Déli Hírlap, 1974. december (6. évfolyam, 282-305. szám)
1974-12-11 / 290. szám
GYEREKSZEMML Iskolások rajzai Az idén harmadszor hirdették meg Miskolc általános iskolásai számára a gyermekrajz-pályázatot, és fogadkoznak, hogy ezután is minden évben kiírják. Nemcsak azért, mert a mostanira (egészen pontosan) 1268 rajz érkezett, és a számuk az elmúlt két évben sem volt sokkal kevesebb. Ennél többet mond, ha viszaidézem a Művészeti és Propaganda Iroda munkatársainak (ők hirdették meg a pályázatot és ők adnak otthont a kiállításnak is) kérdését: Láttad a Megyek iskolába című képet? Feledy alig tudott megválni tőle. Amikor megfestette a buksi fejet, hatéves életének legnagyobb élményét,, az őt legjobban foglalkoztató eseményt, hogy most már ő is iskolába megy, lrlanda Boglárkának biztosan nem ju- jutt eszébe a zsűri, nem ismerte Feledy Gyula grafikusművészt, nem akart mindenáron sikert elérni. Csak rajzolt, festett, úgy, mint minden gyerek. A zsűri méltányolta a kézügyességet, rajzkészséget, az eredeti látásmódot, tehetséget, azt, hogy a gyerekek mit értettek meg a felszabadulási gyermekraj z-pályázat céljából, címéből. A száznál több kiállított munka közül majdnem húszat díjaztak is. Többségük vízfestmény és ceruzarajz, de van közöttük linóleummetszet is. A formai, technikai megoldások elkülönítik egymástól a különböző korosztályokat; másként rajzol a hat- és másként a tizennégy éves. De van különbség a témaválasztásban is. A nagyok pontosan tudják, hogy miről van szó. Felvonulást, május elsejét, előfordul, hogy fellobogózott tankot (talán valamelyik ünnepi díszszemle ihlette őket) festenek. Vagy emlékművet, bányát, üzemet, építkezést, önkiszolgáló boltot, könyvtárat. A jelent, a közeli múltat, mindennapjainkat, valamennyiünk világát rajzolják. És a kicsik? Csutak Imola (szintén elsőosztályos) képének címe: Szobánk. Világosabb nem is lehetne. A kicsi lány nagyon szeretheti azt a lakást, ahol él. Ahol a gyerekszoba úgy van berendezve, hogy minden az ő kényelmüket szolgálja. Ketten vannak ugyanis; a képen a központi helyet az emeletes gyerekágy foglalja el. Sok száz, ezer ilyen gyerekszoba van. Csakúgy, mint összkomfortos lakás, hogy a hétéves Molnár Odette megrajzolhassa, amint tornáznak a fürdőszobában. De festenek labdázást, ród- lizást, vagy egyszerűen a játszóteret a ház előtt. Rajzolnak erdőt, mezőt, kirándulást, azt, hogy süt a nap, vagy létrát hoztak és felmásztak az érett gyümölcs után a fára. A pályázat összefoglaló címe ez volt: Szabadság! Tégy gazdaggá minket! A hat—hétéves ezt még aligha érti. ö csak rajzol. Ami eszébe jut, amit gyerekszemmel lát, ami foglalkoztatja, amiben él. Nyugodtak lehetünk, ha azt közli a világgal, hogy jól érzi magát. (M-) 5)c Kertész Ákos és Fazekas Lajos irta a legújabb magyar film, az Ámokfutás forgatókönyvét. A szerzőpáros egészen mai történetet visz a filmvászonra. Egy fiatalasszony életét mutatják be, aki rájön, hogy házassága elromlott; férje nem öt, hanem húgát szereti. A felismerésből nem lesz tragédia, csak kétségbeesett útkeresés. Tanácstalanságában korábbi életéhez, volt egyetemi társához menekül, de rá kell döbbennie, hogy új, hozzáillő világát senkire nem utalva, csak egyedül építheti fel. A film női főszerepét miskolci színésznő, Gyöngyössy Katalin játssza, partnerei Huszti Péter, Darvas Iván, Máriáss Melinda és Patkós Irma. A Fazekas Lajos rendezte Ámokfutást holnaptól a Béke mozi vetíti. (Képünkön Gyöngyössy Katalin és Huszti Péter.) Az öröklődés titkai, pótadással Nagy érdeklődést váltott ki a Televíziónak Az öröklődés titkai című sorozata. A film készítői tegnap sajtótájékoztatót tartottak a Televízióban. Elmondták az újságíróknak, hogy amióta a produkció képernyőre került, háromszorosára nőtt a forgalom a fővárosi genetikai tanácsadásokon. Mint az adásokat vezz'.ő dr. Czeizer Endre, tudományos kutató közölte, a sorozat nyolcadik részét december 17-én láthatja a sok milliós nézőtábor. Az adásban az előadó kitér a lombikbébi kérdésére is. A sorozat rendezője, Kárpáti György bejelentette: nem sokkal a nyolcadik rész után — kiegészítésként —, december 20-án újabb részt csatolnak az adásokhoz, amelyben a beérkezett kérdésekre igyekeznek feleletet adni. Er végi kirándulások írók, olvasók egymás között Kortárs-est Nincs hálásabb dolog (vélheti a nyájas olvasó), mint beszámolót írni egy író—olvasó találkozóról. Nem kell egyebet tenni, mint odafigyelni, hogy mit mondanak az íróvendégek, mit válaszolnak a hallgatók kérdéseire. Nos, az írókkal nem is volt „semmi hiba”, eljöttek az ifjúsági házba elmondták, felolvasták a magukét (Jankovics József, a Kartárs rovatvezetője mutatta be Szakonyi Károlyt, Veress Miklóst, Czákó Gábort), de hol maradt a közönség? Csupán három tucatnyi olvasója lenne Miskolcon a Kortársnak, az említett íróknak? Az egyik hallgató megjegyezte, hogy az irodalmi esttel egyidőben beat-kon- cert is volt a városban. Ez lenne a magyarázat? Később — a vita során — egy (e sorok írója számára is) „kényes téma” vetődött fel, az, hogy nem olvasnak a pedagógusok, s ezzel magyarázható, hogy a fiatalokat sem érdekű eléggé érdemben az irodalom. Mivel cáfolhatnánk ezt a vádat? Mindössze négy pedagógus szégyenkezett a többiek miatt is az esten ... Ugyanakkor igaza van annak a kartársnak 4s, aki a többiek mentségére (??) megjegyezte, hogy sok „mellékestől” esik el az a pedagógus, aki intenzíven olvas, művelődik... Kár, hogy nem jöttek többen, mert érdekes témákról folyt a szó. Mindenekelőtt (hogy a pedagógiánál maradjunk) arról, hogy az irodalomoktatásunkban sok az átfedés: kétszer is, tanulnak a gyerekek (az általános iskolában és a középiskolában is) Petőfiről, Adyról, József Attiláról, de sose hallanak például Szenczi Molnár Albertról (Veress Miklós egyik szép verse nyomán merült fel a neve), egyáltalán a korad magyar irodalomról. Ezt az igényét éppen az egyik diák hangoztatta! Czaikó Gábor elmondta, hogy az egyik iskolában milyen sablonos, rossz irodalomórát hallott. Minden kiderült Adyról: hogy demokrata volt a haladás híve, stb., stb., csak éppen az nem, hogy mitől nagy költő. Megint nehéz cáfolni... Megfogalmazódott azért a vita során az olvasók igénye is. Azt várjuk az íróktól — mondta az egyik hozzászóló —, hogy az irodalom adjon szépségélményt is. Sok a naturalista leírás, a trágár szó. Vannak élethelyzetek, témák, amelyekben ez elkerülhetetlen. Ugyanakkor többen is felpanaszolták a köznyelv romlását, elszíntelenedését. Az írástudók próbálnak gátat vetni ennek. Az ide-odacsapongó vitából még egy témát csupán: az irodalom feladatáét. Segítséget kíván adni a ma olvasójának. Nem csupán a „boldogságkeresésben”. Sokan elvesznek a tárgyak birtoklásáért folytatott hajszában. Az irodalom a negatívumok bemutatásával is az egészségesebb érzelmek, az értelmesebb emberi élet kialakítását kívánja segíteni. Ma már sokkal racioná- lisabbak vagyunk, mint nagyapáink 50 évvel ezelőtt. — ugyanakkor türelmetlenebbek is egymással szemben. Ellensúlyozza ezt viszont az,, hogy őszintébbek is. Őszinte kíván lenni az irodalom is — fogalmazták meg a jelenlévő írók. Az est végül is sikeresnek bizonyult, mert találkozás volt: néhány íróé és néhány miskolci olvasóé... (horpácsi) Csütörtökön lesz a koncert A Lokomotív GT december 9-re, hétfőre hirdetett hangversenye technikai okok miatt elmaradt. A koncert december 12-én, csütörtökön délután fél hatkor, illetve este fél kilenckor lesz a Rónai Sándor megyei Művelődési Központban. A megváltott jegyek érvényesek. Mikszáthemlékplakett Balassagyarmat város Tanácsa Mikszáth Kálmán emlékplakettet alapított a város művelődésének felvirágoztatásában felmutatott kimagasló érdemek jutalmazására. Az idén idős Szabó István Kossuth-díjas szobrász- művészt tüntették ki az emlékplakettel, nemrég felavatott Palóc menyecske című szobráért. Ugyancsak Mik- száth-emlékplakettel hálálta meg Balassagyarmat Horváth Endre — a városi képző- művészeti galéria névadója —r testvérének, Rebmann Rókusnénak, a grafikus családi hagyatékának önzetlen felajánlását. tévésorozat: „Hazánk, Magyarország” Felszabadulásunk 30. évfordulójának méltó megünneplésére 13 részes színes dokument'umfilm-sorozatot készített a MAFILM és a Televízió „Hazánk, Magyar- ország” címmel. Mint a tegnap megtartott sajtótájékoztatón a sorozat készítői elmondták az újságíróknak: a produkció részben tájegységenként, részben pedig tematikailag igyekszik áttekintést nyújtani országunk háromévtizedes fejlődéséről. Mindössze három esztendeje működik a miskolci Fegyveres Erők Klubjának textil- és díszítőművészeti szakköre, de máris jelentős sikereket tudhat magáénak. Harmincnégy tisztfeleség eredetileg azért hozta létre, hogy kenyérkereső munkája után — valamennyien dolgoznak — elsajátítsa a különböző hímzések tudnivalóit. Más-más népi motívummal díszített asztalterítőkkel, faliszőnyegekkel melegebb hangulatúvá varázsolták otthonukat, annak azonban már „túllépték határait”. Nem egy kiállításon bemutatták hímzéseiket, amelyek a nézők általános elismerését váltották ki. Tavaly a KISZ KB különdíját is megkapta a szakkör. Ez évi sikersorozatának főbb állomásai: a finn testvárosunkban, Tamperében nyáron megrendezett kiállításukon Kekkonen köztársasági elnqk is dicsérő szavakkal illette alkotásaikat, majd Debrecenben, a virágkarnevál ruhabemutatóján a szakkörvezető matyó- és palóchímzéses estélyi ruhái elnyerték az első díjat, s ugyancsak díjazták Kenyeres Béláné sárközi motívumokkal díszített blúzait is. Ezekben a napokban a szeretet ünnepére, karácsonyra készülnek a szabad idejüket példásan eltöltő tiszti asszonyok. Az általuk „kisaranyos”-nak becézett hímzett térítőkét készítenek hozzátartozóiknak, családjuk vendégeinek. Képünk a szakköri tagok egyik csoportját tegnap esti foglalkozásán ábrázolja, amikor bemutatták a középen — fehér kardigánban — ülő vezetőjüknek, a Népi iparművész címmel két éve kitüntetett Füzér Bélánénak az otthon készített „kis- aranyosokat”. Az IBUSZ Utazási Iroda a téli ünnepekre sok, kellemesnek ígérkező kirándulást szervezett. Az ungvári, Zakopanéi, prágai utakra már nem tudnak jelentkezést fogadni, de a szilveszteri kétnapos hajdúszoboszlói útra — a résztvevők a Délibáb-szállóban laknak majd —, 'valamint az egyhetes harkányfür- dői üdülésekre, melyek szombattól—szombatig tartanak, még várnak jelentkezőket. GEED SZERDA Kossuth rádió: 12.00: Déli Krónika. — 12.20: Ki "nyer ma? — 12.35: ránczenei koktél. — 13.20: Népdalok. — 13.50: Válaszolunk hallgatóinknak. — 14.05: Rokonlátogató testvérek. VI. rész: Hetven finn gyerek ,.magyarul” hegedül. — 14.30: Nőkről nőknek. Kinek van igaza? — 15.00: Hírek. — 15.10: A Gyermekrádió pályaválasztási vetélkedője. V. elődöntő. — 10.00: A világgazdaság hírei. — 16.05: A Berini Népi Rendőrség zenekara játszik. — 10.20: A jövőbe látni. . . Beszélgetés a tervről. — 16.40: Verdi: A végzet hatalma — Alvaro áriája,, jelenet és kettős. — 17.00: Hírek. — 17.05; Külpolitikai figyelő. — 17.20: Bemutatjuk új felvételeinket. Durkó Zsolt; Kamarazene. — 17.36: Hosszú gyeplő, rövid gyeplő. . Gazdaságpolitikai műsor. — 17.51: Vladimir Horowitz Schumann- műveket zongorázik. — 18.08: Az év legjobb tánczenei felvételeiből. — 19.00; Esti Krónika. — 19.25: Mozart*. D-dur hegedűverseny K. 213. — 19.50: Ipari tevékenység a termelőszövetkezetekben. — 20.10: Nótaest. — 21.01: Hírek. — 21.04; Puccini: Pillangókisasszony. Háromfeivo- násos opera. — Közben 22.00: Hírek. — 22.15: Sporthírek. — 23.43: A Magyar Rádió és Televízió énekkara énekel. — 24.00: Hírek. — 0.10—0.25: A haj. Részletek Mac—Dermot musicaljéből. Petőfi rádió: 12.00: Josef Suk hegedű-felvételeiből. — 12.40: Házunk tája. A Falurádió műsora. — 13.00; Hírek. — 13.03: Ruszalka. Részletek Dvorzsák operájából. — 13.40:. Az izületi porckopásról. — 13.45; Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Kettőtől hatig. . . — 18.00; Hírek. — 18.05: Külpolitikai figyelő. — 18.20: A szégyenteljes ütközet. Kopányi György rádiójátéka. II. rész. — 18.52: Schubert-művek. — 19.10; Üj könyvek. — 19.13: Bécsi vér. Részletek Johann Strauss operettjéből. — 19.48: Kis magyar néprajz. — ,10.53: Jó estét, gyerekek! — 20.00: Hírek. — 20.10: Világunk. Külpolitikai játék. — 21.10: Húsz perc sanzon. — 21.30: Beszélgetés a művelődésről a Budapesti Vegyiműveknél. — 22.00: Bach: Esz-dúr szólószvit. — 22.20; Magyar nóták. — 23.00: Hírek. — 23.15; Bosko Petrovic és Csik Gusztáv együttesének hangversenye. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió; 17.30: Műsor- ismertetés, hírek. — 17.35; Hogyan gazdálkodjunk? Jegyzet. — Miskolc város díszpolgárával beszélgetünk. — Polkák és ke- ringők. — 18.10: Borsodi Tükör: (Üj termékek a kazincbarcikai Kézműipari Vállalatnál; Az Észak-magyarországi Kőbányák vállalatnál: A miskolci tsz-ek egyesüléséről.) — 18.15; Szívesen hallgatjuk! — Női gondok, női dolgok. Vezetők, közéleti emberek — megyénk nödolgozoi közül. — A megye sportéletéből. Eöadó; a szérző! Televízió; 17.18: Műsorismertetés. — 17.20: Hírek. — 17.25: „Eletet az éveknek”. Nyugdíjasok műsóra — 17.55: Kuckó. — 1,8.25: Radar. Ifjúsági érdekvédelmi műsor. — 19.15: Esti mese. — 19.30; Tv-híradó. — 20.00: A napsugár nyomában. XI. rész; Ahol a szárazföld véget ér. — 20.30: Színház — falak nélkül. Drámakompozíció televízióra. — 22.10: Tv-híradó 3. — ^2.20— 23.20: Az élet színpadán. Olasz portréfilm Giacomo Manzuról. Szlovák televízió; 14.50: Középiskolásoknak. — 15.30: Ifjú szemmel. — 16.10: Kerületeink hangja. — 16.20: Bánik Ostrava—FC Napoli labdarúgó-mérkőzés. — 18.20: Szórakoztató műsor. — 19.00: Híradó — 20.CO; A szibériai nő. Szovjet film. — 21.05; Híradó. Miskolci Nemzeti Színház (7): A madarász. Bérletszünet. Kiállítások; Miskolci Galéria (10—18): Miskolci téli tárlat. — Miskolci Képtár (10—18) : Magyar festészet a XX. században. — Fiatal művészek Csokonaiért. — Műtárgyak megmentése. — Herman Oltó Múzeum (10—18): Ember és munka. — Szlovákia népművészete — Herman Otto- emlékház (10—18): Herman Otto élete és munkássága. — A diósgyőri vár rondellája (9—15): A diósgyőri vár története. — Kossuth Művelődési Ház (10—18): Gyermekrajzok. — ..Miskolc 1945—75” — fotókiállítás. — Vörösmarty Művelődési Ház (9—18) : 30 év képekben — fotókiállítás. Filmszínházak: Béke (f4. hn6. 8); Ulzana (mb. szi. NDK). — Kossuth (f3. hn5, 7): A brili- Anskirályno bukása (mb. szovjet). — Ságvári (7): A tábornok állva alszik (mb. szi. olasz. 16 éven felülieknek!). CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió; 8.00; Hírek — 8.05: Műsorismertetés. — 8.15: Budapest és a vidék kulturális programjából. — 8.22: Színes népi muzsika. — 9.06; A XX. század mítoszai. A popkultúra. — 9.40: Fúvósátiratok. — 10.00: Hírek — 10.05: Iskplarádió. Világnézetünk alapjai. Orosz nyelvlecke^ — io.3ö: Brahms- Schönberg: g-moll zongoranégyes. — 11.14: Gondolat. A Rádió irodalmi lapja. Petőfi rádió; 8.00: Hírek. — 8.05: Beethoven-művek. — 9.00: Hírek. — 9.03: Vénusz selyemben. Részletek Robert Stolz operettjéből. — 9.40: Házam, hazám. Riport. — 10.00: A zene hullámhosszán. — Közben 11.00: Hírek.