Déli Hírlap, 1974. december (6. évfolyam, 282-305. szám)

1974-12-04 / 284. szám

Díszelőadás Városunk felszabadulási ünnepségeinek keretében teg­nap este hét órakor díszelő­adás volt a Miskolci Nem­zeti Színházban. A kongresz- szusi és felszabadulási mun­kaversenyben kiemelkedő si­kereket elért dolgozóknak mutatták be a színház mű­vészei Illyés Gyula: Testvé­rek című drámáját. Televízió ajándékba Kellemes meglepetés érte szombaton a Diósgyőri Gép­gyárban dolgozó Futó Zol­tánná hatgyermekes édes­anyát. A GELKA Vállalat Kovács Béla vezette szocia­lista brigádja kommunista műszakon szerzett kereseté­ből egy nagyképemyős Orion televíziókészülékkel ajándé­kozta meg a családot. A kis háziünnepségen jelen volt Szuchy Róbert, a Hazafias Népfront városi bizottságá­nak titkára, valamint dr. Du- valovszky Zoltán, a GELKA igazgatója. Futó Zoltánná a DIGÉP-gondnokság dolgozó­ja, férje rokkant-nyugdíjas. Tegnap délután a Molnár Béla Ifjúsági és Üttörőházban a megyében állomásozó egyik szovjet katonai alakulat né­hány katonája találkozott csaknem száz miskolci úttörővel. A pajtásoknak nagy élményt jelentő eseményre váro­sunk felszabadulásának 30. évfordulója alkalmából került sor. Az úttörők jó néhány kérdést tettek fel a katonaélettel, a harminc évvel ezelőtti eseményekkel kapcsolatosan. A ta­lálkozó egyik legemlékezetesebb eseménye a dedikálás volt: a szovjet harcosok kedves sorokat írtak az úttörők csapat­naplóiba. (Farkas Ida felvétele) Emlékezés a harmincadik decemberen Az ellenállás harcosainak találkozója •• Ünnepség az MHSZ székházában Az MSZMP Miskolc váro­si Bizottsága, az MHSZ me­gyei és városi vezetősége tegnap délután 3 órai kez­dettel megrendezte a honvé­delmi szövetség székhazában mintegy kétszáz felszabadu­lás előtti párttag, az ellen­állási mozgalomban részt vett partizán és MOKAN-tag ta­lálkozóját. A magyar és a szovjet himnusz elhangzása után Bokor József alezredes, az MHSZ megyei titkára üdvö­zölte a megjelenteket, majd dr. Bodnár Ferenc, a KB tagja, a megyei pártbizottság első titkára ünnepi beszédet mondott. Méltatta a felszabadulás tényét, hálával emlékezve a szabadságunkért küzdött szov­jet katonákra, a hősi halált haltakra, s mindazokra a honfitársainkra, akik erejü­ket nem kímélve részt vet­tek a fasizmusellenes har­cokban, majd a romba dőlt Miskolcon az élet megindítá­sán fáradoztak. Hangsúlyozta, hogy a 30 szabad év alatt el­ért eredményeink a kommu­nisták pártjának vezetésével népünk helytállásának kö­szönhetők. A magyar nép túlnyomó többsége szocializ­must akart három évtizeddel ezelőtt is — amitől később a hibák ellenére sem tágított —, s töretlen akarással an­nak felépítésén munkálkodik most is. Sokat szenvedett né­pünk egyenjogú tagja a szo­cializmust építő népek nagy családjának. Megemlítette azt is, hogy a mostani napokban a megye több helységében is rendez­nek felszabadulási ünnepsé­get. Az itteni annyiban más, hogy a résztvevői a felszaba­dulás előtt is harcoltak né­pünk nagy ügyéért. — A munkásosztályban volt erő az ellenállásra — hangoztatta. — Meghatódva köszöntjük azokat, akiknek az ellenállás­ban való részvételével ké­szült el a szocialista Magyar- ország fundamentuma. Egy nagy nemzedék a példájával. másokat is lelkesített. Ezután a szocializmus épí­tésének néhány mai és a kö­vetkező évekre szóló főbb feladatát vázolta a megyei pártbizottság első titkára, hangsúlyozva, hogy a jövő év kiemelkedő eseménye lesz pártunk XI. kongresszusa. — Kívánom és kérjük, hogy erőben, egészségben, ügyünk igazába vetett hit­tel és meggyőződéssel tevé­kenykedjenek továbbra is a még szebb, még boldogabb holnapért, a szocialista Ma­gyarországért — fejezte be nagyhatású beszédét dr. Bod­nár Feren<. Az ünnepi beszéd után az MHSZ főtitkárának az MHSZ kiváló munkáért arany fo­kozata kitüntetését Joó Sán­dor ezredes, a főtitkár he­lyettese a következőknek nyújtotta át: Barla Anna, Dozsnyák János, Ducsai Jo­lán, Endrész János, Frank Miklós, Margóczi Imre, Mráz Ferenc és Nyíró Sándor. A felemelő hangulatú ta­lálkozó a 22. számú általá­nos iskola irodalmi színpada s kórusa műsorszámával és az Internacionálé hangjaival ért véget. T. I. Klubigazolvány nélkül Az elmúlt hét végén is igen kevés látogatója volt a Fó­rum ifjúsági klubnak, ezért az illetékesek úgy határozta* hogy azok számára is lehe­tővé teszik a belépést, aiúk még nem jutottak klubigazol­ványhoz. Szombaton és va­sárnap délután tehát a dol­gozó fiatalok KlSZ-igazol- vánnyal, a diákok pedig sze­mélyi igazolvány felmutatása mellett látogathatják a Fó­rumot. Felkészültek a télre Már augusztusban a télre gondoltak a Miskolci Köz- tisztasági Vállalatnál. Ekkor kezdték meg ugyanis annak a 18 munkagépnek az előké­szítését, amelyet a tartós ha­vazás beálltávalh ótolásra al­kalmaznak. Előkészítették a négy „síktalanító” gépet Is, amelyek városunk utcáit jár­ják majd. Beszerezték a gé­pek működtetéséhez szüksé­ges síkossággátló anyagokat. A Miskolci Közlekedési Vál­lalat autóbuszvezetői jelezni fogják, ha útvonalaikon csú­szóssá válik az úttest. Ameny- nyiben a hó vastagsága el­éri az öt centimétert, a köz­lekedésiekkel együttműködve megkezdik a hó eltávolítá­sát. (Folytatás az 1. oldalról) A városi pártbizottság el­ső titkára a továbbiakban Miskolc harminc évvel ez­előtti helyzetéről beszélt: — A kibombázottak ezrei, az óvóhelyek nedves leve­gőjétől megbetegedett nők és gyermekek, a szegénység, a rongyos ruha és az éhinség jellemezte városunkat. Ez volt örökségünk! — A bénultság azonban csak rövid ideig tartott, hi­szen a népben olyan erők szunnyadtak, amelyek arra a szabadságra vágytak, amelyet a Vörös Hadsereg hozott — mondotta. Ezek az új orszá­got teremtő erők: a munká­sok, a parasztok, a haladó értelmiség soraiból kerültek ki. Beszédének további részé­ben szólt a kommunisták hő­si küzdelmeiről, a MOKAN- komité fegyveres ellenállásá­ról, majd így folytatta: — Sokszor és sokan el­mondták, leírták, honnan in­dultunk, merre mentünk és hová jutottunk. Az eltelt há­rom évtized jelehtősebb át­alakulást, nagyobb fejlődést hozott, mint történelmünk bármelyik korábbi százada. Drótos László elvtárs vá­zolta a felszabadulást köve­tő esztendők nehéz küzdel­meit, a gazdasági, kulturális és politikai élet harcait. Szólt a proletárdiktatúra — 1948- ban bekövetkezett — végle­ges győzelméről, a három­éves tervről, városunk dol­gozóinak tenniakarásáról. Emlékeztetett népünk nagy megpróbáltatásának idősza­kára, méltatta azt a segítsé­get, amelyet ismételten a Szovjetuniótól kapott hazánk. Majd ezt mondotta: — Az MSZMP VIII. kong­resszusán elfogadott határo­zat megállapította: „Népgaz­daságunkban osztatlanul uralkodóvá váltak a szocia­lista termelési viszonyok, be­fejeztük a szocializmus alap­jainak lerakását. A magyar nép új történelmi jelentő­ségű győzelmet aratott, a szo­cializmus teljes felépítésének korszakába lépett.” Hazánk társadalmi, politikai, gazda­sági, kulturális életének di­namikus fejlődése csak úgy volt lehetséges, hogy pártunk politikája 1956 óta töretlen, nem voltak és nincsenek ben­ne kitérők. A továbbiakban részlete­sen beszélt városunk ered­ményeiről, majd hozzátette: A város fejlődésével változott lakosságunk eszmei, politikai arculata, növekedett általános műveltsége. Nőtt a tanulási kedv, erősödött a közösségi szellem, a szocia­lista erkölcsi magatartás és egyre inkább jellemzővé vá­lik a város szeretete. Ez megnyilvánul a gazdasági feladatok sikeres megoldásá­ban, pártunk politikájának támogatásában. Szép példája ennek a párt közelgő XI. kongresszusára, hazánk és városunk felszabadulásának 30. évfordulójára kibontako­zott munkaverseny s a tár­sadalmi felajánlások. Beszédét a béke s a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt éltetésével fejezte be. Nagy tapssal fogadott megemlékezése után dr. Tóth István, a városi tanács vég­rehajtó bizottságának titkára ismertette a tanács határo­zatát, amelyet a díszpolgári, a „Szocialista Miskolcért” és „A város ifjú érdemes pol­gára” cím adományozására hozott. Ennek értelmében Rózsa Kálmán, a városi ta­nács elnöke a következőknek adta át a Miskolc város dísz­polgára kitüntetést: Iván Ta- raszovics Vecserszkij alezre­des, a várost felszabadító 987. légvédelmi tüzéralakulat ezredparancsnoka; Rónai Ru­dolf, a MOKAN-komité tag­ja, a Magyar Népköztársaság helsinki nagykövete; Barla Anna munkásmozgalmi vete­rán; Varga Jenő, a Diósgyőri Gépgyár szerelő lakatosa és Mráz Ferenc, az SZMT elnö­ke, a munkásmozgalom régi harcosa. A „Szocialista Miskolcért” kitüntetést a következők kapták; id. Benyák Béla, Sza- niszló Bálint, dr. Balogh And­rás, Koval Pál, Keszthelyi Zoltán, Perényi Károly, Szarka János, Hajas Zoltán, Csernyi Istvánná, M. Nagy István, László István, Sipos János és Csíkos József. „A város ifjú érdemes pol­gára” címet Vass Árpád, az LKM esztergályosa kapta. A kitüntetések átadása után Rózsa Kálmán — im­már hagyományosan — jel­képesen átadta a város kul­csát a KISZ városi bizott­sága ifjúsági bizottsága elnö­kének, Varga Zoltánnak, az önkormányzati napra jó mun­kát kívánva a fiataloknak. A meleg hangulatú ünnep­ségnek ezután gokáig emlé­kezetes pillanatai következ­tek. Rónai Rudolf kért szót, jelenről és régmúltról be­szélt. Szavait végül I. T. Ve­cserszkij elvtárshoz, váro­sunk egyik felszabadítójához intézte, akit harminc éve nem látott, s akinek, és ál­tala minden szovjet harcos­nak köszönte mindazt, ami volt és ami van. Az egykori alezredes úgy sírt, ahogy csak a bátor szívűek tudnak sírni. Mindazok, akik ott voltak, maguk is érezték a könnyeket. A meghatódott taps után Oszipov tanácsos magyarul szólt az ünneplők­höz. Végül a testvérvárosok küldöttei üdvözölték a vá­ros felszabadulásának 30. év­fordulójára emlékező ülést, ajándékot adtak át a városi pártbizottság első titkárának és a városi tanács elnökének. Az ünnepi gyűlés elnöke bejelentette ezután, hogy két távirat érkezett Miskolc vá­ros lakóihoz. Az egyik Frun- zéből, Zselonkin elvtárstól, a Miskolcot felszabadító szov­jet hadsereg egykori alezre­desétől, városunk díszpolgá­rától. A másik Tamperéből, a finnországi testvérváros pol­gármesterétől, Pekka Paavo- lától. A forró hangulatú ün­nepség az elnöki zárszóval ért véget. Mentették, arait lehetett... Egy tanácskozáson hallottam: fel kellene keresni a régi idők még élő szemtanúit, s meg kellene örökíteni visszaemlékezéseiket az utókor számára. Marcsák Károly veterán egy a meg élő idős munkások közül, akik már a Magyar Tanácsköztársaságért is har­coltak. Kis ház Nagy-Erenyő Csernajban. Körül­öleli az erdő, a szőlővel, gyümölcsössel tele­pített domb s a csönd. Itt tesz-vesz reggel­től estig, s ápolja emlékeit, őrzi hívható do­kumentumait Marcsák Károly. Fáradt szeme felragyog, amikor a több mint fél évszázad­dal, majd a harminc évvel ezelőtt történtek­ről faggatom. — Apám bányász volt, én lakatos, vas­esztergályos lettem. Huszonegy-huszonkét éves lehettem, amikor 1919-ben beálltam vöröskatonának. A Tanácsköztársaság bu­kása után behívtak katonának, megvertek, majd elengedtek. Újaknára, majd a mai December 4. Drótművekbe, az egykori Deichsel A. Magyar Acéldrót-, Drótkötél- és Drótárugyár Rt. miskolci gyártelepére kerül­tem. Itt étté a második világháború kitörése. Az 1917 óta szakszervezeti tag esztergályos itt is szervezkedett. 1943-ban aztán elhurcol­ták a Kassai Királyi Ügyészségre, ahonnan szerencsével megmenekült. Egy év múlva a Gestapo miskolci, Csengeri utcai gyűjtőfog­házába került Barbai Ferenccel, Szaladnya Ferenccel, s másokkal. Innen ismét szinte csodával határos módon szabadult meg. Be­ment a gyárba, amely akkor már üres volt. Fiával, aki ma határőr százados, s még né­hány segítőtárssal együtt leszerelték a mo­torokat; amit tudtak, elrejtettek a németek elől. Idézet egy, a drótgyárban 1945. április 5-én készült feljegyzésből: „...igazoljuk, hogy Marcsák Károly a németek által elkö­vetett rombolások ideje alatt tevékenyen részt vett illegális módon a gyár gépeinek, anyagainak megmentésében ...”. , — Néhány nap múlva kerestek a • nyila­sok, menekülnöm kellett. Alsózsolcánál szembetalálkoztam az orosz járőrökkel, s attól kezdve velük voltam egészen addig, amíg csak megbízást nem adtak a termelés beindítására. Ismét előkerül egy régi papír. A MÓKÁN és az orosz parancsnokság igazolása arról, hogy Marcsák Károly a termelést indítsa be, s az ehhez szükséges gépeket a város egész területén igénybe veheti. — Amikor a szovjet katonák elhagyták a drótgyárat, én a diósgyőri Üjgyárba kerül­tem, szervező titkár lettem. Közben, Nógrádi Sándor biztatására, beléptem a pártba is, tagsági könyvemet 1945-ben állították ki. 1954-ig dolgoztam a DlGÉP-ben, majd ami­kor megvettem a kis házat itt, Csernajban, Lyukóbányára mentem dolgozni. Onnan küldtek nyugdíjba is. Még egy megpróbál­tatás várt rám 1956-ban, amikor ellensé­geim majdnem felakasztottak. Marcsák Károly nem kapott kitüntetése­ket, nem övezte dicsfény őszülő fejét. — így is megérte — mondja. — Békében élünk, s ez a lényeg. Három gyerekem, unokám van, aki egyszer talán majd büszke lesz arra, amit a nagyapja tett. (nyikes) így törődnek a dolgozókkal az ÉMASZ-nál A városi tanács művelő s désügyi állandó bizottsága — a végrehajtó bizottság éli kerülő anyag előkészítése ként — külön bizottságot ho zott létre az ÉMÁSZ dolgo zói kulturális-szociális hely zetének vizsgálatára. A sok oldalú vizsgálat többek kö zött megállapította, hogy a: ÉMÁSZ-nál nagy gondot for dítanak a munkástovábbkép zésre. Az elmúlt négy évbei a vállalat több mint 1701 dolgozója vett részt a to vábbképzésben. Nagy siker van a vállalatnál a szakma sító, valamint a szakmai is mereteket felújító tanfolya moknak; tavaly 160-an, a: idén 136-an vettek részt ilyet jellegű továbbképzésben. A vállalat sokoldalúai gondoskodik dolgozóiról — állapította meg a vizsgálat Csak példaként; a dolgozói utazás során eltöltött idejé időbérben megtérítik, vagy a közelmúltban 170 dolgozó nak adtak jelentős kölcsön kislakásépítkezéshez. Eddi; háromévenként rendezték i szülési szabadságon, GYES en levő kismamák bérét 1975-től évente fogják! Mindennek eredménye: a: ÉMÁSZ dolgozóinak fel« törzsgárdatag.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom