Déli Hírlap, 1975. január (7. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-23 / 19. szám

Vár benneteket a Borsodi Vegyikombinát! „Elő kell segíteni, hogy a fiatalok - egyéni képességei­ket, valamint a társadalom szükségleteit és lehetőségeit figyelembe véve — megfelelő élethivatást válasszanak.” (Az 1971. évi IV. törvény az ifjúságról.) A pályaválasztás az egyén egész életére kiható, nép- gazdasági szempontból is fontos döntés, ezért minden esetben alapos megfontolást, tájékozódást kíván. Fiatalja­ink nagy része csak azokat a szakmákat ismeri, ame­lyekkel lakóhelyén, szűkebb vagy tágabb környezetében találkozik. A többségnek nem elegendő a tájékozottsága, hogy valójában hány szak­ma közül választhat. Nem ismeri a szakmák sokaságá­nak szépségeit, ezért a vá­lasztás lehetősége számára leszűkül. Elengedhetetlen tehát, hogy a tájékozódás feltételeit, a pályák megismerésének le­hetőségét biztosítsuk az if­júság széles tömegei számára. E célból bemutatjuk a Borsodi Vegyikombinátot, hazánk vegyiparának egyik legjelentősebb fellegvárát. Gyártörténet A Borsodi Vegyikombinát történetében az elmúlt esz­tendő nem mindennapos je­lentőségű, kettős jubileum jegyében telt el. Tavaly ün­nepelte Kazincbarcika vá­rossá nyilvánításának husza­dik évfordulóját, és ezzel egyidőben ülték meg a BVK alapításának negyedszázados jubileumát. A kormány 1949-ben, az újjáépítés után döntött úgy, hogy Sajó, Kazinc, Barcika és Berente térségében vegy­ipari kombinátot kell létesí­teni. A Borsodi Vegyikom­binát első gyáregysége a koksz feldolgozásával nyer­hető szintézisgázból szinte­tikus ammóniát, majd az ammóniából nitrogéntartal­mú műtrágyát állított elő. 1954. júliusától, a Borsodi Koksz Művekkel való össze­vonás után, kapta a mai ne­vét a gyár. Munkások és ér­telmiségiek kiemelkedő mun­kasikerei fémjelezték a kom­binát üzemeinek építését az ötvenes évektől napjainkig. 1955 nyarán elkészült az első műtrágya. A műtrágyagyár­tás fokozását sürgette a kor­szerűsödő mezőgazdaság. Nap­jainkban már évi több mint félmillió tonna műtrágyával járul hozzá a BVK a mező- gazdaság kemizálásához. 1959-ben döntöttek arról, hogy egy évi hatezer tonna teljesítményű PVC-gyárat kell létrehozni. Három esz­tendő alatt, 1962 végére pró­baüzemelésre készen állt az új gyár több egysége. Ha­zánkban az 1963-ban kezdő­dött PVC-próbagyártással először állítottak elő nőre lágyuló műanyagot. A fejlesztések kora azon­ban korántsem ért véget ezzel. Hiszen a Tervhivatal újabb célt jelölt meg: ötezer tonna kaprolaktám előállítá­sára alkalmas üzemet kellett létrehozni, mivel az ehhez szükséges ammónia, hidrogén és ammónium-hidroxid ren­delkezésre állt. A PVC-gyártás kapacitása időközben egy újabb 30 000 tonna/év teljesítményű gyár­egységgel bővült. Hosszú ol­dalakat tenne ki a vállalat . szakadatlan fejlődésének részletes bemutatása. A leg­kiemelkedőbb jelentőségű gyárfejlesztés, amely már napjaink történelme, sokak előtt ismeretes. A 'Borsodi Vegyikombinát­ban 11 milliárd forintos költ­séggel épül Közép-Európa legnagyobb műanyaggyára. Az olefinprogram második lépcsőjében megvalósuló gyáróriás körvonalai már erőteljesen kibontakoztak. E hatalmas nagyberuházás is több ezer munkahellyel várja a jövő vegyészszak­munkásait. Mit dolgozik egy vegyész? Kedves pályaválasztás előtt álló fiatalok! E rövid gyár­történeti ismertető után be­mutatjuk a vállalat dolgozói­nak munkáját és ezen belül is a technológiai jellegű üze­mek személyzetének tevé­kenységét. Vegyipari vállalat vagyunk, tehát a dolgozók zö­me is vegyipari szakmunkás. Nos, miből áll egy vegy­ipari szakmunkás tevékeny­sége? Az általunk gyártott ter­mékek technológiája új, vi­lágszínvonalú. A különböző vegyipari berendezésekben lejátszódó vegyi folyamato­kat a legmodernebb auto­mata műszerek irányítják. Ha például valamelyik üzem­rész technológiai berendezé­sében nemkívánatos nyomás, hőmérsékletváltozás követ­kezik be, akkor ezek a mű­szerek automatikusan be­avatkoznak, vagy pedig fény- vagy hangjelzéssel fel­hívják a kezelő vegyipari szakmunkások figyelmét. A vegyészszakmunkások szin­tén e műszerek segítségévei, minimális fizikai munka árán az előírt határértékek közé állítják a vegyi folya­matot. Nagyon ritka az olyan eset, amikor komolyabb erő­kifejtésre van szükség. Mind­össze a berendezések javí­tásakor kell csekély mértékű fizikai munkát végezni, de ilyenkor is a legkülönfélébb emelő- és szállítóberendezések — daruk, csigák, iiftek, elektromos, valamint Diesel­targoncák — segítik az itt dolgozók munkáját. A Borsodi Vegyikombinát gyáraiban, hasonlóan a többi vegyipari vállalathoz, három műszakos a munkabeosztás Ez a tény sokakban talán visszahúzó erőként hat, pedig a 30 százalékos éjszakai pót­lék, a heti 42 órás —, illetve 40 órás csökkentett — mun­kahét és az ebből adódó havi 7—9 szabadnap többszörösen kiegyenlíti az éjszakai mű­szakok hátrányait. A Borsodi Vegyikombinát az 1975—1976-os tanévben is többféle szakmába iskoláz be tanulókat. A választott szakma jó elsajátításához korszerű tanműhelyek állnak a fiatalok rendelkezésére. A 105. számú Szakmunkás- képző Intézetben műanyag- alapanyag-gyártó, szervet- lenvegyianyag-gyártó, gép­szerelő, villanyszerelő és irányítástechnikai műszerész szakmára taníttatunk fiata­lokat. Kedves pályaválasztás előtt álló fiúk! Számotokra egye­dülálló kedvezményt nyújt­hatunk. Nagyon fontos a vállalatnak, hogy minél több fiú jelentkezzen vegyész­szakmunkás tanulónak. Je­lenleg a vállalat létszámából sok férfi vegyészszakmunkás hiányzik. Ennek a gondunk­nak a kiküszöbölésére vár­hatóan nem mindennapos kezdeményezést valósítunk meg. A jövőben minden, a vállalathoz kerülő fiú ve­gyészszakmunkás tanuló a lehetőségek szerint, az ösz­töndíjon felül még 250 fo­rint társadalmi tanulmányi ösztöndíjban részesül. A szó­ban forgó összeg nagy se­gítséget nyújthat a tanuló­években. A 112. számú Szakmunkás- képző Intézetben csőhálózat- szerelő és hegesztő szak­mákban képeztetünk ki szak­munkástanulókat vállalatunk számára. Ezeken kívül Mis­kolcon a 100. számú Szak­munkásképző Intézetben kis létszámban gépi forgácsoló­kat is taníttatunk. Érettségizett tanulókat köz­vetlenül is felveszünk és tanfolyammal, rövid idő alatt lehetővé tesszük a vegyipari szakmunkás képesítés meg­szerzését. Hangsúlyozzuk: itt is elsősorban a pályaválasz­tás előtt álló fiúk jelentke­zésére számítunk. A Borsodi Vegyikombinál a vidéki tanulókat kényel­mes diákotthonban helyezi el. A szakmunkás-bizonyít­vány megszerzését követően a vállalat munkalehetőséget biztosít. A kezdő szakmunkás óra­bérének alsó határa 8,50—9 forint. Természetesen, a ta­nulmányi eredménytől füg­gően, a kezdő órabér a 9 forintot is meghaladhatja. Ehhez vegyük még a ter­meléstől függő, de legkeve­sebb 10 százalék prémiumot és a váltóműszak esetén a 30 százalék éjszakai pótlékot. A vegyipari szakmunkások kezdő keresete havonta 1900 —2100 forint között válto­zik. Három műszak esetén eléri a 2100—2300 forintot. Négy-ötéves gyakorlat után keresetük meghaladja a 2400 —2500 forintot is. A dolgozók érdekében A Borsodi Vegyikombinát az elmúlt negyed évszázad alatt egyenletesen, töretlenül fejlődött. E dinamikus fej­lődés fő ereje a gyár kollek­tívája. Annak érdekében, hogy az itt dolgozók számí­tásukat megtalálják, igen nagy munkát Végez a vál­lalat gazdasági-politikai ve­zetősége és valamennyi szak- szervezeti aktívája. A Borsodi Vegyikombinát­ban minden esztendőben je­lentős mértékben nő a béren kívüli juttatások összege. A gyár megalakítása óta sok jelentős intézkedés született a dolgozók élet- és munka- körülményeinek javítására. Elegendő, ha csupán 1967 óta követjük nyomon a béren kívüli juttatások összegének az emelkedését. Akkor 2909 forint jutott átlagosan egy dolgozóra. Ez az összeg 1970- ben 4707 forint volt, egy év­vel később viszont már 5256 forint. Korábban a vállalat dol­gozóinak étkeztetését egyet­len konyhán oldottuk meg. A sorozatos nagyberuházások során egy-egy 1500 szemé­lyes éttermet építettünk. Je­lenleg öt üzemi konyhán főzik a naponta mindig többféle ízletes menüt. A ne­héz fizikai munkakörben dolgozók számára bevezettük a kalóriapótló étkeztetést, ami személyenként mindösz- sze hat forintba kerül na­ponta. Annak érdekében, hogy a fokozottabb fizikai igénybevételt követelő mun­kahelyeken a szükséges ka­lóriapótlás ne maradjon el, naponta több száz adag ételt visznek ki az üzemekbe. A vállalat még a 60-as években két, egyenként két­száz személyes, korszerű, minden igényt kielégítő mun­kásszállót építtetett. Az igé­nyeket azonban ez még ko­rántsem elégítette ki. Ezért úgy döntöttünk, hogy két újabb, egyenként 405 sze­mélyes munkásszállót épít­tetünk. A vállalat, dolgozói­nak több mint 60 százaléka fiatal, ezért szükségessé vált a Tardona-parti szálló át­alakítása is. Ezekből csalá­dos garzonokat alakítottunk ki. A fiatal házasok ezt örömmel fogadták, hiszen a takarékosság megkezdésének idején mentesültek a magas albérleti költségektől. A Bor­sodi Vegyikombinát 1961- ben hetvenszemélyes óvodát és negyvenszemélyes böl­csődét létesített. Igen hamar kiderült, hogy ez is kevés. Ezért a vállalat a városnak, a IV. ötéves terv időszaká­ban, 3 millió forintot aján­lott fel az óvodai helyek bővítésére. Az új tervidő­szakban újabb összegekkel segítjük dolgozóink gyerme­keinek óvodai és bölcsődei elhelyezését. A Borsodi Vegyikombinát­ban nagy gondot fordítunk a dolgozók üdültetésére. Ba- latonszéplakon, az ezüstparti üdülőkomplexum építéséhez ‘több millió forinttal járul­tunk hozzá, és ennek kö­szönhető, hogy turnusonként ötven jól dolgozó barcikai vegyész üdülhet, többségé­ben családjával, a Balaton­part legszebb részén. A BVK-ban más módon is gondoskodnak a dolgozók égé -zs vosi szakrendelők állnak rendelkezésükre. Borsod me­gyében az elsők között a BVK-ban hozták létre a munkalélektani laboratóriu­mot, amely komplex tevé­kenységet végez a munkára jelentkezők minél jobb kivá­lasztásában. Ez nemcsak a vállalat érdeke, hanem a dolgozóké is. A munkalélek­tani labor segítségével min­denki a számára legkedve­zőbb munkakörben dolgoz­hat. Vállalatunk Vezetőinek szociális törekvéseit igazolja, hogy az immár negyedszá­zados gyár dolgozóinak 56 százaléka törzsgárdatag. Meg­becsülést élveznek a nyere­ségrészesedés felosztásánál, az üdültetésben, gyermekeik M » óvodai elhelyezésekor és i kitüntetések odaítélésekor. I nemes törekvéseket érzékel­teti, hogy a nyugdíj élőt álló törzsgárdatagok, a nyug díjazás előtti esztendőben, ; rendes bérfejlesztésen felü 10 százalék béremelést kap­nak. Mindezek a kedvezményei és előnyök meglehetőser vonzóak a fiatal dolgozói előtt. Többek között enne! is köszönhető, hogy a ko­rábbi 23-ról 15 százalékra csökkent a munkaerő-ván­dorlás mértéke. Hogyan jelentkezhettek? Kedves fiatalok! A Borsodi Vegyikombinát minden fia­tal számára felkínálja a le­hetőséget, hogy a jelen leg­dinamikusabban fejlődő ága­zatában, a vegyiparban, vagy az ahhoz kapcsolódó szak­mákban a most bemutatott munkakörülmények között szakmunkásképesítést sze­rezzen. Tanulóinknak a vég­zés után állandóan fejlődő, szépülő városunk a tovább­tanulásra is sok lehetőséget kínál. A szakmunkásképző intézetek mellett gimnázium, szakközépiskola és főiskola működik Kazincbarcikán. A művelődni, szórakozni vágyó fiataloknak a város három kultúrotthona sokré­tű, színvonalas, minden igényt kielégítő programot kínál. Művelődési házainkban ter­mészettudományi, művészeti zenei, foto- és egyéb szak­körök működnek. A Kazinc­barcikai Vegyész Sportkör­ben tíz sportágból válogat­hattok. Kedves pályaválasztás előtt álló fiatalok! Jelentkezési lapjaitokon jelöljétek meg a választott szakmát és beis­kolázó vállalatnak a Borsodi Vegyikombinátot. Ezzel kap­csolatos problémáitokban bármikor szívesen rendelke­zésetekre állunk és segítünk. Címünk: Borsodi Vegyi­kombinát Szakoktatási Osz­tálya 3702 Kazincbarcika, Bolyai tér 1. Fiatalok! Var benneteket a Borsodi Vegyikomibnát! (X) Kedves, pályaválasztás előtt álló fiatalok!

Next

/
Oldalképek
Tartalom