Déli Hírlap, 1974. december (6. évfolyam, 282-305. szám)

1974-12-11 / 290. szám

Ma rajt a Téli Kupában SBTC—DVTIÍ Ügy tűnik, az NB I-es labtiarúgó-csapatok ma kez­dődő Téli Kupa tornája nemcsak a nevében lesz téli, mert az időjárás is „hozzá­járul” ahhoz, hogy az elne­vezés pontosan fedje a tar­talmat! Ma délután 14 csa­pat lép pályára, kettő — az Ü. Dózsa a Rába ETO-val — újpestiek athéni vendégsze­replése miatt később talál­kozik. Mint ismeretes, a ma kezdődő sorozat a legjobbak számára karácsonykor 26-án délelőtt a budapesti Üllői úti pályán ér véget, ahol az első és a harmadik helyért játszik a négy továbbjutó. A DVTK első Téli Kupa mérkőzését „hagyományos” ellenféllel, a Salgótarjáni Eányásszal játssza ma, 13 órai kezdettel. Tekintettel ■ arra, hogy a kupa szabályai mindig a rosszabb bajnoki helyen álló csapatot jelölik meg pályaválasztóként, a mérkőzést Salgótarjánban játsszák. Oda utazott ma reggel a Diósgyőr — még Volán-busszal. Azért írtuk, hogy „még”, mert a minap tájékoztatott bennünket az Autóker, hogy az új pano­ráma-buszt a hónap utolsó napjaiban tudják átadni a megrendelő DVúK-nak. „Hagyományos” ellenfél­nek tituláltuk az SBTC-t — érthetően, hiszen a mai már a negyedik tétre menő ta­lálkozó lesz, amit egymás ellen játszanak. A két Tiszai Kupa, valamint a bajnoki mérkőzést követi a mai TK- taláikozó. Az eddigi mér­legen egy döntetlen és két vereség szerepel, így a DVTK- nak van törleszteni való ja. De lehetősége is arra — és ez fontosabb, mint a törlesz­tés —, hogy tovább építse csapatát, újabb összeállítási szisztémákkal kísérletezzék. Nyilván ezt teszi majd egyébként a többi csapat is — mert ha nem, nincs sok szakmai haszna az ilyen téli játszadozásnak. A DVTK mai összeállítá­sa azt igazolja, hogy a di­ósgyőri szakvezetők élni kí­vánnak a lehetőségekkel, és „ifi” csapatot küldenek Sal­gótarjánba. A csapat: Szabó — Tóth, Salamon, Kutasi, — Szűcs, Hajas — Horváth E., Egri, Káplár, Tatár, Ko- leszárik. Tartalékok: Veréb, Theodora, Földesi és Váradi. A Téli Kupa mai teljes programja egyébként a kö­vetkező: 1. csoport: PMSC—Videoton (A R. ETO—Ü. Dózsa mér­kőzést 13-án játsszák). 2. csoport: SBTC—DVTK, MTK—Bp. Honvéd. 3. csoport: Egyetértés— FTC, Haladás—Békéscsaba. 4. csoport: Vasas—Csepel, Tatabánya—ZTE h. k. Francia birkózók Miskolcon A francia szakszervezeti válogatott, az FSGT együt­tese a Bp. Vasas vendége­ként vasárnap óta hazánkan tartózkodik, s ma délután 17 óra 30 perckor a sportcsar­nok küzdőterén a DVTK el­len lép szőnyegre. A jól kép­zett versenyzőkből álló gár­da — a magyar bajnok Va­sas csak minimális pontkü­lönbséget aratott ellenük! — különösen a középső súlycso­portokban képvisel nagy erőt, amelyekben a többszö­rös bajnok és nemzeti válo­gatott Marok, Carbas és Me- nieu szerepel. Ellenük Szom. bathy, Veress és Berdó csak alaposan „felkötött” birkó­zómezzel veheti fel a ver­senyt a siker reményében. Persze, a többi súlycsoportok résztvevőinek összecsapásai is izgalmas, színvonalas bir­kózást ígérnek. A találkozót díjtalanul le­het megtekinteni! Az t)ttörő-o!imoia téli terem- sportágai közé első ízben került a cselgáncs, s a dcbütáció ki­tűnően sikerült. A Kecskeméten megrendezett keleti területi dön­tőn nem kevesebb, mint 170 (!) versenyző lépett tatamira, s lét­számuk is bizonyítja, hogy e sportág milyen nagy népszerű­ségnek örvend az általános is­kolások körében. A területi döntőn a borsodiak a várakozásnak megfelelően igen jól szerepeltek, a küldött­ség szinte valamennyi tagja ki­harcolta az országos döntőn va­ló indulás jogát. A január 2—6 között Zalaegerszegen megren­dezendő fináléban a területi vi­adal I—III. helyezettjei verseng­hetnek az érmekért, s közöttük kilenc borsodi fiú is lesz! A kecskeméti verseny helyezettjei: 40 kg 143 induló): 1. Hoffmann Imre (Miskolc, 7. sz. Ált. Isk.); 44 kg (35 ind.): 2. Czinglér Já­nos (M. 7. sz. Alt. Isk.); 3. Ke­rekes Barna (M. 22. sz. Alt. Isk.); 52 kg (15 ind.): 1. Angyal János (M. 7. sz. Ált. Isk.); 2. Varga Dénes (Kalmaji Alt. Isk.); 56 kg (25 ind.): 2. Zámpori Zol­tán (M. 7. sz. Alt. Isk.); 60 kg (8 ind.): 3. Kiss Jenő (M. 22. sz. Alt. Isk.); 64 kg (12 ind.): 1. Tóth Árpád (M. £4. sz. Alt. Isk.). Nehézsúly (8 ind.): 3. Sze- beni Lehel (M. 24. sz. Alt. Isk.). íme, a népszerű rádióműsor kicsinyített plakátja, amely most a miskolci sportcsarnokba invitálja a versengeni, vetélked­ni szerető 30 éven aluliakat —• no és azokat, akiket nemcsak a vetélkedés, a rádiószereplés, hanem az 500 forint nyerési le­hetősége is csábít. Mint koráb­ban is írtuk, holnap 14 órától 16-ig jelentkezhetnek azok a fiatalok, akik részt kívánnak venni ebben a hamar nagy népszerűségre szert tett játékos sportvetélkedőben. Bár a műsor címe; Belépés nemcsak torna­cipőben, — nem árt, ha van, sőt: kerékpáros, valamint gól­lövő cipőre is szükség lehet! Mert lesz olyan versenyszám — az MVSC kerékpáros szakosz­tályának támogatásával —, amelynek keretében versenyke­rékpárra pattanva kell — lassú­sági készséget, azaz ügyességet bizonyítani. Az nyer, aki a megadott sávban, lábletétel nél­kül, később ér a célba! A gól­lövő cipőt pedig Mészáros, illet­ve Géczi „ellen” lehet majd hasznosítani, a büntetőrúgás feladat közben. Minderről a rá­dióban — élő adás keretében — holnap 17 és 18 óra között számol be Radnóti László és Novotny Zoltán. apróhirdetési callS ess A Miskolci Patyolat Vállalat azonnali belépéssel felvesz férfi raktári segédmunkást (lehet nyugdíjas is). Jelentkezés: Mis­kolc, Győri kapu 48—50. I. cm. Munkaügy. A Vám- és Pénzügyőrséghez felvételre pályázhatnak azok a középiskolát végzettek, akik sor­katonai kötelezettségüknek eleget tettek és a 26. életévüket meg nem töltötték be. Az érdeklődők részére a vám- és pénzügyőri szervek parancsnokai részletes felvilágosítást adnak. Hőtechnika Építő- és Szige­telő Vállalat felvételre keres gépésztechnikusi végzettséggel rendelkező szakembert (lehető­leg nőt) acélszerkezeti munkák­hoz gyártáselőkészítői munka­körbe. Jelentkezés: Miskolc III., Felsőszinva u. 73., Kárpáti László szerelésvezetőnél. afe Vajon tanúi leszünk-e hasonló jelenetnek jövőre is a Ku- bikban? A Vasas Izzó ugyanis NB I-es csapat, a háló túlol­dalán levő MVSC pedig egy osztállyal alacsonyabb szinten van jelenleg. A december 13—15-i osztályozókon viszont ki­harcolhatja a magasabb osztályba kerülést, s akkor tavasz- szal ismét élvonalbeli együtteseket láthatunk Miskolcon. (Szabó István felvétele) NB I.? Talán Osztályozó a röpösök Az NB I-es osztályozó előtt álló zöld-fehér röplahdás lányok edzésének hivatalos kezdési idő­pontja előtt fél órával a Ku- bikban, a teremben már javá­ban „áll a bál”. A lányok ütései szinte záporoznak a háló túlsó oldalán mérkőzéshez melegítő fiúk közé. —„Viselkedjél” Csúcsú — zsör­tölődik Győrfi Erzsivel a telibe talált fiú —, mert így elfogy az erőd az osztályozóra! A lány csak mosolyog, mint aki biztos a dolgában. Vajon lesz-e ereje, ilyen szédületeseket ütni a nagy fontosságú mérkő­zéssorozaton is? — Majd nagyon odafigyelünk — mondja némi gondolkodás után —, s akkor talán . . . Mert az edzés azért más. Itt nincs felelősség. Orosz táblából egy lélénk gu­rult labda után. — Milyen lesz a „próba”, Ma­ri? — kérdezem a szusszanás- nyi időre megálló játékostól. — Nehéz — sól/ajtja —, mert igen jók az ellenfelek. Harmadikként bejutni Homola György edző is bólogat a kispadon: — Sok függ a sorsolástól is, mert ha jól indulunk, nem lesz baj. Az első két mérkő­zésen azért szerenénk elke­rülni az Almásfüzitőt, meg a Harisnyagyár csapatát. Megnéztem ellenfeleinket. A Szegedi Spartacust és a Ka­posvári fzzót megverhetjük, ha velük játszunk először. így harmadikként bejutha­tunk az NB I-be. — Jobb helyezésre, bizto­sabb bejutásra nem lehet számítani? — Lehet, de inkább ma­radjunk a realitás talaján. A sérült Lantosné nélkül ennyi van a csapatban. « Gond a nyitásfogadás Persze lehet még több is, hiszen a rengeteg munka, amit a bajnokság befejezése óta végeznek a december 13—15 között sorra kerülő „nagy csatákig”, csak kama­tozik. Már is jelentősen nö­vekedett az ütőere, szépen csiszolódott a technika. Csak a nyitásfogadások! Fedig már a MEAFC ifjúsági fiú gárdájával vívott edzőmér­kőzésen is ezek voltak a fi­gyelem középpontjában. — Szorosan állj a nyitás­ra! A „potyát” egyből add fel! Ügyelj a kosártartásra' — hangzik gyakran az edzői utasítás. Aztán, ahogy a játékba lendülnek a lányok, egyre ritkábban van szükség fi­gyelmeztetésre. A végén egy- szer-kétszer már mosolyog is az edző. — Tehát? — Be akarunk jutni, és bízunk a lányokban' MONOSTORI GYULA Az EMASZ Miskolci Üzem- igazgatósága a Felsődobszai Erőművébe elektrikust felvesz. A fizetésen kívül szolgálati la­kást és 300 négyszögöl földte­rület-használatot biztosit. Mis­kolci telephelyén gyors- és gép­írókat, valamint pénzbeszedőt alkalmazunk. Jelentkezés: EMASZ Miskolci üzemigazgató­sága, patak u. J—9. Hízott sertés eladó. Érdeklőd­ni; Miskolc, I., Szondy Gy. út 24 5. CX rendszámú Skoda 1000 MB típusú személygépkocsi eladó. Érdeklődni: Kassai u. 64. 1/3*. Telefon; 34-669. Sötétszínű komplett szobabú­tor eladó. Megtekinthető; min- dennan délelőtt III., Győri kapu 83. II/3. BFBgatSess? Férfi szobatársat keresek. Kossuth u. 14. 3. ajtó. Diáksport Befejeződtek a középfokú tan­intézetek országos labdarúgó kupa megyei selejtezőinek küz­delmei, melyekben Borsodból 30 csapat vett részt. A területi dön­tőbe jutás jogáért a selejtezők végére „állva maradt” négy csa­pat a múlt héten játszotta le mérkőzéseit az Ifjúsági sportte­lepen. Az 1—2. helyért; Ózdi 102. sz. ITSK — Sátoraljaújhelyi Gimná­zium 3:2 (1:0). Az ózdiak már 2:0-ra vezettek, amikor az új­helyieknek sikerült az egyenlí­tést kiharcolni. Az aranyérem sorsa végül a 2x15 perces hosz- szabbításban dőlt el. A 3—4 helyért: Miskolci Erős­áramú Szakközépiskola — Mis­kolci Gépipari Szakközépiskola 2:1 (1:0). Küzdelmes mérkőzésen megérdemelten nyertek a „vil- lamosiak”. Az országos középdöntőbe az első két helyezett csapat került. Megmaradhat Világszépének Az idei Világszépe megválasztása ellen óvást nyújtottak be az angol hölgyek. Mégpedig nem is alaptalanul! A Világszépe ugyanis ... hogy is mondjuk csak ... hát... leányanya és a régi szabályok szerint anya nem lehet szépség- királynő. Igen ám, de amikor ezt régen „szépségkirálynői törvénybe” iktatták, nem volt divat leányanyának lenni az angolszász világban, míg ma már az oxfordi diáklányok is terhességi biztosítást kötnek. Így aztán a döntést hozó zsűri könnyen visszaverte a táma­dást, mondván: anya ugyan a hölgy, de leány is még, kizáró ok tehát nincs. Hol vagyunk már Viktória királynő korától? (máié) Felmentették Az angol bírák gyakorla­tilag felmentették (egyévi felfüggesztett börtönbünte­tésre ítélték) a királynő har­madfokú unokatestvérét, Eli­zabeth Wisest, aki megölte kilenchónapos kisleányát. A gyermek vakon és süketen született, nyelni képtelen volt és az orvosok vélemé­nye szerint borzalmas kínok között pusztult volna el. Tanúvallomás hipnózisban A New York állambeli Ore­gon ügyészsége felmentett egy fiatalembert, aki gyilkosság vádjával került az ügyészség elé. A felmentő ítéletre azután került sor, hogy a bíróság meg­hallgatta a vádlott hipnotikus állapotban tett tanúvallomását. Jesse Flores 22 éves mexikói származású, teljesen iskolázatlan fiatalember csak néhány szót tud angolul. Azzal vádolták, hogy megerőszakolta és megölte partnernőjét, a 17 éves Marghe- rita Harót, akit egy árok mé­lyén találtak szétszúzott kopo­nyával. Jesse képtelen volt he­lyesen kifejezni magát, és hely­zete egyre reménytelenebbnek látszott. Védője azonban meg volt győződve ártatlanságáról. Elhatározta, hogy védencét hip­notikus kezelésnek veti alá. Ki­derült, hogy nem Jesse ölte meg a lányt; Margherita ön­gyilkossági szándékkal kiugrott egy robogó autóból. A megré­mült Jesse pedig elmenekült. Szakértők megvizsgálták az in­kriminált autót és úgy találták, hogy jesse igazat mond. A fia­talembert ezután felmentették. (Mező István karikatúrája) A szmog és a nemek A szmog nemcsak a tüdőt ká­rosítja, hanem negatív hatást gyakorol a spermatozoidokra is. 1952-ben Londonban igen erős volt a szmog, egy hét leforgása alatt a szennyezeti levegő kö­vetkeztében 4000 emben vesztet­te életét. És 320 nappal később furcsa „járványt” tapasztaltak: az újszülöttek között 100 fiúra 150 kislány jutott. (Egyébként az arány; 105 fiú. íoo kislány.) — Ebből arra a következtetésre ju­tottak, hogy a szmog megkáro­sítja a spermatozoidokat, első­sorban az Y-kromoszómákat, amelynek jelenléte arra utal, hogy a születendő gyermek fiú lesz. Ezek szerint, ha tovább foko­zódik a városok légköri szeny- nyezettsége, a társadalom el­nőiesedik. A szmognak egyéb­ként van egy másik, igen ve­szélyes tünete. A legutóbbi sta­tisztikák kimutatták, hogy foko­zatosan csökken a férfiak ter­mékenysége. Nemrégiben egy férfinek még 120 millió sperma- tozoioja volt, számuk ma már mindössze 50 millió. Nehéz lenne megállapítani, va­jon egyértelműen a szmognak luiajdonítható-e ez a jelenség, de nincs kizárva, hogy tekinté­lyes része van benne. A kromo­szómák szennyeződés-okozta sé­rülései — legalábbis elméletben — olyan fokot érhetnek el, hogy teljes tétlenségre kárhoz­tatják az ivarsejteket. Tény az, hogy a férfiak nem­zőképessége csökkenőfélben van. Valami hasonló jelenség ta­pasztalható a nőknél is, akik­nél sokkal ritkábban követke­zik be peteérés, mint régebben« Kilencen döntőbe kerültek Randevú

Next

/
Oldalképek
Tartalom