Déli Hírlap, 1975. április (7. évfolyam, 76-99. szám)

1975-04-14 / 86. szám

a miskolciaké a szó Nag y a cipőválaszték, Ezt mondja a jós szabály KI KÉPVISELHET a szabálysértési ELJÁRÁSBAN? A szabálysértésekről szóló jogszabályok szerint mind az elkövető, mind a sértett érdekében meghatalmazott, vagy törvényes képviselő, továbbá a hozzátartozó egy­aránt eljárhat az eljárás bármely szakában. A kénviseletnek mind az elkövető, mind a sértett sze­mélyével kapcsolatban két változata lehetséges. Egy­részt az elkövető (sértett) helvett való részvétel (az elkövető, illetve a sértett távolléte esetén, másrészt az elkövető (sértett) mellett való, tehát együttes részvé­tel az eljárásban. A képvi­selőtől — a jogi képviselő kivételével — nem kell megkívánni alakszerű meg­hatalmazást. ennek ellené­re a szabálysértési hatóság — aggály esetén — a kép­viseleti .jogosultságot bár­mikor vizsgálhatja. Becsüljük meg a parkőröket! A parkőrök munkájáról ír­tak már lapjukban, ök a város füves, virágos — sze- met-lelket gvönvörködtető — részeinek őrzői. Munkájuk nyomán nem születnek or­szágra szóló eredmények. Népi is ez a feladatuk. Eső­ben, sárban, fagyban, hőség­ben óvják városunk parkjait. Problémájuk is akad. mert a fiatalok — sajnos, sokszor a felnőttek is — nem kímé­lik kellően a sok pénzbe, fá­radságba kerülő parkiainkat. Letaoossák .a evenszőnveget. hulladékkal szórják azt és a környékét tele. Figyelmezte­tésükre a parkőrök sokszor goromba, durva választ kap­nak, pedig munkájukért meg­becsülést, szeretetet érdemel­nének. Helyes lenne iskoláinkban a gyermekekkel is ismer­tetni: mit áldoz társadal­munk, városunk a játszóte­rekért, parkokért, s felhívni a figyelmüket — mint úttö­rőknek — arra, hogy vállal­janak részt azok őrzésében, tisztán tartásában. H. J. Miskolc 1975. április 1-től a lakosság részére Árengedményes tüzelőanyag- vásár Az árengedmény mértéke: Hazai brikettnél Egyes szénfajtáknál Háztartási kevert szénnél Amíg a készlet tart, tüzelőanyagszükségletét árengedménnyel beszerezheti az ÉSZAK-MAGYARORSZAGt TUZÉP VALLALAT TELEPÉN Az árengedmény hitelakciós utalványokra is érvényes I ESZAK-MAGYARORSZAGI TUZÉP VALLALAT 15 Ft/q 10 Ft/q 10 Ft/q de* . • Napok óta járom a cipő­boltokat, hogy a pénztárcám­hoz és nem utolsósorban a lábamra való cipőt vásárol­jak. Pedig van bőven. Lehet, hogy bennem van a hiba (esetleg a lábamban), de megfelelőt eddig nem talál­tam. Száz és száz párat pró­báltam fel, de a mutatós formája mellett egyik sem ígérte a kényelmet. A szi­várvány minden színében pompázó cipők sorakoznak a polcokon, de majdnem mind­egyik vastag talpú, sarkú, kőkemény felsőrésszel. „Slá­gerként” ajánlják az úthen­gerhez hasonló telitalpú szandálokat, melyeket a szo­lidabb vásárló már akkor megmosolygott, amikor egy- egy fiatalabb nőtársán meg­látott. A zárt cipők felsőré­szei akár vaspáncélt is he­lyettesíthetnek. Ezután kö­vetkeznek a már csak maxi­mum két színből kombinált, vagy egyszínű cipők, valami­vel puhább felsőrésszel — 350—400 forintért. A divatcipőket — égést, szorítást — mi, nők, egy-két órára igazán kibírjuk, de ha nyolc-tíz órán át kell visel­nünk, akkor feltétlenül szoli- dat, kényelmeset és főleg egészséges cipőket keresünk. Ilyen, sajnos nincs. A „csillagok felé törő” ci­pőárakat pedig felül kellene vizsgálni, mert aki sokat tal­pal, sokat „nyúz”, annak a 400—500 forintos cipő nem­igen fér bele a családi költ­ségvetésbe. F. Lászlóné Miskolc A képviselet szempontjá­ból hozzátartozónak kell te­kinteni : az egyeneságbeli rokont és annak házastár­sát; az örökbefogadó vagy nevelőszülőt, örkbe fogadott vagy nevelt gyermeket; a testvért, házastársat vagy élettársat. Az elkövető.'illetve a sér­tett képviseletében részt ve­het az eljárásban a szak- szervezet megbízottja, illet­ve szakszervezeti jogtaná­csos. a szakszervezeti jogse­gélyszolgálat is. Ha a jogtanácsos a válla­lat jogi ügyeit munkaviszo­nya alapján intézi, a válla­lat alkalmazottjának jogi képviseletét is elláthatja azokban az ügyekben, ame- Ivek az alkalmazottnak a munkakörében kifejtett te­vékenységével kapcsolato­sak. DR. SASS TIBOR Nincs fekete harisnya Minden nőnek újdonság volt a „combfix” harisnya. Kereskedelmünk ajándéka ez. Színben és minőségben már eléggé nagy a választék, csak egyre nem gondoltak. Sajnos, nemcsak a barnás vagy vö­röses árnyalatokra van igény, hanem a feketére is. Lehet, hogy az igények erre jóval kisebbek, ám a gyász színe mellett még divatszín is. így a ruházati boltok árukészle­téből nem volna szabad, hogy hiányozzon. A fekete színre szorulóknak segíthetne e te­kintetben is a kereskedelem — teszi szóvá S. P.-né levél­írónk. Állandóan tréningben Kereskedelmünk — propagan­da nélkül is — edzésben tartja izmainkat. Az alapozást megad­ja az a konzerv (üveges), melynek tetején jól látható pi­ros nyíl mutatja a tető elfor- dításának Irányát. Egy nyitás jobbra, egy fordítás balra, az üveg tartalma azonban még el­érhetetlen. Száraz, majd vizes kézzel, törlőruhával esünk neki, de még mindig állja a „sarat”. Ekkor megkeressük családunk legerősebb emberét, aki imponá­ló nyugalommal, s nagy erejé­vel leveszi a tetőt. Másik nehéz művelet (mely­ről már a lapban nem egyszer szó esett) a párolt, finom só „szétporlasztása”. Kőkemény, mint a szikla. Marcangoljuk, kaoargatjuk, ütögetjük, de ered­ménytelenül. Valamikor nem így tanultuk, de szerintem a gránit után következik. Ha a zacskóra ütök — kiszakad. Ha úiságpapírba burkolom — az is. Már két konvharuhát áldoztam fel erre a célra, de az „agyon- verésre” ítélt só mindig egy tömbben maradt, a vászon vi­szont nem bírta a strapát. Üj bérházban lakom, s lakótársa­imra is tekintettel kellene len­nem; ügy gondolom, helyesebb lenne, ha a forgalmazó vállalat tenne valamit annak érdekében, hogy a só, mely mindennapos cikk, használható legven. Csák Éva Miskolc ROVATVEZETŐI MOLNÁR SANDORNE TELEFONS 1S-231 Vegyük elő a mosóteknőt? Lehet virágföldet kapni A Déli Hírlapban olvas­tam nemrégiben, hogy nem lehet a szobanövények átül­tetéséhez virágföldet kapni. En is, a levélíróhoz hason­lóan, hiába jártam egyik üz­letből a másikba, csak bosz- szankodtam, mert nem kap­tam. A virágok átültetésé­nek pedig most van az ideje. A napokban virágmagokért betértem az AGROKONZUM vásárcsarnokkal szemben levő vetőmagboltjába, ahol érdek­lődtem az Iránt is, hogy mi­kor lesz már föld. Meg­lepődve hallottam a választ, hogy náluk eddig is volt, és jelenleg is van virágföld, amennyire csak szükségem van. Teljesen zárt műanyag cso­magolásban vihettem haza, még a táskám sem piszkoló­dott be tőle. Nagyon meg­örültem neki. s kérem, kö­zöljék levelemet a lapban, mert ezzel sok vásárlót meg­kímélnek a felesleges járká- lástól, bosszankodástól. Tóth Jánosné Miskolc Jótállásos-e az „akku’’? Sokol rádiómhoz akkumu­látort vásároltam a Szé­chenyi úti Tv-szalonban. Ott­hon vettem észre, hogy a vá­sárlási blokkon nincs feltün­tetve a jótállás ideje, pedig tudtommal az „akkut” így áru­sítják. Délután visszamentem az üzletbe, ahol közölték ve­lem, hogy nincs rá jótállás. Amikor aztán otthon az „ak­kut” üzembe helyeztük, il­letve feltöltöttük, nem volt tökéletes. Tehát hibás árut kaptam. Igaz, „csak” 70 fo­rintba került, de nekem ez is sokat jelent — írja leve­lében Nagy Károlyné, Mis­kolc I., Édes György utca 8. sz. alatti lakos. Érdeklődésünkre a Tv-szalon­ban elmondották, hogy nem jótállásos az „akku”, ha azon­ban hibás, minden esetben ki­cserélik. Panaszosunknak akkor kellett volna visszamennie az üzletbe, amikor észrevette, hogy a vásárolt áru hibás. Azt min­den esetben — a blokk felmuta­tása ellenében — 4 hónapon be­lül kicserélik. Sajnos, előfordul, hogy az említett áru hiánycikk, akkor viszont a vásárló vissza­kapja a pénzét. Az elmúlt hónapokban sok bosszúságtól és felesleges jár- kálástól kímélhettem volna meg magam, ha nem ragaszkodom makacsul ahhoz, hogy a mosó- teknő helyett végre én is mo­sógéppel akarom mosni nem kis létszámú családom holmijait. Tízéves házasok vagyunk, s bi­zony, eddig nagyon sok min­denre kellett a fizetésből taka­rékoskodnunk. Végre a múlt év végén oda juthattunk, hogy ka­rácsonyra — az egész család ajándékaként — egy mosógépet vásárolhattam volna. Sajnos, ez a vágyunk a mai napig sem teljesülhetett. Hiába járom he­tenként végig a boltokat, az 1720 forintos mosógép helyett csak centrifugával egybeépítet- tet 3490 forintért, vagy esetleg egy másik típust 9370 forintért vásárolhatnék. Erre viszont sem most, sem a közeljövőben nem lesz lehetőségem. Marad tehát továbbra is a mosóteknő. Állítom — sok éves gyakorlat Tizenöt éves kislányom­nak iskolaköpenyt kellett vá­sárolnom. Állandóan hallom, olvasom, hogy csinos, prak­tikus köpenyeket gyártanak. Én ezt nem tapasztaltam. A Centrum Áruházban mind­össze kétféle választék volt: az egyik, az úgynevezett „Praktilon”, a másik műszál­vászon anyagból készült. Mindkettő olyan bő szabású, hogy kislányom kétszer bele­férne. Nem tudom, miért nem gondolnak a gyártó cé­A Tanács III. kerületi hivatalá­nak igazgatási osztálya 1975. már­cius 6-án átiratban kereste meg Kovács Béla nevezetű személyt, kiskorú Kovács Zoltán gyermeke „láthatása” ügyében. A levelet a Szentpéteri kapu 47. sz. alá cí­mezte meg, amely azonban a postára visszaérkezett azzal, hogy „elköltözött”. A levélre — nyil­ván segíteni akarva — a postai kéz­besítő a Miskolc, Középszer u. 74 . n/1. sz. címet írta rá. Mivel ezen szám alatt két Kovács Bé- láné lakik, így rám esett a vá­lasztás. Hozzám dobták be az ér­tesítő cédulát, — mivel nem tar­tózkodtam odahaza —, hogy a levelet a postán átvehetem. Már­cius 27-én este, egy órahosszás sorbaállás után át is vettem. Fel­bontás után rájöttem, hogy a le­után —, hogy egyik legnehe­zebb házimunka a mosás. Va­jon azok, akik a mosógép gyár tásával foglalkoznak, nem hal­lottak, nem olvastak arról, hogy a dolgozó nők, anyák helyzetét mi mindennel igyekszik kormá* nyunk könnyíteni? T. Bélánc Miskolc Az Eszak-magyarországi Vas és Műszaki Kereskedelmi Vál­lalat áruforgalmi főosztályveze­tője, Barva Zoltán a következő tájékoztatást adta: „Már a múlt év végén jelent­keztek a mosógépellátással kap** csolatos problémák, ugyanis ezek előállításához, többek között^ nem állt rendelkezésre elég ko­hászati alapanyag a Hajdúsági Iparműveknek. 1974 szeptembe­rében megállapodtunk velük az 1975 évben részünkre szállítan­dó mosógépek mennyiségében., de sajnos, ez év januárjában., amikor a konkrét szállítási szer­ződés megkötésére sor került, a. megállapodott mennyiségtől lé­nyegesen kevesebb mosógép szállítására tudtak csak vállal­kozni — szintén a fentebb em­lített anyaghiány miatt. Az 1975- első negyedév során azonban kiderült, hogy e kisebb mennyi­ségre vonatkozó szállítási köte- lezettségüknek sem tudnak ele­get tenni, így a lemaradás mintegy 30—35 százalékos. Raj­tunk kívül álló okok miatt nem tudunk kellő mennyiségű mo­sógépet szállítani a kereskedel­mi boltokba. A Hajdúsági Iparművek köz­lése szerint a közelmúltban kedvező változás állott be az alapanyag-ellátásban, s így re­mény van arra, hogy egy-két hónapon belül az igényeknek megfelelő mennyiségű mosógé­pet tudunk a vásárlók rendelke­zésére bocsátani.” gek arra, hogy vannak vé­kony termetű gyermekek, emellett nadrághoz is szeret­nék viselni a csinos, karcsú­sított köpenyeket. Kénytelen voltam mégis megvenni az áruházban kí­náltat, mivel a köpeny való­ban praktikus viselet, de a konfekciós termék ára így bizony — az átalakíttatási költséggel — kissé magasra emelkedett. H. J.-né Miskolc vél nem nekem szól, mivel sem kiskorú, sem nagykorú gyerme­kem nincs. En már a levelet nem akarom tovább küldözgetni, időm sincs a szülők megkeresésére, a nevezett kiskorú gyermek viszont bizo­nyára nagyon várhatja szüleit —$ hogy az apa, vagy az anya je­lentkezzen az illetékes tanácsit igazgatási osztályon. Miskolcon nagyon sok új bér­ház épült, városrészek alakultak ki. A bérházak lépcsőházaiban postaládák vannak, a leveleken feltüntetett emeleti számokat azonban jobban meg kellene fi­gyelni, így időt és fáradságot ta­karíthatnánk meg. Kovács Béláné Miskolc Gondosabb kézbesítést! Csinos legyen a köpeny Szerkesszen velünk! Lantos Bertalan miskolci olvasónk felháborodott hangú levélben sxámoi be egy esetről, amelynek szem­tanúja volt. Az Irinyi utcánál levő játszótéren egy tarka dán dog rárontott egy kislányra és a földre lökte. Azt kérdezi, hogy a hatóságok mii tesznek az ebrendelet betartásáért? Dr. Soltész Bálinttól, a vá­rosi tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának ve­zetőjétől kértünk választ: — Az esetről mi is tudo­mást szereztünk, és a kutya gazdája ellen feljelentést tettünk az illetékes kerületi hivatalnál. — Néhány hónappal ezelőtt megalakult osztályunkon az állategészségügyi-rendészeti csoport. Az ő feladatuk az állatok tartásáról szóló ta­nácsrendelet betartásának az ellenőrzése. Különös figye- lerpmel kísérik az ebtartásra vonatkozó rész előírásainak maradéktalan megvalósítá­sát, így a veszettség elleni védőoltás megtörténtét. A rendeletek előírják, hogy az ebeket be kell jelenteni és családonként-lakásonként leg­feljebb két kutya tartható. Gyermekjátszótereken nem lehet kutyát sétáltatni, piac­ra, egészségügyi intézmé­nyekbe, napközi otthonokba munkásszállókba, élelmiszer- ipari üzemekbe nem vihetnek De kutyát. Bérházakban csak akkor tartható eb, ha az in­gatlan tulajdonosa, illetve kezelője, valamint valameny- nyi lakója hozzájárul ehhez! — A csoport két munka­társa most lát hozzá az eb­oltási kötelezettség teljesíté­sének ellenőrzéséhez. Felelős­ségüket növeli, hogy már az idén 17 veszett rókát talál­tak Borsodban és a kutyák gyakori terjesztői ennek a súlyos kórnak. Miskolcon több mint 10 ezer kutya van és ebből csak 8 ezret vittek el oltásra. A be nem oltott kutyák gazdáit 5 ezer forint­ig terjedő pénzbírsággal sújt- já majd a kerületi tanácsi hivatalok igazgatási osztá­lyai. — A következőkben az ed­diginél is szigorúbban lépünk majd fel az olyan ebtartók ellen, akik nem tartják be a tanácsi rendelet szabályait. Súlyos bírságok árán győződ­hetnek meg arról, hogy szi­gorúan vesszük a mindannyi­unk testi épségének, egészsé­gének érdekében született rendeletet. E. A.

Next

/
Oldalképek
Tartalom