Déli Hírlap, 1975. március (7. évfolyam, 51-75. szám)
1975-03-29 / 75. szám
Lovasmúzeum Szilvásváradon Évről évre több látogatót fogad a szilvásvárad! Lovasmúzeum. A nagy helyiségből álló, korhűen berendezett épületrészben korabeli öltözékek, lószerszámok és egy igazi kovacsmühely várja a látogatókat. A „hintó- teremben” a szilvásváradi és külhoni mesterek által készített két- és négyfogatú járművek láthatók, természetesen teljes felszereléssel, útra készen. A kovácsműhelyben a múlt századi mesterek munkaeszközeit, fájtatokat, üllőket, kalapácsokat és komplett kerékkészítő berendezéseket állítottak ki, mintha tegnap tette volna le a kovácsmester a szerszámait. A vitrinekben a híres lipicai ménes eredetéről szóló és nemzetközi hírnevét igazoló iratok, diplomák láthatók. {Solymos felv.) Asszonyom, ön liány kilót cipel? Bevásárlók a piacon Pelikán száiló A nők nem vállalnák? Központi téma és évek óta sokat vitatott téma a nők helyzete, a nők egyenjogúsága a világ minden égtáján. Pro és kontra érvek és ellenérvek sokasága született és születik erről. Egyik szélsőséges álláspont: a nő mindenben egyén- jogúként ismerendő el, lévén, hogy ő is éppen úgy ember, mint a férfi. A másik: a nő sohasem lehet igazán egyenjogú, mivelhogy biológiailag, fiziológiailag és pszichikailag más. mint a férfi. Mindkét álláspont ellen nyomós érvek is szolgálnak. Egyik esetben azért, mert nem Oly rég volt a második világháború, hogy elfeledte volna az emlékezet: a hátországban a nőié látták el a békeidők „férfimunkáit”, ha kellett arattak, szántot- tak-vetettek, vasat olvasztottak, esztergáltak, tanítottak, helytálltak évekig kemény helyzetekben. Még a fronton is, mint katonák! A másik esetben azért, mert ki he tudná: ahogyan vannak gyenge Idegrendszerű és fizikumú nők, épp úgy vannak gyenge férfiak! Mindezekkel szemben újabb és divatossá váló vélekedés: igaz, sok mindenben lehet tökéletesen egyenjogú a nő, ámde a vezetők közé azért kerülnek kevesebben, mert képzettségük színvonala alacsonyabb, mint a férfiaké általában, ugyanakkor — családi kötöttségeik miatt — ,.nem vállalják” a vezetői funkcióval járó nyolc órán túli munkaidőt. A megyei szakigazgatási Szervek vezetőinek és a járási hivatalok elnökeinek csütörtöki értekezletén is elhangzott valami hasonló, érvként arra, hogy mtért halad a kívántnál lassabb ütemben Borsodban a nőknek a vezetésbe való bevonása. Hogy mennyire vitára ingerlő az említett álláspont, arra jellemző, hogy éppen a férfiak köréből került, aki rögtön rá is cáfolt erre. Hogy ugyanis az MSZMP KB nőpolitikái határozatának megszületése óta jó néhány területen tapasztalható, hogy bátrabban bíznak vezetői tisztséget nőkre — és nem is csalódnak bennük. Miért is csalódnának? Soha — amióta a világ Világ! — a nők részéről olyan tanulási kedv, mint amilyen a mi társadalmunkban, korunkban tapasztalható — nem volt! Bizonyság rá: Borsodban az általános iskolát befejező lányok 85—90 százaléka tovább tanul, s majdcsak egyharmaduk szakmunkásképző iskolába iratkozik be. S ez valami olyasmit mutat ám, hogy az általában vett képzettségi színvonal igen rövid idő alatt a nők javára fordulhat. (Nem szólva arról, hogy vezetői beosztásba nem „általában”, hanem konkrétan neveznek ki valakit!) S az a bizonyos családi kötöttség, amit ragyogóan lehet hangoztatni. „A nő nem kockáztatja a családot! Nem vállalja a vezetői feladatot, mert tudja, hogy netán nyolc órán túl is elfoglaltságot követéi.” Helytelen a szemlélet, ami ezt sugallja. Igaz, a nők általában nem törtetnek a vezetői funkcióért. Ebből azonban semmiképpen sem következik az, hogy kézzel-lábbal kapálóznának a megtisztelő feladat ellen. Különösen, ha belegondolunk, hogy általában a férfiak sem huszonéves korukban kapnak „marsallbotot”, hanem harminc, de még inkább negyven fölött. Addigra pedig a nők is kinőnek a „kismama” korból, önállósulnak a csalódjuk tagjai. És még valami: nem minden vezetői beosztás — és nem mindig — követeli meg a 10—12 órás munkaidőt! Olykor pedig a vezetőnők is kibírnák a „túlmunkát”, ahogyan kibírják beosztottként a túlórázásokat. Nem rájuk kell tehát a felelősséget hárítani! (radványi) Hétfőtől szombatig — Ez a jószág tápot nem evett. Tiszta szerencse: a kakas nem mondhatja el, hogy mit evett gyémárttkrajcáros kiskakas korában. A kakas fejjel lefelé lóg a néni kezében ... Piac. Piac és piackörnyék. Tömeg. Még csak péntek, de már a háziasszonyok körmére égett az ünnep. Asszonyom, hány kiló a szatyra? Ötször mértünk le egy-egy szatyrot. így utólfeg köszönöm mindenkinek, aki segített a játékban. A háziasszonyok cipelte átlagsúly húsvét előtt két nappal: négy és fél kiló volt. A legsúlyosabb szatyor viszont 11 kiló! — öt gyerekem van. öt fiú. A tizenkét éves többet eszik, mint egy felnőtt... — Nekem viszont két lányom ... Tudja, mi gond van két lánnyal... — Mi elutazunk ... Árak: a világért sem szeretném a piaci kereskedőket dicsérni. Maradjunk amellett, hogy idén korábban volt tavasz. és ez érződik az árakon is. Szakértők mondják, hogy 7—9 százalékkal alacsonyabb az árszínt, mint tavaly ilyenkor. A négy és fél kilós szatyrok ettől lesznek kövérebbek. — Mondjon egy hiánycikket. A termelési tanácskozásokon. szakszervezeti üléseken és az üzemi demokrácia más jelentős fórumain az elmúlt esztendőben több mint 40 500 gépgyári dolgozó vett részt. Ez azt jelenti, hogy a Diós— Apróhal. (Nagy baj?) A kakas fejjel lefelé bókol, egy kukorékot sem szól nekem a megevett temérdek tápról... — A húsvéti menü? — A sonka az természetes, a többit még nem tudom, mert ketten csináljuk. — ? (Ez még téma lesz!) — A férjem meg én. Ugyanis ő is főz, persze csak olyankor, artiikor ráérnék én is... — írja meg. hogy nem lehet tisztességes krumplit kapni! Veszek két kiló krumplit és egy rosszat se találok benne. Így viszont az én szatyrom is két kilóra nő. Az asszonyokat nem érem utol vele, válogatok hát, keresek parajt. Van. Sóskát. Van. Hagymát. Retket is kínálnak. Szép retek, csak az éra fáj. Nyolc forint nekem nyolc, de otthon el kell számolni. Nem veszek. Maradjon a többi vásárlónak az öröm. Különös: a világ gyorsul és egy kofanéni mesélte, tiogy romlanak a vevők. Én kérdeztem: hogyan. Azt ! mondta, hogy húsvét előtt máskor negyedórát lóbálta égy háziasszony a tyúkot. — Kisfiam, nem jó, hogy most elviszi azonnal... — Tápot evett? — A vevők előtt soha! BARTHA GABOR győri Gépgyárban a dolgozók és a vezetők legalább négyszer találkoztak. A napokban elkészült összesítésből kitűnik, hogy ezeken a fórumokon a résztvevők 1571 megvalósítható javaslatot tettek. Megnyílt Szolnok új vendégfogadó létesítménye, a Jásznagykun Vendéglátóipari Vállalat által a városközpontban épített Pelikánszálló. A nyolcvanmillió forintos költséggel épült szálló és vendéglátóipari kombinát 9G — fürdővel, zuhanyozóval ellátott — szobája, illetve lakosztálya egyszerre 154 vendég kényelmét szolgálja, A Bláthy Ottó Villamosenergiaipari Szakközépiskola folyosóját az óra végét jelző csengő szavára kékköpenyes diákok lepik el. A zsibongó asztalainál a következő órára készülnek. Sűrűn forognak a lapok, bele-belekukkantanak a gyerekek a könyvekbe — sosem lehet tudni, hol nyílik ki az osztálynapló. A nagyszünetet kihasználva, olyan diákokat kerestem meg, akik társadalmi tanulmányi ösztöndíjban részesülnek. Már a dédnaovapám is... Bozsik Gyula az idén érettségizik. s három éve kapja az 500 forintos ösztöndíjat az Egri Finomszerelvénygyártói, ahol már „törzsgárda tagnak” számít. Négy éve ott dolgozik a nyári vakációkban ... — Már a dédnagyapám is a gyárban dolgozott, segédmunkásként. A nagyapám a felszabadulás után tett szakmunkásvizsgát, édesapám pedig most előadóként tevékenykedik ugyanitt. Én mérnöknek készülök, a budapesti Műszaki Egyetemre adtam be Lobogózzuk fel az épületeket! Miskolc megyei város Tanácsának Végrehajtó Bizottsága felkéri a város lakosságát, az Üzemek, intézmények, vállalatok vezetőit, hogy április 4-e, hazánk felszabadulásának 30. évfordulója tiszteletére lobogózzák fel épületeiket. A zászlódísz április 1-én reggeltől április 3-ig köszönt- sc az ünnepet. Városi tanácstagok fogadóórái 1975. április 1. Csetneki Józsefné, Győri kapu 13a., 17 órától; Kormos György, tsz-lroda, Major u. 4., 18 órától: Koval Pál, 1/8. területi pártalap- szervezet, Tanáeshéz tér 2., 16 órától: Sóváry Sándor, H. kér. Hivatal, Csaba vezér u., 8 órától; iíj. Tasnádi László, BAEV, rendéazeti iroda, Magyar—Szovjet Barátság tér 4., 18 órától; Vindt Márta, Brigád u. 18., 17 órától. 1873. április 2. Budai Barnáné, Ady Endre Művelődési Ház, Árpád u. 4., 18 órától; Korponal Jánosné dr., ovoda. Bacsó B. u. 70., 17 órától: Vágó Péter, Fazola H. utcai általános iskola, 17 órától. 1975. április 3. Gáspár Sándor, Erdei Termékeket Feldolgozó Vállalat Szent- péteri kapu 5—7., 17 órától. 1975. április 7. Almás! Istvánná, I./9. területi pártalapszervezet, Tizeshöhvéd u. 21., 16 órától; Belley Imre, papírgyári kultúrterem, 18 órától; Bódy György, Mélyépítő V., Partizán u. 2., 18 órától; End- rédi József, OTP, igazgatói szoba, Széchenyi u. 15—17., 15.30 órától; dr. Gylmesl Béla, 111. kér. Hivatal, Marx K. u. 96., 15 órától; Harhal József, 11/3. területi pári- alapszervezet, Jáhn F. u. 2., 17 órától: Hontal András. MIK. t>6- zsa oy. u. 30.. 17 órától; Kara- ba László. szlnyei-Mérse Pál u. 10., 17 Ófától; Kiss Mártonná, Kilián-északl óvoda, Kacsóh P. u. 8., <12 órától; Molnár Miklós, lakásszövetkezeti iroda. Katowice u. 7., 18 órától; Nagy Károlv- né, Rozgonyi P. u. 6., 18 órától; Ökrös Béláné. Gagarin US 13., 18 órától; Papp Gyula, szolgáltatóház pártszervezet helyisége. Győri k. 97., 18 órától; Schön Péter, tűzoltólaktanya, Kerpely A. u. 11, 17 órától; Szanlszlö Bálint, in. Benedek u. 7.. 17 órától; Sztrelcsik Ferenc, Jegenyés u. 4., 17 órától; Várkolv József, Zrínyi Gimnázium, Rudas L. u. 17.30 órától. 1975. április I. Sebők Ferenc, Anna u. 62., 18 órától. 1975. április 9. Dr. Moór Katalin, szemeré u. 3.. 18 órától. 1978. április 10. Bumbera László, Költő u. 23., io órától. a jelentkezési lapomat. Nyolcadikos voltam, amikor először jártam az üzemben. Már akkor elhatároztam, ha végzek, ide jövök én is. Nagyapámat, édesapámat mindig a benti dolgokról faggattam . Nem hozhatok szégyent rá — Én is édesapám révén ismerkedtem meg a -villamossággal — mondja Szűcs Árpád, aki Szerencsről jár be naponta az iskolába. — 1960-ban kezdődött a villamosítás Tolcsva környékén, ahol édesapám volt a körzetvezető. Minden délben én vittem neki az ebédet. Ott láttam először vezérlőtermet, műszereket. Műszaki egyetemre jelentkezem, az ÉMÁSZ-hoz szegődtem ösztöndíjasként. Villamos műszerekkel, laboratóriumi mérésekkel szeretnék foglalkozni ... A hét eseményei közül kiemelkedik a Minisztertanács csütörtökön hozott határozata az alacsony összegű nyugdíjak felemeléséről. A párt XI. kongresszusának haJárdán Ferenc II'B osztályos tanuló tavaly szeptembertől kapja az ösztöndíjat az LKM-től, ahol „már két nyarat húzott le”, kisegítőként. — Nyaranta úgy kell dolgoznom, ne legyen rám egy rossz szó sem. Sokan ismerték apámat, nem hozhatok szégyent rá. Szépen kerestem a múlt nyáron, ruhát, tanszereket vettem a pénzből... Öt még nfm tudták laníttatui Babitzki Imre szintén az ÉMÁSZ-hoz szegődött: — Mátrafüreden, ahol lakom, a szomszédunk villany- szerelő. Kiskoromban mindig őt csodáltam, amikor az oszlopokra mászott. Édesapám erdész, de nem esett messze az alma a fájától. Apa egyszer elmondta, hogy valamikor ő is villanyszerelő szeretett volna lenni, de akkor még más volt az élet. Őt még nem tudták taníttatni a szülei... V. R. tározata értelmében továbbra is körültekintő ügyeimet kell fordítani az idős korúak szociális helyzetének Javítására. Ebben a szellemben született a kormányhatározat, melynek éneimében 1975. július 1-től felemelik az alacsony összegű nyugdíjakat. * Hétfőn sajtótájékoztatón jelentették be. hogy június ■'i0-án megszűnik a Turista Ellátó Vállalat. Az ország á8 turistaházát helyi vendéglátó vállalatok, utazási irodák, sportszervezetek kezelésébe adják át. Az intézkedés nem egyszerűen szervezeti változás, hanem a belföldi turizmus, a természetjárás színvonalasabb ellátását szolgálja. A Bükkben a szentléleki turistához, az Express és a vendéglátóipar együttműködésével. mindenekelőtt az ifjúsági turizmus bázisa less. * Bámulatos gyorsasággal tűnt el a héten egy Széchenyi utcai ház. A Beloiannisz utca sarkán álló épületet három nap alatt bontották le. Szanálását az tette szükségessé, hogy a helyén vezetik majd el a Pece zárt- szelvényű csatornáját. * Módosították á közületi személygépkocsik, a teherautók és az autóbuszok üzem anyagnormált — adta hírül a Közlekedésügyi Értesítő. A változások a közületi jármüvek mlnteoy 80 százalékát érintik. Az új rendelkezések tízezer példányban megjelennek és áprilistól kaphatók az AutóielüayeleináL Eheste négyszer találkoznak ?! Már törzsuárdataanak számít” •• Ösztöndíjasok a villamosipariban