Déli Hírlap, 1975. január (7. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-14 / 11. szám
belföld A SZÖVETKEZETEK ÉS A NAGYIPAR. Az OKISZ- ban most vonták meg az ipari szövetkezetek állami nagyipart kiegészítő tevékenységének egyéves mérlegét. Az értékelés során megállapították, hogy az ipari szövetkezetek összesen 229 vállalattal tartottak fenn kooperációs kapcsolatokat, s a közös tevékenység értéke összesen 1,1 milliárd forinttal növekedett az elmúlt évben. Nem csupán szezonjellegű megállapodásokról van szó, 42 olyan szövetkezetét és 50 velük kooperáló vállalatot tartanak nyilván, amelyek több évre szóló szerződésre alapozták együttműködésüket. EDÉNYEKRE FESTENEK A BUZSÁKI PINGÁLÓK. A buzsáki hímzések az ország határain kívül, még a tengerentúli országokban is ismertek. Az ügyes kezű asz- szonyok és lányok egymásután „varázsolják” a térítőkre, párnákra, szalvétákra, ruhákra a szebbnél-szebb, piros-fekete, kék-fekete és más színű mintákat. A hímzés adott ötletet néhány asszonynak, hogy a buzsáki hímzésmintát edényeken is alkalmazzák. Kis tálakra, tányérokra, vázákra rajzolják, festik az eddig csak ruhákon látott csodálatos mintákat. ZÖLDSÉGTERMESZTŐ TÁRSULÁS BARANÄBAN. A mecseki iparvidék — elsősorban Pécs és Komló — 7Öldségeilitásának megjavítására társulás alakult Baranyában, amelynek bázisgazdasága a Görcsönyi Mecsek- völgye Tsz. Ez az első vertikális jellegű zöldségtermelő társulás az országban; egyaránt részt vesznek benne a termelő, feldolgozó és értékesítő üzemek, illetve vállalatok. A Mecsek körzetében élő mintegv kétszázezer ember zöldségcllátása Jelenleg nem kielégítő, ezért volt szükség a társulás létrehozására. Körülbelül 160 millió forintba kerül a beruházás. Az ösz- szeg egy részét a társulás tagjai adják össze, továbbá hozzájárul a költségekhez saját fejlesztési alapjából a MÉM és jelentős támogatást nyújt a beruházáshoz az állam. Az építkezés még ebben az évben megkezdődik. ŰJ POLITIKAI TÉVÉMŰSOROK. A televízió műsorszerkesztősége a következő hetek, hónapok programját felszabadulásunk közelgő 30. évfordulója jegyében állította össze. Nagy érdeklődésre tarthat számot a Hazánk, Magyarország című 13 részes színes sorozat, amely a MAFILM és a televízió közös vállalkozása. A második világháborúban hazánk csaknem valamennyi hídját lerombolták. A dokumentum- film most újjáépült hídjaink- ról és a mellettük 30 év alatt kialakult életről ad számot. A főváros közlekedésének múltját, jelenét, s nem utolsó sorban jövőjét ábrázolja a ..Szentendre—Csepel” című produkció. Károlyi Mihály születésének 100. évfordulója alkalmából kétrészes filmet láthatunk, amelyet korabeli dokumentumok és a kortársak vallomásainak felhasználásával állítottak össze. VÍZVÉDELMI FIGYELŐSZOLGÁLAT. A Velencei-tó vízminőség-romlásának megakadályozására, s a tó természetes elöregedési folyamatának a megállítására az OVH vízminőségvédelmi tervet dolgozott ki, amelynek legfontosabb célkitűzése, hogy a tóba még tisztított állapotban se kerüljön szennyvíz, s távol tartsák a tó vízgyűjtő területén levő minden vízfolyástól a mérgező anyagokat, melyek a növényeket vagy a vizet károsítják. A cél megvalósítását szolgálja a velencei-tavi regionális szennyvízrendszer, amelybe az idén már minden „közületi” szennyezőt bekapcsolnak. A Fejér megyei vízvédelmi bizottság pedig a vízfolyások szennyeződésének megakadályozására állandó vlzminőségvédel- mi figyelőszolgálatot szervez a vízgyűjtő egész területére. ije A brüsszeli repülőtéren 12 malavsinit tartóztatni 7/> n S"- bena Kuala Lumpurból érkezett gépéről, akiknél több mint 20 kiló heroint találtak. Templomi tolvaj a villámhárítón Csontos Károly 43 éves kazánfűtő, budapesti lakos egy nyári este azzal a szándékkal indult el lakásáról, hogy betöréssel pénzt szerez. Terve megvalósításához két feszítővasat és kesztyűt vett magához. Az éjszakai órákban a Rózsák terén levő templom villámhárítóján felmászott mintegy 8 méter magasba, betört egy ablakot, s behatolt az oratóriumba, majd bejutott a sekrestyébe, ahonnan magával vitt egy zsebrádiót. A templom hajójában feltört több perselyt, s elvitte a bennük levő pénzt. Ezután igyekezett kereket oldani. Amikor azonban a magasban az ablakot kinyitotta, az üvegcserepek kihullottak a keretből, s a zajra felfigyeltek a téren tartózkodók. Hogy további gyanút ne keltsen, visszament a templom belsejébe, hogy odabent elrejtőzve megvárja a reggelt. Terve azonban nem sikerült, mert reggel, amikor futva igyekezett eltávozni, elfogták. A Központi Kerületi Bíróság Csontos Károlyt — figyelembe véve többszörösen büntetett előéletét — háromévi szabadságvesztésre és 2000 forint vagyonelkobzásra ítélte. Vándor Sándor Vásárlási láz után mi újság Mi van a bútorral? címmel közölt cikket a mai Nép- szabadság. A tudósítás lényege, hogy a múlt nyáron, de még inkább ősszel elterjedt a hír: a bútorok árát felemelik. Nem alaptalanul, hiszen hivatalos és félhivatalos beszédek, információk, sajtócikkek alapján biztosra lehetett venni, hogy a világpiaci árak emelkedése miatt a bútorok hazai árának emelkedése elkerülhetetlen. A felelős nyilatkozatok hangsúlyozták ugyan, hogy a kormány nem engedi teljes mértékben „begyűrűzni” a külföldi áremelkedéseket a hazai árakba, sokan mégis hitelt adtak azoknak a híreszteléseknek, miszerint 40 százalék körüli áremelkedésre kell számítani. (Valójában átlagosan 3,2 százalékkal emelték a bútorárakat.) A következmény: megindult a pánikszerű bútorvásárlás, és az év végére teljesen kiürültek a boltok. * A Népszabadság cikkírója — szerintünk is nagyon helyesen — azzal zárja a gondolatsort, hogy a rémhírek keltette vásárlási lázért értelmetlen lenne egyetlen egy vásárlót is okolni, kárhoztatni. Lényegesebb kérdés, hogy mit tesz az ipar és a kereskedelem a készletek mielőbbi feltöltésére. Ma reggel érdeklődtünk a miskolci bútorboltban; hogyan érintette őket a már említett vásárlási láz. Horváth Rezső boltvezető a következő adatokat idézte: 1973 utolsó két hónapjában 28 millió forint értékű bútort adtak el, 1974. novemberében és decemberében viszont öszszesen 44 milliósra ugrott fel a forgalom. Raktárkészletük az év végére 4,3 millió forintra apadt a tervezett 9 millió helyett, azaz ők sem tudnak megfelelő választékot nyújtani, jóllehet a múlt év végétől napjainkig 1,5 miihó forinttal növekedett a készletük értéke. Nehéz helyzetbe került tehát a miskolci bútorbolt is, pedig nem csekély plusz- készlettel is rendelkezett: az eredeti tervek szerint december 2-án kellett volna megnyitni az új Domus áruházát, ezért 10—12 millióval több árut rendeltek. Az új áruház megnyitása — mint ismeretes — elmaradt. A terven felül rendelt készlet viszont segítette levezetni a vásárlási lázat. — Mikorra áll helyre az egyensúly ? — Az idei év első negyedére 60 milliós áru-fedezetet rendeltünk. Arra is számítva, hogy — mint a legutóbbi egyeztető tárgyalás alapján remélhetjük — áprilisban mégiscsak megnyílik az új áruház. Ez pedig kétségkívül a kereslet növekedését eredményezi majd. Akkor lesz baj, ha elmarad az áruház megnyitása, hiszen a vásárlási láz reakciójaként valószínűleg átmenetileg csökken a kereslet. így pedig nyakunkon maradhat az áru egy része, és pénzügyileg igen nehéz helyzetbe kerülünk. * A boltvezetővel együtt reméljük, hogy az építők tartják ígéretüket, legalább áprilisban megnyílik az új Domus és a miskolci bútorpiacon is helyreáll az egyensúly. (békés) Harminc évvel ezelőtt, 1945. január 14-én halt meg — 44 éves korában — Vándor Sándor, a kiváló karmester és zeneszerző, a forradalmi munkásénekkarok áldozatos fejlesztője. Miskolcon született, 1901 júliusában. 1919-ben részt vett a forradalmi mozgalmakban; a forradalmi diáktanácsot szervezte. Tevékenysége miatt az ellenforradalmi rendszer az ország valameny- nyi iskolájából kizárta. A fiatal Vándor Sándor 1921- ben Berlinben, majd néhány évig Lipcsében tanult, később pedig hosszabb ideig Olaszországban működött mint operai korrepetitor. 1932-ben hazatért és 1936-ban átvette a Szalmás-kórus tagjainak egy részéből alakult énekkar vezetését, amely később Vándor-kórus néven vált ismertté. A kórus az illegális MKP munkáját politikai, agitációs tevékenységgel is segítette. Vándor Sándor több más Ismeretlen nőt ütött el a vonat Somoskőújfalu és Salgótarján között a tehervonat ismeretlen, 25 év körüli nőt ütött el, akit életveszélyes állapotban szállítottak a salgótarjáni kórházba. Személy- azonosságának megállapítására a rendőrség vizsgálatot indított. munkáskórust is szervezett, vezetett. Következetesen térANYAKÖNYVI HÍREK jesztette, népszerűsítette Bartók és Kodály műveit. Nevéhez fűződik számos József Attila-költemény megzenésítése is. A nagyszerű kórusmozgalmi vezetőt a nyilasok 1944 novemberében Sopronbánfal- vára hurcolták, ahol a kínzásokba belehalt. SZÜLETETT: Fekete Istvánnak és Szénási Sárának Agnes; Balogh Jánosnak és Tamás Ágnesnek János; Tóth Istvánnak és Lövei Katalinnak István; Pulai Sándornak és Muskatal Erzsébetnek Zsolt; Varga Barnabásnak és Batári Ilonának Agnes; Fészki Jánosnak és Fazekas Máriának Emese; Csóka Józsefnek és Bozik Rozáliának József; Tóth Lajosnak és Mai kommentárunk: Reklám nélkül a reklámról Az újnak, a régen vártnak szószólója lenni mindig hálás dolog. Ebben a tudatban írom le, hogy tegnap megalakult a Magyar Reklámszövetség. Ez az évek óta sürgetett szakmai szervezet társadalmi szervként, a Belkereskedelmi Minisztérium felügyeletével működik. Tevékenysége kiterjed minden ágazatra, s tagjai révén valamennyi gazdasági és társadalmi területre. A reklám-csúcsszerv többre vállalkozik, mint a szűkén vett áru- propagandára. Nem feladata szellemes és fülbemászó szlogenek fab- rikálása, sem újsághirdetések szövegezése. A megalakulás tényét közlő friss tudósításban az áll, hogy a reklámszövetség fórumot biztosít a szakmai problémák megvitatásához, szakkönyvtárral, dokumentációs szolgáltatással, szakmai információk közlésével, tapasztalatcserékkel feltételeket teremtenek a szakmai művelődéshez, ösztönzik a tudományos kutatómunkát és a reklámoztatást. Túlzás lenne viszont egyik napról a másikra azt várni, hogy a sajtóból, rádióból, televízióból mától eltűnnek a butácska, inkább taszító, mint vonzó hirdetések. A reklámszövetség életre hívásával csak a lehetőség teremtődött meg, amely javára válhat gyermekcipőben járó reklámiparunknak. A belkereskedelmi miniszter világosan leszögezte, hogy a jó, a társadalmi és politikai követelményeknek megfelelő, a vásárlókat helyesen befolyásoló, kellően tájékoztató szocialista kereskedelmi reklám a fejlődés jelenlegi szakaszában fontos, nélkülözhetetlen hivatást tölt be. Ezt a definíciót már csak azért is jó ismerni, hogy összevethessük a szocialista tervgazdálkodás kezdeti éveinek a reklámmal kapcsolatos bizonytalanságával. Akkor ugyanis kereken kijelentettük, hogy a szocialista reklám nem versenyjellegű, ne azt az árut reklámozza, amit a vásárló venni akar, hanem amit az állam eladni akar . . . De ez már a múlté, akárcsak a lódenkabát, a svájcisapka vagy a kalucsni. (BRACKÓ) dr. Szabó Erzsébetnek Balázs; Adám Istvánnak és Kovács Annának Attila; Kiss Győzőnek és Csörsz Erikának Gábor; Nagy Lajosnak és Dobos Magdolnának Gábor; Révész Lajosnak és Nagy Erzsébetnek Balázs és István; Gimesi Dénesnek és Nemes Ilonának Dénes; Fiszlai Barnabásnak és Iván Piroskának Gábor; Tokaji Ferencnek és Tasi Ilonának Tamás; Majoros Józsefnek és Nagy Valériának Karolina; Berki Károlynak és Kovács Irénnek Róbert; Váradi Lászlónak és Bódi Margitnak Ildikó; Csányi Lászlónak és Tóth Máriának Etelka; Mikola Lászlónak és Macsuga Erzsébetnek László; Kmecz Imrének és Német Ágnesnek Gábor; Strázsa Józsefnek és Kovács Ágnesnek Zoltán; Szegedi Jánosnak és Fetncházi Zsuzsannának Zsuzsanna; Borbély Zoltánnak és Kőteleki Klárának Tünde Judit; Murvai Sándornak és Hittner Máriának Sándor; Surányi Elemérnek és Hajdú Ilonának Attila; Rőthi Lászlónak és Krivián Piroskának Krisztina; Mezei Tibornak és Molnár Juliannának Szilvia; Profon Jánosnak és Ziedler T er kének Szilvia ; Szarvas Gyulának és Mitru Ilonának Csaba; Szalai Árpádnak és Hofmeister Editnek Beáta Csilla; Herman Jánosnak és Homa Ilonának János nevű gyermeke. MEGHALT: Herman Jánosné (Homa Ilona) 20 éves; Fazekas Sándor 44 éves; Szendor Andrásné (Veres Margit) 82 éves; Danyluk Emil 70 éves; Buda Sándorné (Baka Julianna) 63 éves; Istóczki Gyuláné fKupái Piroska) 77 éves; Nyíri Ida 82 éves; Jakkel Péterné (Klein Erzsébet) 85 éves; Dam- janovich Elek 67 éves: Kis Ká- rolyné (Gaál Eszter) 76 éves; Po- vázsay Miklósné (Engel Gizella) 76 éves; Dolinga Lajos 76 éves; Balázsv Ernőné (Kondás Katalin) 91 éves; Kusztván Jánosné (Kusztván Emma) 70 éves; Kovács István 76 éves; Hallgató Sándorné (Kis Zsuzsanna) 57 éves: Horváth Istvánné (Tóth Erzsébet) 87 éves: Szarvas Csaba i nanos: Tóth Ráfaelné (Paulik Mária) 74 éves korában. külföld PENINA. Portugália és az angolai felszabadító mozgalmak képviselői megállapodtak minden lényeges kérdésben és az erről szóló dokumentumokat várhatólag ma, vagy holnap aláírják Peni- nában, a jelenlegi tárgyalások színhelyén — jelentette be hétfőn este az Angola Felszabadításáért Küzdő Nemzeti Front szóvivője. A I részletkérdések tisztázása a I szóvivő szerint rövid időt j vesz igénybe. Nem közölte, j hogy mikor kiáltják ki An- I gola függetlenségét. I I DAMASZKUSZ. Mint a MEN A hírügynökség jelenti, Fejszál, Szaúd-Arábia uralkodója, négynapos látogatásra Szíriába érkezik, ahonnan pénteken megy Jordániába és végül vasárnap Egyiptomba. Fejszál az egyiptomi Aszuánban találkozik Szadat elnökkel. LONDON. John Stonehouse angol munkáspárti képviselő, aki — mint ismeretes — különböző zavaros pénzügyietekbe bonyolódott és megszökött, majd hamis néven Ausztráliában talált rá a rendőrség, bejelentette, hogy lemond képviselői mandátumáról, amit Edward Short, a Labor-párt elnök- helyettese szerint nagy megnyugvással vett tudomásul a párt. Stonehouse az angol alkotmányos szokásoknak megfelelően mandátumáról nem mondhat le, de kérni fogja, hogy nevezzék ki egy királyi hübéruradalom gondnokává, ami fiktív tisztség, viszont ennek alapján automatikusan megszűnik parlamenti képviselősége. VARSÓ. A LEMP PB határozatot hozott a lengyel traktorgyártás fejlesztésének meggyorsításáról. Eszerint a Varsó melletti Ursus-traktor- gyárat úgy bővítik és korszerűsítik, hogy évente 100 ezer traktor hagyja el futószalagjait. Az Ursus gyár bővítése az angol Ferguson céggel kötött hitelszerződés keretében történik. ATHÉN. Heves diáktüntetések voltak hétfőn késő este Athénben és Szalonikiben. A fővárosban több mint ezer diák ütközött meg a rendőrökkel, sokan megsebesültek a tüntetők közül és kilencen a támadó rendőrök közül. Szalonikiben tízezren tüntettek az oktatás demokratizálását követelve. Ugyancsak hétfőn, a megbukott diktatúra áldozatainak hozzátartozói — jobbára nők — tüntettek Athén utcáin és követelték a bűnösök felelősségre vonását. A görög parlament egyhangúlag jóváhagyta azt a törvényjavaslatot, amelynek értelmében a katonai diktatúra vezetőit és segítőtársait törvény előtt felelősségre vonják. A törvényerőre emelt javaslat kimondja, hogy a diktatúra nem tekinthető forradalomnak, hanem közönséges puccsnak. A hírügynökségek becslése szerint a vezetőkön kívül hozzávetőleg 200 személyt állítanak bíróság elé. Az új törvény értelmében a bűnösök fölött hat hónapon belül kell Ítélkezni. BEJRUT. Izraeli katonai egységek hétfőn este újból, ezen a na'on másodszor hatoltak be libanoni területre páncélos járművek és helikopterek védelme alatt. Az agresszorok Kfar Shouba haDELJ HÍRLAP. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ. Szerkesztőség: 3521 Miskolc. Bajcsy-Zsllinszky u. 15. Postacím: 350] Miskolc. PL 39 Telefonközpont: 86-132. 16-672. 35-360. Titkárság 16-223: bel- és várospolitika 18-225: kultúrpolitika: 18-226: sportrovat: 18-222: levelezés- 18-221 — Kiadta: a Borsoo megyei Lapkiadó Vállalat. 3527 Miskolc. Balcsy-Zsllmszkv u. 15. Postacím: 3501 Miskolc. Pf. 178 - Felelős fciadő: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131 - Hirdetésfelvétel- 3525 Miskolc. Széchenyi u. 16—n Telefon: 16-213. — Terjeszti- a Magyar Posta KaDtiate a ntrlaoárusck- nál Előfizethető » belv oostahivataioknál Előfizetési dll egy hónapra: 20 Ft - 'ndex: 25 951. - Készfiit » Borsod megyei Nyomdáinál-* Vállalatnál. — Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN tármenti falu mellett hajtottak végre támadást. Ugyanakkor két izraeli hadihajó a tengerpart felől lőtte Nakou- ra kikötővárost, amely 80 kilométerre délre fekszik Bejruttól.