Déli Hírlap, 1974. november (6. évfolyam, 257-281. szám)
1974-11-15 / 268. szám
I Ha a közönség emlékszik még A Tévé Galériájának egy korábbi műsorára, ettől inspirálva fogja felkeresni a Képcsarnok Vállalat Szönyi lstván-termében tegnap délután nyílt kiállítást. Aki pedig a műsort nem látta, annak ezúton ajánljuk figyelmébe a fiatal szegedi festőművész, Zoltánfy István képeit. Érdemes személyesen meggyőződni róla. hogy a kiforrott, érett alkotót dicsérő művek méltán érdemelték ki az ország számos kiállítótermében a közönség elismerését, az országos szemléken kapott díjakat és Szeged város alkotói díját. Képünkön a Ketten című festmény. Hét végi kalauz Az Ady Endre Művelődési Házban folytatják a Városunk művészei című hangversenysorozatot. A legközelebbi koncert (sorrendben a tizenharmadik előadás) november 16-án, szombaton este hat órakor lesz. Az est műsorán magyar zeneszerzők művei szerepelnek. Közreműködik a Miskolci Szimfonikus Zenekar. Az együttest Mura Péter vezényli. Bár a péntek még nem a szorosan vett hét vége, de ez a gyerekeket aligha zavarja abban, hogy mosi is, mint más alkalommal részt vegyenek azon a játékdélutánon, amelyet a Gárdonyi Géza Művelődési Ház rendez számukra a görömbölyi klubkönyvtárban. A foglalkozás ma délután három órakor kezdődik. A fiatalokat pedig az ifjúsági házba várják vasárnap. A középiskolások hagyományos tánc délutánját négy órától tartják. Kivételes színházi élményt ígér a televízió vasárnap estére. Életre keltett magyar drámák a Nemzeti Színházban címszó alatt felvételről mutatják be Madách Imre— Keresztúry Dezső Csák végnapjai című kétrészes drámáját. A címszerepet Sinkovits Imre játssza, az előadást Marton Endre rendezte. A Kórusok Országos Tanácsának Borsod megyei szervezete kórustalálkozót rendez szombaton Miskolcon. A megye és a város gyermek-, ifjúsági és felnőtt kórusainak szemléje már délután megkezdődik, a jutalmazott énekkarok díszhangversenye pedig öt órakor lesz a sportcsarnokban. A nagyszabású rendezvény nyilvános, sőt a közönségre nemcsak mint hallgatóságra számítanak. A közös daltanulásban a kórusok természetesen segítenek és szeretnék, ha a találkozó hallgatói Cser Gusztáv Dal a fel- szabadulásról című kórusművét, az összkari zárószámot már velük együtt énekelnék. Fiatal művészek Csokonaiért címmel új időszaki kiállítás nyílik holnap, november 16-án, déli tizenkét órakor a Miskolci Képtárban. A nagy magyar költő által ihletett képzőművészeti alkotások megtekintése egyike lehet a hét vége programjainak. Bizottság alakult A közművelődési határozat szellemében (Folytatás az 1. oldalról) A Központi Bizottság 1974. március 19—20-i határozata kimondja: „A területi irányítás javítása érdekében a megyékben (fővárosban) köz- művelődési bizottságokat kell szervezni, a tanács illetékes elnökhelyettese vezetésével; ezekben aktívan vegyenek részt az összes érdekelt társadalmi szerv, intézmény képviselői. A közművelődési bizottságok koordinatív feladatokat végeznek a párt- és tanácsi testületek határozatainak gyakorlati végrehajtása érdekében. A megyékben (fővárosi) kerületekben, városokban a kommunista művészeket, tudósokat, pedagógusokat pártmegbízatással is jobban be kell vonni a közművelődés segítésébe.” Nagy Zoltán felszólalásában elmondta, hogy minden pártalapszervezet megtárgyalta a közművelődési határozatból, illetve az ennek szellemében készült megyei intézkedési tervből reá vonatkozó feladatokat. Az emberek tehát tudatában vannak annak, hogy egész életünket érintő határozatról van szó; szocialista továbbfejlődésünk egyik alapkérdéséről. Albertini Béla, a minisztérium képviselője arról a történelmi folyamatról beszélt, melynek eredményeként megszületett a közművelődési határozat, s nyomában a lényeges rendeletek, köztük a közművelődési bizottságok létrehozásáról szóló rendelet is. Hangsúlyozta, hogy az ebben a bizottságban részt vevőknek a megye lakosságát kell képviselniük. A közművelődési bizottság következő ülését 1975 januárjában tartja. Ezen az ülésen megvitatja a megyei tanács közművelődésre vonatkozó intézkedési tervét, valamint a szocialista brigádok művelődési helyzetét. A Borsod megyei Közművelődési Bizottság alakuló ülése Varga Gáborné zárszavával ért véget. Gy— A biológia diadalútja A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Borsod megyei szervezetének székházéban ma 17 órától A biológia diadalútja szabadegyetem-sorozat keretében ár. Birbauer József tudományos munkatárs tart előadást a Természettudományok barátságos együttműködése, új kutatási módszerek címmel. ★ á ★ Színes francia krimiparódia ígér könnyű, jó szórakozást a nézőknek a Kossuth moziban. A Magas szőke férfi felemás cipőben (ez a film címe!) ugyan nem kém, semmi köze az ilyen büntetendő cselekményekhez, de az sem használ neki, hogy magas, szőke, hogy ha leányálomnak nem is, de elcsábítandó partnernek éppen megfelel. A nevettető történet tanulsága: „ ... elég gyanúsítottnak lenni ahhoz, hogy gyanússá váljunk. Ami elég nyugtalanító.” Yves Robert rendező azonban szórakoztat, és ehhez olyan kitűnő partnert talált, mint Pierre Richard, akit nemrég a Kétbalkezes Alfréd című filmben láthatott a közönség. Vita a December 4. Drótműveknél A legfőbb: felkelteni a művelődési vágyat! A közművelődési párthatározatot tárgyalta meg az elmúlt hónapban a megye minden alapszervezete. Az árvízi mentési munkálatok miatt november elejére húzódott át e feladat a December 4. Drótművekben. Különösen figyelemre méltó vita tanúja lehetett e sorok írója az I. számú alapszervezetben, amelynek dolgozói valamennyien — a közben íróasztal mellé kerültek is — gépnél kezdték tevékenységüket az üzemben. — Figyelemreméltó azért is, mert az üzemnek — ennek a részlegnek különösen — jelentős hányada még a nyolc általános iskolát sem végezte el. Pótlására tanfolyamokat szerveznek és a jó vizsgaeredményt forintos órabértöbblettel is jutalmazzák. Miként Pető Zoltán, a vállalat pártszervezetének vb- tagja elmondta: az elmúlt években már egyszer sikerült az iskolázási elmaradottságot leküzdeniük, sajnos azóta ez újratermelődött, éppen ezért a legfőbb feladat: felkelteni a művelődés vágyát a dolgozókban! Az élénk vita legtöbb felszólalója fiatal volt és ezek •— szinte ekhózva Pető Zoltánnak — a művelődés iránIM ti érdeklődés „magasiskoláját” produkálták. Különösen magávalragadó volt Vasas Gyula felszólalása, aki a Kossulh-kiadványok minél pontosabb érkezését és a Dióhéjban című kiadásnál bővebb nemzetközi, elsősorban gazdasagpolitikai kiadványokra vágyik. Ugyancsak szeretné, ha — mint három műszakban dolgozó — a tv történelmi dokumentumait, de más ismeretterjesztő műsorait úgy vetítené újra, hógy a váltott műszakban dolgozók is láthassák valamennyi folytatást. Az olvasás lehetőségeinek jobb biztosítását kérte Agócs Katalin: a könyvtár nyitvatartása alkalmazkodjék a műszakok kezdéséhez. — A tanulási óhaj csendült ki Péli Balázs szavaiból: növeljék a marxista esti egyetemre küldendők számát, mert a középiskolát sokan elvégezték és szeretnének tovább tanulni. Az igazságnak tartozunk azzal, hogy a tanulási vágy oly magas hulláma a fiataloknál csapott fel inkább — legalább is a felszólalások ezt bizonyították —, s ez jó dolog, hiszen a jövőt ők formálják és ők is a géptől indultak el a tanulás felé. MÁTÉ IVÁN PÉNTEK Kossuth rádió: 12.00: Déli Kló- nika. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.35: Tánczenei koktél. — 13.20: Nóták. — 13.45: Olvasnivaló. Világirodalmi kiadványokról. — 14.üO: Csicseri bolt. A Gyermek- rádió műsora. — 14.25: „Nyitni- kék”. Kisiskolások műsora. — 15.00: Hírek. — 15.10: Magyarán szólva ... — 15.25: Mihály András: Apokrif dalok. — 15.36: A Magyar Néphadsereg Művész- együttesének énekkara énekel. — 16.00: A világgazdaság hírei. — 16.05: Arcképvázlat. Aleksis Kivi. — 16.43: Nicola Rossi-Lemeni énekel. — 17.00: Hírek. — 17.05: Külpolitikai figyelő. — 17.20: Lemezek közt válogatva... — 18.04: Zord folyó. Siskov regényének rádióváltozata. V. rész. — 19.00: Esti Krónika. — 19.30: Sporthíradó. — 19.40: Mindenki könyvtára. Tersánszky Józsi Jenő: Legenda a nyúlpaprikásról. — 20.10: A zongoraművészet első aranykora. Sebestyén János műsora. — 20.50: A szovjet gazdasági reform. V. rész. — 21.00: Hírek. — 21.03: Koncz Zsuzsa és Victor Máté felvételeiből. — 21.20: Láttuk, hallottuk — a színházban és a moziban. — 21.40: Régi magyar dalok és táncok. — 22.00: Hírek. — 22.15: Sporthírek. — 22.20: Meditáció — a fő- és a mellékfoglalkozásról. — 22.30: A dzsessz világa. — 23.30: Századunk zenéjéből. — 24.00: Hírek. — 0.10—0.25: Verbunkosok. Petőfi rádió: 12.00: Szimfonikus zene. — 12.40: Halotti ima egy zsoké emlékére. Sipos Tamás elbeszélése. — 13.00: Hírek. — 13.03: Márta. Részletek Flotow operájából. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Kettőtől hatig ... — 18.00: Hírek. — 18.05: Külpolitikai figyelő. — 18.20: Liszt-zongorám űvek. — 18.45: ,,Baj van az alapokkal?” Gellert Endre írása. — 19.00: Zenés játékokból. — 19.39: Kell-e az iskolapszichológus? Vitamü- sor. — 19.54: Jó estét, gyerekek! — 20.00: Esti Krónika II. — 20.25: tJj könyvek. — 20.28: Menekülők. Mocsár Gábor hangjátéka. — 21.52: Puccini művészi pályája. Hl. rész. — 22.32: Schubert - dalok Goethe verseire. — 23.00: Hírek; — 23.15: Reneszánsz kórusmuzsika. — 23.30: Havasi kürt. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió: 17.30: Műsorismertetés — Hírek. — 17.35; Művelődés Borsodban. (A múzeum és az iskolák kapcsolata: A Miskolci Szimfonikusok hangversenyéről.) — 18.00: Borsodi Tükör. (Megnyitották ,,A szabadság útján” kiállíiást; A mezőkövesdi városi KISZ-bizottság tárgyalta: A mezőcsáti Augusztus 20. Tsz- ben). — 18.15: örökzöld melódiák. — Nyugalom? — Az idősebbek műsora. (Nyugdíjas pedagógusok ünnepélyes búcsúztatása; Beszélgetés egy tevékeny nyugdíjassal.) — Hol töltsük a hétvégét? Túra javaslat és sportműsor. — A dzsessz kedvelőinek. Televízió: 17.08: Műsorismertetés. — 17.10: Hírek. — 17.15: Autó-motorsport. A Telesport technikai magazinja. — 17.35: Zenés ajándékkosár. — 18.15: öt perc meteorológia. — 18.20: Látókör. Politikai vitaest a szó- cialista demokráciáról. 2. rész. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv- híradó. — 20.00: Hazai esték. Békéscsaba—Hajdúböszörmény. — Kb. 22.00: Tv-híradó — 3. Szlovák televízió: 15.40: Hírek. — 15.45: Műszaki híradó. — 16.10: Kerületeink hangja. — 16.25: Csehszlovákia — Svédország jégkorongmérkőzés. — 19.00: Híradó, publicisztika. — 20.20: Eniki-be- niki. Szórakoztató műsor. — 21.10: Híradó. — 21.30: A biztonsági szervek közbelépnek. — 21.50: Filmmúzeum. — 23.20; Sajtószemle. Miskolci Nemzeti Színház (7): Yerma, Moliére bérlet. Kiállítások: Miskolci Képtár (10—18 óráig): Magyar festészet a XX. században. — Műtárgyak megmentése. — Fiatal művészek Csokonairól. Grafikai kiállítás. — Miskolci Galéria (10— 18 óráig): Máger Ágnes festőművész és Marosits István szobrászművész kiállítása. — Kohászgaléria : Miskolci grafikusok kiállítása. — Szőnyi István-terem: Zoltánfy István festőművész kiállítása. — Kossuth Művelődési Ház (10—18 óráig): Battonyától Nemesmedvesig. Bélyegkiállítás. Herman Ottó Múzeum (10—18 óráig): Ember és munka. — Szlovákia népművészete. — Herman Ottó-emlékház (10— 18 óráig): Herman Ottó élete és munkássága. Filmszínházak: Béke (f4, hn6, 8 óra): Macskajáték (szí. magyar). — Kossuth (f3, hn5, 7 óra): Magas, szőke férfi, felemás cipőben (szí. francia, felemelt helyárral!). — Hevesy Iván Flimklub (f5, f7 óra): Mákra (magyar, 16 éven felülieknek!). — Fáklya (f5, f7 óra): A vizsgálat lezárult, felejtse el! (mb. szí. olasz). — Szikra (5, 7 óra) : Két balláb az ezredben (szí. angol filmvígjáték). — Petőfi (f5, f7 óra): Alferdo. Alfredo! (mb. szí. olasz). — Táncsics (5, 7 óra): A gejzírvölgy titka (mb. szí. szovjet). — Hámor (4 óra): Nagyezsda (mb. szovjet). SZOMBAT Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Műsorismertetés. — 8.15: Budapest és a vidék kulturális programjából. — 8.22: Lányok, asszonyok. — 8.42: Barokk muzsika. — 9.23: Látogatás a Slask együttesnél. — 10.00: Hírek. — 10.05: Katajev: A kör négyszögesítése. Komédia. — 11.11: Versenyművek. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Iphigenia Taurisban. Részletek Gluck operájából. — 8.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 9.00: Hírek. — 9.03: Köszöntjük a 90 esztendős Germanus Gyulát. — 9.38: Haydn: c-moll szimfónia. No. 95. — 10.00: A zene hullámhosszán. Közben 11.00: Hírek. Ne várja meg a csúcsforgalmat, vásároljon november 15. és december 15. között játékot a BIK szakboltjaiban! 200—400 Ft-ig vásárolt játék után 50,— Ft-os 400—700 Ft-ig „ „ „ 100,— Ft-os 700 Ft felett „ „ „ 150,- Ft-os vásárlási utalványt*adunk ajándékba! KÉTSZERESEN JÓL JÁR! Vásárlási utalványunkat a BIK bármely boltjában beválthatja! (Illatszer-, hangszer-, ajándék-, műszaki és vasboltokban.) m-t BORSODI IPARCIKK KISKERESKEDELMI VÁLLALAT