Déli Hírlap, 1975. január (7. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-22 / 18. szám

Kinek fáj, miért fáj? A tömöri példa A tömöri Petőfi Tsz helyreigazitási kérelemmel fordult a Déli Hírlap szerkesztőségéhez, a január 10-én megjelent „Mennyi a repi?” című cikkel kapcsolatban. A mezőgazda­sági nagyüzem elnöke azt kifogásolja, hogy a cikk hamis színben tünteti fel a termelőszövetkezetet. A sajtóhelyreigazítás jogi formuláival és következmé­nyeivel nem untatjuk az ol­vasót. Ami miatt nyilvá­nosságot érdemel a téma, az túlnő a paragrafusokon. Rosszul könyveltek A tomoriak által kifogá­solt rész így'hangzik: „A tö­möri tsz-ben ... reprezentá­ciós költségként könyvelték el a zárszámadással és egyes betakarítási munkálatokkal kapcsolatos kiadásokat. A repi-számla harmincezer fo­rintnál is többre rúgott, hol­ott a rendelet szerint a keret 4200 forint volt.” A hatalmas összeg (ponto­san 30 899 forint) szemet szúrt az ellenőröknek. Nyil­vánvaló, hogy utánanéztek a dolgoknak. Megállapították, hogy a tsz-ben azért olyan magas a repi-számla, mert egyszerűen rosszul könyvel­tek. Ezt egyébként elismeri helyreigazítást kérő levelé­ben a tsz elnöke is. Ez áll a levélben: „Az tény, és megfelel a valóság­nak, hogy a tömöri termelő- szövetkezetben a reprezen­tációs számlára, könyvelés­technikai tévedés miatt, olyan , költségeket is köny­veltünk, amelyek nem rep­rezentációs költségek, ösz- szesen 30 899 forint repre­zentációs költséget könyvel­tünk, de a NEB megállapí­totta, hogy a tényleges rep­rezentációs költség a fent megjelölt összeggel szemben, csupán 4260 forint. A való­ságnak tehát az felel meg, hogy a reprezentációs költ­ségkeretet ' takarékoskodva kezeltük”. Amiért nem jár elismerés Ügy érezzük, nincs ellen­tét a termelőszövetkezet, a NEB és a lap véleménye kö­zött. Cikkünkben és a me­Építők feladatai Az Építők Dózsa György úti székházéban tegnap ülést tartott az Építő-, Fa- és Épí­tőanyagipari Dolgozók Szak- szervezetének központi veze­tősége. A múlt évi munkát értékelték és megvitatták a legfontosabb idei feladatokat. Megállapították, hogy tavaly az ágazat tervszerűen fejlő­dött, s a termelés meghalad­ta az előirányzatot. A terve­zettnél jobban növekedett a termelékenység is, amely a múlt évi termelés bővítésé­nek 80—90 százalékára nyúj­tott fedezetet. Az idén az előző évek 3—4 százalékos fejlődésével szemben orszá­gosan 5—6 százalékkal kell növelni az építőipar építési­szerelési tevékenységét. gyei NEB január 9-i ülése elé terjesztett összefoglaló jelentésben azért kapott he­lyet a tömöri példa, hogy bemutassa a reprezentációs költségek nyilvántartásával és gondatlan könyvelésével kapcsolatos egyik gyakori hibát. A lap nem azt állítot­ta, hogy a tomoriak har­mincezer forintot reprezen­táltak el, hanem azt, hogy ekkora összeg szerepelt a re- pi-számlán. A hibát, amelyet a népi ellenőrök derítettek ki, a tsz könyvelői korrigálták. De a hibából erényt csinálni — utólag — fölösleges. A tör­vényes előírások betartásáért nem jár dicséret. A törvé­nyek, előírások betartása: kötelesség! Nem véletlenül állapította meg a megyei Népi Ellenőr­zési Bizottság, hogy — bár a reprezentációs költségek csökkenő tendenciát mutat­nak — a nyilvántartási ren­det sokszor és sok helyen megszegik. A vizsgált válla­latok, szövetkezetek mintegy negyven százaléka vétett a pontos, valós adatokat tar­talmazó elszámolási kötele­zettség ellen. Köztük a tö­möri Petőfi Tsz is. A „köny­velés-technikai” tévedés fel­tárása a népi ellenőrük ér­deme. De a számlakorrekció végrehajtásáért a tsz nem formálhat jogot nyilvános elismerésre. Mint ahogy hely­reigazításra sem. B. I. Rönkhúzás, rozmaringolás Vas megye számos közsé­gében az idén is felelevení­tik az évszázados farsangi népszokásokat. Kedves, ősi néphagyomány több község­ben, hogy ha a farsangkor nincs esküvő, rönkhúzást rendeznek. Ahol a lányok nem találnak párra, „áleskü­vőt” tartanak. A német nemzetiségű Fel­sőcsatáron rozmaringolásra készülnek. Ezzel búcsúztat­ják majd a farsangot. A le­gények csoportosan zeneszó­val, nótázva keresik fel a lá­nyos házakat, ahol a lányok rozmaringgal díszítik ruhá­jukat. Kőszegfalván három napig tart a farsangi mulatság. Diagnosztizál a szentjánosbogár Ha nem is olyan mértékben, mint a rák, de a különféle izombetegségek is alattomos el* lenségei egészségünknek. A freiburgi egyetemi klinikán Ro­bert Beckmann professzor irá­nyításával négy tudósnak sike­rült kimunkálni egy új eljárást, amellyel gyorsan fel lehet is­merni az izomsejtek funkcióza­varait. Ez a módszer a szent­jánosbogarak fényének felhasz­nálásán alapszik. Ugyanis a bogarak szervezeté­ben levő luciferin-luciferáz fo­lyékony közegben száradt vér­rel és néhány más anyaggal reagál. Az ilyen módon reak­tivált vércseppben nagy energia- tartalmú adenozin-trifoszfát ke­letkezik. Mennél több képződik, annál erősebben fénylik a kém­csőben a szentjánosbogár fé­nye. amelynek erősségét foto­méterrel rögzítik. A mutatott értékek alapján aztán teljes bi­zonyossággal megállapítják, hogy a különféle izombetegségek kö­zül melyik fenyegeti a páciens egészségét, s annak megfelelően tudják aztán gyógyítani. A DH várospolitikai fóruma Herman Ottó síremléke Kész a Késik a .rv> i # Dézsi János irányításával készítette el az ESZ AKT ÉRV i kollektívája a Herman Ottó-siremlék építészeti tervét. ( Lesz-e méltó síremléke a hámori temetőben Herman Ottónak? — tette fel a kér­dést a Magyar Nemzet 1974. december 12-i számában Környei Elek. Az Észak-Ma- gyarország 1975., január 5-i számában Papp Lajos így felel a kérdésre: Lesz, csak az a kérdés, hogy mikor. Bár tőlünk telhető igyekezettel utánajártunk a síremlék évek óta húzódó ügyének, pontos feleletet mi sem ad­hatunk. Csak azt ígérhetjük elöljáróban az olvasónak, hogy elmondjuk, mi késlel­teti a szép terv valóra vál­tását, illetve mi történt a legutóbbi cikk megjelenése, azaz január 5-e óta. Ha'dokló sas a mészkőn Varga Miklós, Miskolcon élő szobrászművész kertjé­ben készen áll a Képző- és Fejezetek a magyar antifasiszta ellenállás történetéből lil. A másik Magyarország jelentkezése AZ 1941. OKTÓBER 6-1, Batthyány téri, a november 1-i, a Kerepesi úti temetőben lezajlott antifasiszta tünte­tés, a közös megnyilatkozá­sok a Népszava karácsonyi számában, a külünböző an­tifasiszta kultúrmegmozdu- lások, ahol ezrek és ezrek értették meg a József Attilá­tól „kölcsönzött” verssorok időszerűségét és lényegét: Adj emberséget az embernek / Adj magyarságot a magyar­nak, / Hogy mi ne legyünk német gyarmat — mindez a nemzeti összefogás politiká­jának fórumává és a nem­zeti függetlenség melletti lel­kes politikai demonstrációvá vált. A fenti előzmények után 1942 tavaszára az antifasisz­ta erők táborában megértek a feltételek „a cselekvő együttműködésre”. S így februárban a KMP kezde­ményezésére megkezdődtek a tárgyalások egy közös szerv létrehozására. 1942 március elején megjelent a Magyar Történelmi Emlékbizottság felhívása, amely közös harc­ra, a közelgő nemzeti ün­nep antifasiszta szellemben való megünneplésére hívott fel. A felhívást aláírók kö­zött kommunisták, szociál­demokraták, különböző párt­állású újságírók éppúgy megtalálhatók, mint egyes szakszervezeti vezetők, kis­gazdapárti politikusok, kép­viselők vagy művészek. 1942. március 15-én a Pe- tőfi-szobornál és a környező utcákon lezajlott — a há­ború alatti legnagyobb — antifasiszta tüntetés a másik Magyarország jelenlétét mu­tatta, azét a Magyarországét, amely 1 háború helyett bé­két, fegyverek helyett ke­nyeret, zsarnokság helyett demokráciát és földet köve­tel. A KORMÁNY a tüntetés után a kegyetlen megtorlás és a mézes madzag jól is­mert módszeréhez nyúlt. A kommunisták százai kerül­tek börtönbe és internálótá­borba. Rózsa Ferencet, Rezi Károlyt, Schönherz Zoltánt, Borkanyuk Alexát és még sok más társukat meggyil­kolták. A baloldali szociál­demokraták, szakszervezeti vezetők százait frontra küld­ték, a polgári demokraták pedig állandó rendőri zak­latásoknak voltak kitéve. Azok, akik hajlandónak mu­tatkoztak a Kállay-kormány- nyal együttműködni, egy eleve kudarcra ítélt „hinta­politikában”, morzsákat kap­tak a kormánytól, hogy az­után vele együtt egy orszá­got veszítsenek el. 1942—43 telén Sztálingrád­nál Hitler elszenvedte leg­nagyobb vereségét. Megfor­dult a kocka. Ettől kezdve a Vörös Hadsereg győzelmet győzelemre halmozott. De hanem kihever­nemcsak Hitlert, „szövetségeseit” is hetetlen csapás érte a Volga és a Don partján. Köztük volt Magyarország is, hisz a Don-kanyarban, Voronyezs térségében elpusztult a 2. magyar hadsereg. A SÚLYOS VÉRVESZTE­SÉG, a fronton „a magyar nép önérzetét vérig sértő né­met magatartás” ismertté válása, a növekvő német igé­nyek miatt az ország gazda­sági helyzetének gyors rom­lása mindenekelőtt a hábo­rúellenesség és a társadalmi elégedetlenség erőteljes je­lentkezésében mutatkozott meg. A kormány szembeta­lálta magát az „oktalan bé­ke utáni vágyakozással”, „a fertőző kishitűséggel”, az ál­lamférfiak szavainak „két­ségbevonásával”, s főként a nácik oldalán várható győze­lemben való kételkedéssel. A csendőri, rendőri jelenté­sek egész sora a munkások nyugtalanságáról, az állandó bérkövetelésekről, elégedet­lenségekről, „a baloldali esz­mék”, „a kommunista tanok” gyors terjedéséről, a „robba­nás” veszélyeiről ir. 1918— 1919, a forradalmak lidérce, egyre gyakrabban jelenik meg a magyar uralkodó osz­tályok előtt. PINTÉR ISTVÁN (Folytatjuk) Iparművészeti Lektorátus ál­tal pontosan egy évvel ez­előtt zsűrizett és elfogadott síremlék. A művész — Her­man Ottó végakaratának megfelelően — ráfaragta a fehér mészkőre a haldokló sas figuráját. Alatta a puri­tán egyszerűségű felírás: Herman Ottó 1835—1914. Mint a most közölt rajz bizonyítja, Dézsi János, az ÉSZAKTERV építész-terve­zője elkészítette síremlék­elhelyezési tervét is. Az utóbbi munka is szerepelt már a lektorátus zsűrije előtt, és elfogadták. Mind­össze annyit fűztek hozzá az 1974. június 3-án keit ok­irathoz, hogy kiegészítés­képpen bemutatandó a sír­emlék-elhelyezési terv ma­kettje és érdemes megfon­tolni, szükség van-e a képen is látható kerítésre. Az etnlített makett mind­máig nem készült el. Dézsi János szerint azonban nincs is rá szükség, feleslegesen növelné a költségeket. Hatá­rozottan ragaszkodik viszont a tervező a kerítéshez, mely­nek komoly funkciója van. A hámori temetőnek ez a része meredeken lejt. A kí­vánság az, hogy a sír körül­járható legyen, semmikép­pen sem lenne ésszerű tehát, ha a biztonságos védőkorlát­ként is felfogható kerítést elhagynák. Évek óta sürgeti Mindenképpen szükség van viszont a részletes kiviteli terv elkészítésére — többek között a már említett nehéz talajviszonyok miatt is. E tervet viszont csak a lekto­rátus közreműködésével le­het megrendelni. Ám a meg­rendelés késik. Tok Miklós, a városi tanács elnökhelyet­tese így ír január 17-én kelt levelében: „A Képző- és terv kiviteli szerződés Iparművészeti Lektorátus mai napig sem teljesítette 1974. augusztus 23-i kéré­sünket, hogy a kiviteli ter­vekre vonatkozó szerződést az építésszel készítse el.” E levelet Sárospataky Jó­zsefivé nyugdíjas tanárnőnek, Herman Ottó egyetlen élő rokonának címezte az elnök- helyettes. Sárospataky Józsefné a jó ügyhöz méltó buzgalommal évek óta sürgeti minden le­hetséges fórumon — felhasz­nálva a sajtó nyilvánosságát is —, hogy a nagy tudósnak méltó síremléke legyen Há­morban, tehát azon a tájon, mely oly kedves volt szívé­nek. Néhány nappal ezelőtt levelet írt szerkesztőségünk­nek is Sárospatakyné. Elpa­naszolja, hogy a síremlék tervének elkészítése előtt nem kérték a véleményét. A városi tanácsnak címzett egyik levelében még kemé­nyebben fogalmaz: „Most megkaptam az Akadémia útján Miskolc városa nagy tervét, igaz négy év előtt is volt már ilyen, de a mosta­ni számomra teljesen elfo­gadhatatlan, túlmér etezett­ségében, mellyel teljesen tönkreteszik a gyönyörű, idillikus, falusi temetőt”. Az Akadémia véleménye A Magyar Tudományos Akadémia, mely szintén szív­ügyének tekinti a síremléket, viszont így ír: „A díszsír­hely kialakításának most mellékelt terveivel szemben a Magyar Tudományos Aka­démia kifogást nem emel­het, és az — érzésünk sze­rint — o hozzátartozók sze­mélyes kegyeleti érdekeit sem sérti.” Sir László, a városi tanács népművelési felügyelője így foglalta össze az évek óta húzódó és lassan-lassan ten­geri kígyóvá duzzadó ügy lé­nyegét : — Véleményünk szerint az emlékmű méltó módon rep­rezentálja Miskolc és az egész ország kegyeletét. A terv eleget tesz Sárospataky Józsefné ama kérésének, hogy Vásárhelyi Istvánnak, a jeles tudósnak, halbioló­gusnak, Herman Ottó tanít­ványának és munkatársának a sírja is méltó környezetet kapjon, de úgy, hogy félre­érthetetlenül elkülönüljön Herman Ottó sírjától. A na­pokban felkeressük Buda­pesten a lektorátust, és meg­sürgetjük a kiviteli szerző­dést. Dézsi János szerint a ki­viteli tervek elkészítése más­fél-két hónapot vesz igény­be. Ha tehát a szerződés rö­vid időn belül létrejön, ak­kor az idén, a nagy tudós születésének 140. évforduló­ján végre elkészülhet a sír­emlék. BÉKÉS DEZSŐ Átadás előtt a korszerűsített kijózanító állomás Eddig mindössze 14 ágy állt rendelkezésre Miskolc kijózanító állomásán — a Szentpéteri kapui kórház te­rületén — a magukról meg­feledkezett „betegeknek”. A fizetési napok táján azon­ban ez kevés volt, a „csúcs­forgalmi” szakban olykor 30 —35 fekvőhely is elkelt volna. (Általában pótágyak­kal segítettek a gondon az állomás dolgozói.) A kevés férőhely miatt többnyire csak a legbotrá­nyosabban viselkedő része­geket fenyegette a beszállí­tás veszélye. A szükség kí­vánta hát a kijózanító bő­vítését, korszerűsítését. A hét végén átadják a már 34 páciens befogadására alkal­mas állomást, amely most már lehetővé teszi, hogy mindazok, akik részegségük­kel sértik a közrendet, be­kerüljenek a detoxikálóba. Az állomás így a megelőzést is jobban szolgálja, hiszen több „páciens” okulását te­szi lehetővé.

Next

/
Oldalképek
Tartalom