Déli Hírlap, 1974. december (6. évfolyam, 282-305. szám)

1974-12-24 / 301. szám

A kiállításokra mi járunk Számvetés a Miskolci FotóMuhban Hosszasan tartott a felso­rolás, míg Mihalecz Lajos, a Miskolci Fotóklub propa­ganda-titkára a klubtagok és a sajtó képviselőinek ke- rekasztal-beszélgetésén el­mondotta, hogy mit végez­tek a lassan véget érő 1974- es évben. A kiállításokkal kezdte. Bemutatók itthon és más városokban A két év múlva huszonöt éves klubnak összetettek a céljai, és így a feladatai is. De ezek között is a legelső, hogy kiállításokkal lássák el a várost és a megyét; így szolgálva a közönség igé­nyeinek kielégítését, és ez­zel bizonyítva az itt folyó alkotó tevékenységet. Több­félék voltak ezek a kiállítá­sok. A legnagyobb szabású­nak a Testvérvárosok fotó­szalonja című bemutatót tarthatjuk; a miskolciaké mellé Csehszlovákiából, Len­gyelországból érkeztek ké­pek. Külön kell szólni a klubtagok hazai kiállításai­ról, mint amilyen például Farkas Gyulának a Kossuth Művelődési Házban rende­zett Barangolásaim című be­mutatója volt. Külön azok­ról, amelyek keretében a klubtagok más városokban mutatkoztak be (Perde Bé­lának, Tárcái Bélának Pé­csett, Farkas Gyulának Deb­recenben, Nyíregyházán, Ko­vács Tibornak Tokajban volt kiállításai. Másutt élő, dolgozó művészeket is ven­dégül láttak Miskolcon. Szí­vesen emlékszünk Varsányi Béla reklámfotóira, Féner Tamás és Balla Demeter tár­lataira. Ezek mellé sorakoz­nak a Fotóáruház mini ga­lériájában rendezett bemu­tatók, és feltétlen említést érdemel az a negyven fotó­ból álló vándorkiállítás, ame­lyet az SZMT kérésére állí­tottak össze, és amely a me­gye és a város munkásszál­lásait járja végig. Pályázatok, díjak A klub tevékenységének másik, legalább ilyen fontos részét teszik ki az egyéb rendezvények. Ismert a Mai vendégünk című sorozatuk; a Művészklubban tartott ta­lálkozókon a fotó ismert mestereivel, közéleti embe­rekkel folyik a beszélgetés, Kurucz János Fény és árnyék című, háromszorosan díja­zott fotografikája. vagy a tagok színes diavetí­tést. élménybeszámolót tar­tanak. Rendszeresen meg­rendezik a negyedév legjobb képe című házi pályázatot, és természetesen nagy figye­lemmel kísérik társaik sze­replését az országos fotópá­lyázatokon, nemzetközi tár­latokon. Mint elmondták, az idén Kurucz János volt a legsikeresebb klubtag: a kü­lönböző rendezvényeken ösz- szesen 11 díjat nyert. Ebben már benne van azon az észak-magyarországi (nóg­rádi, hevesi és miskolci) fo­tóklubok által közösen ren­dezett nagy tárlaton való részvétel is, ahová az anyag jelentős részét miskolci fo­tósok küldték. Alkotóműhely Mindezt többé-kevésbé tud­juk, az eseményeket annak idején figyelemmel kísértük, és figyeljük majd a jövő esztendőnek csak témájában más, de alapvetően hasonló programjait is. De az év vé­gi számvetés, még ha csak dátum szerinti „leltározás” is, mégis hasznos dolog. Berde Béla, a klub főtitká­ra és Tárcái Béla művészeti tanácsadó ezt így foglalta össze: a klub tagjainak min­den sikeres szereplés (és összegyűjtve tekintélyes szá­mot kapunk) elismerés. Magyarországon fotómű­vészképzés nincs; klubok vannak. Olyan alkotóműhe­lyek, ahol egymás munkáját segítve dolgoznak az azonos érdeklődésűek, ök a fórum, ahová kötődhetnek a fotó­szakkörök tehetséges fiatal­jai, és amely az országban levő és a határainkon túli klubokkal eredményes kap­csolatokat tart. Mondani sem kell talán, hogy valameny- nyiünk számára eredménye­set; a kiállításokra mi já­runk. (M—) f— T ^ A művész és közönsége Nagyon fontos gondolatot vetett fel a Tv Zenei Klub­jának vitáján-eszmecseré- jén Bálint Endre. A klasz- szikus zene (de elmondható ez minden művészeti ágról is!), az előadó, az alkotó és a közönség egyre távolabb kerül 'egymástól. A ma már „klasszikusnak” nevezett ze­ne. hajdanán egy értő és inspiráló, közösségben szüle­tett meg. A zeneszerző (fes­tő, költő stb.) és az előadó- művész azonos volt, a kor- társ szólt a kortárshoz a kortársak zenei, festői, köl­tői vagy köznyelvén. A mai értelemben vett közönség a XIX. században alakult ki, amikor különvált a zene szerzője és előadója, s a szerző már nem tudta, hogy kiknek alkot. A mű sikere az előadóművész produkció­ján múlott, ugyanakkor már nem csupán kortárs zenét játszanak, de régebb; korok zenéjét, költészetét, képző- művészetét is „felfedezik"’ (lásd pl. Mendelssohnt és Bachot) és előadják. Az elő­adó (és sok alkotó is) ki­szolgálja a közönséget. Ek­kor alakul ki az a jelenség, amelyről a tulajdonképpeni eszmecsere is folyt: a vir­tuozitás és a hatáskeltés. Azzal, hogy a zene nagyobb tömegekhez jut el, egy ki­csit el is idegenedik magától a zeneszerzőtől és az elő­adótól. Gondoljunk csak a hanglemezre, magnóra! A felvétel, a játék maga lehet tökéletes, de odavész az in­timitás ! Kocsis Zoltán és Kadosa Pál beszéltek igen érdeke­sen az előadóművész nehéz­ségeiről, gondjairól. A kér­dés azonban korántsem pe­riférikus, hiszen érinti egész művészi, kulturális életün­ket. Nem mondhatunk le ár­ról, hogy a zene — s egyál­talán a kultúra — eljusson a tömegekhez, minél többen értőivé, élvezőivé váljanak, ugyanakkor keresni kell a művész és a közönség kap­csolatában az intimitás, a hajdani meghitt közelség és közvetlenség („visszahatás”) lehetőségeit. Nem mást, mint azt, hogy a közönség ismét közösség legyen: aktív befogadó, ugyanakkor inspi­ráló is. A tv (és a fejlődő technika?) jó úton nalad efelé ezekkel a műsorokkal. (hor pacsi) Felszabadulási láng Borsodbótáról Jubileum Sátán (Levelezőnk írja) Sáta község felszabadulá­sának 30. évfordulóját de­cember 21-én, szombaton ünnepelték a község dolgo­zói. Délelőtt a 3235. sz. Vas­vári Pál Úttörőcsapat ünne­pélyes csapatgyűlésen fogad­ta a Borsodbótáról érkező felszabadulási lángot, este pedig emlékünnepséget tar­tottak, amelyen dr. Vodila? Barna, a járási hivatal el­nöke mondott beszédet. Az ünnepség kultúrműsorral zá­rult, amelyen az úttörőcsa­pat szavaiéi, énekkara és táncosai szerepéitek sikerrel, jól egészítve ki a KISZ-es korosztályú, ez alkalomból alakult „Jubileum 30.” elne­vezésű leánykórus és a ze­nekar programját. A Borsodi Szénbányák kép­viseletében a farkaslyuki irodalmi színpad adott szín­vonalas emlékműsort. A Felszabadulási Sportzászló Mozgalom első versenyeként vasárnap délelőtt a KISZ- alapszervezet és a szakma­közi bizottság rendezésében asztalitenisz-verseny zajlott le. R. L. Úszó könyvtárak A gdyniai Központi Ten­geri Könyvtár több mint 67 ezer kötetes készlettel ren­delkezik. A könyvtár 300, Gdanskból és Gdyníából in­duló lengyel tengerjáró hajó legénységét látft el olvasni­valóval. Egy-egy útra, annak hosszától függően, 50—450 kötetes kiskönyvtárat visz­nek magukkal a hajók. Igen népszerűek Tolsztoj, He­mingway, Solohov művei, a történelmi regények, és ter­mészetesen a tengerrel fog­lalkozó könyvek. Közönséges naptár, közönséges év Megkaptam az új naptárt, s alig várom, hogy használatba vegyem. Kérem, ne tesse­nek berzenkedni az utóbbi kifejezés miatt. Annál is inkább ne, mert ezúttal nem vala­miféle zsebnaptárról, magán-naptárról van szó, hanem „a polgári időszámítás alapegy­ségéül szolgáló” naptári év olyan mutatójá­ról, mely hivatali asztalra helyezhető. Az ilyet nemcsak egyszerűen megkezdi az em­ber, hanem felfekteti, megnyitja, felavatja, vagy átadja rendelteté ének. Elárulom, hogy első gondolatom a „lelep­lezés” volt. Nem a naptárt akartam lelep­lezni (bár szilveszter táján ez is ok lehet az ivásra), hanem a tervezőt, a felelős kiadót, szóval azt a valakit, akit egész 1974 folya­mán annyit emlegettem, mikor összezavar­tam a keddet a szerdával. Lévén egy olyan naptár a birtokomban, amelyen a napokat elválasztó vonalbk felett strázsálnak, a szá­mok, s jó szeme legyen annak, aki — balról jobbra futtatván tekintetét — nem téveszt. De hát mindez immár a múlté (vagy az lesz egy-két napon belül, addig meg már úgysem akar az ember dolgozni, azaz, hogy „előjegyezni”). Nézem az új naptárt — mohón, mint a sportdrukkerek —, mindjárt az utolsó lapra fordítva. Megkönnyebbülök. A naptár telje­sen áttekinthető. Nagy szám közli velem, hogy hányadikát írunk, negatív szedésben (kék alapon) láthatom, hogy a hét melyik napjáról van szó, s alatta fel vagyon a név­ünnep is tüntetve. S ezek az adatok úgy be vannak zárva a maguk keretei közé, hogy két nap összemosása lehetetlen. Bravó, bravó! Dehát kit dicsérjek? Az is olvasható az utolsó lapon. „Felelős kiadó a Gondolat Könyvkiadó igazgatója, Komárom megyei Nyomda Vállalat, Komárom. Felelős vezető: Macher Zoltán igazgató, MSZ 5622” Hogy­hogy tavaly nem tudtuk, hogy van egy ilyen korrekt, megbízható cég? Nézzük csak, ki követte el annyiunk ellen azt a merényle­tet? Megfordítom a 74-es naptárt, s eláll a lélegzetem. A cégjelzés betűről betűre meg­egyezik a fentebb közölttel. Hát ez bizony elgondolkoztató. Első ref­lexként Julius Caesar és XIII. Gergely pápa neve mellé felírom gondolatban Macher Zol­tánt is. Nem a reformer Machert — a ta­valyit —, hanem azt a felelős vezetőt, aki­nek volt ereje és bátorsága lemondani egy gyártmány-sablonról, ami nem vált be. Bár­csak mindenki követné példáját! Akkor nem találkoznánk annyi célszerűtlen pro­duktummal. Annyi újként kikiáltott ócska­sággal, annyi silány utánzattal, annyi „gyenge eresztéssel”. Szeretem ezt a régivágású, megbízható, de új napokat, hónapokat ígérő füzetet. Kike­resem benne a nekem kedves név- és szü­letésnapokat, majd azt is megállapítom, hogy február 28 napos lesz 1975-ben; vagyis „közönséges évnek” nézünk eléje. Nem baj, én szeretem a közönséges (a nem külön­leges) éveket... (gyarmati) A tudományban is nagyhatalom Nemzetközi statisztika sze­rint a világ minden negye­dik tudományos dolgozója a Szovjetunió állampolgára. Az ország 1 050 000 tudóst, tudo­mányos dolgozót foglalkoz­tat. Közülük 2500 a külön­böző akadémiák tagja, 18 000 egyetemi tanár, 30 000 a tu­dományok doktora, 270 000 a tudományok kandidátusa, s 180 0000 a tudományos mun­katársak és tanársegédek szá­ma. Több mint félmillió, ma­gas képzettségű, tudományos fokozat nélküli kutató vé­gez tudományos munkát a gyárakban, intézetekben stb. A tudományos dolgozóknak mintegy a fele nő: összesen 414 000 nő foglalkozik tudo­mányos munkával, elsősor­ban a biológia, az orvostu­dományok és a társadalom- tudományok területén. A tizenegyediknek is örülünk Nézőpont Nem kevés izgalommal vet­tük kezünkbe a lél-es Ipari Szakmunkásképző Intézet KISZ-lf jds&ga lapjának, a Nézőpontnak legújabb szá­mát. Izgalmunk oka: vajon tartják-e a színvonalat az al­kalmanként — immár tizen­egyedszer — kiadott diák­lap szerkesztői, munkatársai? Már ahhoz képest, ahogy a meglepően Jó szerkesztői-új- ságírói kvalitásokról tanúbi­zonyságot tevő korábbi lap­számokat elkészítették. Nos: a városunk felszabadulása 30. évfordulójának tiszteleté­re a napokban — tehát még az ünnep körében — kiadott mostani lapszám bizonyos tekintetben felülmúlja az előbbieket. Munkatársai — nyilván a szerkesztő bizottság inten­cióinak megfelelően — sok­rétűen emlékeznek meg a felszabadulás fényéről, sőt, az azt megelőző ellenállási mozgalomról is. Emellett azonban az intézet növendé­keinek gazdag életét is be­mutatják (egyikük diákíró­ként jutalomból az NDK- ban járt, Tóth Mihály ifjú cselgáncsozó Kubában világ- bajnokságot nyert, a diák- parlament vi tikján csaknem százan vettek részt, de részt vettek három és fél ezren a mezőgazdaság betakarítási munkáiban is stb.), — s ily módon tükrözteti a lap azt a „hidat”, amely a harminc év előtti időkből a máig ível, sejtetve a jövőt is. Külön dicséret illeti a szerkesztőket a felszabadulá­si témák megválogató sóért. Egy csokorba fogva az el­lenállási mozgalom több miskolci harcosával készített interjúkat közöltetnek. s a lap induló közleményeként Fekete Mihálynak az „El­lenállók az Avas alján” cí­mű könyvéből idéznek ösz- szefüggő eseményeket meg­elevenítő részeket. Közreadják a szerző leve­lét is, melyet a 101-es tanu­lóinak küldött: „Kedves ifjú barátaim! Megtiszteltetésnek tekintem, hogy lapjukban részleteket közölnek Ellen­állók az Avas alján című könyvemből. Mi annak ide­jén nem azért vállaltuk a harcot a német megszállók és nyilas ügynökeik ellen, hogy az utókor figyelmét fel­hívjuk magunkra. Azért har­coltunk, mert proletár osz­tályérdekünk, szocialista meggyőződésünk és hazasze­retetünk ezt parancsolta szá­munkra. De természetesen örülünk annak, ha az új nemzedékek érdeklődéssel és tisztelettel emlékeznek küz­delmeinkre. Számomra kü­lön jóleső érzés az, hogy olyan fiatalok részéről ta­pasztalhatom ezt az érdek­lődést. akik egykori iskolám falai között nevelődnek...” Mi is örülünk a jövendő szakmunkások érdeklődésé­nek, tisztelgő megemlékezé­sének — és lapjának. T. I. Kellemes karácsonyi ünnepeket és eredményekben gazdag új esztendőt kíván minden kedves megrendelőjének a VIMELUX Miskolci Finommechanikai Javító Vállalat

Next

/
Oldalképek
Tartalom