Déli Hírlap, 1975. január (7. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-07 / 5. szám
Művelődő munkások Nagyon fontos témáról magvas, izgalmas gondolatokat hallhattunk a televízió Vélemény című műsorának legutóbbi adásában. A téma — a munkások művelődése — korántsem új. De olykor kissé leckeszerűen beszélünk róla. Holott oda kell menni a munkásokhoz, őket megkérdezni, az ő véleményüket meghallgatni. Végtére is rólak, van szó. Az, hogy olvasnak-e vagy sem, nem intézhető el kesergő statisztikákkal, de nem tekinthető kampányfeladatnak sem! A tévé Csepelen a maga sajátos eszközeivel „járta körül” a témát. E jegyzetben bevallottan, bevallatlanul a Csepeli Olvasó Munkás Klubnak szeretnék „reklámot” csinálni. (Miért nincs Diósgyőrött is?! Volt!) Öröm volt hallgatni ezeket a művelt, pallérozott beszédű, igényesen élő, olvasó munkásokat. Hisz- szük, hogy ez a pozitív példa jobban hat, mint a vég nélküli sopánkodás. Igenis vannak áldozatos munkát (fillérekért, köszönömért!) végző üzemi könyvtárosok az LKM-ben is, a DIGÉP-ben is. Megérdemelnék, hogy nagyobb erkölcsi és anyagi támogatást is kapjanak! Ugyanakkor elgondolkodtató, elszomorító, amit éppen a riportalanyoktól hallottunk: miszerint néhány vezető egyszerűen „nem szereti” az olvasott, a művelt munkást... S ha ez még csak az üzemekben lenne így! De bizony előfordul máshol is, hogy a mécses akar fényeskedni a 60-as izzónak ... Társadalmunknak igenis szüksége van a művelt, a munkapadján, kiskertjén is túl látó munkásra! Meg kell találni a módját, hogy őket honorálja a társadalom erkölcsiekkel, anyagiakkal, s nem a pénz, a fusi után szaladókat. Benjámin László (népszabadságbeli cikke) után csak ismételjük, de nem lehet elégszer, hogy újból létre kell hozni a munkásművelődés meghittebb alkalmait, körülményeit. Nem minden rossz, ami régen volt. Kassákék, József Attiláék, Veres Péterék éppen ezekben a „kis csoportokban” találtak a legértőbb olvasóikra, hallgatóikra, ezekben a munkásotthonokban nevelődött fel a munkásmozgalomnak az az élgárdája, akik közül sokan most is vezető pozícióban vannak. Méltán, mert ezekben a nevelő kollektívákban tágították, gyarapították ismereteiket, járták ki a politika és a vezetés nem könnyű iskoláját. Nem egy művelődési ház kong az ürességtől, alibi-programokra költi a pénzt, csalogatja a közönséget. Ugyanakkor elsorvadtak az öntevékeny kulturális körök (színjátszó, énekkar stb.). A művelődési házak a „közönyre” panaszkodnak, holott igen sok az időmilliomos ember, aki csak idegenül lődörög a városban, mert nem talál magának értelmes programot. A vendéglátóipar viszont nem rest... A megoldás kézenfekvő: ismét otthonokká kell tenni a művelődési házakat, ahová hazamehet a munkás, kötetlen, de értelmes szórakozást, művelődési lehetőséget talál. Mert igaz ugyan, hogy az amatőrök nem kelhetnek versenyre a sztárokkal, de a művelődési, házak sem a tévével! Tehát nem azt kell adni olcsóbban, amit a tévé, hanem mást. Ez szemléleti kérdés. A jelenlegi állapotért nem tehetjük felelőssé azokat a lelkes népművelőket, akik a kudarcélményeik ellenére is megkísérlik a lehetetlent. Nem is pénzkérdés ez, nem csupán az. Mindössze meg kellene kérdezni néhány nyugdíjast Diósgyőrött (a művelődési házak szociológiai felmérést készíthetnének a körletük igényeiről!), hogy miért is jártak ők hajdanán olyan lelkesen a „Vasas Otthonba” énekelni, színdarabot tanulni, vagy éppen „csak” jóízűen beszélgetni a szakikkal? Pedig akkor még népművelők sem voltak ... (horpácsi) Fél év munkája Milyen lelt Megszólal az év első órájának végét jelző csengő a Herman Ottó Gimnáziumban. A következő pillanatban izgatott gyereksereg árasztja el a folyosókat. Miről beszélgetnek? Nem nehéz kitalálni. Mindegyik diák kezében ott van a bizonyítvány, benne fél év munkájának értékelése. Miután alaposan átböngészte mindenki a saját jegyeit, azonnal a szomszédjához fordul összhasonlítás végett. A szokottnál nagyobb zsivaj miatt most nem szólnak a tanárok. Hiába, ezt a napot már erre szánták. — Rossz pedagógus az, aki ma számon kéri a szünet előtt feladott anyagot — mondja Marosvári Gyuláné igazgatóhelyettes. — Az első óra mindenütt osztályfőnöki volt, ezért ma rövidített óráikat tartunk. Hétszáztíz gyerekünk van, túlnyomórészt lányok. Január 3-án és 4-én tartottuk az osztályozó konferenciát, de a tanulmányi eredményekről pontos átlagot nem tudok mondani, mivel a rendűséget már eltörölték. Körülbelül 50 tanuló bukott meg egy vagy több tárgyból és tizenegyen értek el kiemelkedő, azaz szín jeles bizonyítványt. Ezek a gyerekek a tanuláson kívül a közösségi munkában is jeleskedtek. Több olyan osztályunk van, ahol egyetlen elégtelen sincs, másutt tíz bukás is előfordul. Stefán Judit: — Az I/2-es spanyol— francia tagozatos osztályba-)(- Feszült pillanatok a bizonyítványosztás előtt. járok, Oláh József né az osztályfőnököm. Az eredményem jórendű. Sajnos magyar nyelvtanból becsúszott egy közepes, amire nem számítottam. Biológiából és földrajzból jelessel zártam. Választott tárgyam a spanyol nyelv, abból négye?! kaptam. Ez az első félévem a gimnáziumban. Év végére még jobb eredményt szeretnék elérni. Nyalka László a IV/5 osztályban tanul: —. Három négyesem van, a többi tárgyból jeles. Az irodalom, nyelvtan, általában a humán tárgyak nehezebben mennek nekem. Az az igazság, hogy most már minden erőmet a matematikára, fizikára összpontosítom. Szakkörre és különórára járok. Ezek lesznek a felvételi tárgyak a műszaki egyetemen, ahová készülök. (varga) Jó állóképességű énekes A 25 esztendős japán énekes, Oszami Szemijoszi, nemcsak hangjával szerzett dicsőséget magának, hanem azzal is, hogy nemrég „világrekordot állított be” egy igen furcsa maratoni versenyen. Ellentétben a maratoni futókkal, Szemijoszi úgy nyert „bajnokságot”, hogy el sem mozdult a helyéről, a mikrofon mellől. A szakértő zsűri rendkívüli állóképességéért ítélte meg neki a győztesnek kijáró koszorút: megszakítás nélkül két napon és két éjszakán át, pontosabban 48 óra 21 percen keresztül énekelt. Minden szálláson klubszoba Somogy megye ipari fejlődése, a munkásság aránya, a társadalmi és a politikai eletben betöltött szerepe megköveteli, hogy megkülönböztetetten foglalkozzanak művelődési lehetősegeinek fejlesztésével — hangoztatták a Somogy megyei Tanács Kaposvárott tartott ülésén. A megye közművelődési helyzetének javítása érdekében fő feladatként a munkások, az ifjúság művelődésének segítését, az állami irányítás erősítését jelölték meg. Célul tűzték ki, hogy a következő ötéves tervidőszakban minden munkásszálláson legalább egy klubszobát hoznak létre. A közoktatási intézmények, főiskolák szocialista szerződés aiapján patronálják az ipari es mezőgazdasági üzemeket, vállalatokat. A kaposvári Kilián György Ifjúsági Úttörő és Művelődési Központot 1980-ig az ifjúsági művelődés megyei módszertani bázisává fejlesztik. A januári Napjaink Egy író programjánál többnek érzi az ember a januári Napjaink első oldalán olvasható cikket. Papp Lajos tollából született, Együtt — ez a címe, és mintha válasz lenne az elmúlt esztendők kimondott, kimondatlan óhajaira: a város, a vidék, ahol élnek és dolgoznak, ez adjon témát az itt élő íróknak. Persze senkire nem lehet ráparancsolni: ez hiányzik, erről írj! A diósgyőri munkások közül, az itt élő vagy naponta bejáró ezrek közül válaszd a hőseidet! De az kétségtelen, hogy Észak-Ma- gyarország irodalmi, kulturális folyóiratából sosem lenne szabad hiányozni azoknak az írásoknak, amelyek az itteni ember életét, munkáját figyelik. Az újévi első lapszám első cikke mintha azt is elmondaná, ho-gy a lap programjában a szándék mindenesetre beinnfoglaltátik. Égni és világítani az életnek címmel Margócsy Józseffel, a nyíregyházi Tanárképző Főiskola főigazgatójával készített interjút Gyarmati Béla: Az írásban nemcsak egy intézmény életéről, de a magyarországi tanárképzés helyzetéről is képet kapunk. Miskolchoz, színházi életünkhöz kapcsolódik az Egerek és emberek című Stein- beck-mű előadásáról írt kritika (Papp Lajos), és Borsodhoz Berecz József Visszhangra váró kiáltás című cikke. A szerző Lázár István sárospataki szociográfiájához írt széljegyzeteket. Az Adalék az öröm természetrajzához Fekete Gyulának kicsit megkésett karácsonyi írása, a Kazinczy Lajos — tábornok volt! című cikkben pedig Pásztor Emil bizonyítja, hogy a költő Kazinczy fia (ellentétben az Élet és Irodalom múlt év végén megjelent cikkének állításával) nem ezredes, de valóban tábornok volt. A januári Napjaink egyik legizgalmasabb részét a lapszám közepén találjuk, özvegyének hozzájárulásával és bevezetőjével itt lát először napvilágot az a naplórészlet (pontosabban az első része, amelyet a következő lapszámban folytatnak), amely Kassák Lajos életének egy esztendejét, az 1955-ös év eseményeit őrzi. Ehhez, a Szénaboglya című Kassák- íráshoz kapcsolódik az a levelez:!.», melyet a közelmúltban Miskolcon elhunyt festőművész, Rultkay György hagyatékában találtak. Most Horpácsi Sándor magyarázó szavainak kíséretében olvashatjuk. Nagyon szépek a lapszám illusztrációi; a József Attila Klubkönyvtárban január 19- ig látható Raszler-kiállítás anyagából a legszebb rézkarcokat, litográfiákat válogatták ki. Talán értőbben nézzük őket, ha elolvassuk a lapban található rövid méltatást, melyet Feledy Gyula a kiállításról írt. (M-) Két korszak, egy város A bizánci és a muzulmán Konstatinápolyiól, két történelmi, művészeti korszakról, de egy városról, annak változásairól szól az az előadás, amelyet A művészet fővárosai című szabadegyetemi előadássorozat következő témájaként hallhat az érdeklődő közönség. A TIT Miskolc városi Szervezetnek rendezésében tartandó összejövetel január 9-én, csütörtökön este hat órakor lesz a Kazinczy klubban. A téma előadója dr. Végvári Lajos művészettörténész. KEDD Kossuth rádió: 12.0»; Déli Krónika. — 12.20; KI nyer ma? — 12.35: Melódiakoktél. — 14.06: A beszélőgép. Mesejáték. — 14.4i: Éneklő Ifjúság. — 15.00: Hírek. — 15.10; Rádióiskoia. Pszichológia — mindenkinek. — Zenei feliedezőutakon. — 16.00: A világgazdaság hírei. — 16.05: A Los Calehakis együttes játszik. — 16.20: Látogatóban Hradec-Kra- loven. Rádai Eszter műsora. — 16.40: Grieg: Holberg-szvit. — 17.00: Hírek. — 17.05: Fiatalok stúdiója. — 17.31: Réti József operettfelvételeiből. — 17.46: Havasok és teaültetvények. Grúziái riport II. — 18.00; Gyimesi népdalok. — 18.30: A Szabó család. — 19.00: Esti Krónika. — 19. 25: Zenei élmények itthon és külföldön. — 20.15: Lionel Hampton együttese játszik. — 20.27: Élet a születés előtt. V. rész: Előkészület a szülésre. — 20.57: Hírek. — 21.00; Házimuzsika. — 22.00: Hírek. — 22.15: Sporthírek. — 22.20: Tiz perc külpolitika. — 22.30: Cigányda- lok, nóták. — 22.40: A túlélés forgatókönyve. Világgazdasági összeállítás. — 23.00: Sosztako- vics: XI. (1905) szimfónia. — 24.00: Hírek. — 0.10—0.25: Operettdalok. Petőfi rádió: 12 00; Feleségemnek. Veszi Endre versei. — 12.06; XX. századi muzsika. — Közben 12.44: Törvénykönyv. — 13.00: Hírek. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Kettőtől hatig... — 18.00: Hírek. —18.10: A fogyasztás kát világa. I. rész; Mi az emberi gazdagság? — 18.35: A Magas északon Raics István összeállítása. — 19.00: Szokolay Sándor: Duhajkodó. — 19.09: A rock mesterei. — 19.39; A díszlettervezésről. — 19.54 Jó estét, gyerekek! —20.00: Esti Krónika II. — 20.25: Üj könyvek. — 20.28: Miért tettem? Dokumentumjáték. — 21.28: Népdalok. — 21.38: A gondolattól a megvalósulásig. A Magyar Tudós Társaság. — 21.58: Félóra sanzon. — 22.28: Balettzene operákból. — 23.00: Hírek. — 23.15: Nóták. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió: 17.30: Műsor- ismertetés — hirek. ’— 17.35: Ózdi újítók munkájáról. Negyvenszeres ózdi újító. — Mérnök Algériában. — Nótacsokor. — 18.00: Borsodi Tükör. (Hírek, tudósítások a nap eseményeiből: Üj munkahely előkészítése a lvukói bányában; Téli szünet után az iskolában.) — 18.15: Miskolci zeneművész a stúdióban. — Technikai ötletek, érdekes újítások. .. — Részletek zenés játékokból. Televízió 1. műsor; 16.53: Műsorismertetés. — 16.55: Hirek. — 17.00: Síugró négysáneverseny. — 18.00: A nagy heiró. Szovjet rövidfilm. — 18.15: Termel 1975- ben ... A Miskolci Húskombinátról. — 18.45: — Játék a betűkkel. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Tréfa, csinálók. Angol film. — 21.35: Szőnyi G. Sándorral beszélget Horvát János. — 22.00: Tévéhíradó 3. — 22.10—23.00: Változatok Tázlárra ... Dokumentumfilm. Televízió, 2. műsor; 20.00: Műsorismertetés. — 2—. Tv-tárlat. Az alomba merült Közép- Amerika. — 20.40: A tango tói- tenete. Dokumentumíiim. — 21.35—22.45: Oly korban éitünk. Tevéfilm. II. rész. Szlovák televízió: 17.00; Pozsonyi híradó. — 17.15; Szórakoztató műsor. — 18.10: Tanácsok asszonyuknak. — 19.00; Híradó. — 20.15; A rendőrség száma 110. NDK filmsorozat, 1. rész. — 21.25; Híradó. — 22.05: Hangverseny. Miskolci Nemzeti színház (7): Egerek és emberek. Csortos es Egyetemi bérlet. Kiállítások: Herman Ottó Muzeum (10—18); Ember és munka. — Szlovákia népművészete. — Herman Otló-emlékház (10—18;: Herman Ottó élete és munkássága. — Miskolci Képtár (10— 18): Magyar festészet a XX. században. — Fiatal művészek Csokonaiért. — József Attila Klubkönyvtár (12—20): Raszler Károly grafikái. Filmszínházak; Béke (f4, hn6)): A lopakodó hold (szi. amerikai, íelemelt helyárral!). — (8): II- lumináció (mb. szi. lengyel). — Kossuth (f3): Vitya iskolába megy (mb. szi. szovjet). — (hn5, 7): A lopakodó hold (szí. amerikai, íelemelt helyárral!).— Hevesy Iván Filmklub (f5, f7); Stan és Pan, meg a hölgyek (amerikai). — Fáklya (í3): Az elveszett kutya (mb. szí. szovjet). — (£5, f7): Szerelmesek (szí. csehszlovák). — Petőfi (í3); Veronika és a bűvös zsák (mb. szi. román). — (fő, £7): Rejtett forrás (csehszlovák). — Szikra (3): Hófehérke hercege (mb. szi. csehszlovák). — (5. 7): Váltságdíj egy halottért (mb. szi. amerikai). — Táncsics (5); A kőszívű ember fiai I—II. (szi. magyar, dupla helyárral!). — Ság- vári (5,7); Az ördög atamán.ia (szi. szovjet film). — Híradó- mozi (f9, fl2): 1975. 1. heti híradó. — Barna legényke (szi. magyar ismeretterjesztő film). — Bölcs mesterek, okos szerkezetek (szi. magyar tudományos film). — A vörös nap országa (szi. ismeretterjesztő film). — Vérszomjas vadállatok (szi. csehszlovák rajziilm). — 26. világmagazin. — Szenvedélyünk a gyűjtés! szi. magyar ismeretierjesztő film). SZERDA Kossuth rádió: 8.00; Hírek — 8.05: Műsorismertetés. — 8.15: Budapest és a vidék kulturális programjából. — 8.22; Zenekari muzsika. — Közben 9.00—9.20: Az elmés, nemes Don Quijote da la Mancha. Cervantes regénye folytatásokban. XXIV. rész. — 10.00: Hírek. — 10.05: ..Nyit- nikék”. Kisiskolások műsora. — 10.40: Elfüstölt milliók. Az energiatakarékosságról. — 10.50: Lantos István zongorázik. — 11.30: A Szabó család. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Népdalok, néptáncok. — 9.00; Hírek. — 9.03; Könnyűzene. — 9.35: Bemutatjuk Czakó Gábor: Csata minden áldott nap című regényét. — 10.00: A zene hullámhosszán. — Közben 11.0»; Hírek. — 11.55: Néhány perc tudomány.