garadnai végállomásról 1920. november 14-én futott be az első megrakott szerelvény a miskolci Fáskertbe. Az erdei vasút gyors fejlődésnek indult. Nemcsak fát szállítottak a szerelvények, hanem Márta- bánya szenét és a szomorúvölgyi dolomitot is vitte a fürge vonat. A kisvonat megszületése után azonnal igényelte a város lakossága, hogy a turisták és a kirándulók is használhassák úticéljuk elérésére. Abban az időben Hámorig, Lillafüredig csak döcögős lovas szekéren lehetett kijutni, vagy gyalog a poros, kátyús, rossz maka- dámúton. Anna-báli különvonat Bár a rendszeres személy- szállítás 1925-ben megindult, országosan csak a lillafüredi Palotaszálló megépítése és átadása után lett ismert és kedvelt. Ekkor neve is megváltozott, és felvették az Állami Vasutak menetrendkönyvébe is. Bán József forgalomirányító 1933 óta dolgozik a LÁEV-nél. Emlékszik arra, hogy 90 fillér volt a viteldíj Lillafüredig a motoros másodosztályán (az ő órabére akkor 8 fillér volt) és a lillafüredi Anna-bálokra mindig különszerelvények indultak. Az utasok között volt Bethlen, Kállay és Nagyatádi Szabó István is. Ilyen alkalmakra mindig a plüsshu- zatú miniszteri kocsit állították be. Egyszer ki is siklott á hírességekkel, de nem sérült meg senki. Útban Lillafüred felé, a Hámor fölötti bükkösben Gyéiyszeranalitikai kollokvium Háromnapos tudományos tanácskozás kezdődik április 16-án a Borsod megyei Tanács Gyógyszertári Központjában. A Magyar Gyógyszerészeti Társaság Miskolcon rendezi meg soron következő, VII. gyógyszeranalitikai kollokviumát. A rendezvényen részt vesz a Magyar Tudományos Akadémia — Egészségügyi Minisztérium Gyógyszerészeti és Gyógyszerkönyvi Bizottsága, valamint az Akadémia gyógyszeranalitikai munkabizottsága. Az igényesen összeállított program keretében két nap alatt összesen hat, bemutató jellegű előadás hangzik el. Az elemző gyógyszerészet új elméleti és módszertani eljárásaival ismertetik meg az előadók — kutatók és vegyészmérnökök — a tudományos ülés részvevőit. A harmadik napon — pénteken — kerekasztal-beszélgetésen összegzik a gyógyszertári és galenusi laboratóriumok által készített medicinák vizsgálatainak módszerét, a készítmények minősítésének kérdéseit. Ezt követően kerül sor az akadémiai gyógyszeranalitikai munkabizottság és a gyógyszerészeti társaság szakosztálya vezetőségének együttes ülésére. A kisvonat történetében egyébként csupán egy súlyos baleset történt, az azóta már megszűnt gyertyánvölgyi szárnyvonalon. Ennek a szakasznak a vonalvezetése nagyon merész és veszélyes volt. 1925 januárjában megcsúszott egy szerelvény, amely a vásárhelyi rakodóról hat kocsi rönkkel indult. A pálya síkos, jeges volt. Mintegy két kilométeres csúszás után a Sásasnál levő viadukt alatt a szerelvény kisiklott és a mozdonyt kifordította. A kiömlő gőz Bodnarik Antal mozdonyvezetőt halálra forrázta, az egyik kisiklott kocsi pedig Kircs Sándor fékezőt agyonnyomta. Felrobbant a hídfő A LÁEV felszerelése 1936- ban hét gőzmozdonyból, két motoros vontatóból, 13 darab személykocsiból, mintegy száz tehervagonból, egy sínautóból és egy p . yafelvi- gyázói hajtányból állott. 1938-ban már több mint Százezer turistát szállított a kisvasút. A háborús események nem kímélték a LÁEV-et sem. A tatárároki híd telitalálatot kapott, a savósi hídfőt felrobbantották, az aknák, ágyúk tüze felsaaggatta a pályát; kocsironcsok maradtak a harcok után. Az erdészek és a vasutasok azonban fáradhatatlan munkával újjáépítették a kisvasutak és 1944. december 12-én már útnak indulhatott az első mozdony. Vitte a didergő városnak a szenet és a fát. . (Folytatjuk) Debrecenből vásárolják a kohósalakblokhot Ötszáz munkáslakás a Momiéstetön (erdős) Legutóbb április 1-én írtunk a komlóstetői munkásla- kás-építésről. A városi párt- bizottság mellett működő várospolitikai munkabizottság ülésén László László, a városi tanács építési és közlekedési osztályának vezetője számolt be arról, hogyan halad a szép terv előkészítése. Akkor még egy kérdésben nem döntött a városi tanács vezetősége: a munkáslakásépítésre kijelölt Miskolci Építőipari Vállalat — tanácsi támogatással — poligonüzemet épít-e a kiliáni kenyérgyár közelében, vagy Debrecenből vásárolják a kohósalakblokkokat? r így gazdaságosabb Cikkünkben idéztük a városi pártbizottság titkárának, Kollátb Sándornak a véleményét: a városi tanács vezetőinek alaposan meg kell fontolniuk, melyik megoldás mellett törnek lándzsát. Ám ahhoz, hogy 1976-ban elkezdődhessen az építkezés, e döntésnek mielőbb meg kell születnie. A városi tanács végrehajtó bizottságának április 10-i ülésén Székely László tanácselnök-helyettes bejelentette, hogy a gazdaságossági -zempontok mérlegelése után úgy döntöttek: a debreceni építőipari szövetkezettől vásárolják az építőelemeket. Ily módon megspórolják a poligonüzem beruházási költségét, mely egyébként — mivel kis szériában termelne — meglehetősen gazdaságtalanul működne. A vásárolt építőelemek ára a szállítási költségek ellenére is jóval alacsonyabb lesz, mintha helyben gyártanák ezeket. Ez pedig igen fontos szempont, hiszen minél olcsóbban tudják majd előállítani a lakásokat, annál kevesebb anyagi teher hárul a munkáscsaládokra. A várospolitikai munkabizottság ülésén felvetődött az a kérdés, hogy garantálja-e majd a debreceni szövetkezet a tervezett lakásmennyi- séghéz szükséges összes építőelemet, illetve nem emeli-e később oly mértékben az árat, hogy a vásárlás gazdaságtalanná válik? Megnyugvással hallottuk Székely Lászlótól, hogy a szövetkezettel kötött megállapodás értelmében 1980-ig biztosítják az akció lebonyolításához szükséges kohósalakblokkokat, esetleges áremelkedésre pedig csak akkor kerülhet sor, ha ezt a gyártáshoz szükséges alapanyagok árának emelkedése elkerülhetetlenül szükségessé teszi. Az árak kedvező alakulására viszont garancia lehet az, hogy a kohósalakot Miskolcról, a Lenin Kohászati Művektől kapja a debreceni üzem. Egy olyan vállalattól tehát, mely maga is érdekelt a munkáslakás-építési akcióban! Kísérleti épület Hejőcsabán A gyártó szövetkezet már az idén tud szállítani építőanyagot és kísérletképpen Hejőcsabán, a Templom utcában fel is építenek egy 16 lakásos épületet. A Komlós- tető előkészítése jó ütemben halad, és 1976-ban mindenképpen elkezdődhet a telep építése. Öt év alatt 500 munkáslakást hoznak itt tető alá. B. D. ■ ■ Illést tart a városi KISZ-vb Végrehajtó bizottsági ülést tart pénteken reggel 8 órától a KISZ Miskolc városi Bizottsága. A vb tagjai tájékoztatót hallgatnak meg a tanintézeti KlSZ-szerveze- tek a fizikai dolgozók tehetséges gyermekeit segítő politikai nevelőmunkájáról, tanulást segítő tevékenységéről. Ezt követően javaslat kerül a jelenlevők elé a KISZ-bizottság fizikai dolgozó tagjainak továbbképzéséről. Szóbeli tájékoztató keretében ismerik meg a vo tagjai az ifjúmunkás és a tanuló rétegtanács munkáját, majd — ugyancsak szóbeli tájékoztatásban — ismertetést kapnak a forradalmi ifjúsági napok megrendezésének és a felszabadulási sportzászlószerző versenyek lebonyolításának tapasztalatairól. Ezt követően a nyári építőtáborok szervezéséről lesz szó, végül az alapszervezeti taggyűlések tapasztalatait összegzik a végrehajtó bizottság tagjai. Csillár és grillsütő Vilásílótest-bemntató és vásár Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy a város területén a játszótereké! aktinit hatóanyagú, közepesen mérgező Aktikon PK-val gyomirtózzik. A fákat, cserjéket, örökzöldeket dimetoát hatóanyagú, közepesen mérgező Bi 58, a rózsaágyakat bárium-poliszulfid hatóanyagú, méreg jelzésű Neopol vegyszerekkel permetezzük. Élelmezésügyi várakozási idő: Aktikon PK és Bi 58 esetében 14 nap, j.. Neopol esetén 30 nap. MISKOLCI KERTÉSZETI VALLALAT „A korszerű otthon szolgálatában” — talán ez a mondat illene mottóul az elé a vevőtalálkozó elé, amelyet ma délelőtt 10 órától tart a Villamos Berendezés és Készülék Művek és aVASVILL Kereskedelmi Vállalat, a VASVILL repülőtéri raktárházának lakásvilágítási bemutatótermében. A meghívott szakemberek az EKA, az ELEKTHERMAX és a világítástechnikai gyárak vezetőitől kapnak tájékoztatást a gyártmányokról, a gyárakban folyó műszaki fejlesztésről, a várható újdonságokról. Megismerkedhetnek a legmodernebb mennyezeti világítótestekkel, csillárokkal, asztali lámpákkal, fali világítótestekkel, egylángú függesztékekkel, valamint az ezekhez alkalmazható, variálható üvegburákkal és természetesen a szereléshez szükséges alkatrészekkel. Tapasztalatcserére is mód nyílik a vevőtalálkozón, ugyanis ma a Borsod és Heves megyei, holnap pedig a Hajdú és Szabolcs megyei szakboltok vezetői és áruforgalmi előadói a meghívottal a szakmai napnak. A korszerű világítótestek természetesen a nagyközönség előtt is bemutatkoznak, s meg is vásárolhatók a helyszínen, a Borsodi Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat Széchenyi úti műszaki boltjában. Az árubemutatóval egybekötött vásár jó lehetőséget kínál arra is, hogy a szakemberek felmérjék: melyek a leginkább keresett csillárok a jelenleg forgalomban levők közül. A vásárlók nemcsak a világítótestekkel találkoznak. Ezúttal mutatják be a szakemberek a grill-ételek és a meleg szendvicsek elkészítésére alkalmas berendezéseiket is. (tóth) Kinevezések a kohászatban A kohó- és gépipari miniszter illetékes helyettese, dr. Kocsis József, kinevezéseket adott át a Lenin Kohászati Művekben a napokban megtartott kibővített műszaki konferencián. Dr. Szeppelfeld Sándor gazdasági igazgatót általános vezérigazgató-helyettesnek, Sötét Károlyt, az üzemgazdasági osztály vezetőjét gazdasági igazgatónak nevezték ki. Káli Lajos munkaügyi és szociális igazgatót, érdemei elismerése mellett, saját kérésére — egészségi állapotára való tekintettel — nyugdíjba vonulása miatt felmentették. Személyzeti és szociális igazgatónak Koszti Lajost nevezte ki a miniszterhelyettes.