Déli Hírlap, 1975. április (7. évfolyam, 76-99. szám)

1975-04-06 / 79. szám

Május 1-re elkészül flzúi autószerviz Befejezéséhez közeledik a VIMELUX Miskolci Finom­mechanikai Javító Vállalat 2-es számú, Győri kapui autószervizének építése. Az összesen 2050 négyzetméter (ebből a beépített terület 430 négyzetméter) alapterületű szervizt a Borsod megyei Ta­nácsi Tervező Vállalat ter­vei alapján, az Észak-ma­gyarországi Állami Építő­ipari Vállalat dolgozói épí­tették. A szakipari munkákat a Miskolci Vízvezeték-szerelő Szövetkezet, a Miskolci Vil­lamosipari Szövetkezet, va­lamint a VIMELUX tmk- reszlegének dolgozói végez­ték, illetve végzik. Az 5 mil­lió forintos beruházási költ­séggel épülő szervizben a VIMELUX (Trabant, Wart­burg, Moszkvics, Skoda, Zsi­guli és Polski Fiat típusú gépkocsik szervizét és futó­javítását vállalja majd. Az épület körül parkolóhelyet alakítanak ki, a javításra váró, vagy a már elkészült gépkocsik tárolására. Városunk új autószervizé­nek évi kapacitása 22500 produktív óra lesz, ami azt jelenti, hogy egyműszakos üzemelés mellett a gépkocsi­javító műhelyben naponta mintegy negyven, a szerviz­helyiségben pedig naponta mintegy' 30 gépkocsi ellátása lehetséges. A Győri kapui, 2-es számú autószervizt a legkorszerűbb berendezésekkel szereli fel a VIMELUX. A gépkocsik alsó és felső mosására például úgynevezett autóblitz-tipusú, nagynyomású, forróvizes mo­AZ MHSZ GÉPJARMO- VEZETÖKÉPZÖ ISKOLA NEM HIVATÁSOS szeméíypkocsi­vezeti lanfolyaiot indit ÁPRILISBAN JELENTKEZÉS: MISKOLC, R iKÖCZI U. 12. SZ. FSZT. 4. A MISKOLCI VASIPARI SZÖVETKEZET azonnali belépésre alkalmaz fejlesztési mérnököt Követelmény: gépészmérnöki oklevél, hidegvágó, mélyhúzó szerszámok tervezésében és tömegcikkgyártmány­fejlesztésben jártasság. Fizetés: megegyezés alapján. Jelentkezés: Miskolc, Partizán u. 7. sz.-M- A VIMELUX 2-es számú új autószervize Miskolc összekötő városrészében. Rekonstrukció a röntgenosztályon Tévélánc a kórházban IN«*m éri sugárzás a szervezetet Nagyszabású korszerűsíté­si munkák folynak a vas­gyári kórházban. A röntgen- osztályt új berendezésekkel látták el, az egyik Medicor gyártmányú EDR röntgen­gép decembertől már műkö­dik. 4 film archiválható világszínvonalon, hanem a „röntgenezésben” is. A be­teg elmegy egy rendelőbe, megnézeti magát, utána el­megy a szűrőálomásra, kontrolláltatja az előző ered­ményt, és közben tekintély;» sugármennyiséget szed ma­gába. így nem mindegy, mekkora sugáradagok érik a szervezetet. sóberendezéseket alkalmaz­nak. Ezekkel nemcsak a gép­kocsi kocsiszekrényének vegyszeres tisztítása végez­hető el szakszerűen, hanem a karosszéria teljes felülete, s a rejtett és bonott felüle­tek is tökéletesen lemosha­tok. A lemosóhelyiségek mellett végezhető el a gép­kocsik alvázának és üre­ges karosszéria-elemeinek korrózióvédelme is. Az al­váz- és korrózióvédelmet a legkorszerűbbnek tekinthető Auras-típusú lefúvó beren­dezéssel végzik majd. Külön helyiségben kerül sor — egy ugyancsak Auras-típusú, nyolcrészes szervizfalról — a kenőanyagok feltöltésére, cseréjére, a gépkocsi zsirzá- sára. A kenőanyag-pisztolyo­kat surítettlevegő-hálózatról működtetik. A szervizhelyi­ségekben a gépkocsikat a legkorszerűbb, egyoszlopos, hidropneumatikus, csápos emelőkkel emelik fel. Hónaoos vásár Aprilis 2-án tartották meg a hónapos vásárt a Zsarnai- telepen. Az esős idő ellenére több ezren fordultak meg a vásárban; elsősorban a ku­korica, a burgonya, a vető­magok. valamint a kismala­cok és fiatal süldők voltak kapósak. Autómentők ■ Szerencsére nem volt nagy forgalmuk az ünnepek alatt az autómentőknek. Kevesebb autót kellett bevontatni a húsvéti szezonban, mint a A vállalatnál úgy tervezik, hogy Miskolc új autószervi­zét, Május 1. tiszteletére ad­ják át rendeltetésének. NY. 1. korábbi években. Április 2- án csak két személykocsi. 3- án pedig 10 magán- és vál­lalati kocsi került a lopó­kocsik horgára. A CEMENT- ÉS MÉSZMŰVEK HEJÖCSABAI GYARA az új gyár beüzemeléséhez {elvételre keres: vízvezeték-szerelő; csőszerelő; lakatos; minősített hegesztő; villanyszerelő; ács; kemencefalazó kőműves; gázkezelői végzettséggel rendelkező lakatos; autóvillamossági szerelő és vegyipari szakmunkásokat, folyamatszabályozás vagy automatizálás műszerészt (legalább 4 éves gyakorlattal); középiskolai végzettséggel rendelkező férfi, és anyagvizsgáló röntgengép mellé kiszolgálói munkakörbe érettségizett női munkaerőket; vasúti kocsirendezőt; 18 éven felüli női munkaerőket mintahordói munkakörbe; általános normaképesítéssel rendelkező normást fürdőbe takarító és őrzői minőségben férfi és női munkaerőket. Jelentkezni o munkaügyi osztályon lehet mindennap 7—15 óráig. Bélyeggyűjtés Az ENSZ postája, a világűr békés felhasználásának propagá­lására, március 14-én 0,60 és 0,90 frankos, illetve 10 és 20 USA­centes értékjelzéssei adott ki bélyeget. ★ Március 26-án ünnepélyes kül­sőségek között nyitotta meg Za­laegerszegen a XIII. országos ijúsági bélyegkiállítást dr. Palo­tás Magda h Magyar Posta ve­zérigazgató-helyettese. ifjú fila- telistáink a 267 keretoldalon be­mutatott anyaggal a fasizmus felett aratott győzelmet és ha­zánknak a felszabadulás óta el­telt 30 év alatti fejlődését, ered­ményeit mutatják be. a kiállí­táshoz kapcsolódik az a nem­zetközi ifjúsági filatelista vetél­kedő is. melyet április 4. és 7. között az egervári kastélyban tartanak. ★ Március 8-án az új, általános forgalmi bélyegsorozat részeként 5 forintos címletű, Szolnokot ábrázoló bélyeget hozott forga­lomba a Magyar Posta. A bé­lyeg az Állami Nyomdában, sö­tétkék és azúrkék színű ofszet- nyomássá«, kertel József grafi­kusművész terve alapján készült. V. GY. Mint dr. Ditrói Sándor igazgató főorvostól megtud­tuk, a berendezés igen mo­dern, tranzisztorizált kap­csolású, szilícium egyenirá- nyítású egységekből áll. Az eddigi egymunkahelyes osz­tályt kétmunkahelyessé ala­kítják át, hogy ezzel is meg­gyorsítsák a betegek ellátá­sát és rövidebb idő alatt ki tudják dolgozni a gyógyí­táshoz nélkülözhetetlen fil­meket. Nyugatnémet lieenc alapján itthon készített elő­hívó biztosítja a filmek hi­bátlan kidolgozását. Az EDfl egvik nagy előnye a sok kö­zül, hogy az eddigi sugáradag­nál jóval kevesebb éri a szervezetet. A nagyméretű filmek helyett ezzel a be­rendezéssel 11x11 cm-es anyagra tudnak dolgozni, ez jóval kevesebbe kerül, mint a korábbi, és archiválható is. Ezüsttartalma ugyanis olyan kicsi, hogy nem kell leadni az ezüst visszanyeré­se céljából. Túl bűz só beícaek Az egészségügyi technika fejlődésével szinte lehetet­len lépést tartani. Dr. Sza­bó István, a városi tanács egészségügyi osztályának vezető főorvosa szerint a be­rendezések régebben akár harminc évig is kifogásta­lanul működtek, a mostani­ak 15—20 év múltán ósdi­nak tűnnek, ki kell selejtez­ni őket. Hazánk nemcsak a gyógyszerfogyasztásban áll I éoiukísérhető a gyógyítás folyamata A vasgyári kórház másik jelentős technikai újdonsága az a zártláncú televízió rend­szerrel működő képerősítő berendezés, amely a sebé­szeti és a belgyógyászati osztályokon található. Szere­pe különösen nagy. Gyomor- diagnosztikánál olyan ár­nyalati különbségek is ész­revehetők a segítségével, hogy a betegnek fekélye van-e vagy daganata? A se­bészetben korábban a láb­törés után összeillesztett csontokról röntgenfelvételt kellett készíteni, és csak ezek kidolgozása után el­lenőrizhették a forradást. Most az orvosok vizsgálat közben láthatják mindezt a képerősítő berendezés segít­ségével a képernyőn. így semmiféle sugárzás nem éri sem a beteget, sem az or­vost, és teljes biztonsággal állapíthatják meg a betegség okozóit és a gyógyulás mér­tékét. A zárt tv-lánc segít­ségével — amely a képerő­sítővel együtt 1 millió 600 ezer forintba került — egy­szerre több helyről is figye­lemmel kísérhetik a baleset, vagy a műtéti beavatkozás után a gyógyulás menetét. A vasgyári kórház egyéb­ként már tíz éve tart fenn a KGST-n belül kutatási kapcsolatot a Zeiss-művek- kel, a Medicorral és a MOM-mal. A mostani re­konstrukció is ennek a gyü­mölcsöző együttműködésnek az eredménye. (sólymos) Négy megyéből jönnek vasért lavaszlesen a pincében Megmutatták nekem az idei tavaszt, a kora nyarat, a nyarat, de azt is, hogv milyen lesz az ősz. Mindezt a pincében mutatták, amely­hez meredek lépcső vezet. — Egy szállítmány szeg nálunk száz mázsa is lehet. Mi hordjuk le ... — A tavasz? — Nem tudom, hogy Iá- tott-e már építeni házat. Mi nem látjuk, de tudjuk, mert a vevő aszerint kér szeget, szerszámot, fürdőszoba-be­rendezést, ahogyan a háza épül... — Idén? — A tavalyinál minden­képpen több épül... ■ ■ Olhsz József boltvezető számokkal tele dossziét tesz elém: 1970-ben nyitott a bolt, tízmillió forint volt a terv. — Ma? — Negyvennél több, mert hiszen egymilliót rátettünk a kongresszus miatt. A szint, amelytől kezdve „kiemelt bolt” lehet egy üz­let, 36 millió forint. Nyitás előtt kerestem a vásárlókat. Négy megyéből voltak ... — Ez csak véletlen, hi­szen vannak bőven dunán­túli vásárlóink is. — Miért érdemes olyan messziről idejönni ? — Gondoljuk, hogy az árukészlet miatt. Nagyon ke­vés üzlet kínál például oszt­rák és finn csapszerelvénye­ket... Mi igen. Más: néz­ze meg a raktárai. Itt van elkészítve a teljes tavasz. A kerti szerszámoktól az épít­kezőknek szükséges szegek­ig ... — Itt minden van? — Le ne írja! Nincs min­den. A csavaranya min­denütt hiánycikk. Nettünk­sincs. Ha például csavar­anya készítésére vállalkoz­na egy ipari szövetkezet, akkor már másnap vevő­ként jelentkeznénk... És megoldanánk, ahogyan jó néhány kurrens cikknél megoldottuk azt, hogy a nagykereskedelem közvetíté­se nélkül, közvetlenül a gyártóktól vásároljunk. — Ez olcsóbb? — Az Idő is pénz, tehát igen. A vas- és edénybolt 1975- ben 45—50 milliós forgalmat tervezett. — Az első negyedévben, és nem ez a legjobb, már teljesítettünk tizenegyet. Kü­lönben nem vagyunk többen, mint akkor, amikor tízmil­lió forint volt a forgalom. És a raktárunk se nagyobb. Az igazság az, hogy megfe­lelő raktári megoldással 100 millió forintot forgalmazó üzlet is lehetnénk. Miskolc az ' ország ismeretei szerint a vas városa. Ide az idegen is úgy jön ... Az idegen pedig jön. Nyi­tás előtt tél órával már négy megyéből voitak. Később, gondolom, többől is. A pincei raktárig, ahol a tavaszi szerszámok várták az igazibb tavaszt, meredek lépcső vezet. Száz és száz mázsák utaznak itt naponta. Hallgattam egy párbeszé­det. Az eladó papírra dik­tálta, hogy mi szükséges egy komplett fürdőszobához' Nemcsak árut kapott a ve­vő, hanem tanácsokat is .. A lehetséges százmillióhoz jobb raktár és több munka­erő kellene. A vártnál több ötvenhez. az országos hírű bolthoz elég volt, alig né­hány év alatt elég volt a szándék. B. G.

Next

/
Oldalképek
Tartalom