Déli Hírlap, 1975. április (7. évfolyam, 76-99. szám)

1975-04-26 / 97. szám

Lehár: Luxemburg grófja című nagyoperettjével fejezi be idei évadját a Miskolci Nemzeti Színház. A szezonzáró premier május 30-án lesz. Egyelőre a jól ismert — ám az énekeseknek mindig nagy feladatot adó — szólók' és kettősök gyakorlása folyik, Mura Péter karmester vezetésével: Várhegyi Márta (Angéla), Rózsa Sándor (René). (Solymos László felvétele) Jobb iskola — fejlettebb társadalom A Pedagógiai lársaság ülése Tegnap délelőtt a városi tanács nagytermében ülést tartott a Magyar Pedagógiai Társaság borsodi tagozata. Megjelent dr. Kornidesz Mihály, az MSZMP KB osztályvezetője, Novák József, a városi pártbizottság titkára, Amriskó Gusztáv, a megyei pártbizottság osztályvezetője, Tok Miklós, a városi tanács elnökhelyettese és Bujdos János, a megyei tanács­művelődésügyi osztályának vezetője. A résztvevőket a tagozat elnökségének nevében Sárközi Andorné köszöntötte, majd felkérte dr. Kornidesz Mihályt előadásának megtartására. A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsá­gának osztályvezetője a XI. kongresszus, illetve az okta­táspolitikai határozat tük­rében vizsgálta meg iskola­politikai feladatainkat. Be­szélt népgazdaságunk, s ezen belül oktatási rendszerünk távlati (15—20 évre szóló) tervéről, s közelebbi célki­tűzéseinkről. Előadása folya­mán többször is hangsúlyoz­ta, hogy rendszerünkben mi­lyen fontos helyet foglal el az iskolai nevelés és okta­tás, s hogy egyre inkább nő a pedagógusok társadalmi megbecsülése. Mind a köze­lebbi, mind a távolabbi jö­vőben rendkívül fontos cel- adatokat kell megoldani. Ilyen a társadalmi egyenlőt­lenségek leküzdése, illetve annak a programnak a meg­valósítása, mely általánossá kívánja tenni a középfokú képzést. e Üj lantervek Az iskolarendszer változá­sát jelző új tantervek közűi már több elkészült, mind­addig azonban, amíg nincse­nek meg a tanterv beveze­téséhez szükséges tárgyi es személyi feltételek, nem vol­na szerencsés változtatni az iskola struktúráján. Dr. Kornidesz Mihály min­den iskolatípust — s az ott bekövetkező változásokat — érintett előadása folyamán, különösen kiemelve a szak­középiskolai oktatás korsze­rűsítésének szükségességét. Ugyancsak sok szó esett az óvodai oktatásról. Pillanat­nyilag óvodás korú gyerme­keink 72 százaléka jár óvo­dába. Az óvodai férőhelyek két és félszeresére növeked­tek a tervezetthez képest, a zsúfoltság azonban még így is nagy. S bár hatezer új óvónő lépett munkába, to­vábbra is minél több „kö­zépfokú” óvónőt kell ké­pezni. Háromezerrel több peda«ó«us Ami a statisztikai adato­kat illeti, az elmúlt öt év folyamán háromezerrel több pedagógust kaptak iskolá­ink, ugyancsak ez alatt az idő alatt építettük fel meg­levő tornatermeink 23 szá­zalékát. Az általános iskolát végzettek 90 százaléka tanul tovább. Középiskoláinkban a tanulók 56 százaléka fizikai dolgozók gyermeke. Az előadás summázataként elhangzott, hogy nem kisebb feladatról van szó, mint hogy a fejlettebb szocialista tár­sadalom érdekében egész né­pünket tudatosabbá kell ten­ni. Ezért rendkívül fontos a világnézeti nevelés, illetve oktatás, a nevelők magas szintű képzése, továbbképzé­se, az iskola társadalmi sze­repének növelése. Borsodi tükör Dr. Kornidesz Mihály elő­adása után Borsod-Abaúj- Zemplén megye gazdasági, oktatási specifikumait ismer­tette Bujdos János osztályve­zető. A megyében sajnos ked­vezőtlenebbek az oktatás és nevelés feltételei az országos átlagnál. Már eleve sok gon­dot okoz a megye korszerűt­len településszerkezete, hi­szen több mint száz az 500 lakoson aluli kisközségek száma. Csaknem két száza­lékkal több itt a képesítés nélküliek aránya, mint az or­szágos átlag, és a cigányla­kosság 14 százaléka is Bor­sodban él. A IV. ötéves terv­nek ennek ellenére nagyon dicséretesek az eredményei. Ismeretes, hogy az LKM ál­tal indított akció keretében 10 millió forint gyűlt össze diákotthon-építésre és nem kevesebb, mint 100 millió fo­rintot fordítottunk szemlél­tető eszközökre. * A több órás tanácskozás­nak csak néhány fontos mo­mentumát érinthettük, a kö­vetkezőkben egy-egy témára részletesen visszatérünk. Gy­Nyári egyetem Az idén rendezik meg ötödször Egerben a műem­lékvédelem kérdéseivel fog­lalkozó nyári "egyetemet. A rangos tudományos fórumra augusztus 4—13 között kerül sor. Az idei nyári egyetem minden eddiginél változato­sabb programmal várja az érdeklődőket. A nyári egye­temmel egyidejűleg rendezik meg Egerben a műemléki albizottságok vezetőinek or­szágos értekezletét Képzőművészek 1 Az idei esztendő eddigi eredményeit és az előttük ál­ló feladatokat vitatja meg a Magyar Képzőművészek Szö­vetsége Észak-magyarországi Területi Szervezetének kon­zultációs bizottsága ma dél­utáni ülésén. Beszámoló hangzik el a Miskolci Művé­szeti Tanács munkájáról, a közművelődési program kiál­lításairól, tájékoztatók szól­nak a Miskolcon, Salgótar­jánban rendezett nagy téli, tanácskozása tavaszi kiállításokról, és megbeszélik az idei grafikai biennale előkészületeit is. A bizottság második negyedévi rendes ülésének van még egy fontos napirendje: most be­szélik meg, hogy az ősszel, szeptember 20-án kezdődő Képzőművészeti Világhét or­szágos programjába milyen rendezvényekkel kapcsolód­nak Észak-Magyarország kép­zőművészei. SZOMBAT Kossuth rádió: 12.0ü: Déli Kró­mba. — 12.2ü: Ze. itx anyanyel­vi.ixv. — .u.du: Mi0<yaian szól­va , . . — 1-uo: lVieioaiaKOktél. — 1- .. csi.p.:exOaoK. jelzet. — li.lü; Szfcíjgaj Rahiuaninov átira­tokat zon^oráziK. — 14.25; (Jj zenei Ojsag. — íö.üü: Hírek. — 15.05: Kis magyar néprajz. — lo.iü: Ürö.czóld dailamok. — — lo.üO: 16« or^. — Közben lf.Uv: Híre*.. — 17.30: Közvetítés bajnoki labdai ugo-merKözese* 1 . rendijéről. — 18.00: Áprilisi s..-----— i«.20: Zenekari — is.üO: Esti Krónika. — Sport. — 19.30: Szere­lem.. _ZAmau három íelvonás- L - 21.44: Gulyás László: Lc.kwsi este*. — 22.00: Hírek. — sporthírek. — 22.25: A *- -x kedvelőinek. A Graham c-mo-ai Station együttes és a j_,c»oeli énektrió felvételeiből. — ,2,j.iü: varazshegeau. Opera­reszietek. — 24.00: Hírek. — o.iu —1.58: Melódiakoktél. — Közben 0.55: Hírek. Petőfi rádió: 12.00: Cígánydal- fetdolgozasoic. — 12.18: Kégi hí- rés enekesek műsorából. — 12.50: tvi-.A erdején át../’ — 13.00: Hírek. — 13.03: KGST-hír- auó. — id.30: Kórusmuzsika. — 13.Időjárás- és vízállásjelen­tés. — 14.00: Napraforgó. a Gyermekrádió órája. — 15.00: A kismamák tornájáról. — 15.05: Farkas Ferenc: A furfangos diá­kok — balettszvit. — 15.27: A kongresszus es a mezőgazdaság. — 16.00: Hírek. — 16.05: A hét műsorából. — 17.25: Rokonláto­gató testvérek. Az Ifjúsági Rá­dió műsora. — 17.45: A termé­szet jelzőállomásai. — 18.00: Haydn: D-dúr vonósnégyes. Op. 20. No. 4. — 19.47: Üj könyvek. — 19.50: Jó estét, gyerekek! — 20.00: Hírek. — 20.10: Paul Robe­son énekel. — 20.25: Kölni far­sang, kölni karnevál. Turján György műsora. — 20.55: Nóták. — 21.25: Szimfonikus zene. — 23.00: Hírek. — 23.15: Slágerről slágerre. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió: 17.30: Műsoris­mertetés — hírek. — 17.35: Hét végi krónika. (Kitüntetett vál­lalataink — kongresszusi zászló­átadás a Rónai Sándor Művelő­dési Központban; Ifjúsági kom­munista szombat a Lenin Kohá­szati Művekben; Az Országos Földrajzi Vándorgyűlés előké­születeiről.) — Hangversenyen. 18.00: Műteremben, tárlaton. Nógrádi képzőművészek kiállí­tásán. A nyelvművelésről ... — Akit már régen hallottunk. — Könnyedén — komoly dolgokról. A tekintély árnyéK«uan . . . Jegy­zet. — Zenes hétvége. — NB i-es labdarúgó-eredmények. Televízió: 14.13: Műsorismerte­tés. — 14.15: Állatokról bizalma­san. így él a búbos vöcsök. — 14.40: 1945 tele és tavasza. Szov­jet dokumentumfiLm IV. A Har­madik Birodalom utolsó órái. — 15.20: Az ezüst oroszlán birodal­mában. NSZK—spanyol film. — 16.55: Hírek. — 17.05: Parabola. —■ 17.25: Rólad van szó! Fiatalok önismereti műsora. — 17.55: Ma­gyar naív művészek. Képzőművé­szeti portrésorozat I. — 18.25 • Közvetítés bajnoki labdarugó- mérkőzésekről. — 19.20: Cicaví­zió. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Frédi és Béni, avagy a két kő- korszaki szaki. Amerikai rajz­filmsorozat. Vilma féltékeny. — 20.25: Hóvégi hajrá ... — Kb. 2125: Tamássy Zdenkó: Vendé­gek. Vígopera. — Kb. 22.10: Tv- hiradó 2. — 22.20—23.50: A há­rom jóbarát. Francia film. Szlovák televízió: 15.00: Tátrán Stresovice—Inter Bratislava női kézilabd -n: .-k^és. — 17.05: Hí­rek- — í7.10 ■ Z«Jld évek. A nép- hadseiv : :ora. — 18.00: Az ötletesebb nyer. — 19.00: Híradó. 20.00: Az elvtársi látogatás — 20.50: Híradó. — 21.00: Prágai találkozó. — 22.00: Sporteredmé­nyek. — 22.15: A szalmakalap. Cseh film. Miskolci Nemzeti Színház (3) : Sirály. József Attila ifjúsági bér­let. — (7): Sirály. Katona bér­let. Kiállítások: Herman Ottó Mú­zeum (10—18): Borsod vegyipa­ra. — Ember és munka. — Her­man Ottó-emlékház (10—18): Herman Ottó élete és munkás­sága. — Diósgyőri Vármúzeum (9—17): A diósgyőri vár történe­te. — Miskolci Galéria (10—3 8): Nógrádi képzőművészek bemu­tatkozása Miskolcon. — József Attila Klubkőnyvtár (12—20): Két évszázad Faust-illusztrációi. FILMSZÍNHÁZAK BÉKE: Lenin Lengyelországban Szovjet—lengyel film Kezdés: í4 órakor Autó SZÍ! magyar film Kezdés: hn6 és 8 órakor HlRADÖMOZI: Magyar híradó, rövidfilmck Folytatólagos vetítés, délelőtt f9 órától fl2 óráig Egységes, 3 forintos helyár! KOSSUTH: Az lesz majd a nap! / Szí. angol film Kezdés: Í3, hn5 és 7 órakor HEVESY IVAN FILMKLUB: Suttogások, sikolyok Szí. svéd film 18 éven felülieknek! Kezdés: f5 és f7 órakor FAKLYA: Az utolsó száguldás Szí. csehszlovák film Kezdés: Í5 és f7 órakor PETŐFI: Nemo kapitány és a víz alatti város Mb. szí. angol film Kezdés: f7 órakor SZIKRA: Volt egyszer egy zsaru Mb. szí. francia film Kezdés: 5 és 7 órakor Felemelt helyári TÁNCSICS: Dal a szerelemről Szí. japán film Kezdés: 5 és 7 órakor VASÁRNAP Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Külpolitikai negyedóra. — 8.21: Geszty Szilvia és George London énekel. — V.00: Kulturá­lis magazin. — ÍO.OO: Hírek. — 10.03: Közvetítés az irodalmi színpadok és amatőr színjátszók országos versenyének I. területi középdöntőjéről. — 11.03: Szom­széd népek gyermekdalai. — 11.21: Edwin Fischer zongorá­zik és vezényel. — Közben 12.00: Hírek. — 12.10—12.15: Édesanya­nyelvünk. — 12.51: Egy korty tenger. Jegyzet. — 13.01: A mo­soly országa. Operettrészletek. — 13.45: Rádiólexikon. — 14.15: Or­mánsági népdalok. — 14.30: Ni­kola Nikolov énekel. — 14.49: Bonni levél. — 15.00: Hírek. — 15.08: Ránki Dezső Schuraann- műveket zongorázik. — 15.56: Vers-színpad. A Magyar Rádió ver^mondó fóruma. — 17.00: Hí­rek. — 17.05: Nótakedvelőknek. — 17.50: Saint-John Perse Ver­mei. — 18.05: Marilyn Horne és Nicolae Herlea énekel. — 19.00: Hírek. — 19.10: Sporthírek. To­tó. — 19.15: Slágerek Olaszor­szágból. — 19.35: Hangverseny. — Közben kb. 20.25—20.45: Feltá­madás. Móricz Zsigmond elbe­szélése. — Kb. 21.25: Népdalok. — 22.00: Hírek. — 22.10: Sport­hírek. Totó. — 22.20: Musica Mundana. Részletek Szabolcsi Bence művéből IV. — 22.55: A Hágár oltára. Ady Endre ver­se. — 23.00: Tánczene. — 24.00: Hírek. — 0.10—0.25: Kórusmüvek. Petőfi rádió: 8.00: Miska bácsi lemezesládája. A Gyermekrádió műsora. — 8.30: Érdekességek a jövő hét műsorából. — 9.00: Bárdos-kórusok. — 9.12: Suppé: Pajkos diákok. Egyfelvonásos daljáték. — 10.21: Vasárnapi koktél. — 11.51: Jó ebédhez szól a nóta. — 12.41: A kasza meg a macska. Mesejáték. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Táskarádió. Az Ifjúsági Rádió zenés műsora. — 15.00: 30 év Thália hajóján. Jubilál- a Szi­gony együttes. — 15.30: Nyolc rádió nyolc dala. Közös tánc­zenei műsor. — 16.00: Hírek. — 16.05: Régi és új noteszlapok. Czigány György műsora. — 17.29 : Nőkről nőknek. Hogyan mond­jam meg gyermekemnek? — 18.00: Hírek. — 18.05: A vasár­nap sportja. Totó. — 18.40: Spor­tolj velünk! — 19.00: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. — 19.10: Olasz kórusmuzsika. — 19.35: Mit olvasnak a csepeli gyerekek? Jegyzet. — 19.50 Jó estét, gyerekek! — 20.00: Hírek. — 20.10: Sporthírek, Totó. — 20.15: Nyolc hold föld. Rádiódrá­ma. — 21.33: Mefistofele. Opera­részletek. — 22.20: Könnyűzene. — 23.00: Hírek. — 23.10: Magyar muzsika. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió: 18.00: Vasár­napi krónika. A Vándor Sándor énekkari szemléről ... — 18.05: Fiatalok zenés találkozója. .— 18.52: A sportrovat jelenti...’ Televízió: 8.33: Műsorismerte­tés. — 8.35: Felsőfokú matema­tika. — 9.10: Német nyelvtanfo­lyam. — 9.35: Angol nyelvtanfo­lyam. — 9.50: Tévé-ovi. Iskola­előkészítő tanfolyam. — 10.10: Ki játszik ilyet? Lábak. — 10.30: Városok, művek. Vicenzától Ve­lencéig. NSZK-filmsorozat. —11.00: Mozdulj! — 12.00—12.50: Vasárna­pi koncert. — 14.13: Műsorismer­tetés. — 14.15: Iskolatévé — min­denkinek. Ady és kora. — 14.45: Frédi és Béni, avagy a két kőkor­szaki szaki. Báli buli. — 15.10: A farkasok nyomában. Cseh­szlovák filmsorozat. V. Az aranyfedezet. — 16.15: Kórusok klubja. — 16.45: Műsorainkat ajánljuk. — 17.25: Delta. Tudo­mányos híradó. — 17.55: Magyar művészek a Szovjetunióban. Ri­portfilm. — 18.45: Esti mese. — 19.00: A Hét. — 20.00: Hírek. — 20.05: Felelet. Dérv Tibor regé­nyének tévé filmváltozata. VI. — 21.25: Utak. — 21.40: Hírek. — 21.45: Telesport. Szlovák televízió: 8.30: Híradó. — 9.00: Gyermekeknek. — 9.30: A világ legnagyobb állatkertjé­ben. — 9.55: Robinson Crusoe. — 11.25: Mezőgazdasági maga­zin. — 11.55: A Sportka húzása. — 12.05: Heti híradó. — 12.30: Lőcsei toronyzene. — 15.40: Ver­di: Rigoletto. Részletek. — 17.05: Hírek. — 17.10: Alena. Cseh filmvígjáték. — 18.40: Esti mese. — 19.00: Híradó, sport. — 19.55: A vasárnap verse. — 20.00: Üj harcosok támadnak. Helyszíni közvetítés a prágai Nemzeti Színházból. — 21.25: Országút­jainkon a tévé kameráival. — 22.25: Sajtószemle. Miskolci Nemzeti Színház (3): Mielőtt a kakas megszólal. Bér­letszünet. — (7): Mielőtt a ka­kas megszólal. Déryné bérlet. Kiállítások: Herman Ottó Mú­zeum (10—19): Ember és mun­ka. — Borsod vegyipara. — Her­man Ottó-emlékház (10—18): Herman Ottó élete és munkás­sága. — Diósgyőri Vármúzeum (9—17): A diósgyőri vár törté­nete. — Miskolci Galéria (10— 18): Nógrádi képzőművészek be­mutatkozása Miskolcon. — Jó­zsef Attila Klubkönyvtár (10— 18): Két évszázad Faust-illuszt­rációi. FILMSZÍNHÁZAK BÉKE: Szállnak a darvak Mb. szovjet film Kezdés: í4 órakor Autó Szí. magyar film Kezdés: hn6 és 8 órakor Matiné: A fej nélküli lovas Mb. szí. szovjet film Kezdés: nlO és nl2 órakor KOSSUTH: Autó Szí. magyar film Kezdés: f9, fii és fi órakor Az lesz majd a nap! Szí. angol film Kezdés: f3, hn5 és 7 órakor HEVESY IVAN FILMKLUB: Suttogások, sikolyok Szí. svéd film Kezdés: f5 és f7 órakor 18 éven felülieknek! MESEMOZI: A pirospöttyös labda Szí. magyar mesefilm­sorozat Kezdés: 10 órakor FÁKLYA: Az utolsó száguldás Szí. csehszlovák film Kezdés: 14, f6 és f8 órakor Matiné: Halál a kanyarban Mb. szí. NDK-film Kezdés: flO és Í12 órakor PETŐFI: Némó kapitány és a viz alatti város Mb. szí. angol film Kezdés: f5 és í7 órakor Matiné: Cromwell Mb. szí. angol film u. Kezdés: 10 órakor ' $, SZIKRA: Volt egyszer egy zsaru Mb. szí. francia film Kezdés: 5 és 7 órakor Felemelt helyár! Matiné: János vitéz Szí. magyar rajzfilm Kezdés: 9 és 11 órakor TÁNCSICS: Dal a szerelemről Szí. japán film Kezdés: 3, 5 és 7 órakor w Matiné: Egy név rejtélye Szovjet film Kezdés 10 órakor. TAPOLCA, ADY: Bredow lovag nadrágja Mb. szL NDK-film Kezdés: 7 órakor SÁG VARI: János vitéz Szí. magyar rajzfilm Kezdés: 10 órakor PERECES: Vállald önmagadat! Szí. magyar film Kezdés: 6 órakor HÁMOR: A fenevad Szovjet film Kezdés: 6 órakor HÉTFŐ Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Műsorismertetés. — 8.16: Erkel operáiból. — 9.10: Beszél­getés egy versről. — 9.30: A hét zeneműve. — 10.00; Hírek. — 10.05: Iskolarádió. — 10.30: Tu­dásunkat a világnak. — 10.45: Szimfonikus zene. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Nótacsokor. — 9.00: Hírek. — 9.03: Ezeregy délelőtt. A Gyermekrádió műsora. — 10.00. A zene hullámhosszán. — Köz­ben: 11.00: Hírek. — 11.45: Víz­védelmi őrjáraton. Felhívjuk o lakosság figyelmét, hogy a város területén a játszótereket aktinit hatóanyagú, közepesen mérgező Aktikon PK-val gyomirtózzuk A fákat, cserjéket, örökzöldeket dimetoát hatóanyagú, közepesen mérgező Bi 58, a rózsaágyakat bárium-poliszulfid hatóanyagú, méreg jelzésű Neopol vegyszerekkel permetezzük. Élelmezésügyi várakozási idő: Aktikon PK és Bi 58 esetében 14 nap, Neopol esetén 30 nap. MISKOLCI KERTÉSZETI VALLALAT

Next

/
Oldalképek
Tartalom