Déli Hírlap, 1975. április (7. évfolyam, 76-99. szám)
1975-04-03 / 78. szám
+ így szüle ti1' a város... A Vörösmarty utca mentén épül a belvárosi lakónegyed. A már kész szalagház az első házgyári épületek közé tartozik (bal oldali kép). Az egyelőre még összekötő városrésznek nevezett negyed épületei, háttérben a kohászattal (jobb oldali kép). — Ipari táj. ijc A város felszabadulásának jubileumára épült óvoda, melyért sok ezer óra társadalmi munkát végeztek a miskolci üzemek dolgozói Egy óriásdaru néz be az ablakomon. Reggel, amikor ébredek, már méltóságteljesen bólogat és alkonyattájt, mikor hazatérek, még dolgoznak az építők, reflektorok fénye mellett. Tulajdonképpen megszokott kép a város bármely pontján lakónak, ahogy a csikorgó drótkötélen magasba lendül egy szoba és — doboz doboz után — csaknem egy szinttel nőnek naponta az épületek. Megszokott kép, de nem lehet betelni vele. Jó, jó! De milyenek ezek a gyorsan növő házak?! — mondja most a kritikus szellemű miskolci. Nos, nem olyan szépek, változatosak, mint szeretnénk. De komfortosak. Lehet, hogy — mint napjaink anekdotája mondja — az új lakó eltéveszti a lépcsőfeljárót, ám ha megtalálja a lakását, akkor fürdőszobát és távfűtést is talál benne. ■ ■ Apropó, távfűtés! A múlt télen csak olyan panaszok érkeztek a szerkesztőségbe, hogy túlfűtik a lakásokat. Persze ezért sem lehet hurrázni, hiszen azt jelzi, hogy a rugalmasság, a gazdaságosságra való törekvés még nem tartozik a távfűtők erényei közé. Természetesen nem minden miskolci lakás ennyire komfortos még. Furcsa ellentmondás, hogy éppen a belváros a legelhanyagoltabb. Szegényessége az új lakótelepekhez viszonyítva különösen szembeszökő. Igaz, hogy újra vakolnak, meszelnek az idén is néhány épületet a Tanácsház téren, a Széchenyi úton és másutt, de tessék csak betérni a „nagyvárosi” főutcára nyíló bármelyik sikátorba! Középkort idéz a keskeny úttest közepén csordogáló nyitott csatorna és nem sokkal különbek a házak sem. Ezek az utcák nem hagyják elfelejteni, honnan indult ez a vagy fellengzősen dicsért, vagy méltatlanul ócsárolt város. Honnan?! ■ ■ A második világháborúban 6800 miskolci otthon sérült meg. azaz a lakásállomány 46 százaléka. A fel- szabadulást követő négy évben tulajdonképpen csak helyreállítási munkálatok folytak. 1949-től napjainkig azonban nem kevesebb, mint 37 ezer lakás épült és, ha 5100 elavult régit le is kellett bontani, a tényleges növekedés így is csaknem 32 ezer. Szögezzük le mindjárt: ha kárhoztatjuk is Miskolc „uni- formizálódásáért” a házgyárat, nélküle nem tarthatnánk ott, ahol tartunk. Hiszen csak az idén kétezerötszáz új otthont szerelnek össze, a lassan befejezéséhez közeledő ötéves tervben pedig csaknem 12 ezer lakás épül. — Mindig csak a lakást emlegetik, pedig egy város építéséhez, fejlesztéséhez még sok más is hozzátartozik! — hallom a jogos ellenvetést. És itt álljunk meg egy szóra. A rohamléptű építkezés ellenére, jelenleg is több mint tízezer jogos lakásigénylőt tartanak nyilván a városban. Ez bizony nagy nyomás, nagy kényszerítés. Akkor tehát, amikor az elmúlt 10—15 év kétségkívül kissé egyoldalú (lakáscentrikus) városfejlesztési koncepcióját kritizáljuk — mert kritizáljuk! —, gondoljunk erre is. És persze nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt sem, hogy Miskolc terveit nem a megyei és az országos irányelvektől, lehetőségektől függetlenül alakítják. Az igazság pedig az, hogy az ország bármely városán számon kérhetjük — kisebb vagy nagyobb mértékben — a komplex, azaz az arányos, tervszerű fejlesztést. Néha szélsőségesen fogalmazunk és, mert „a túlsó part mindig zöldebb”, hajlandók vagyunk megfeledkezni arról, ami nálunk szép és jó, s utolérhetetlen példaként emlegetünk olyan városokat, melyek jobb adottságokkal indultak, mégsem jutottak messzebbre 30 év alatt, mint mi. Nem tehetek róla, ismét adatokkal kell bizonyítanom. A felszabadulás évében 73 kilométer vízvezetéke és 52 kilométer szennyvízcsatornája volt a városnak, s négymillió köbméter vizet „termelt” a vízmű. Ma 378 kilométer a vízvezeték hossza, a csatornahálózaté 285 kilométer, az évi víztermelés pedig 30 millió köbméter. És épül a szennyvíztisztító telep, a Hernád menti csúcsvízmű első üteme pedig már el is készült. No és a sokat szidott közlekedés ... Vajon csodálkozhatunk-e zökkenőin, ha tudjuk, hogy 30 év alatt mekkora lépést kellett tenni: 1945-ben négymillió utast szállítottak a villamosok, tavaly 61 milliót. Az állandó autóbuszjáratok (négy vonalon) 1949-ben indultak, s akkor másfélmillió utast szállítottak. Tavaly viszont már 100 millióan utaztak — csúcsidőszakban szorongtak — a buszokon. Könnyebb lenne a Miskolci Közlekedési Vállalat dolga, ha évekkel korábban jutott volna pénz az északi tehermentesítő út felépítésére és nem minden út vezetne keresztül a ful- lasztóan szűk belvároson. De ha később is, mint szerettük volna, néhány éven belül elkészül az említett tehermentesítő út, a gömöri felüljáród val, a Búza téri gyalogos aluljáróval és az M3-as fő- közlekedési út városi szakaszával együtt. Akkor majd gyönyörűség lesz az utazás? Dehogy. Csak valamivel könnyebb, mint ma. De ez sem kevés! Büszkék vagyunk rá, hogy van egyetemünk, de sokat panaszkodunk amiatt, hogy nem képeznek felső fokon humán szakembereket. Az egyetem Szomszédságában épült Gyermekvárosnak azonban csodájára járnak az ország minden tájáról. Bölcsődéből már-már elegendő van, az óvodás korú gyerekek egy része viszont az idén is „kapun kívül” marad. Pedig társadalmi ösz- szefogással is épült tavaly és az idén is épül Miskolcon óvoda. Van szép Centrum Áruházunk és rövidesen megnyitják a Domust. Néhány peremkerületben azonban még hosszú az út a legközelebbi szegényes választékú boltocskáig is. Az iskolák, könyvtárak fejlődéséről oldalakon keresztül lehetne beszélni. De talán egyetlen adat is elgondolkoztatja az olvasót: 1939- ben 177 gyerek érettségizett a városban és közülük mindössze három volt munkás származású. Jóllehet, Miskolc már akkor is ipari jellegű város volt... Hosszú az út és ehhez képest bizony nagyon rövidnek tűnik 30 esztendő. Pedig nemcsak időből, hanem pénzből is mindig kevesebb jutott, mint szerettük volna. Kevesebb jutott természetesen a többi városnak is, hiszen az igények — emberi dolog — mindig előtte járnak a lehetőségeknek. Tudom, hogy eme eszme- futtatás végére érve hiányérzete lesz az olvasónak, hiszen lakótelepek és szép, új, egyedi épületek (sportcsarnok stb.) sokaságát kellene felsorolnom. Folytassa magában ezt a szép számvetést az olvasó, s ha ezt teszi, biztosan igazat ad azoknak, akik bár kritizálják, sőt néha szidják is ezt a várost, de el nem költöznének innen soha. BÉKÉS DEZSŐ-K- Az avast lakótelep. Az új házak előtt önfeledten játszó gyerekek.-lé A munkáskultúra központja lesz a vasgyári művelődési ház. Már épül, de még csak a makettjét tudjuk bemutatni. . (Farkas Ida felvételei) A MI MISKOLCUNK
