Déli Hírlap, 1975. január (7. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-07 / 5. szám

belföld EGYESÜLT SZÖVETKE­ZETEK. Az 1975-ös év Sxa- bolcs-Szatmár megye számos mezőgazdasági termelőszö­vetkezetében hozott lénye­ges és kedvező változást az­által, hogy a kisebb gazda­ságok egyesítették erejüket, s ezzel megteremtették a ha­tékonyabb gazdálkodás felté­teleit. Kevés kivételtől elte­kintve az egyesülésekkel 3000 —7000 hektár területű ter­melőszövetkezetek jöttek lét­re. Az optimális nagyságú te­rületen gazdálkodó szövetke­zetekben lehetőség nyílik a hagyományos növényi kultú­rák intenzív termelésére, az adottságoknak leginkább megfelelő állattenyésztési ágak kialakítására. KÓRHÁZ ÉS RENDELŐ. Gyulán, a Békés megyei kór­ház területén elkészült az a négyszintes, modern épület, amelyben egyebek között he­lyet kap a város nyolc kör­zeti orvosi rendelője és va­lamennyi szakorvosi rendelő­je. Az új létesítmény épü­lete 28 millió forintba, a mű­szerek és a berendezés mint­egy 2,5 millió forintba került. Az új egészségügyi komple­xum annak a koncepciónak a megvalósítása, amely célul tűzi a gyógyító munka egy­szerűsítését, az átfedések megszüntetését. VÁZSZERKEZET IPARI CSAR­NOKOKHOZ. Az országos köny- nyűszerkezetcs program kereté­ben a Kohászati Gyárépítő vál­lalat Tápiószelén új üzemet hoz létre. A Pest megyei községben —, ahol már korábban is gyár­tottak hagyományos módszerek­kel vasszerkezeteket — két ha­talmas üzemcsarnok építésével, a meglévő épületek korszerűsí­tésivel 15 ezer négyzetméter gyártóterületet alakítanak ki. Az építkezés érdekessége, hogy a régi üzemben készítették el az új gyár szerkezeti elemeit. Az állami támogatással, hosszú le­járatú bankhitellel és tetemes vállalati beruházással készülő üzemben évente 550 ezer négy­zetméter alapterületű ipari csar­nok és tároló építéséhez elegen­dő vázszerkezetet gyártanak majd. Az üzem korszerűségére jellemző, hogy az évi 15 ezer tonna könnyűszerkezet gyártá­sánál mindössze 140 dolgozót foglalkoztatnak. A SIMONTORNY AI VÁR. Felújították, kívül-belül újjá varázsolták a simontornuai várat. A 700 éves épületben klubkönyvtárat rendeznek be, földszintjén fegyverkiállí­tás fogadja a látogatókat, o. pincében pedig reprezentatív vendéglátóipari létesítmény­ben szórakozhatnak majd a környékre látogatók. A 13. század második felében épí­tett várra — Simon ország­bíró egykori lakhelyének fel­újítására — több mint nyolc­millió forintot költöttek. SZÍVEN LŐTTE. Fekete József, 56 éves nyugdíjas, miskolci lakos, jászberényi lakásán felkereste Szikszai József, 44 éves agronómust, akit szóváltás közben pisz­tollyal szívtájon lőtt. Szik­szai József kórházba szállítás közben meghalt. Fekete Jó­zsef ellen őrizetbevétel mel­lett indult eljárás. A Miskolci Pamutfonó AZONNAL FELVESZ 16 évet betöltött női munkaerőket fonóátképzősnek. Továbbá 3 szállítómunkást, 2 segédmunkást, 2 takarítónőt Jelentkezés a munkaerő­gazdálkodáson y Észak-Kaukázusban, a krasznodari területen levő Up- riszki állami gazdaságban hatalmas őskori bálna maradvá­nyaira bukkantak a szovjet tudósok. Gyilkos galócát tálaltatott fel magának Megtalálták a Duna mélyén pihenő tankot Szovjet szemtanúk a harminc év előtti tragédiáról A Magyar Néphadsereg búvárai hosszas kutatás után megtalálták azt a szovjet T—34 típusú tankot, amely a háború napjaiban Mohács alatt a Dunába zuhant és azóta a folyó mélyén pihen. A búvárok rendkívül ér­zékeny műszerekkel végig­tapogatták a Duna medrét azon a helyen, ahol a város lakóinak elmondása szerint a tragédia történt. A Mohá­csi-szigeten levő kompkikötő közelében a műszerek egy hatalmas acéltárgyat jelez­tek, amely minden bizony- nyal a keresett harckocsi, helye megegyezik a szemta­núk által megjelölt térség­gel. Mintegy három méteres hordalék fedi, teljesen biz­tosat tehát csak akkor lehet mondani, amikor kiemelik az iszapágyból. Az immár legendás hírű szovjet tank és a benne hősi halált halt harckocsizok híre időközben eljutott a Szov­jetunióba is. Hírt adott róla az Izvesztyija című lap. s ennek nyomán megindult a levelek áradata: családok érdeklődnek a tankban re­kedt katonák neve után és többen jelentkeztek, akik résztvevői voltak a hadmű­veletnek, szemtanúi voltak az eseménynek. 1944. decembe­rében Mohács alatt keltek át a Dunán a III. ukrán front csapatai. A két part között pontonhidat építettek a szovjet utászok a gépesí­tett alakulatok számára. Esős, szeles éjszakán vonul­tak át a hadihídon a harc­kocsik, amikor a viharos szél és az erősen hullámzó víz eltépte a hidat. Az egyik T—34-es tank a Dunába zuhant, pillanatok alatt el­nyelte a mély víz, s a harc­kocsival együtt elveszett a négy főnyi személyzet is. A Mohácsi városi Pártbi­zottság kezdeményezésére évek óta kutatják a Duna mélyén lévő tank helyét. A búvárok munkáját — a je­lek szerint — most végre siker koronázta. A hatalmas vaskolosszus kiemelése tech­nikailag nagy, de nem meg­oldhatatlan feladatot jelent. A terv az, hogy a felszaba­dításunkban részt vett tan­kot emlékműként felállítják a mohácsi Duna-parton, egy­úttal kiderítik a harckocsi­ban rekedt katonák kilétét és felkutatják hozzátartozói­kat. Egy orvos életveszélyen kísérlete A Tároskörnyéki községek íejlesztése A franciaországi Remiremont orvosa, Pierre Basticn, kiváló gombaszakértő. Családjával együtt szívesen és gyakran fo­gyasztott gombát. Különösen említésre -méltó egy, még az ősszel fogyasztott rendkívüli gomba-vacsorája. Rendkívüli volt a szakács sze­mélye, egy bírósági tisztviselő, és rendkívüli volt maga az étel is, amely 60 gramm gyilkos ga­lócából készült. Köztudomású, hogy az Amanita phalloides a világon a legerősebb mérget tartalmazó gomba. A bírósági tisztviselő felszol­gálta az ételt, Bastien doktor pedig utolsó cseppig elfogyasz­totta az egyébként rendkívül íz­letes és ínycsiklandozó illatot árasztó gyilkos galócát. Megivott rá egy pohár vörösbort, majd elfogyasztott egy banánt és ké­nyelmesen rágyújtott egy szi­varra. Azután várta, hegy az előre megszabott program sze­rint haladjanak a dolgok. Mire is várt tulajdonképpen? A halálra, pontosabban a halál előszobájára. Ügy rendelkezett, hogy csak a halál közeledtével vigyék be a kórházba és alkal­mazzák rajta az úgynevezett „Bastien-féle gyógymódot”. • Egyedül Európában évente több mint 10 ezer gombamérgezés történíK, ezek nagyobb része halállal végződik. Nem kivétel ez alól a hegyek között meg­búvó Remiremont sem; Bastien doktor hosszú pályafutása alatt számos gombamérgezéses ese­tet kezelt. Kezdetben tehetetlenüit állt a mérgezett emberekkel szemben. Később tanulmányozni kezdte a gombamérgeket és olyan anti- toxikus kezelésmódot dolgozott ki. amelynek segítségével olyan betegeket is megmentett az élet­nek, akiknek életbenmaradásá- hoz már semm remény sem volt. Abban az időszakban, amikor a helyi kórház főorvosa volt, mintegy harminc gombamérge­zéses beteget mentett meg a biztos haláltól. A Bastien-féle gyógymódot azonban hivatalo­san nem ismerték el, a gyógyu­lásokat a véletlennek tulajdoní­tották. Ezért azután Bastien dok­tor magára vállalta a kísérleti nyúl szerepét. Hogy a kísérletnek törvényes színezetet adjon, felkérte a bí­róság egyik tisztviselőjét, hogy maga készítse el a gyilkosga- lóca-pörköltet. Ebéd után egy óra múlva jelentkezett a mér­gezés első tünete, a gyomor­égés. és ezzel megkezdődött egy hosszú, egyre fájdalmasabb fo­lyamat. A doktor testét e'lepte a veríték, végtagjai görcsbe merevedlek hányinger fogta el. A gombamérgezéses beteg egész testében elviselhetetlen fájdal­mat érez, amint a mérgező anyagok átjárják szervezetét. Az Amanita phalloides 12 féle rendkívül erős mérget tartal­maz, ezek megtámadják a ve­sét, a gyomrot, a hasnyálmiri­gyet, az agyat, az izmokat, a vért és a mellékvesekérget. Bastein doktor másnap reggel 8 óra felé úgy érezte, hogy kö­zeledik a vég. Felesége bevitte Nancy kórházába, ahol ugyanazzal a módszerrel kezelték, amellyel ő mentett meg oly sok emberi életet. Antibiotikumokat és int­ravénás C-vitamin injekciókat kapott, öt nap múlva gyógyul­tan távozott a kórházból. „Miért vállaltam a kísérteti nyúl szerepét? Minden bizony­nyal nem a nyereségvágy, vagy a reklámhajhászás vezérelt. Túl sok embert láttam meghalni borzalmas körülmények között. Elhatároztam, hogy tanulmányo­zom a gombamérgeket. Minden áron a megoldást kerestem. Hosszas kutatómunka után si­került is megtalálnom. De én csak egy egyszerű falusi orvos vagyok, nem áll rendelkezésem­re kutatócsoport, nincsenek asz- szisztenseim. Ezzel a meglehe­tősen nagy port felvert kísér­lettel szerettem volna felhívni az egészségügyi szervek és a közvélemény figyelmét; van el­lenszere a mind ez ideig ie- győzhetetlennek tartott gyilkos galócának. Vállalnom kellett a kísérleti nyúl szerepét. Ez volt az ára annak, hogy az általam kidolgozott gyógymódot elfo­gadtassam- És ha meggondolom, hogy emberéletet lehet ezzel a gyógymóddal megmenteni, ak­kor az ár nem is volt olyan magas.” — mondotta felgyógyu­lása után a bátor orvos. SZÜLETETT Szafkó Józsefnek és Csordás Zsuzsannának Mónika, Lipták Lajosnak és Mályi Irénnek Ma­rianna, Varga Jánosnak és Bar- czi Máriának Gabriella, Deményi Lászlónak és Sváb Katalinnak Edina, Német Lászlónak és Be- senyei Irénnek Róbert, Vizi Lász­lónak és Kerékgyártó Máriának Attila, Tires Károlynak és Robai Jolánnak Katalin, Kruppa Zol­tánnak és Koós Ilonának Ilona, Küfner Endrének és Arad Er­zsébetnek Szilvia, Filep Ferenc­nek és Varga Etelkának Zsolt Csaba, Fehér Bélának és Molnár Teréziának Gabriella, Sipeki Jó­zsefnek és Vígh Erzsébetnek Gá­bor, Fatin Pavlosznak és Bonta Zsuzsannának Zsuzsanna Haj­nalka, Vattay Zsolt Istvánnak és Major Mariettának Sándor, Po­(Folytatás az 1. oldalról) A városkörnyéki községek lakosságuk ellátását a város­sal együttműködve oldhatják meg, a. község szerepkörét meghaladó szükségleteket a város elégíti ki. A nagyobb, „rangosabb” településnek te­hát egyre fokozódó feladata, hogy saját lakosságának el­látása mellett a kisebb tele­pülésről, a városkörnyéki községről is gondoskodjék, így fejlessze elsősorban az egészségügyi, művelődésügyi, kereskedelmi és egyéb szol­gáltató intézményeit. A városok és városkörnyé­ki községek kapcsolatánál! további, az eddiginél terv­szerűbb és hatékonyabb íej­lesztése valamennyi érdekeit tanács fontos feladata. En­nek érdekében a megyei tanács végrehajtó bizottságának, tisztségviselőinek és a szak- igazgatási szerveknek folya­matosan figyelemmel kell kí­csai Sándornak és Dózsa Erzsé­betnek Szabolcs, Bodnár Andor­nak és Boros Irénnek Emese, Tóth Istvánnak és Novák Anná­nak Roland, Gyürék Imrének és Szenté Ildikónak Zsuzsanna, Kö­rösi Károlynak és Hubai Juli­annának Marika, Kürti Gergely­nek és Török Máriának Mari­anna, Nagy Ferencnek és Bíró Katalin Erzsébetnek Szilvia, Rice Andrásnak és Oláh Katalinnak Szilvia, Kis Szabó Józsefnek és Rozgonyi Katalin Margitnak Jó­zsef Krisztián, Kollár Ferenc Lászlónak és Reményi Évának Júlia Enikő nevű gyermeke. HÁZASSÁGOT KÖTÖTT Gyüre Ferenc és Gácsi Olga, Domonkos György és Péchy Er­zsébet, Fazekas József és Gás­pár Mária, Lepső László és Kó­piák Erika. sérniök, segíteniük az érde­kelt városok, községek mun­káját, vizsgálniuk kell az együttműködés időszerű és távlati lehetőségeit, meg­szüntetve a város és a köz­ség fejlesztésében helyenként még fellelhető párhuzamos­ságokat. Gondoskodniuk kell arról is, hogy a középtávú tervek előkészítése során a városok és községek előzete­sen egyeztessék elképzelései­ket, s határozottabban kell kezdeményezniük — a lakos­ság job ellátása érdekében — közös társulások, intézmé­nyek létrehozását és működ­tetését. Az irányelvek arról is ren­delkeznek, hogy több város- környéki község esetében cél­szerű tanácstagi csoport meg­alakítása, mert ezek a mun- kaközösségk — a megyei ta­nácstagok városi, városkör­nyéki csoportjai — hatéko­nyan látják el a közös érde­kek reális képviseletét. Ahol nem alakul tanácstagi cso­port, ott célszerű az érde­kelt tanácsoknak városkör­nyéki koordinációs bizottsá­got életre hívniuk helyi ta­nácstagokból, más közéleti személyiségekből. Fontos Kö­vetelmény, hogy a városi és a városkörnyéki községek ta­nácsi szervei egyeztessék te­lepülésfejlesztési céljaikat, különböző távú terveiket, fejlesztési programjaikat, s kölcsönösen tájékoztassák egymást a tervek megvalósí­tásáról. Az együttműködés fejlesztésének — mondják ki az irányelvek — a lakosság javaslataira, kezdeményezé­seire kell épülnie. ANYAKÖNYVI HÍREK DELI HÍRLAP. — A Magyar Szocialista MunKaspan Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztői CSALA LÁSZLÓ Szerkesztőség: 3527 Miskolc. Eatesy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 350] Miskolc. Pí. 39 Telefonközpont: 36-132. 16-672. 35-380. Titkár- sás : 18-223: Del- és várospolitika: 18-225: kultúrpolitika: 18-226: sportrovat: 18-222: levelezés: 18-221. — Kiadta: a BorsoO megyei Lap­kiadó vállalat. 3527 Miskolc. Balcsy-ZsUInszky u. 15 Postacím: 350i Miskolc. Pf. 178. — Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-13). - Hirdetésfelvétel: 3525 Miskolc, szecnenyi u. 15—17 Telefon: 16-213. — Terjeszti; a Magyar Posta. Kapható a hírlapárusok- nál. Előfizethető s helvt oostahivataloknál Előfizetési díj egy hónapra: 20 Ft. — index: 25 951. — Készült a Borsod megye! Nyom­daipart Vállalatnál. - Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN. külföld PÁRIZS. Szovjet delegáció érkezett Párizsba D. Gvisia- nyinak, a Tudományos és Mű­szaki Állami Bizottság alel- nökének vezetésével. A kül­döttség a ma megnyíló szov­jet—francia tudományos mű­szaki és gazdasági együtt­működés vegyesbizottsága ülésszakán vesz részt. BEJRŰT. Rasid Szolh liba­noni miniszterelnök cáfolta Simon Peres izraeli hadügy­miniszter állítását, amely szerint a libanoni arab ge­rillák birtokában tank- és repülőgépelhárító rakéták lennének. Szolh rámutatott, ennek az állításnak is az a célja, hogy valótlanságokra alapozott indoklással folytat­hassa Izrael a Libanon elleni agresszív katonai terrortá­madásait. RABAT. A marokkói kül­ügyminisztérium jelentése szerint Marokkó és Líbia kölcsönösen kinevezte nagy­követét, és ezzel a két or­szág újból normalizálta dip­lomáciai kapcsolatát. A nagy- követségeket eddig — 1971 óta — ügyvivők vezették, miután Marokkó azzal vá­dolta Líbiát, hogy a terüle­tén képezték ki a lázadókat, akik meg akarták dönteni a marokkói rendszert. SAIGON. A saigoni kato­nai parancsnokság reggel ki­adott közleménye szerint megszakadt az összeköttetés a Phouc Binh tartományi székhelyen levő parancsnok­sággal. A város, amelyet a Thieu-féle hadsereg terület- szerző' hadműveletek kiin­dulópontjául használt, a köz­lemény szerint valószínűleg teljes egészében a felszabadí­tó erők ellenőrzése alá ke­rült. PEKING. Max van der Stoel holland külügyminisz­ter Pekingben tartott sajtó- értekezletén kijelentette: Kí­na a jelek szerint érdekelt abban, hogy a Közös Piaccal — mint gazdasági szervezet­tel — kapcsolatokat építsen ki. A holland külügyminisz­ter hozzátette: a kínai veze­tőkkel tartott tárgyalásain olyan benyomása alakult ki, hogy Kína valószínűleg még nem döntötte el, a kapcso­latok milyen fontos formája lehet célszerű számára. Van der Stoel véleménye szerint az első lépés az lehetne, hogy Kína nagykövetet nevezne ki az Európai Gazdasági Közös­séghez. Kudarcba fulladt Malcolm Forbes-nak és társának az a kísérlete, hogy léggömbbel repüljék át az észak-ameri­kai kontinenst és az Atlanti­óceánt. A tegnapi felbocsá­tási kísérlet közben a 13 lég­gömb közül több idő előtt kiszabadult, leszakadtak a gondolától és veszélybe hoz­ták a gondolában ülők életét. Ezért az utolsó pillanatban leállították a felszállást.

Next

/
Oldalképek
Tartalom