Déli Hírlap, 1975. március (7. évfolyam, 51-75. szám)

1975-03-29 / 75. szám

Kevesen öklöztek jól Az előzetes nevezések is­meretében — kevésszámú, s abból is alig néhány jónevű versenyző! — nem vártunk sokat a hagyományos ököl­vívó emlékversenytől. Amit viszont a sportcsarnokban tegnap vívott selejtezőkben láttunk; az a vártnál is ke­vesebb volt! Az erőnléti és technikai fogyatékosságok következményeként a három kategória öszecsapásai nem­csak igen alacsony színvona­lúak voltak, hanem a meg­rendezett 28 találkozóból is mindössze 10 (!) tartott há­rom meneten át. Igazán jó öklözést csupán a serdülő Németh (Tatabánya), az ifjú­sági Vidovenyecz (MVSC) és Bánkúti (MÉMTE), valamint a felnőtt Koltai, Láng (Tata­bánya), Nagy (Eger) szorí- tóba lépésekor láttunk. A borsodiak számára sem hozta a szokott sikert az első nap. A három kategória 28 párjában 25 borsodi öklöző lépett szorítóba. s ■ közülük mindössze tizenkettő — az ifjúsági Lakics, Vidovenyecz, Pallai, Miklósi (mind MVSC). Bánkúti (MÉMTE), a felnőtt Remsperger, Szurkos, Huszár, Pereszlényi, Tóth (valameny- nyi MVSC), Mustos, Schmidt (ÓKSE) — keze lendült ma­gasba a győzelem jeleként. Ök viszont máris érmesek! A ma 16 órakor kezdődő középdöntők, s különösen a holnap 9 órától vívandó dön­tők már bizonyára színvona­lasabb, érdekesebb összecsa­pásokat hoznak. M. Gy. Borsodi rangadó a Kubikban Az ünnep legnagyobb érdeklő­déssel várt sporteseménye két­ségtelenül a Kubikban megren­dezésre kerülő borsodi rangadó lesz. Különös jelentőséget ad — a presztízsen kívül — a talál­kozónak az, hogy a vesztesként pályáról levonuló gárda elbú­csúzhat a feljebb jutás, az NB III. bajnoki cím megszerzésének lehetőségétől! Az MVSC három, a KVSE négy ponttal áll ugyan­is a negyedik, illetve ötödik he­lyen, a vezető Nagybátony mö­gött. A két borsodi együttes közül — az idegenbeli szereplés elle­nére is — a Vegyész készülődik nyugodtabban. Sérültjük nincs, s az utóbbi hetekben állandóan jó teljesítményt nyújt a gárda. Most is a győzelem reményével utaznak Miskolcra! Az MVSC-nél viszont gondot jelent az összeállítás, hiszen Lo­cher olyan súlyosan megsérült Salgótarjánban, hogy játékára hosszú ideig nem számíthatnak, s Kiss combján is hatalmas vér­ömleny van még. Az ő játéka sem biztos, mint ahogy a sérü­léséből ugyan felépült, de igen kevés edzéssel rendelkező Leisz- té sem. Mindezek ellenére a hangulat elszánt, mind a játéko­sok, mind a vezetők körében. A várható összeállítás: Kun — Szabó Z., Leiszt, Oulibán, Ist­ván — Galló, Szabó P. — Lip- ták, Demkó, Kiss, Fekete. Cse­reként Serfőző, Nagy és Molnár áll rendelkezésre. A Volánnál a jászberényi ve­reség ellenére sincsenek elkese­redve, hiszen nem játszott rosz- szul a csapat. Több helyzete is volt, mint a Lehelnek, csak nem használta ki azokat. Most a Sal­gótarjáni Kohász ellen már sze­retnék, ha a csatároknak is „ki­jönne a lépés”! Mindenesetre a nyilván egy pontért Miskolcra utazó Kohásszal szemben támad­ni kell, mert csak győzelem esetén lehet eltávolodni a fe­nyegető kieső zónától. Az össze­állításon változtatni fog Penderi György edző. A formájában visszaesett Szakost ezúttal SeJ- meczi váltja fel a kapuban, a sérült Vasvári helyett pedig Lója kerül a csapatba. A Volán tehát a Selmeczi — Fazekas, Körösi, Previtzer, Takács — Far­kas, Tóth — Petrovics, Lója, Kertész, Pálur öszetételű gár­dával fut ki az Ifjúsági sport­telep salakpályájára. Mindkét mérkőzés holnap 15 órától kerül lejátszásra. (monostori) W A hét vége sporteseményei Az ünnep hangulata érződik a hét vége sportműsorán is. Mindössze egy ökölvívóverseny, ké: NB ni-as labdarúgó-mérkő­zés, s egy-egy tornaviadal, illet­ve lövészverseny szerepel a programban. A SPORTCSARNOKBAN ma 16 órától folytatják a teg­nap indult Felszabadulási em­lékversenyen részt ve\rő felnőtt, ifjúsági és serdülő öklözök küz­delmeit. A döntőket holnap, 9 óra 30 perctől rendezik mindhá­rom kategóriában. A KUBIKBAN „borsodi rangadót” játszik két NB III-as labdarúgó-csapat. Hol­nap 15 órakor az MVSC látja vendégül a Kazincbarcikai Ve­gyész együttesét. apróhirdetés alias Tervezői gyakorlattal rendel­kező építész és statikus mérnö­köket szakcsoportvezetői és ter­vezői beosztásba, valamint gya­korlattal rendelkező építész és statikus technikusokat, továbbá gyakorlott gépírónőt azonnali hatállyal felvesz a SZÖVTERV Borsod megyei Irodája, Miskolc, Baross G. u. 17. Tel.: 16-867. Fizetés megegyezés szerint. Felveszek szalagfűrészest és szalagcsiszolásban jártas munka- vállalót. Jelentkezés este, Ka­zincbarcika, Pollack M. u. 2. V. em. 3. a. Népművelés-könyvtár szakon végzett, ánást változtatna. „Sür­gős” jeligére a. miskolci hirdető­be, vagy telefonon: 71-996. ingatlan Eladó vagy kiadó bérbe 800 négyszögöl szőlő gyümölcsös és 800 négyszögöl kaszáló Bandzsal- gó hegyen, közel Miskolchoz. Cím: 3715 Gesztely, Kölcsey út 8. sz. Kovács Gábor. Fiatal házaspár üres szoba­konyhát, vagy üres garzonla­AZ IFJÚSÁGI SPORTTELEPEN is fontos harmadik vonalbeli mérkőzésre kerül sor holnap 15 órakor. A Borsodi Volán a bajnoki pontokért a Salgótar­jáni Kohász gárdájával. A STADION tornatermében ma 9 órakor kez­dődött a középiskolások területi tornászbajnoksága, mely az or­szágos döntőbe kerülés jogát hi­vatott eldönteni. A NYÍRFA UTCAI lőtéren a megyei sportlövő szö­vetség és az MHSZ megyei ve­zetősége rendezésében ma 9 óra­kor kétnapos országos jellegű lövészverseny kezdődött, amelyet holnap ugyancsak 9 órakor foly­tatnak. kást bérelne, egy évre előre fi­zetéssel. Ajánlatokat „Lila orgo­nák” jeligére a hirdetőbe. Garázs kiadó a Telegdi utcai garázssorban. Nagy Józsefné, kötődé, Zsolcai kapu 2. sz. Tapolcán kétszobás családi ház 240 négyszögöl kerttel eladó. Másfélszobás bérházival beköl­tözhető. 405538” jeligére a hir­detőbe. Előhegy u. 14. sz. alatt eladó, beköltözhetően kétszobás ház, beépíthető 400 négyszögöl ház­hely. Érdeklődni: Rácz A. u. 34. n. em., Szegleteséknél. Te­lefon: 33-771, 133 mellék. Hoffmann u. 2. sz. in/24. ket­tőszobás tanácsi bérlakást gar­zonra cserélném. Petrik. Nemrégen átadott, vagy rövi­desen átadandó szövetkezeti la­kást, ill. másfél szobásat sür­gősen vennék. „Győri kapu 18683” jeligére a kiadóba. Garázs eladó a Szentpéteri ka­pui lakótelepen. Érdeklődni: 38- 362 telefonon. Közművesített tapolcai telek eladó. Telefon: 16-501. Tokajban sürgősen eladó a vasútállomás mellett megélhetést nyújtó 1100 négyszögöl szőlő, lakható kis lakóházzal. Érdek­lődni: Tokaj, Ladányi út 20. sz. Útban d maratoni célja fe­lé... Mecser, a salgótarjá­niak sokszoros válogatottja ezentúl a diósgyőriek számá­ra gyűjti a bajnoki ponto­kat. (Szabó felv.) lövészverseny A Magyar Honvédelmi Szövet- ? ég Országos Központja a többi közt nagyszabású lövészversenyt rendez hazánk felszabadulása 30. évfordulójának tiszteletére. A terüeti elődöntőket már minde­nütt lebonyolították. Szűkebb pátriánkból öt — a Borsodi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaságban, a DIGÉP-ben, az ÉÁÉV-nél, az hKM-ben és Sá­toraljaújhelyen működő — MHSZ-lövészklub versenyzői a Nyíregyházán megrendezett elő­döntőn mérték össze képessége­iket Hajdú, Heves és Szabolcs megye legjobb lövészeiével. A küzdelemből öt miskolci ver­senyző győztesen került ki. A serdülők korcsoportjába tartozó Molnár József és az ifjúsági korosztályú Farkas István (mind­kettő DIGÉP) a lég-, illetve a s.tandart-puskások versenyében lett első. A légpisztolyos fel­nőtt nők kategóriájában Mátyá­si Dóra (LKM), a junior stan- dart-puskás fiúkében Kozma János győzött, a kisöbű sport­puskával lövőkében pedig a vá­logatott kerettag Pápista György vitte el a pálmát. (Utóbbiak az erdész-lövészklub tagjai.) Egyébként összesen 27 külön­böző fegyvertípussal lövő ver­senyzők vettek részt a küzde­lemben. így az öt első helyezés csak arra volt elegendő, hogy csapatversenyben — a Heves és a Szabolcs megyeiek mögött — a harmadik helyen végezzenek a borsodiak. Bár igaz: ők ket­tővel kevesebben, 25-én vedse- nyeztek. Így még van remény arra, hogy az április 12—13-án Debrecenben sorra kerülő kö­zépdöntő után a már teljes lét­számú csapat egyike lesz annak a kettőnek, amely részt vehet majd a nyár elején Budapesten megrendezendő országos döntő küzdelmeiben. Birkózóink a fővároskan és Dekrecenben Kosztolányi „felmentette", Rejtő karavánnak nézte Két író születésének évforduló­ja esik egybe a mai napon. Kosztolányi tragikusan fiatalon hunyt el, Rejtő — P. Howard tragikusan — munkaszolgálatra elhurcolva — pusztult el. Egy­beeső születésnapjukon mindket­tőjük egy-egy szellemes mondá­sának felidézésével emlékezünk rájuk. 1. Az első világháború idején Drasche-Lázár Alfréd, a ma már jogosan elfelejtett, nagyon köze­pes, de legalább annyira ter­mékeny regényíró lett a sajtó­főnök. Ez még önmagában nem za­vart volna senkit, az azonban már igen, hogy tőle függött az újságírók felmentése a front­szolgálat alól. Dräsche fel is használta hatalmát és — írt. Re­gényt, elbeszélést, mindent. Jól tudta, senki sem kockáztatja a frontról való felmentését azzal, hogy a regényt „levágja”. Kosztolányinak is kritikát kel­lett írnia, ő se akart meghalni a fronton Ferenc Jóskáért, de valahogy ki akart bújni a fel­tétel nélküli dicséret alól. Töp­rengett, töprengett, végül meg­találta a megoldást. Kritikáját így kezdte: „Dräsche Lázár Alfréd felment engem at­tól, hogy ...” 2. Rejtő — P. Howard igazi írói korszaka akkor kezdődött el, amikor kabarészerzői tapasztala­tait a humorba mártott detek- tívregényekkel, pontosabban azok parodizálásával hasznosí­totta. Ezzel a műfajjal olyan si­kert ért el, hogy nem kisebb író, mint Babits Mihály rohant megvenni a könyveit. Rejtő azonban a magánéletében is köz­ismert volt fanyar humoráról. Egyik gúnyos megjegyzését so­hasem felejtem el. Az éle cél­táblája ma már szintén halott, de azért csak a monogramját írom le: M-B. Zs. Feltűnően csúnya, lomha járású, nagy da­rab nő volt. — Ülök egy nap a Japánban — mesélte Rejtő —, egyszer csak azt hiszem, hallucinálok és va­lamelyik Afrika-krimim elevene­dik meg előttem, amint a téren jön, jön, egyre közelít egy teve­karaván. Félelmetesen közelít, mint regényeimben, már fé­lek: bosszút akar rajtam állni a kifigurázásért itt a pesti asz­falton, amikor még közelebb ér és látom, nem más, mint M-B. Zs. MÁTÉ IVÁN Az autókirály ittas volt Henry Fordot, a legna­gyobb amerikai autógyár el­nökét Kaliforniában letar­tóztatta a közúti rendőrség, mert ittas állapotban ült a volán mellé, és áttért a me­netirány szerinti bal oldalra. Mona Lisa hangja Tulajdonképpen három helyen mérkőztek a hét végén birkó­zóink, de a jelentősebb két via­dalnak a fővárosban és Debre­cenben megrendezett két emlék- verseny számít a kazincbarcikai megyei viadal mellett, melyről hétfőn lapunkban már beszámol­tunk. A két nagyvárosban ugyan­is a nevesebb, nagyobb tudású birkózóink léptek szőnyegre. Budapesten — ellenőrző jelle­gű viadalon — a szabadfogásúak küzdöttek a Szalai Imre-emlék- versenyen, s ott Deák és Jász­kai, a DVTK két kitűnősége a súlycsoportjában egyaránt a má­sodik helyen végzett. Igaz, Deák eredménye az ezüstérem meg­szerzése ellenére sem elégítette ki a szakvezetőket, hiszen attól a Petrezselyemtől (az FTC bir­kózója) szenvedett vereséget, akit eddig minden alkalommal legyő­zött! Jászkai azonban örvende­tesen javul. Az eddigi négy el­lenőrző versenyen kétszer máso­dik, egyszer harmadik lett. Most Búzást, a sokszoros magyar baj­nokot utasította maga mögé! A sérült Rusznyák és a „pihenő” Szalontai ezúttal nem indult. Debrecenben a kötöttfogásúak léptek szőnyegre a Németh Ti- bor-emlékverseny küzdelmei so­rán. A 15 egyesület száz birkózó­jának összecsapásai során egy- egy arany, ezüst és bronzérem volt a diósgyőriek „termése”. A Debrecenből átigazolt Lajos Zsig- montl első helyen végzett a ne­hézsúlyban, Burucs pedig bronz­érmes lett. Németh a 68 kg-osok mezőnyében „megalkudott” ön­magával, s a fiatal Karitól vere­séget szenvedve csak a második helyen végzett. Ez bizony hiba volt, hiszen a szövetségi szak­vezetők különösképp figyelték a diósgyőri fiút, aki a válogatott keret küszöbén áll, s tervbe vet­ték, hogy indítják a miskolci nemzetközi felszabadulási verse­nyen is! Berdó a 82 kg-os súly­Eladnám vagy elcserélném boldvai, nagyméretű, új, állo­máshoz közel 3 szoba hallos, előszobás, alápincézett, közmű­vesített, garázsos lakásomat. Cse­re esetén Miskolc I. kér. érde­kel. Érdeklődni: Boldva, gyógy­szertárban. Skót juhász (collie) kutya- kölykök eladók. Megtekinthető IS órától. Kisavas, II. sor 50. sz. Telefon: 35-846. Érdeklődni: 13 órától. Páncéltőkés használt zongora eladó. Bársony János 13. II. 1. Telefon: 18-357. MB 1000-es S 100 Skoda príma ;ió állapotban eladó. Miskolc III., Szarkahegy 34. Horváth. 10 méhcsalád eladó. Érdeklőd­ni: II. kér., Bezerédi 18. Különböző méretű gerendák, szarufák és ablakok eladók. Miskolc, Bocskai utca 36. sz. alatt. Zaporozsec IV. rendszámú meg­kímélt állapotban eladó. Érdek­lődni munkanapokon a 37-333-as telefonszámon. Trabant 601 eladó. Miskolc Derkovits 9. Tel.: 14-351. csoportban „rövidzárlatot” ka­pott, s miután váratlan vereséget szenvedett Argyelántól, nem ke­rült dobogóra. Piricz bordasérü­lés miatt esett el az éremtől. Itt említjük még meg, hogy a Nikola Petrov-emlékversenyen indult Juhász nem ért el helyezést. (M. Gy.) Néhány japán tudós elekt­ronikus agy segítségével igyekezett rekonstruálni Leo­nardo da Vinci Mona Lisájá- tnak hangját. Nemrégiben el­juttattak a francia kormány­hoz egy magnószalagot, ame­lyen 18 másodpercen át hall­ható a Gioconda „hangja”. A szöveg a következő: „A ne­vem Elisabetta, bár minden­ki Mona Lisa néven errle­get”. Önmagát állítja ki Amszterdami kiállításán egy szobrász naponta 3 órán át önmagát állítja ki. A ko­pasz, szakállas, 34 éves művész 25 millió lírába biz­tosította magát, attól tartva, hogy egy meggondolatlan lá­togató, aki nem szereti a mo­dern művészetet, valamiféle vandál tettet követ el, míg ő szoborszerü pózban álL Vonzó teremőr Szokatlan látvány akvá­riumban. Egy New York-i akvárium igazgatója, akit erősen aggasztott, hogy csök­ken az akvárium látogatott­sága, zseniális ötlettel oldot­ta meg a problémát. A jegy­szedőknek és a női terem­őröknek engedélyezte, hogy monokiniben teljesítsenek szolgálatot. Úszó kenguru A kenguru mind ez ideig szá­razföldi állatként élt elképzelé­sünkben. Az ausztráliaiak azon­ban nehezen viselték el, hogy országuk szimbóluma csupán a szárazföldhöz kötődjék és sem­mi köze se legyen a vízhez. Ép­pen ezért óriási lelkesedéssel vetek tudomásul, két pilóta köz­lését, akik repülés közben meg­figyelték, hogy két kenguru be­ugrott a vízbe és úszni kezdett. A közvélemény azonban bizo­nyítékot óhajtott. New South Wales néhány zoológusa eg.y sor kísérletet folytatott Sydney leg­nagyobb úszómedencéjében. Ide szállítottak két vörös kengurut, amelyek általában messze élnek a vízfolyásoktól. Az állatokat bedobták a vízbe. Az eredmény rendkívüli volt, és nagy bol­dogság töltötte el az ausztráli­aiakat. Azt tapasztalták, hogy a ken­guru minden más négylábúnál gyorsabban úszik, mert főként a farkát használja. A kenguru ezt a hatalmas izomköteget ugyanúgy horizontális irányban mozgatja, mint a hal, míg a föl­dön ugrás közben a farkát ver­tikális irányban használja. A CEMENT- ÉS MÉSZMŰVEK HEJÖCSABAI GYARA az új ivar beüzemeléséhez felvételre keres: vízvezeték-szerelő; csőszerelő; lakatos; minősített hegesztő; ' villanyszerelő; ács; kemencefalazó kőműves; gázkezelői végzettséggel rendelkező lakatos; autóvillamossági szerelő és vegyipari szakmunkásokat, folyamatszabályozás vagy automatizálás műszerészt (legalább 4 éves gyakorlattal); középiskolai végzettséggel rendelkező férfi, és anyagvizsgáló röntgengép mellé kiszolgálói munkakörbe érettségizett női munkaerőket; vasúti kocsirendezőt; 18 éven felüli női munkaerőket mintahordói munkakörbe; általános normaképesítéssel rendelkező normást: fürdőbe takarító és őrzői minőségben férfi és női munkaerőket. Jelentkezni a munkaügyi osztályon lehet mindennap 7—15 óráig.

Next

/
Oldalképek
Tartalom