Déli Hírlap, 1974. december (6. évfolyam, 282-305. szám)
1974-12-11 / 290. szám
belföld A LEGJOBB IDEGENVEZETŐK. Idegenvezetőket tüntettek ki tegnap a Fészek-klubban. Budai András, az Országos Idegenforgalmi Tanács titkára a Magyarországon működő mintegy 2000 idegenvezető közül az 50 legjobbnak nyújtotta át a kiváló munkájuk elismerését bizonyító oklevelet. KODÁLY ZOLTÁNRA EMLÉKEZNEK. Mint minden évben, decemberben most is több rendezvényen emlékeznek Kodály Zoltánra szülővárosában, Kecskeméten. A napokban ünnepi Kodály- hangversenyt rendeztek a nagy zeneköltő közelgő születésnapja tiszteletére. December 16-án, születésének 92. évfordulóján, megkoszorúzzák a szülőházának helyén álló épület Kodály-em- j léktábláját, méltatják a zeneszerző munkásságát, s műveiből adnak elő. HÍNÁRBÓL TAKARMÁNY. A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság kezdeményezésére érdekes vizsgálatok kez- .dődtek a vélencei-tavi hínár hasznosítására. A szakemberek arra kíváncsiak, hogy ez a tóban dúsan burjánzó vízinövény alkalmas-e takarmányozásra szolgáló fehérje előállítására. Az alapvizsgálatok eredményei biztatóak. HADITECHNIKAI PARK FŰZFŐN. A Hadtörténeti Múzeummal közösen hadi- technikai parkot rendez be Fűzfőn a Nitrokémia. A látványos szabadtéri kiállítást elsősorban az ipartelepen lakó és az oda látogató serdülő iiúknak szánják, akik a bemutatott harci eszközökből képet kapnak a haditechnika egyes fejlődési szakaszairól. HELYFOGLALÁS. Idegenforgalmi szerveink még csak ezekben a napokban kötik a megállapodásokat a különféle utazási irodákkal, de a Balaton partján máris több száz külföldi turista gondoskodott nyaralóhelyéről. Több kempingben állandó táborrészt tartanak fenn a csehszlovák nagyüzemek, bányák szervezett üdültetésben részt vevő csoportjainak. Megállapodást kötöttek egy osztrák szakszervezeti csoporttal is, amely a fizető vendéglátó szolgálat magán- nyaralói iránt érdeklődik. Az NDK-beli üzemek dolgozói hasonlóképpen nagy számban igényelnek magánházaknál szállást. KUKORICA ARATÁS — RIZSKOMBÁJNNAL. A Mecsek vidékén, ahol az elmúlt száz napban rekordmennyiségű — 260—270 mil- ''.méter — eső hullott le, a ikorica számottevő része lábon áll még. A tömérdek csapadék következtében sok- hflyütt víz áll a táblákon, s mivel a gépek elsüllyednének, kézzel törik a kukoricacsöveket. A mecseki hegyháton gazdálkodó sásdi Búzakalász Tsz szakembereinek az az ötletük támadt, hogy rizskombájnt hozatnak az Alföldről és azzal próbálják betakarítani a vízben álló terményt. A lánctalpas aratócséplőgép remekül megállta a helyét a vizes, süppedős baranyai földeken. A sásdiak példáján felbuzdulva rrtás termelőszövetkezetek is segítséget kértek az alföldi zdaságoktól, s így ma már itát mocsárjáró kombájn aratja, csépeli a kukoricát a Mecsek alja és a Dráva mente vizes földjein. POLIÉSZTERBŐL ÉS LENBŐL. Divatbemutatót rendeztek tegnap a Lenfonó- és Szövőipari Vállalat komáromi lenárugyárá- ban. A bemutatón több mint 50 modell szerepelt. Egy részük a poliészter-len keverékű lineszter nevű anyagból készült. Ebből már az idén 100 000 négyzetmétert gyártott a vállalat győri gyára. Nagy tetszést arattak a filmnyomott technikával, sokféle mintával gyártott semperlen nevű anyagok, amelyekből a budakalászi üzem már 400 000 négyzetmétert adott át ebben az évben. Jövőre mindkét termék gyártását jelentősen növelik. Nagy érdeklődést keltett a közkedvelt farmeranyag, amelyből a vállalat az idén már több mint egymillió négyzetmétert exportált a Szovjetunióba. # A kölni repülőtér rejtélyes gépe a képen látható DC—7 típusú repülőgép, amely az amerikai miami légiirányító hivatal tulajdona. A gép október 15-én szállt le a kölni repülőtéren, a személyzet kiszállt belőle és azóta sem jelentkezett. A gép parkolási költségg már meghaladta a 4000 dollárt. Öltözék idősebbeknek Az idősebbek részére ösz- szeállított modell-kollekció felvonultatásával folytatódott tegnap a Magyar Divat- intézetnek az a bemutatósorozata, ^melyen a különböző korcsoportoknak és céloknak leginkább megfelelő öltözékekről kaphatnak áttekintést az ipar és a kereskedelem képviselői. A bemutatón 95 százalékban olyan modelleket láthattak a meghívottak, amelyek ma is kaphatók az üzletekben. A megkérdezett idősebbek többsége arról vallott, hogy nem akar fe- kétét hordani, inkább az aprómintás, szolid, derűs anyagokból készült ruhákat keresik. A jövőben az új mérettáblázat szerint részükre készülő ruhák szerkesztésénél —/ figyelembe veszik például azt, hogy idősebb korban a testmagasság átlagosan 6 centiméterrel csökken. Figyelembe veszik azt is, hogy az idősebb ember az átlagosnál kényelmesebb, szélesebb és magasabb orrú cipőket kedveli, amelyek bősége csattal, fűzővel szabályozható. Bemutattak . több textil- és műbőr felsőrészű cipőmodellt, amelyek tervezésénél már figyelembe vették ezeket a szempontokat is. A jubiláló híradástechnika Százéves a magyar híradástechnikai ipar. Ebből az alkalomból december 13-án és 14-én jubileumi ülést tart a Híradástechnikai Tudományos Egyesület. Hazánkban a villamos hírközlés múltját 1847-ig, az első távíróvonal üzembe helyezésének időpontjáig vezethetjük vissza. Kezdetben osztrák műszerészek alapítottak kisüzemeket, majd 1874-ben Eggbert Béla magyar mérnök létrehozta az első távírókészülékeket gyártó üzemet. E cég bejegyzését tekintjük a magyar híradástechnikai , ipar megszülése időpontjának. Rajtavesztett az elnök Tizenhat kicsi borjú Szabó Ferenc, az ócsaná- losi tsz volt megbízott elnöke ki akart játszani egy törvényerejű fbndeletet, hogy néhány tízezer forintot zsebre tehessenek. A tsz 1973-ban minden saját szaporulatú szarvasmarha után háromezer forint, vissza nem térítendő állami támogatást vehetett volna igénybe, azzal a feltétellel, hogy azt a Megyei Állategészségügyi Felügyelőség „tenyésztési naplóval” igazolja. A gazdaság szarvasmarha- állománya a múlt évben csupán egyetlen egy kisborjú- val gyarapodott. Ám amikor az illetékes felügyelő az állomány megjelölésének és törzskönyvezésének elvégzésére a tsz-be érkezett, az istállóban 16 kisborjút talált, ezeket a tsz a röviddel azelőtt magánszemélyektől vásárolta. Az elnök, félrevezette a felügyelőt, mint saját nevelésű állataikat mutatta meg a borjakat, amelyeket bemondása alapján a kiküldött törzskönyvezett is. A tenyésztési napló birtokában Szabó utasította a főkönyvelőt és a főállattenyésztőt, hogy igényeljék meg az ártámogatást. Beosztottjai tiltakoztak a csalás, a jogtalan haszonszerzés ellen, s az elnök erősködése dacára sem került sor az igény benyújtásra. (Az 1140 forint törzskönyvezési díj^t mindenesetre meg kellett fizetniük.) Nemsokára újabb vétséget követett el Szabó Ferenc. A szövetkezet két gépkocsivezetője a községen belül végzett fuvarozásokért napidí.iat kért a vezetőségtől. A főkönyvelő közölte velük — az elnökkel is —, hogy az nem illeti meg őket. Egy alkalommal, amikor a főkönyvelő távol volt, az elnök aláírt néhány fiktív menetlevelet, útiszámlát, amelyre 500—500 forintot fizettek ki a gépkocsivezetőknek. (A kár hamar megtérült, mert legközelebbi fizetésükből levonták.) Szabó Ferencet magánokirat-hamisítással elkövetett csalás bűntette és okirat-hamisítás vétsége miatt vonták felelősségre. A Miskolci Járásbíróság a büntetés kiszabásánál figyelembe vette büntetlen előéletét, két kiskorú gyermekét, valamint azt, hogy a viszonylag kis értékű kár is részben megtérült. Szabó Ferencet tízhónapi szabadságvesztésre ítélte, melynek letöltését háromévi próbaidőre felfüggesztette. (móri) Siesta cipííl! kismamáknak A Siesta gyermekcipők rövid ; idő alatt országszerte népszserűkké váltak. A saroktámasszal készülő lábbelik jó testtartást biztosítanak, külsejük tetszetős, minőségük jó. A gyártó cég, a Sabaria Cipőgyár jövőre már egymillió párat állít elő és a gyermek Siesta cipőkön túl nők és férfiak számára is készítenek ilyen lábbeliket. Elsősorban munka-, kismama-, illetve túracipőnek szánják ezeket. láncparádé December 22-én, vasárnap rendezi meg az amatőr néptáncmozgalom hagyományos év végi műsorát a Madách Színházban, a Népművelési Intézet és a Fővárosi Művelődési Ház. Délelőtt 10 órakor és délután fél 2-kor hagyományőrző népi együttesek. A népművészet mestere címmel liitüntétett táncosok, „aranysarkantyús” fiatalok, valamint fővárosi és vidéki tánccsoportok lépnek a közönség elé. Az összeállításban 12 táncegyüttes szerepel az ország minden részéből, köztük különböző nemzetiségű tánccsoportok is. Pénzt csalt ki a megrendelőktől A börtönből szabadulva több helyen is dolgozott — de csupán rövidebb ideig — Dénes Gyula 50 éves budapesti bádogos szerelő. Egy hónapig volt alkalmazásban egy bádogos és szerelő kisiparosnál, aki azzal bízta meg, hogy néhány megrendelőjénél mérje fel a munkát, a kisebb javításokat pedig nyomban végezze el. E megbízatásokat saját céljaira használta fel Dénes. Amikor a kisiparos vidéken tartózkodott, több megrendelőjétől nagyobb összegeket vett fel anyagvásárlássra, de a pénzzel nem számolt el, s elköltötte. A Központi Kerületi Bíróság Dénes Gyulát — figyelembe véve, hogy korábban többször megbüntették — háromrendbeli, többszörösen visszaesőként elkövetett csalás bűntettéért háromévi szabadságvesztésre ítélte és kártérítésre kötelezte. Halálos karambol Súlyos baleset történt tegnap délben Miskolc határában a 37-es úton. A Magyar Dénes által vezetett BE 34-02 rendszámú, GAZ típusú személygépkocsi áttért az úttest bal oldalára és ott ösz- szeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő Wijk Dirk vezette bérelt személy- gépkocsival. A baleset következtében dr. Patsch Ferenc, a Nehézipari Műszaki Egyetem 30 esztendős docense a helyszínen meghalt. Dr. Erdős Béla és a holland állampolgár súlyos sérüléseket, míg Tóth János kisebb zúzódásokat szenvedett. Az anyagi kár a bérelt autóban mintegy 60—80 ezer forint, a GAZ-ban pedig 10 ezer forint. Az eddigi megállapítások szerint a balesetet műszaki hiba okozta; a rendőrség az ügyben folytatja a vizsgálatot. ANYAKÖNYVI HÍREK SZÜLETETT: Bobik Lászlónak és Lakatos Borbálának László György, Mázuk Lászlónak és Lakatos Emíliának László, Türk Józsefnek és Rusz Gizellának Katalin, Kupái Miklósnak és Taál Klárának Krisztina, Zsófi Jánosnak és Kundráth Juliannának Attila, Koronczai Sándornak és Vas- venszki Máriának Tamás, Dobi Bertalannak és Kovács Erzsébetnek Zsolt, Pálfi Miklósnak és Gasparics Annának Eleonóra, Fekete Mihálynak és Sudina Máriának Attila Mihály, Fukász Károlynak és Bagi Erzsébetnek Tibor, Potyka Miklósnak és Szabó Annának Barbara, Takács Lászlónak és Gáli Rozáliának László, Dulzs Jánosnak és Vágási Ilonának Csaba és Zoltán, Németh Jánosnak és Varga Ilonának Andrea, Depecskei Miklósnak és Juhász Margitnak Miklós, Szabó Bertalannak és Molnár Juliannának Bertalan Tamás nevű gyermeke. MEGHALT: Tóth Istvánné (Kakszi Julianna) 72 éves, Kondor Pál 43 éves korában. Lézer mutatja az utat Naponta négy méter metró Ezekben a napokban fokozott tempóban haladnak előre az észak-déli metró alagútját építő pajzsok. A program szerint ugyanis az egyik fúrógépnek — a jobb oldalinak — a Felszabadulás térre érkezését az esztendő végére időzítették, és addig a pajzsnak még több mint 100 métert kell megtennie. A fogadóállomás a Felszabadulás téren már elkészült, itt a mélyállomás alatt vontatják majd át a hatalmas vasszerkezetet. A fúrógépek naponta átlagosan 4 méter alagutat építenek, vagyis kétszer anynyit, mint korábban. (A rekord 6 méter fölött van.) A fúrópajzs teljesítményének növelését egy olyan műszer is segítette, amelyet a budapesti metró építésénél eddig még nem használtak. Ez pedig a lézer, amely minden eddiginél pontosabban mutatja az utat a fúrópajzsnak. Az alagút oldalfalára rögzített műszer vörös fénycsóvája folyamatosan mutatja az irányt, s a jelzés alapján a pajzsgépész mil'liméternyi pontossággal tudja vezetni a 100 tonnás vasszerkezetet a föld alatt. DELI HÍRLAP. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ. Szerkesztősig: 3521 Miskolc. Bajcsy-Zslllnszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc. PL 39 Telefonközpont: 36-132, 16-672. 35-380. Titkár- Ság 18-223: bel- és várospolitika: 18-225: kultúrpolitika: 18-226: sponrovat: 18-222: levelezés: 18-221. — Ktadla: a Borsot) megyei Lapkiadó Vállalat. 3527 Miskolc. Baicsy-Zsiltnszky u 15. Postacím: 3501 Miskolc. PL 178. — Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131 — Hirdetésfelvétel: 3525 Miskolc. Szecnenja u. 15—17 Telefon: 16-213. — Terjeszti; a Magyar Posta. Kapható a hírlapárusoknál Előfizethető a helyi postahivataloknál. Előfizetési díl egy hónapra: 20 Ft. — index: 25 951. — Készült a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál. - Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN. külföld ALGÍR. A hivatalos, baráti látogatáson Algírban tartózkodó Czinegc Lajos vezérezredes, magyar honvédelmi miniszter A. Lalres- szel, az algériai nemzetvédelmi minisztérium főtitkárával találkozott. Honvédelmi miniszterünk tiszteletére Latres ezredes ebédet adott. WASHINGTON. Jigal Állón izraeli külügyminiszter másfél órás tájékoztatót tartott Washingtonban az amerikai szenátus külügyi bizottságának az izraeli kormány álláspontjáról a közel-keleti kérdéssel kapcsolatban. Állón kijelentette, Izrael nem hajlandó a Palesztin Felsza- badítási Szervezettel tárgyalni, hanem csakis egy arab ország kormányával. Részleteket nem közöltek Állón washingtoni tárgyalásairól. STRASBOURG. Az európai parlament mai ülésén dönt arról, hogy jóváhagyja-e a Palesztinái Felszaba- dítási Szervezetnek az arab— nyugat-európai párbeszédben való részvételét. Mint ismeretes, az Arab Liga az elmúlt hónapban a Közös Piac tudomására hozta, hogy a két szervezet közti tárgyalásokban ragaszkodik a PFSZ részvételéhez. A Közös Piac akkor elutasítóan válaszolt, ezért elhalasztották a november utolsó hónapjára tervezett arab—nyugat-európai tanácskozást. RANGOON. Mintegy ezer katona és fegyveres rendőr ma hajnalban könnygázgránátokkal behatolt a rangooni egyetemi város területére, és elszállította a diákok által emelt mauzóleum épületéből a két hete elhunyt U Thant volt ENSZ-főtitkár tetemét tartalmazó koporsót. A ran- gooni egyetem diákjai egy hete, a temetés napja előtt vitték magukkal az egyetemi város területére U Thant tetemét, hogy ott temessék el. A diákok akciója után a kormány elrendelte az összes oktatási intézmény bezárását. LISSZABON. A Reuter Lisszabonból érkezett jelentése szerint az áprilisi fordulat óta első alkalommal került sor hétfőn portugál és spanyol katonai vezetők találkozójára. A tanácskozásról kedden Lisszabonban kiadott hivatalos közlemény szerint a megbeszélések rutin jellegűek, s összhangban vannak a fegyveres erők mozgalmán nak azzal az ígéretével, hogy Portugália tiszteletben tartja korábban kötött nemzetközi megállapodásait. Portugália és Spanyolország 1970 májusában újította meg a két állam 1939-ben létrejött barátsági és meg nem támadási Füstoszlop gomolyog a Palesztin Felszabadítási Szervezet bejrúti székhaza körül. A robbanást állítólag egy gépkocsi tetejéről kilőtt rakéta okozta. A libanoni hatóságok az izraeli titkosszolgálat akcióját sejlik a merényletben.