Déli Hírlap, 1974. december (6. évfolyam, 282-305. szám)
1974-12-12 / 291. szám
\ a miskolciaké a szó A háj egyötöde — bor Két kilogramm libahájat vásároltam december 10-én, a Tanácsház téri hentesüzletben. Otthon vettem észre, hogy milyen csúnya árut kaptam. Az említett mennyiségből 38 deka tollas bőrt cl kellett dobnom. Tudom, nem az üzlet a felelős, de érdemes rá felhívni az illetékesek figyelmét (nem tudom, honnan kapták a hajat?), hiszen a kilónkénti 28 forintos árért ugyancsak megkárosítva érzem magam. B. Imrém- Miskolc Betört iive a falak, huzatos lépcsőházak A most épülő, új bérházak lépcsőházait is fűtik, nyilván abból a meggondolásból, hogy az egyenletes meleget így is biztosítsák. Ez a fűtés nem kis összegbe kerül államunknak. Nem csoda, hogy min-/ den ajtóra — a hidegebb idő beálltával — kifüggesztik a cédulát: „Kérjük az ajtót bezárni !” A Győri kapu 95. sz. bérházban azonban kora ősztől ki van törve a hátsó bejárati ajtó melletti üvegfal, mely ontja a hideget, s nagymértékben csökkenti a földszinti, az első emeleti, de még a második emeleti lakások hőmérsékletét is. Gazdaságosabb lenne mielőbb pótolni az üvegtáblát, hogy ne okozzon problémát az ott lakóknak panaszolja Sz. L.-né. Ugyanerről ír 'levelében F. B. Árpád u. 56. sz. alatti lakó. Náluk három hete tort be a hátsó bejárati nagy üvegfal, s a különben is huzatos lépcsőházból szinte tódul be a lakásokba a hideg. Itt szövetkezeti lakásról van szó, ezért kérnénk annak vezetőségét, mielőbb -intézkedjék az ügyben. Huzavona ei>y lótetem körül Kissé felháborodott hangú telefonbejelentés érkezett tegnap szerkesztőségünkbe Gy. András szirmabesenyői lakos részéről. Elmondptta, hogy Sajószentpéter felől jövet, a repülőtér és a laktanya közötti részen pár nap óta egy döglött ló teteme fekszik. Félő, hogy bomlásnak indul, bár hideg az idő. Am mindenképpen sürgősen el kellene onnan szállítani. Felhívta a KÖJÁL-t, ahol közölték vele, hogy ez a tanácsra tartozik. Hívta a tanácsot, ahol azzal utasították el, hogy hívja fel a szikszói tanácsot, majd ők intézkednek. Bár nem várt köszönetét a bejelentésért, hiszen természetesnek vette, azt azonban jogosan sérelmezi, hogy még őt utasították telefonálgatásra egy olyan ügyben, amelynek elintézése nem rá tartozik. ,\ Ezt mondja a jogszabály A HADKÖTELEZETTSÉGET TELJESÍTŐ KATONÁK ÉRDEKVÉDELME A Munkaügyi Minisztérium jt bevonuló és leszerelő sor- és tartalékos katonákra vonatkozó munkaügyi (szociális, érdekvédelmi) jogszabályok és egyéb rendelkezések gyakorlati végrehajtása során a vállalatoknál, intézményeknél, illetve egyes tanácsi szerveknél sok problémát, hiányosságot tapasztalt. Ezek megszüntetése érdekében az Egészségügyi Minisztérium közleményben hívja fel a figyelmet az alábbiakra: A vállalatok, intézmények gondoskodjanak a hadkötelezettséget teljesítő sor- és tartalékos katonákat megillető bevonulási segély, munkabér és az esedékes nyereségrészesedés jogszabályban meghatározott határidőre történő kifizetéséről, továbbá biztosítsák a családi segély késedelem nélküli folyósítását. A vállalatok és Intézmények a leszerelő sorkatonák részére biztosítsák továbbá a jogszabályban meghatározott kedvezményeket, így a rendkívüli szabadságot, a bevonulás előtti munkahelyén tovább foglalkoztatott dolgozó munkabérének felemelését (figyelemmel az időközi bér- fejlesztésre), továbbá a sorkatonai szolgálat teljesítése során szerzett szakmai gyakorlat elismerését. DR. SASS TIBOR Bérlelválíás, bonyodalmakkal December 9-én reggel 7 óra előtt a Tiszai pályaudvar melletti jegyárusító pavilonban 80 forintos, összvonalas bérletet akartunk váltani édesanyámmal. A:í igazolvány és száz forint beadása után vi a keletkezett abból, hogy a pénzt nem adtuk oda. Három — mellettünk álló — lanú is bizonyította igazunkat, de eredménytelenül. A pénztárosnő „leltárt” készített, s nem többlete, hanem !?iá- nya jött ki. Egy ellenőr végre megoldotta problémánkat, és visszakaptuk a pénzünket, illetve megkaptuk a bérletet. Ez idő alatt két óra hosszat várakoztunk a hidegben. Én kisgyermeket hagytam otthon, hogy édesanyámat elkísérjem. Közben kértük a panaszkönyvet, hogy beleírjuk észrevételünket, de nem kaptuk meg. Tudom, hogy munka közben mindenki tévedhet, de nem értem, a jegyárusító a tévedésére miért nem jött rá a „leltárnál”, s miért kellett hozzá egy ellenőr, hogy a pénzünkért megkaphassuk bérletünket. A pénztárosnő az el élt két óra alatt nyugodtan cigarettázott a fűtött helyiségben, semmi jelét nem adta annak, hogy igazunkat, vagy igazai bizonyítsa. Lelkiismeretesebb, gondosabb dolgozóka; kérnénk az ilyen nagy forgalmú helyekre — a hasonló hibák elkerülése végett is, K. Béláné Miskolc ROVATVEZETŐ: MOLNÁR SAXDORNÉ TELEFON: 18-221 Több mint 750 tonna narancsot hoz forgalomba decemberben a Borsod és Heves megyei Élelmiszer- és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat. Spanyolországból, Görögországból és Egyiptomból érkezik a bölevű déligyümölcs, de kubai mandarint és grape fruitot is lehet kapni. Folyamatosan érkeznek a banánszállítmányok is. A mérésügyi fegyelem érdekében Az Országos Mérésügyi Hivatal miskolci kirendeltsége az utóbbi időben egy sor fontos munkát fejezett be. Szeptember elseje után, az új benzintarifa megjelenésekor újból hitelesítettek az ÁFOR-kutakat. Ezután Hatvan, Selyp, Szerencs cukorgyárainak répaátvevő hídmérlegeit hitelesítették. Októberben fejezték be a lenin- városi Olefinmű az NDK-ból érkezett nyomásmérőinek, valamint Egerben a Nagyalföldi Kőolajtermelő Vállalat 500 darab nyomásmérőjének soron kívüli hitelesítését. A szüreti szezon is sok munkát adott: például a Gyöngyös- domoszlói Állami Gazdaság új szőlőfeldolgozó üzemének bortároló tartályait és a verpeléti bortár'-’ó hordóit kellett hitelesíteni a szüret idejére. Az idén az Országos Mérésügyi Hivatal 470 esetben végzett mértékellenőrzést és 90 esetben tett feljelentést szabálytalanság miatt. Jól vizsgázott a Mercedes Két hete állt munkába a miskolci mentőállomás új rohamkocsija. A Mercedes azóta húsz alkalommal sietett i emberéletek mentésére és több mint 500. kilométert futott. A várakozásoknak megfelelően, gyorsabb elődjénél, jobbak a motorikus tulajdonságai. Rövidesen Martinkürttel is felszerelik; a külföldi autósok ugyanis gyakran népi biztosítottak elsőbbséget a mentőautónak, mert nem tudták, mit jelez a sziréna. Ezért kell a kiflföldön használatos Martin-kürt. 130 fulballpíilya Szabolcsnak Kisebb lesz Borsod A Minisztertanács határozata értelmében 1974. december 31-től 85 hektárral kisebb lesz Borsod megye. Az átcsatolást a Szabolcs-Szatmár megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága kérvényezte, s azt jóváhagyta a Borsod megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága is. Sietve leírjuk, még mielőtt lángra kaphatna a borsodi lokálpatrióták területféltő tüze, hogy ez a határkiigazítás az összes érintett fél egyetértésével 'történt. Az esemény híre korántsem fontossága, sokkal inkább érdekessége miatt kívánkozik az újságba. Mindez természetesen azt jelenti, hogy az eddigi terü7 ető nélkül * Ha az ember Tapolcára megy, észreveheti, hogy az egyetemvárosi elágazás után az autóbuszmegálló sárga műanyag- tetejét már régebben valdki vagy valakik — nyilván hétvégi háza vagy házuk terasza, fedésére — egyszerűen leszerelték, magyarán szólva ellopták. Azóta is tető nélkül árválkodik a várakozókat az időjárás viszontagságaitól megóvni „hivatott” váróhelyiség. A dolognak morális oldaláról nem is szólva, érdemes elgondolkodni azon: milyen tetemes összegbe kerül ezeknek a tetőszerkezeteknek a felszerelése? Sokszor leírtuk már, de még mindig nem elégszer: végre hathatósabban kellene a vandálok — tolvajok — szemérmetlen cselekedetei ellen fellépni — írja Kiss Pál miskolci olvasónk. r Akkoriban még piros volt a villamos Inkább gyalog jártak A Miskolci Közlekedési Vállalat ebédlőtermében a fehérabroszos asztalok körül idős emberek ülnek. Jobban esik így közösen a szó, a beszélgetés a régi kollégákkal, az elmúlt időkről. Ma este először is a tavaly nyugdíjba ment dolgozókat köszöntik. Ajándékcsomaggal, karórával kedveskedik nekik a vállalat. De itt van - nak a régebben nyugdíjazottak is, összesen 130-an. Hernádi László igazgató meleg hangon üdvözli a vendégeket. A számvetésből kitűnik, hogy a vállalat rendszeresen gondoskodik volt dolgozóiról. A nyáron kirándulást rendezett számukra a Zempléni hegyvidékre. üdülést Hajdúszoboszlóra. Hetveoket- tejük részére 31 300 forint segélyt osztottak ki. A szocialista brigádok tizennyolc nyugdíjast patronálnak. Stefankó József 1919-ben lépett be a Miskolci Villamossági Rt-hoz. Néhány éve főellenőrként ment nyugdíjba: — Akkoriban még* piros villamosok döcögtek a városban. Két vonal volt ösz- szesen: a Búza téri Vásár- csarnoktól a Népkertig, meg a Tiszai pályaudvartól a Szent Annáig. Onnan már a helyiérdekű villamosvasút vitte tovább a munkásokat a gyárba. Csak egy vágány volt,. így a kitérések miatt néha két órát is késtek a kocsik. MVV — így j hívták a vállalatot, amit az emberek úgy fordítottak, hogy „mindig várunk valamire”. Harmincnyolc, perc volt a menetidő a Tiszaitól a Vasgyárig. A kocsik gyakorta elakadtak a kanyarokban, olyan nagy volt a megterhelés. Emlékszem, alig tudtam eligazodni a jegyeken. Ellenőrzéskor a kezdőszámot felírtam a körmömre, úgy egyeztettem, nehogy „maxi”, azaz rossz jegy legyen közte. Huszonhat fajta biléta volt: gyerekjegy, peronjegy, átszállójegy, poggyászjegy, kutyajegy. 64 fillér volt a menetdíj az állomástól a gyárig, Csabától a Szemeréig 24 fillér, ami félnapi keresetnek felelt meg. Így aztán inkább gyalog jártak a szegényemberek. ■ ■ Brindzár József 18 éves korától dolgozott a vállalatnál villamosvezetőként. Kétszer ment nyugdíjba. Először 1957-ben, de utána még 11 évig dolgozott és indító ellenőrként nyugdíjazták. — ötven pengő munkabért kaptam egy hónapra, amikor az volt a sláger, hogy „Kétszáz pengő fixszel, az ember könnyen Viccel..A Vörösrák kitérőnél fordultunk vissza a vonalon, ahol most az SZTK van. Akkor ott volt az első ház, ott kezdődött a város. Nyaranta majdmeg főttünk a zubbonyban, de nem lehetett kigombolni a nyakszegélyt. Télen még odafagyott a fatalpú botos a peronra. A Tiszáin a vasbódé-melegedőbe egy töpörödött kályha alig fért be, de nem is volt időnk ott pihenni. Ha nem volt munkás, nekünk kellett kipakolni a szenet , is a 71—72 —73-as vontatókból a kazánházba. Győr Lajos 1918-ban lépett be a vállalathoz, s 1964- ben, 61 éves korában ment nyugdíjba, műszaki ellenőrként. — Előbb villanyszerelőnek,, tanultam, de a benzinszag megcsapta az orromat és attól kezdve csak a gépkocsik érdekeltek engem. 1927^ben, amikor buszsofőr lettem, ösz- szesen hat kopsija volt a vállalatnak. Tizenkét órás munkaidőben dolgoztunk, de any- nyit sem kerestünk, hogy jóllakjunk belőle. Mostanában sokat szidják az emberek a közlekedést Nincsenek megelégedve. Ha ismerték volna, hogy milyen volt régen, bizony hallgatnának, mert ég és föld a különbség a kettő között ... V. R. letstatisztikák elavulnak, így például a Magyar Nép- köztársaság 1973-ban kiadott helységnévtárában több adat is korrekcióra szorul. Borsod, megye területe jelenleg 724713 hektár. Január 1-től „csak” 724 628 hektár. (Megyénk Bács-Kiskun után az ország második legnagyobb területű megyéje.) De nézzük az előzményeket, hiszen egy ilyen határkiigazítás bonyodalmas munka, s bizony, nem rövid á kérvényező akta adminisztrációs útja. Kezdődött azzal, hogy a Szabolcs megyei Dombrád nagyközség tanácsa elkészítette az üdülőterületre vonatkozó rendezési tervét. Árri az üdülésre kiszemelt rész a Borsod megyei Cigánd nagyközséghez tartozott. Az igazsághoz tartozik, hogy a dombrádiak eredetileg 184 hektárt kértek a cigándiaktól. Az utóbbiak ezt sokallták, mondván, hogy az úgynevezett Pali ószögben levő 105 hektár átadása a lakosság érdekeit sértené. A június 21-én összehívott falugyűlés egyöntetűen foglalt állást, s ezt figyelembe véve határozott a tanács: „Dombrád nagyközség közös tanácsának kezdeményezése, melyben az Orsószög és Ligetszög dűlőkben levő területek átcsatolását kéri, reális és indokolt... A Pallószögben elfekvő területek átcsatolása nem indokolt.” A cigándi határozattal kapcsolatban „teljesen egyező véleményt nyilvánított” a sátoraljaújhelyi járási hivatal, a földhivatal és a megyei tanács végrehajtó bizottsága. A 130 futballpálya nagyságú terület sorsának végére a kormány 1051/1974. (X. 3.) számú határozata tett pontot. „A Minisztertanács elrendeli, hogy a Borsod-Aba- új-Zemplén megyéhez tartozó Cigánd nagyközség területéből Orsószög és Ligetköz elnevezésű, mintegy 85 hektár kiterjedésű területrész átcsatolását a Szabolcs-Szatmár megyei Dombrád nagyközség területéhez. Fock Jenő sk., a Minisztertanács elnöke.” A kormányhatározatról már értesültek a Tisza két partján fekvő két község lakói is. (brackó)