Déli Hírlap, 1975. április (7. évfolyam, 76-99. szám)

1975-04-08 / 81. szám

# Bölcsészek és fizikusok, matematikusok és biológusok; valamennyien a barlangászat hó­dolói és egy kivételével mindnyájan az ELTE hallgatói. „Egyedül én vagyok miskolci, így természetes, hogy rám osztották az idegenvezető szerepét”, mondja Pethő Agnes. „Létrás- tetőn leszünk négy napig, utána megyünk vissza az egyetemre”, fűzi hozzá a „technikai ve­zető”, Rajczy Miklós. A csoport már járt Szinpetri felett, ahol fel is tártak egy barlangot, mely azóta is hivatalosan az „ELTE-barlang” nevet viseli. „A barlangászok pihenőházában fogunk lakni, és főként zsombolyokat nézünk meg, de lehet, hogy lemegyünk egy-két érde­kesebb barlangba”, teszik még hozzá. Búcsúpillantást vetnek a Hámori-tóra, aztán nekigyűr- köznek a hatalmas hátizsákoknak, és irány Létrástető! est tartott a városi párt-vb Ma délelőtt ülést tartott az MSZMP Miskolc városi Bi­zottságának Végrehajtó Bi­zottsága. Megtárgyalta a be­számoló és vezetőségválasz­tó taggyűléseken, valamint a pártértekezleteken elhang­zott városi intézkedést kívá­nó kritikai észrevételek, ja­vaslatok végrehajtásának megszervezésére beterjesz­tett javaslatot. Ezt követően tájékozódott a HCM beru­házásának helyzetéről, majd a pártesoportbizalmiak újjá- választásának tapasztalatai­ról. VII. ÉVFOLYAM, 81. SZÁM 1975. APRILIS 8., KEDD I ÁRU: 80 FILLÉR Focli Jenő és ilektzej Kosz iáin beszédével Tavaszi díszben a Máira • Betörőt tutit a benzinlcutas (RIPORT A 3. OLDALON) • Beszélgetés Lukács Sándorral (A MISKOLCI SZÁRMAZÁSI] FIATAL SZÍNÉSZ NYILATKOZIK AZ 5. OLDALON, FIÜK-LÁNYOK ClMÜ ÖSSZEÁLLÍTÁSUNKBAN.) Levonulóban az árhullám Az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság árvízvé­delmi ügyeletének reggeli tá­jékoztatása szerint levonuló­ban van a napok óta tartó zöldár a Tiszán és apad a Bodrog is. Ennek ellenére még első­fokú készültséget tartanak a Tisza idetartozó szakaszán és másodfokú készültségben vé­dekeznek a Bodrog gátjain. Az áradás idején egyébként feltöltötték a folyók holtágait, amelyeket mesterséges víztá­rolónak képeztek ki. Az ilyen módon tárolt vizet nyáron öntözésre használják majd. Nyári kollégium Sárosoatakon Nyaranta három nyedvi tábort rendez a Magyarok Világszövetsége és az Anya­nyelvi Konferencia a kül­földön élő magyar szülők gyermekei részére. A kiseb- nak, az egyetemi, főiskolai nak az egyetemi, főiskolai hallgatók a Debreceni Nyá­ri Egyetemen ismerkednek a magyar nyelvvel és iroda­lommal. míg a középiskolás korú diákok a sárospataki nyelvi táborban vesznek részt. A jelentkezési határidő még nem járt le, de már eddig is 80 ifjú, vagyis a tavalyi létszámnak a két­szerese jelentkezett a sáros­pataki kollégiumba, így ez idén két csoportban foglal­koznak majd a külföldi ma­# Újra divatossá vált a háztartásokban a különböző faeszkö­zök használata. A Borsodi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság Lillafüredi Erdészetének kis üzemében évente 300 köbméter faanyagot dolgoznak fel a Vörös Csillag szocialista brigád tag­jai. A húsverőkön, nyújtófákon kívül jelentős mennyiségű, ipari fa-nyélárut is gyártanak. Róluk szól riportunk a 3. olda­lon. (Solymos László felvétele) Moszkvában megnyílt a jubileumi kiállítás I'ock Jenő és Alekszcj Ko­szigin ünnepi beszéde nyi­totta meg a „Felszabadult Magyarország 1945—1975.” jubileumi kiállítást. A megnyitóra Moszkvába érkezett magyar delegáció vezetője, Fock Jenő, beszé­dében utalt arra, hogy im­már hagyománnyá vált: leg­nagyobb nemzeti ünnepünk jubileumi évfordulóin bemu­tatjuk Moszkvában a hazánk felszabadulása óta elért ered­ményeinket. Ez a kiállítás bizonyára hozzájárul majd az új lehetőségek feltárásá­hoz, az országaink közötti gyümölcsöző együttműködés elmélyítéséhez, népeink meg­bonthatatlan barátságához. Alekszej Koszigin rámuta­tott: a népi Magyarország a kommunisták vezetésével, szoros együttműködésben és szövetségben a Szovjetunió­val, valamint más szo­cialista országokkal, szün­telenül növelte erejét, hogy a dolgozók szuverén állama, a hatalmas szocialista közös­ség részvevője legyen. Ko­szigin méltatta a bővülő és szilárduló szovjet—magyar gazdasági, vaiamint tudomá­nyos-műszaki kapcsolatokat, és méltatta a közösen meg­valósítandó olefinprogramot. Húsprogram, villamos energia A Borsod megyei képviselőcsoport ülése Ma délelőtt 9 órától az ÉMÁSZ-székházban ülése? zik az országgyűlési képvi­selők Borsod megyei csoport­ja. Hegyi Imre, a képviselő­csoport vezetője tájékoztatta először a képviselőket a ta­vaszi ülésszakról. Ezután a társadalombiztosítási törvény módosítását vitatták meg. Fejes László, a megyei ta­nács elnökhelyettese a kor­mány szarvasmarha-prog­ramjának, hősprogramjának megyei megvalósulásáról tá­jékoztatta a képviselőket. Valaska László, az É.iaSZ igazgatója Borsod megy. /11- lamosenergia-eilátásáró; mr- tott kénekkel illusztrált be­számolót. A képviselők ez­után megtekintették az ÉMÁSZ új számítóközpont­ját és a Miskolc nyugati vá­rosrészét ellátó transzformá­torállomást. A gyors felmelegedés ha­tására rohamosan előre tör a tavasz a Mátrában. A hegyek lábánál tavaszi díszbe öltöz­tek a fák, a bokrok.1 Négy— ötszáz méter magasságig már kibontották rügyeiket a bükk­fák. a nyárfák, a hársak és a füzek. Teljes díszben pom­páznak az erdei gyümölcsfák is. Virágba borultak a vad­körtefák és a vadcseresznye­fák, a somvirágok sárga szir­mai messzire látszanak. A hegyek alján sokféle színben pompáznak a vadvirágok. gyár diákokkal. A városi ta­nács művelődésügyi osztá­lya már megkezdte a július 17-én nyíló öthetes nyelvi tábor előkészítését. Az Anya­nyelvi Konferencia által ösz- szeállított tanterv szerint megismerkedhetnek a fia­talok a magyar irodalom és történelem kimagasló alakjaival, hazánk mai éle­tével. földrajzával, népraj­zi nevezetességeivel, tanul­nak magyar népdalokat, né­pi táncokat. A legfontosabb tantárgy természatesen a magyar nyelv, ennek tanu­lása és gyakorlása lesz. Minden hét végén autó­buszkirándulásokon vesznek részt. f Az építők tegnap megkezdték az M—7-es út jobb oldali pá­lyájának betonozását Szabadbattyánnál. A Székesfehérvár— Balatonaliga közötti 30 kilométeres szakaszon még 9,5 kilo­méter utat és négy hidat kell elkészíteniök. Tervek szerint az M—7-es jobb oldali pályáját az említett szakaszon július 4-én nyitják meg a forgalomnak, s ezzel elkészül a 90 kilométer hosszú, kétpályás balatoni autópálya. Riadókészültség Saigonban Bombázták Thieu palotáját Riadókészültséget rendel­tek el Saigonban, mert a hadsereg légierejének egyik gépe hajnalban bombázta Thieu elnök palotáját. A támadásnak két halálos és három sebesült áldozata van, az elnök és családja megmenekült. Saigonban ma reggelre már üresek voltak az utcák, csak katonák cir­káltak a légitámadás miatt. Ugyanekkor a dél-vietnami harci cselekmények súlypont­ja áthelyeződött a Mekong deltavidékére. A saigoni fő­parancsnokság közlése sze­rint a deltavidéken szinte minden tartományban sú­lyos tűzharc volt tegnap. — Kambodzsában továbbra is a főváros, Phnom Penh körül folynak a harcok. liirmagyarásut: A dél-vietnami helyzet lesz a fő témája — a hírek szerint — Ford elnök csütörtöki beszédé­nek, amelyet a törvényhozás előtt mond el. Ismét hangsú­lyozni fogja, hogy a „rossz lát­szat” ellenére az USA ,,nem hagyja cserben szövetségeseit”, és egyes hírek szerint Kiss*'iigev is az »erélyesebb” fellépést sürgeti. Érthető, hiszen a viet­nami tűzszünetet szabotáló Tliieu-klikk politikája csődbe ju­tott, es ez nem „kellemes” Kissinger számára ugyanakkor, amikor közel-keleti missziója is kudarcot vallott, a többszöri si­kertelen összeesküvés, valamint a mai merénylet azt mutatja: Dél-Vietnamban már a hadse­regnek is elege van Thieuból. é - szívesen látnák, ha éppen úgy távozna, mint Kambodzsából Lón Nol. Az USA távol-keleti politikáját — minden jel sze­rint — ugyanúgy át kell érté­kelni, mint a közel-keletit, pon­tosabban: ebben az esetben egy csődtömeget kell felszámolni. Bizonyos lehetőséget ad az USA számára Csang Kaj-sek halála, mert ezáltal a tajvani kérdés közelebb kerülhet a megoldás­hoz, és elhárulhat a legfőbb akadály az USA—Kína viszony rendezése elől. Kína nem for­szírozta különösebben Tajvan megszállását, a kérdés megoldá­sát az „időre” bízta. Csang Kaj- sek halála belejátszott „az idő­be”: ezzel az USA kötelezett­sége lényegesen csökkent. Hogy’ mindennek milyen további kö­vetkezményei leszenk, az Ford csütörtöki beszédétől és a tör­vényhozás azután következő döntéseitől is függ. MÁTÉ IVAN Kellemes idő Fe. __ reggelre ébredtünk, a hőmérséklet országszerte 3—10 fok között volt. Ma kevesebb felhőzet várható, mint tegnap, de azért eső itt-ott lehetséges. Kellemes lesz az idő, a nappali hő­mérséklet 12—17 (egyes he­lyeken 20!), az esti 7—12 fok között alakul.

Next

/
Oldalképek
Tartalom