Déli Hírlap, 1975. április (7. évfolyam, 76-99. szám)

1975-04-28 / 98. szám

Kongresssusi sássió ß Zöldség vagy játszótér? (RIPORT A 4. OLDALON) Az 1973-ban elért munka­siker (kiváló vállalati kitün­tetés) után tavaly, a kong­resszusi és a jubileumi mun­kaverseny beindulásának évében, ismét országos si­kert értek el a Borsod me­gyei Állatforgalmi és Hús­ipari Vállalat dolgozói. A Magyár Húsipari Tröszt és a magyar élelmiszeripar válla­latai közül egyedül ők nyer­ték el az MSZMP KB kong­resszusi zászlaját s ezzel együtt ismét a „Kiváló vál­lalat” címet. A Hónai Sándor Művelő­dési Központ színháztermé­ben megjelent ünneplőket — köztük Gyenes Andrást, az MSZMP Központi Bizottság gának titkárát, dr. Havasi Bélát a megyei pártbizott­ság titkárát és Drótos Lászlótt a városi pártbizott­ság első titkárát a vállalat szb-titkára üdvözölte. A tavalyi munka eredmé­nyeit Varga János, a vál­lalat pártbizottságának titká­ra ismertette. A vállalat ár­bevételi tervét 8,6 százalék­kal teljesítette túl, a többlet- termelés 83 százalékát a ter­melékenység növelésével ér­te el. A 40 szocialista brigád közül kiemelkedett a sertés­vágó brigád, amely az előző évihez képest 23 százalékkal több sertést vágott. A nagy­szerű kollektíva joggal ér­demelte ki a városi tanács és a városi pártbizottság ál­tal alapított kongresszusi emlékplakettet és a kiváló brigád címet. Elmondotta Varga János azt is, hogy éves feladatuk sikeres teljesítése, illetve túl­teljesítése mellett elvégezték az új húskombinát építési és szervezési munkálatainak időarányos tennivalóit. A vállalat dolgozói ezután is megtesznek mindent azért, hogy a hatalmas beruházás a kitűzött határidőre elké­szüljön. Az MSZMP Központi Bi­zottsága. a megyei és városi párt- és tanácsi szervek, va­lamint a MÉM és ÉDOSZ vezetősége nevében Gyenes András, a Központi Bizott­ság titkára köszöntötte az ünneplőket. A kongresszusi zászlót és a kiváló vállalat kitüntetést Varga János párttitkár és Csajághy Gábor igazgató vették át a Közpon­ti Bizottság titkárától. Kö­szöntötte az ünneplőket Jura Hóra is, aki a Kelet-szlová­kiai Húsipari Egyesülés vál­lalatainak és dolgozóinak üd­vözletét tolmácsolta. Az ün­nepség a legjobban dolgozók kitüntetésével ért véget. VII. ÉVFOLYAM, 98. SZÁM 1975. ÁPRILIS 28., HÉTFŐ I ŐRS: 1 FORINT Ma leszik közzé a portugál választások végeredményét A „ nagyMinh” Dél-Vietnam új államfője A hét eleji reggeli telexje­lentések Portugáliáról csak annyit tartalmaznak, hogy ma teszik közzé a választá­sok várható eredményét. — Dél-Vietnamban egy hét alatt a harmadik államfő követi egymást: a saigoni nemzet- gyűlés Duang Van Minh-et, a „nagy Minh”-et teljhatalom­mal ruházta fel. A sebtiben összehívott ta­nácskozáson a saigoni parla­ment két házának 211 tagja közül csupán 134 törvényho­zó vett részt. Mint ismeretes, Thieu utóda, Huong megígér­te: lemond elnöki tisztségé­ről", ha a nemzetgyűlés kije­löli utódját. Minh tábornok megválasztásával ez megtör­tént: az új államfő ma tele­víziós beszédben ismerteti el­gondolásait. Portugáliában most már a 247 tagú parlament feladata: az új demokratikus alkot­mány' megalkotása. A kor­mánykoalíció — amelynek legerősebb tagja a szocialista párt és jelentős tényezője a kommunista párt — abszolút többséget szerzett és a Fegy­veres Erők Mozgalmára tá­maszkodva lehetősége van a demokratikus fejlődés bizto­sítására. Hirmagyurásut: A portugáliai választások ered­ménye rnegmutatia: lehetőség van egy új, haladó demokrati­kus Portugália megteremtésére, amelynek motorja a Fegyveres Erők Mozgalmával együttműkö­dő, a koalícióiban részt vevő kommunista párt lehet. Jelentős tényező, hogy a koalíció leg­erősebb parija, a szocialista párt a kommunistákkal való kapcso­lat mellett nyilatkozott; persze, ennek ellenére a Fegyveres Erők Mozgalmának szoros kapcsolata a kommunistákkal a leglénye­gesebb követelmény. A belső reakció összejátszása a külső — elsősorban NATO — erőkkel, nyilván megkísérel majd a koa­líción belül ellentéteket \szítani. — Dél-Vietnamban ugyanekkor Minh tábornok, aki annak ide­jén elmozdította Diem diktátort, majd az amerikaiakkal szembe­kerülve Thieu ellenzéke volt, most amerikai támogatás nélkül lesz kénytelen a DIFK-kel tár­gyalni. Az amerikai álláspontot az általános kiábrándulás jel­lemzi. Ezt bizonyítja Theodore Sorensen, Kennedy elnök volt tanácsadójának nyilatkozata: „Zavaros a légkör, az embere­ket kiábrádította a hosszú, ha­szontalan indokínai háború, a Watergaíe-ügy után pedig cini- kusabbak lettek. Az USA már nincs abban a helyzetben, hogy az egész világon szembeszegül­jön minden kísérlettel, amely a jelenlegi helyzetet meg akaria változtatni.’ Hasonló a vélemé­nye a U. S. News and World Report című lapnak, amely sze­rint ,,1.975-ben az amerikai há­lálom és befolyás már nem ér­het el annyit, mint húsz évvel ezelőtt.” Vagyis akkor, amikor Vietnamban beavatkozott. Ázsia elvesztése azonban megsokszo­rozza európai erőfeszítéseit, ezért fontos a portugál haladó erők minél, ferőteljesebb összefogása. MÁTÉ IVÁN Alba Regia napok Tizenkettedik alkalommal rendezik meg az idén Szé­kesfehérvár hagyományos ta­vaszi ünnepségsorozatát, az Alba Regia napokat. Az egy­hónapos rendezvények sorát május 5-én ünnepélyes zászló- felvonás és ünnepi tanácsülés nyitja meg. Ezt követően szá­mos politikai, tudományos és kulturális rendezvény színhe­lye lesz az ünneplő város. Az Alba Regia napok hagyomá­nyos programjaként az idén is több tudományos tanács­kozásnak ad otthont a város. Falai között tanácskoznak majd az ókori és középkori történészek, a geodéziai és földmérési szakemberek, a Dunántúl településtörténetét kutató szakemberek, a csalá­di ünnepségek szervezésével foglalkozó irodák képviselői. Nem kedvezett a vasárnapi időjárás a repülés szerelmeseinek. Délelőtt a szél sebessége elérte az ötven kilométert, emiatt csak a viszonylag szélcsendes félórákat tudták kihasz­nálni. Nem sokkal tizenkét óra után ereszkedett a földre Tóth Zsuzsa, aki még kezdő re­pülőnek számít. Oktatója, Liszkai Gyula őrnagy irányításával ismerkedett a szélben való repülés elemeivel. (Képünkön a felszálláshoz készülnek.) Pár perccel utánuk landolt Góbé típusú vitorlázógéppel a repülőtér két „öreg rókája”, Szoboszlai György és Böszörményi Jenő. Mindketten oktatók, tapasztalt repülők, de méq ők is úgy látták, hogy aznapra be kell fejezni a vitorlázást. Az időjárás természetesen nem zavarta a leendő tisztiiskolás növendékeket, akik motoros gépükkel könnyedén emelkedtek a szeles égboltra. (Solymos felv.) Könyv 75 A béke és haladás jegyé­ben rendezik meg Moszkvá­ban a Könyv — 75 nemzet­közi kiállítást augusztus 22. és szeptember 22. között. Ed­dig 40 ország könyvkiadó szervei jelezték részvételi szándékukat. A változatos és átfogó ki­állítás ismerteti a Szovjet­unió és más országok könyv­kiadásának fejlődését, vala­mint a könyvek szerepét a békéért és a népek barátsá­gáért vívott harcban. Hu­szonötezer kötetet mutatnak be. A dán külügyminiszter városnéző sétán Budapestre a dán külügyminiszter Púja Frigyes külügymi­niszter meghívására tegnap délután hivatalos látogatásra Budapestre érkezett K. B. Andersen, a Dán Királyság külügyminisztere. Fogadásá­ra a Ferihegyi repülőtéren megjelent Púja Frigyes kül­ügyminiszter, Nagy János külügyminiszter-helyettes, s ott volt Oláh József, a Ma­gyar Népköztársaság Kop­penhágában akkreditált nagy­követe, valamint Christian D. Holten-egg ;rt, a Dán Ki­rályság bu oesti nagykö­vete. K. B. é rsen a késő délutáni órákban Budapest nevezetességeivel ismerke­dett, Nagy János társaságá­ban felkereste a Budapesti Történeti Múzeumot, a Ha­lászbástyát s a budai vár más látnivalóit. Kezesen élesebb Az Építésgazdasági és Szer­vezési Intézet a hatéko­nyabb, gazdaságosabb beru­házások telepítésére új mód­szereket dolgozott ki és meg­alakította az Invesztorg egy­ségét, amely szervezi és le­bonyolítja az építkezésekéi. Első munkájuk eredmé­nyeként Törökbálinton épül már egy nagy raktárbázis, amelynek több mint 10 vál­lalat lesz a gazdája, beru­házási hozzájárulásának ará­nyában a közös létesítmé­nyek költségeiből pedig ke­vesebb jut egy-egy válla­latra. A közös raktárépítésnél is fejlettebb, hatékonyabb mód­szer a koncentrált ipartele­pítésnek az a formája, amely szerint még az üzemi beru­házások előtt a kijelölt terü­leten felépítik az utakat, a vasúthálózatot, a közműve­ket, valamint a termelést se­gítő és az energiát szolgál­tató, a szociális ellátást nyújtó létesítményeket, s az így kialakított úgynevezett ipari parkba települjek az új üzemek. Az összehasonlító vizsgá­latokból kitűnik, hogy a koncentrált ipartelepítésnél közösen felhasználható léte­sítmények megvalósításával a beruházás 28 százalékkal kisebb költségből oldható meg, mintha az üzemek kü­lön települnének, s ennek megfelelően külön kellene gondoskodni ellátó létesít­ményekről is. A beruházá­sok előkészületi idejében pe­dig 3—5 éves megtakarítást lehetne elérni, nem mellékes az sem, hogy a közös üze­meltetésű létesítményeknél 61 százalékkal kevesebb dolgo­zót kellene alkalmazni, mintha külön-külön építe­nék meg ezeket a szolgáltató intézményeket. A koncentrált ipartelepítés új módszeréről folytatott ed­digi tárgyalások alapján vi­déken kerül sor az első ipari park megépítésére. Malus 1. a tévéien es a ráiiiaa Május elsején 7.55 órakor kapcsolja a televízió Moszk­vát, ahonnan közvetítést ad­nak a Vörös térről, a dolgo­zók május elsejei felvonulá­sáról. Tíz óra tájban Itt van május elseje címmel a bu­dapesti és mátraderecskei május-ünnepen lehetünk otl a kamerák segítségével, köz­ben tudósításokat láthatunk a testvéri országok főváro­saiból. A 4-es stúdióból ki­tüntetett művészvendégek je­lentkeznek. s felidézi az adá‘ a rádió 30 évvel ' ezelőtt nagy pillanatait is. A rádióban a Kossuth adón a délelőtti órákban májusi dalokat közvetítenek. A délutáni órákban kerül sor az éneklő ifjúság ötödik évadjának nyitó-hangverse­nyére, majd „Két rádió Ma­gyarországon” címmel sugá­rozzák Boros János, Szabó Miklós és Rapcsányi László dokumentumműsorát. A Petőfi adón a győzelem 30. évfordulójára Budapest fényei címmel tűzték mű­sorra dr. Petrák Katalin és Baráth Apollónia dokumen- umműsorát. amely Zsarnai István — ma Szolnokon élő — egykori partizán és Ma­rija Fortusz szovjet felderítő közös élményeiről számol be. 16-20 fok Ma reggel már 4.33-koi kelt a nap és 18.51-kor nyug­szik: elég szépen hosszabo- dik a nappal. Felhőtlen, hi­deg éjszaka után melegedés várható, kevés felhővel, ál­talában eső nélkül. A nap­pali hőmérséklet 16—20. az esti 9—14 fok között alakul. 5II húsipari vállalat kitüntetése

Next

/
Oldalképek
Tartalom