Déli Hírlap, 1975. március (7. évfolyam, 51-75. szám)
1975-03-05 / 54. szám
Az olimpiai siker receptje: Több vasat tartani a tűzben Már eddig is sok értékes információval szolgált az OTSH sajtótájékoztatóinak új rendszere, a hóvégi, elnökségi szintű konzultációk sorozata. Az Országos Sporthivatal sajtó- csoportja ugyanis ebben az évben a hónap utolsó sajtót<- jékoztatóira a négy elnök, Illetve elnökhelyettes egyikét hívja meg, s ez alkalommal az újságírók kérdései határozzák meg a beszélgetés témáját. Tegnap Páder János, az OTSH elnökhelyettese találkozott a sajtó munkatársaival. Először az .'.szásról, mint alaosportágról folyt a beszélgetés. Egy felmérés szerint a lakosságnak mindössze 12 százaléka tud töb- bé-kevésbé úszni! Az úszás pedig kitűnő eszköz lehet az ifjúság egészségesebbé, a munkára és a haza védelmére alkalmasabbá tételére. A 12 százalék jelzi, hogy mekkora méretű szervező munkát kell végezni az arány javítása érdekében, az uszodák felmérése pedig korlátáinkat mutatta meg. Magyarországon ugyanis jelenleg összesen 237 úszómedence van, ebből mintegy 80 melegvizű. (Gyors és elnagyolt számítást végeztünk: a jelenlegi körülmények között, ha. minden tanulóra egy uszoda-óra” jut, akkor 15 év kellene a lemaradás behozásához, illetve annyival kevesebb hónap, amennyivel növelni lehet az egyszerre . oktathatók számát.) Megnyugtató volt viszont hallani, hogy már készen van egy részletes terv, amely hivatva lesz a szervezési, szakmai. szakemberi- és anyagi feltételek megteremtését, feltárását szolgálni annak érdekében, hogy lehetőleg valamennyi érdekelt korosztályú fiatal tanuljon meg úszni. Azaz: mindenki, aki a legjobban elérhető, s mozgatható korosztályhoz tartozik. A beszélgetés után válaszadás következett, s az újságírók mintegy 30 kérdése között lapunk kérdésére is válaszolt az OTSH elnökhelyettese. Lévén a fő téma az olimpia, arra voltunk kiváncsiak hogy a magyar sport jelenlegi szervezettsége, azaz igen vékony réteget képviselő élvonala meddig lehet képes helyünket biztosítani az olimpiákon részt vevő országok legjobbjai között. A recept: sok vasat tartunk a tűzben. Bizonyos, hogy megfelelő háttér nélkül sokáig nem lehet sikeresen szerepelni, de eddig még mindig jól alakultak a dolgok. Példa: 1974-ben azokban a sportágakban nyertünk világ-, illetve Európa* bajnoki érmeket, amelyekben a müncheni olimpián a legjobb hat között is csak elvétve voltunk. Ugyanakkor: az olimpiai aranyérmes sportágakban nem tudtuk győzelmeinket „megismételni”. Ettől függetlenül már folyik a munka annak érdekében, hogy az utóbbi években felnőtt középmezőny — amely megszüntette a korábbi éles szakadást a csúcs és a háttér mögött — tovább szélesedjen és törvényszerűvé tegye a tehetségek kiválasztódását élvonalunk számára. Olyan irányításra van szükség a magyar sportban, amely egyaránt biztosítja a rendet és a fegyelmet, megtanítja az embereket edzeni, magasabb színvonalra emeli a szervzettséget és a rendszerességre nevel. HORVÁTH KÁLMÁN M- Ez bizony nem sánc!... Dombóvári ütése könnyedén elszáll az „egyszemélyes” nyíregyházi sánc mellett az MVSC— NYVSC Avas Kupa mérkőzésen. (Szabó István felvétele) Ma, fél háromkor: DVTK—SUMSE Nem tévedés, valóban labdarúgó-mérkőzés lesz ma fél háromkor, és valóban a SÜMSE, azaz a Sajószentpé- teri Üveggyár csapata ellen játszik a DVTK. Miért ez a nagy bizony kodás? Mert bizonyára sokakban felötlött a kérdés: hogyhogy? A SÜMSE nem NB il-es! A minap pedig olvastuk, hogy az MLSZ határozata szerint az NB I-esek legfeljebb csak NB Il-es csapattal játszhatnak hétközi edzőmérkőzést, alacsonyabb osztályúval nem. Nos. vagy a közlemény volt pontatlan, vagy az intézkedés elhamarkodott (és azóta módosították!). Mert mit csinálna a DVTK, ha valóban csak NB Il-es ellenfelet választhatna? Játszhatna álLandóan az Ozddal. vagy utazhatna Debrecenbe, Egerbe — esetleg Szolnokra, vagy Budapestre. Egy edzőmérkőzésért! Egy bizonyos: az intézkedés így nem igaz. Az előírás ugyanis lehetővé teszi az alacsonyabb osztályú csapat elleni játékot is, de csak akkor, ha az NB I-es közvetlenül előtte egyórás edzést is tart. Utána lehet játszani. Így kerülhet tehát sor ma délután is a 14.30- kor kezdődő DVTK—SÜMSE mérkőzésre, a diósgyőri stadionban. Ismét teremfoci — női csapatoknak Az Észak Kupáért és az NB I-ért Vasárnap délben a Vasas— Zágráb női kézilabda BEK mérkőzés után hamar kiürült a Városi Sportcsarnok nézőtere. A pályát is elhagyták a mérkőző csapatok, de a lámpákat nem oltották el. Néhány perccel a zárás után ugyanis edzés kezdődött a parketten. A ma már NB I-esnek titulálható női labdarúgók vették birtokukba a parkettet» A Miskolci Pamutfonó két fővárosi és egy székesfehérvári egyesületet hívott meg az Észak Kupa elnevezésű női labdarúgó- tornára, amelyet március 9-én vasárnap délután rendeznek meg a sportcsarnokban. A részvevők már nevet szereztek maguknak a női labdarúgás élvonalában, különösen a Taurus csapata, amely jelenleg a harmadik helyen áll az NB I-nek nevezett országos női bajnokságban. De jelentős játékerőt képvisel az ugyancsak ide látogató KISTEXT, valamint a most először bemutatkozó székesfehérvári együttes, a VIDEOTON. Az egy délután, kieséses rendszerben lebonyolításra kerülő torna keretében bemutató mérkőzés is lesz, amelyet a MEAFC játszik a KVSE-vel. A kupaküzdelem 14 órakor kezdődik a Pamutfonó—VIDEOTON mérkőzéssel, majd a Taurus a KISTEXT-tel játszik a döntőbe jutásért. Egy órával később döntik el a kupa helyezéseit. Bevezetőben NB I-esnek neveztük a Miskolci Pamutfonó női labdarúgó-csapatát. Ennek az elnevezésnek ma már mindenképpen van létjogosultsága, hiszen nemrégen kaptuk a hírt, hogy a csapatot beosztották a 12-es létszámú Budapest-bajnok- ságba, amely így gyakorlatilag ténylegesen országos rangra emelkedett és megkaphatja az NB I. nevet. A miskolci együttest a most induló tavaszi szezonban egy megszűnt csapat helyére osztották, megkapta annak a pontjait is, így a Pamutfonó a bajnokság második fordulójában a hetedik helyről rajtol, a bemutatkozó mérkőzés április 5-én Budapesten lesz az ellenfél már ismerős: a Femina. E'st követően két találkozó lesz Miskolcon — az első hivatalos országos bajnoki mérkőzés női labdarúgásban városunkban: április 12-én játsszák a Pamutfonó—MOM, majd egy héttel később a Pamutfonó—OBSC találkozókat a hejőcsabai sporttelepen. Korai látogató Amikor a későbbi svéd királynő, Désirée Clary egy ízben Párizsban járt, elhatározta, hogy váratlanul és bejelentés nélkül felkeresi Heinrich Heinét. Az író, akinek fogalma sem volt róla, hogy ki zörget ajtaján a kora reggeli órákban, hálóköntösben nyitott ajtót. Megdöbbenten és zavartan üdvözölte magas rangú látogatóját, de amikor elnézést kért az alkalomhoz egyáltalán nem illő ruházata miatt, Désirée Clary így szólt: — De kedves Heine, amikor a könyvét olvasom, akkor sem a könyv kötése érdekel! Filmtolvajok Indianapolisban a rendőrség házkutatást végzett egy bizonyos Mr. Braun nevű ember lakásában, és megtalálta 49 játékfilm 300 kópiáját. A gyűjtő azzal foglalkozott, hogy engedély nélkül készített filmkópiákat árult, melyeket — mint később a rendőrség tisztázta — illegális laboratóriumokban készítettek Los Angelesben. A Los Angeles-i „filmtolvajok” évente több tízezer kópiát gyártottak a legsikeresebb filmekről. Esőköpeny a juhoknak Az ausztráliai gazdálkodók polietilén vagy polipropilén hártyából készült, sa- játszerűen „összeszőtt” könnyű esőköpenybe öltöztetik ju- haikat. A ritka szövésű anyag nem akadályozza meg a bőrfelület légzését, de meleget tart, s ezáltal megkönnyíti a fiatal állatok telelését. A legfontosabb az, hogy megóvja szőrüket a szennyeződéstől. A tapasztalatok azt mutálták, hogy a „polietiléncsomagolású” juhok átlagsúlya 1—2 kilóval nagyobb a többiekénél, s gyapjúk hasonlíthatatlanul tisztább. Jelentősen csökkentek a gyapjú mo* sásának és tisztításának költségei. Az Ausztráliában tenyésztett juhok száma 200 millió körül mozog; az esőköpeny bevezetése már eddig is nem csekély haszonnal járt. Jó befektetés Peggy Guggengeim amerikai műgyűjtő annak idején ezer dollárért vásárolta meg Fernand Léger egyik művét. A festő meg volt győződve arról, hogy őrülttel áll szemben és ezt meg is mondta vásárlójának. Peggy Guggenheim így válaszolt: — Nagyon félek barátom, ön nem lesz elég hosszú életű ahhoz, hogy megbizonyosodjék róla: milyen remek befektetés ez. Erinek a képnek az értéke már ma félmillió dollár. Emberrablók ellen: magánrendőrök Fekete bőrzekét, magas nyakú pulóvert és pisztolytáskás övét viselnek. „Védőangyalként” éjjel-nappal követik a nagyiparosokat és családtagjaikat, szerződtetett őrként szolgálnak bankok és ékszerüzletek előtt. Olaszországban immár 10 000 magánrendőr van. A rablótámadások és emberrablások növekvő számával szemben elégtelennek bizonyult állami szervek szemében konkurrenciát képviselnek. „A pisztolj'os hősök kétségkívül lenyűgözőéi:, de nem növelik a közrendészeti szervek iránti bizalmat. Különben sem igazságos, hogy egyes állampolgárok védelemben részesülhetnek, apróhirdetéá alias Gépíró-adminisztrátort alkalmaz a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. Jelentkezés: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky n. 15. L em. Hfl» Telefon: 35-131« Engedményes vásár 20-40 százalékos engedménnyel az 1975. március 1—15. közötti időszakban Pille-garnitúra, cumisüvegek, műanyag gyermekkészlet, poharak, kelyhek és más üveg, n, műanyag cikkek 20—40%*kal olcsóbban kaphatók! AMÍG A KÉSZLET TART! A VOLÁN 3. SZ. VÁLLALAT (Miskolc, József Attila u. 70.) az Autóközlekedési Tanintézetnél A költségeket a vállalat téríti és a tanfolyam idejére havi 1400 Ft bért biztosít. Jelentkezési feltétel: • 8 általános iskolai végzettség; • büntetlen előélet; • nőknél 18, férfiaknál 20 éves életkor. A feltételeknek megfelelt nők és férfiak jelentkezését várjuk 1975. március 6—16 közötti munkanapokon 8—12 óráig a vállalat irodaházának földszint 29. sz. szobájában. mert fizetnek, mások pedig nem’! — mondotta Ferdinando Li Donni rendőrfőnül:-.‘vlvc'ttes. Számos renciőrtisztvise' 's ka- rabinieri feladta á!' lását és átlépett a ma ikségek szolgálatába. ' ryanls nem csupán két ylt fizetnek, hanem t b munkát Is kínálnak, ft*.* az olasz közbiztonsági szervek 84 ezer tisztviselőiének kétharmada bürokratikus munkát végez, a magánrendőröket lövésbiztos szállítókocsikon, a legmodernebb fegyverekkel és adó-vevő készülékekkel felszerelve, közvetlenül bevetik. Az új intézményeket a rend- örfőnökség alaposan felülvizsgálja, alkalmazottainak esküt kell tenni a bíróság előtt, hogy csak a törvény keretein belül működnek. Persze számos kiskapu létezik. Az ügynökségek tulajdonképpen nem őrizhetnek embert, csak tárgyi objektumokat. Ha azonban valaki nagy összeget hord magánál, akkor a magánrendörök a pénz őrző- jeként szerepelnek. Jelmezbál mm(Fotó: Ágotha)